Bosco Szent János – január 31.
Add nekem a lelkeket, és minden mást tarts meg magadnak!
A XIX. századi katolikus népnevelés legnagyobb alakja, Giovanni Bosco néven látta meg a napvilágot a Szárd Királyságban fekvő Becchi tanyán, 1815. augusztus 16-án. Édesapja korán meghalt, így az édesanya, Margit egyedül, nehéz körülmények között nevelte fel három fiát, Antalt, Józsefet, és a legkisebbet, Jánost. A kivételes képességű, rendkívül okos kisfiút bátyja a földön dolgoztatta, nem járhatott iskolába. Már gyermekkorától pap szeretett volna lenni. Kilenc éves volt, amikor álmában megjelent egy asszony, aki ragyogott, mint a nap és arra buzdította, hogy nevelje a gyermekeket. Egy másik legenda szerint a nevelői hivatást is egy álma jelölte ki számára – veszekedő, verekedő, káromkodó utcagyerekeket látott ugyanis álmában, s hogy szétválassza őket, ha kell, ököllel, közéjük vetette magát. Ekkor egy belső hang így szólt hozzá: „Nem veréssel, hanem szelídséggel és szeretettel kell megnyerned barátságukat. Fogj hát hozzá azonnal, és beszélj nekik a bűn utálatosságáról és az erény értékességéről.”
1830-ban kezdett rendszeres iskolai tanulásba, édesanyja buzdítására és fivérei ellenkezése ellenére. Ő maga kereste meg a tandíjat, házimunkákért szállást kapott és több mesterséget is kitanult. 1841-ben szentelték pappá, ezután még két évig tanult Torinóban, közben betegek és szegények lelki gondozását látta el.
1841. december 8-án befogadott házába egy csavargó fiút, egy munkanélküli kőműves inast, majd hamarosan megalapította Valdoccóban oratóriumnak nevezett intézményét, melynek tavasszal már 30 növendéke volt. Az eredetileg elhagyott gyermekek számára szervezett intézetből rövid idő elteltével ipar- és tanonciskola lett, háromszázhatvan növendékkel. Hamarosan több segítőtársa is akadt, az első saját édesanyja volt, akit a gyermekek csak Margit mamának hívtak. Nevelői tevékenységét, szokatlan módszereit sokan helytelenítették, ellenségei rendszeresen följelentették, bolondokházába akarták záratni, rálőttek… Don Bosco azonban nem hátrált meg.
Nevelési módszerét a megelőző módszer, amelyről Don Bosco így beszélt: „Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!” . A megelőző módszer első gyümölcse Savio Szent Domonkos.
1848-ban a torinói érsek az oratóriumot az elhagyott gyermekek plébániájává tette, a nappali foglalkozások mellett éjjeli menedékhelyként is működött. 1852-ben felépítették templomukat, az 1854-es kolerajárvány idején Don Bosco és neveltjei hősies helytállásról tettek tanúságot. 
1859-ben megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot – a szaléziek elsődleges feladatául az árva, elhagyott és szegény fiúk nevelését jelölte ki, Néri Szent Fülöp szellemiségét követve. 1872-ben alapította meg a rend női ágát, mely a Segítő Szűzanya leányai elnevezést kapta.
Don Bosco 1888. január 31-én adta vissza lelkét Teremtőjének. XI. Pius pápa 1920-ban boldoggá, 1930-ban szentté avatta.
2015-ben Don Bosco születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. A szent életében rendszeