Szabaduljunk meg további rossz szokásainktól is!
Állj ellen a falánkságnak
Lényegében ez az ember első bűnös cselekedete. Isten óva intette Ádámot és Évát a tiltott gyümölcs fogyasztásától. „Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle.” (Ter 3,6). Éva azért szegült szembe az isteni parancsolatnak, amely megtiltotta neki, hogy a jó és a rossz tudásának gyümölcséből egyen, mert engedett a mohóságnak.
Lemondani a falánkságról, amely szélsőséges esetben beteges nagyétkűséggé is tud fajulni, azt jelenti, hogy felvesszük a harcot és legyőzzük a testünket. Lemondani egy szelet tortáról, a második adagról, arról a felesleges „pluszról” nem jelenti azt, hogy megvetjük az élvezeteket és aszketikus életet élünk, csupán annyit, hogy megszelídítjük elménket és testünket, és alázattal felajánljuk ezt a kis lemondást a szerető Istennek, aki a világ minden gyümölcsét nekünk teremtette.
Ne gondold, hogy te vagy a világ közepe
Azt gondolni, hogy mindent magunknak köszönhetünk, mások figyelmét hajszolni, irigykedni a felebarátainkra… Ezek olyan magatartások, amelyek az egocentrizmusra való erős hajlamot tükrözik. Meglehetősen gyakori hiba, ami nagyon távol áll a Krisztus által tanított alázatosságtól. Ferenc pápa szerint két gyarlóság áll e magatartás hátterében: az irigység és a kevélység. Ez a két vétek együtt jellemzi azt az embert, aki arra törekszik, hogy a világ középpontja legyen, mindent és mindenkit szabadon kihasználhasson, ő legyen minden dicséret és szeretet tárgya. A pápa szerint az irigység ellen a leghatékonyabb gyógyszer a nagylelkűség, hiszen a jó dolgok, amelyeket Isten ad nekünk, arra valók, hogy megosszuk őket.
A második bűn, a kevélység, a „túlzott és alaptalan önbecsülés” jele. A hiú ember állandóan a figyelmet koldulja. A hiúság leküzdésére vonatkozó legszebb útmutatást Szent Pál tanúságtételében találjuk, aki gyengeségében találja meg erejét. Az ő következtetése legyen a mienk is: „Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12,9-10).
Kapcsold ki az értesítéseket
Az okostelefonjainkra érkező hosszabb-rövidebb értesítésekben az a közös, hogy váratlanul jönnek és függőséget okoznak. E-mailed érkezett, a testvéred üzenetet küldött a családi WhatsApp csoportban, értesítés jött a társasági buliról, emlékeztető a Pilates óráról… Az értesítések határozottan túlterhelik az agyunkat, az összpontosító képességünket, és korlátozzák a szabadságunkat. Még ha mégoly röviden válaszolunk is rájuk, ez megnehezítheti a jelenben való létünket. Öntudatlanul is ezekbe menekülünk, s így eltávolodunk a családi élettől, a szakmai élettől vagy akár a szabadidős tevékenységektől, például az olvasástól.
Ajánljuk fel ezt az időt Istennek! Kapcsoljuk ki az alkalmazások értesítéseit, vagy némítsuk el azokat egy adott időtartamra. Ha radikálisabb változásra vágyunk, vagy erre van szükségünk, ki is törölhetjük ezeket a híres alkalmazásokat… Ha ezután ürességet vagy hiányt érzünk, mondjunk el egy rövid imát, ajánljuk fel ezt a percet Istennek, vagy egyszerűen csak foglaljuk el magunkat örömteli emlékekkel vagy jövőbeli tervekkel.
Iktasd ki a „szundi” gombot a reggeleidből – a „hősies perc”
Ki ne ismerné a nehezen ébredést, amikor az ágyból való felkelés is leküzdhetetlen megpróbáltatásnak tűnik? Tél végén sokasodnak ezek a nehéz reggelek, mindig jó okunk van arra, hogy fáradtak legyünk, de muszáj felkelni. Sokan nyomják meg – akár többször is – a”szundi” gombot néhány pluszperc ágyban töltött idő érdekében. Azt gondolnánk, ennyi kis extra pihenés kijár, valójában viszont többet árt, mint használ. Dr. Till Roenneberg német kronobiológus tanulmánya szerint az ébredés így sokkal nehezebb.
Ez a szokás nem tesz jót a lelki életünknek sem; ez valójában a lustaság bűne. „Ahogy az ajtó forog a sarkain, úgy forog a lusta is a fekvőhelyén.” – olvashatjuk a Példabeszédek könyvében (Péld 26,14). Ahogy Don Bosco mondta, „a tétlenség minden bűn anyja”, a katekizmusban pedig ezt olvassuk: „A lustaság vagy lelki restség eljut egészen az Istentől származó öröm elutasításáig, sőt az isteni jótól való borzadásig.” (KEK 2094).
E rossz szokás leküzdésére Szent Josemaría Escrivá egy egyszerű és radikális módszert javasolt, amit „hősies percnek” nevezett. A hősies percben leküzdjük ezt a gyarlóságot és habozás nélkül felkelünk az előre meghatározott időpontban. Ez egy nagyon komoly, akaratunkat erősítő nagyböjti erőfeszítés lehet, amely megváltoztathatja az életünket. Gondoljunk arra, hogy az ébresztőóra mögött valójában az Úr gyengéd és szeretetteljes hívása van, aki a reggeli imában, majd a napi feladatokban vár ránk.
Ne osztogass nyakra-főre tanácsokat
„Söprögess előbb a saját portád előtt” – tartja a közismert mondás. Előbb a saját portánkon kezdeni azt jelenti, hogy abbahagyjuk a gyakran kéretlenül, hirtelen jövő tanácsainkat: „szerintem neked ezt kellene tenned”, „én a te helyedben”, „mi lenne, ha te…”. Fordítsuk figyelmünket a saját hibáinkra, törődjünk önmagunk megjavításával, mielőtt másokat akarunk megjavítani. Az állandó tanácsadás abbahagyása azt is jelenti, hogy figyelembe vesszük, hogy a példamutatás az egyetlen módja annak, hogy másokat az igazra és a jóra vezessünk. Törődjünk inkább a szeretettel, ami azt jelenti, hogy mindenekelőtt a Jóistent keressük, Szent Johanna híres jelmondatával: „előbb Istennek szolgálunk”, emlékezve arra, hogy „… s ezeket mind megkapjátok hozzá” (Mt 6,33).
Felejtsd el a kétségbeesést
„Ő a remény ellenére is reménykedve hitt” (Róm 4,18). Szent Pál ezekkel a szavakkal írja le Ábrahám hitét, aki azonnal engedelmeskedett az Úrnak, amikor ezt kérte tőle: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked” (Ter 12,1). Ábrahám rendíthetetlen hittel elhagyott mindent, akárcsak az apostolok, akiket Jézus küldött, hogy elvigyék az Atyja szeretetének törvényét a világnak. „És én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20) – ígéri nekik az emberek között való tartózkodása végén. E szavakkal, az új szövetségnek eme jelével, amelyet az Szentháromság Istene kötött népével, zárul Szent Máté evangéliuma.
„És én veletek vagyok mindennap, a világ végéig”: ez az ígéret örömmel tölt el minket, ez az a gyógyír, amelyet Krisztus a kétségbeesetteknek, a szenvedőknek, a fájdalom és a bűn által megsebzett szívűeknek hoz. Ha a reményt a kétségbeesés ellenszerének tekintjük, az nem azt jelenti, hogy semmibe vesszük az élet nehézségeit; ellenkezőleg, bizalommal tekintünk a Jelenések könyve próféciájára: „Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21,4).
Ne akarj többé meglenni Isten nélkül
Az ifjú elhagyta apja házát és Istene templomát. Messzire ment, ellenséges földekre. Összeszedte mindenét, amije volt, de aztán a távoli országban „léha életet élve eltékozolta vagyonát” (Lk 15,13). Jött az éhínség, s vele a pusztulás. A fiatalember a disznók közé menekült, de még ott, a trágyadombon sem talált élelmet. Csak az édesapjánál talált vigaszra e hosszú nélkülözés után, aki könnyek közt, örömmel fogadta, látva, hogy gyermeke feltámadt.
Valamilyen mértékben minden emberben jelen van ez a tékozló fiú, akiről Szent Lukács beszél az evangéliumában. Ez a lázadás az eredendő bűn következménye, amely beleírta az emberbe azt a rendezetlen vágyat, hogy Isten nélkül akarjon élni. Ez Pascal Gondolatainak egyik bölcsessége is: „A sztoikusok így beszélnek: „Vonuljatok magatokba; ott lelitek meg nyugalmatokat.” És ez nem igaz. Mások így szólnak hozzánk: „Lépjetek ki magatokból: keressétek a boldogságot a szórakozásban.” És ez sem igaz […]. A boldogság sem rajtunk kívül, sem bennünk nincsen; Istenben van, egyszerre kívülünk és bennünk.”
Ha felhagyunk azzal, hogy Isten nélkül akarunk élni, az azt a felismerést is jelenti, hogy egyedül csak erőforrásaink kimerítésére vagyunk képesek. Ha felhagyunk azzal, hogy Isten nélkül akarunk élni, akkor végre bizalommal vethetjük magunkat, – ahogy a tékozló fiú és az összes szent tette – az Atya karjaiba, aki gyengéden szereti minden gyermekét.
Űzd el a rossz gondolatokat
A gondolatok önmagukban nem rosszak, de némelyikük azzá válik, ha megszállottságba fordul. Az ellenőrizetlen képzelet – katasztrófa-jóslatok, nyugtalanító gondolatok, pornográf képek – olyan látomásokat szül, amelyek teljesen elfoglalhatják elménket.
A jó hír az, hogy irányíthatjuk a mérgező gondolatokat: ahelyett, hogy táplálnánk, dönthetünk úgy, hogy ellenállunk nekik. A sivatagi atyák kifejlesztettek erre egy módszert, ez a szív őrzése: „Hogy bizonyos gondolatok felzaklatnak-e vagy sem, az olyasmi, ami nem tőlünk függ. De hogy bennünk maradnak-e vagy sem, hogy szenvedélyeket ébresztenek-e bennünk vagy sem, az a mi hatalmunk alá tartozik” – írta Damaszkuszi Szent János.
A szív őrzése az a figyelem, az a lelki módszer, amelynek célja, hogy megszabadítson bennünket a rossz vagy nyugtalanító gondolatoktól. Arra hív, hogy figyeljük meg a lelkünkben zajló gondolatokat, és különböztessük meg a jókat a rosszaktól. Ezt a munkát rendszeresen el kell végezni késlekedés nélkül, mielőtt ellepnének minket a nyugtalanító gondolatok. Ha elűzzük a rossz gondolatokat, szabadságot nyerünk, és elérhetjük a belső békének és nyugalomnak azt az állapotát, amely szükséges Isten szemléléséhez.
Ne kövesd a használt dolgok eladására és vásárlására fejlesztett applikációkat
A használt cuccok eladására és megvételére fejlesztett alkalmazások az elmúlt években virágzásnak indultak. Mindig lehet találni valami jót! Ruhák, dísztárgyak, konyhai eszközök, gasztronómiai termékek, ékszerek… Teljesen jogos, hogy az „akciókat” ki kell használni, ha fel akarod újítani a régi szekrényt vagy le akarsz cserélni egy törött bútordarabot. De ha majdhogynem öntudatlanul behódolsz ezeknek az alkalmazásoknak és az értesítéseknek a véget nem érő árubeszerzési hajszában, könnyen a virtuális világ rabjává válhatsz.
Nem az ilyen alkalmazások elítélése a célunk. Nyilvánvalóan vannak előnyeik. De fontos, hogy ne váljunk rabjukká. Mi lenne, ha a nagyböjt idejére eltávolítanál egy-két ilyen alkalmazást? Vagy hátrébb sorolnád őket, és csak akkor böngésznéd, ha valóban szükséges? Az így felszabadult időt használhatjuk arra is, hogy Istennek ajánljuk fel a napunkat. A reggeli imában mindent, ami a nap folyamán történni fog, helyezzünk Isten kezébe. Ajánljuk fel Neki az összes örömöt és bánatot, az erőfeszítéseket és gyengeségeket, bízzuk Rá, ami várhatóan nehéz vagy fontos lesz a nap során.
Szakadj el attól, hogy mások hogyan tekintenek rád
Mit gondolnak majd rólam, ha ezt vagy azt teszem? Hogy nézek ki, ha így öltözöm? Nem vagyok nevetséges, ha ezt gondolom? A mások véleményéhez kapcsolódó belső frusztrációink listáját hosszan lehetne sorolni. Az normális, hogy időnként keresed a társaid elismerését, az viszont egy csúszós lejtő, hogy meddig hagyod, hogy mások véleménye irányítsa a tetteidet, a szabadidődet vagy akár az egész életedet.
Mások tekinteténél sokkal inkább és elsősorban Isten tekintetét kell mindannyiunknak keresnünk. A Szent Lukács által bemutatott szép jelenetben egy farizeus meghívja ebédre Jézust. Itt egy „bűnös” asszony odamegy hozzá, és sírva a lábai elé borul. Nem törődik a farizeusok szemrehányó pillantásaival, kizárólag Krisztus szerető és megbocsátó tekintetére figyel. Ebben a tekintetben találta meg az erőt és a bátorságot, hogy Jézus lábaihoz boruljon.
Ha a te életedben is túl fontossá vált mások tekintete, miért ne kérhetnéd te is Jézust, hogy ugyanolyan szerető tekintettel nézzen rád, ahogy a bűnös asszonyra nézett? Mások tekintete talán szorongást vált ki belőled, ezzel szemben Krisztus végtelenül erősebb tekintete felszabadító és vigasztaló lesz.
Ne érezd magad állandóan bűnösnek
Az értelmező szótár szerint a bűntudat az elkövetett bűnnek, rossz cselekedetnek vagy általában saját magunk bűnös voltának nyomasztó tudata; az emiatt érzett lelkiismeret-furdalás. Szélsőséges megjelenésében előfordulhat, hogy valaki képzeletbeli hibák miatt érez örökös bűntudatot és tesz magának folyamatosan szemrehányást. Ez a fajta bűntudat ártalmas, mert a minden bűnt megbocsátó Isten végtelen irgalmába vetett bizalom hiányát jelzi. (Ami persze nem jelenti azt, hogy a keresztények figyelmen kívül hagyhatnák az emberi igazságszolgáltatást, különösen, ha az általuk elkövetett hiba súlyos és jóvátételt igényel.)
Amikor a kiengesztelődés szentségében a pap persona Christi kimondja ezeket a szavakat: „…én feloldozlak bűneidtől”, az érvényesíti a kimondással egyidejűleg létrejövő aktust, amely megszabadítja a bűnöst vétke súlyától. Vessük el ezért azt a kísértést, miszerint méltatlanok lennénk erre a szabadságra, amelyet Krisztus az élete árán váltott meg.
Szokj le róla, hogy ébredés után rögtön e-maileket olvasol
Ugye milyen csábító, hogy amint kikapcsoltad az ébresztőt, mielőtt még az Úrra bíznád a napodat, rögtön az e-mailjeidre pillantasz a telefonodon? Aztán az egyik e-mail elolvasása után jön a másik, és nagyon gyorsan behúznak a napi teendők. Fel sem tudjuk fogni azt a mesés ajándékot, amelyeket Isten ad nekünk: az Ő jelenlétét, szeretetét, kegyelmét, amelyet minden reggel nagylelkűen felajánl, s ha élünk vele, az besugározhatja a napunkat. Azzal, hogy ébredés után mindjárt e-maileket olvasunk, eltávolodunk a szeretettől, amit Isten irántunk tanúsít, visszautasítjuk az Úrral való találkozást.
Ferenc pápa 2020. november 4-i általános audienciáján emlékeztetett arra, hogy „az ima legyen a nap első kívánsága, melyet hajnalban végzünk, mielőtt a világ fölébred.” A sivatagi atyák is arra bátorítottak, hogy Istent tegyük az első helyre. Minden napod első momentuma az Istenhez fordulás legyen. Lehet ez egy egyszerű gondolat is. Nem a szót kell szaporítani, lehet ez egy szívből jövő gesztus is, mint például egy keresztvetés, vagy néhány dicsőítő, hálaadó szó, ébredéskor. Ferenc pápa 2022. október 16-án az Úrangyala imádság után mondott tanításában egy nagyon egyszerű mondatot javasolt. Amint felébredünk, azt mondhatjuk: „Uram, köszönöm neked és felajánlom neked a mai napot!”. Íme, egy jó szokás, amit a nagyböjt alatt mi is elkezdhetünk gyakorolni!
Ne légy féltékeny a felebarátodra
Ismerjük a bibliai történetet: az egyik egy testvér féltékenységből megölte a másikat. „Ábel juhpásztor lett, Káin pedig földműves.” (Ter 4,2). Amikor az Úr kegyesen tekintett Ábel áldozatára, de Káin áldozatára rá sem nézett, Káin dühös és féltékeny lett testvérére. Féltékenységtől hajtva úgy döntött, hogy megöli testvérét. A féltékenység „olyan, mint a csontszú” (Péld 14,30), és ez a szenvedély addig emészti Káint, amíg végül szembeszáll a legfőbb paranccsal, a gyilkolás tilalmával.
A harag az állatias féltékenységből fakad, és testvérgyilkossághoz vezet. Ez a féltékenység természete, halálösztön, amikor az egyik ember azt akarja birtokolni, ami neki nincs, és a másiknak van: feleséget, férjet, házat, munkát, anyagi vagy szellemi javakat, pozíciót vagy elismerést. A bibliai történet bemutatja, hogy a féltékenység az emberi természet velejárója, de megtanít arra is, hogy nem ez az élet útja. Hagyjuk abba az irigykedést mások dolgaira, adjunk hálát azért, amink van, és jusson eszünkbe, hogy Isten minden egyes gyermekét szereti, ismeri, és kegyelmeiben bőségesen részesülnek, akik szeretnék befogadni azokat.
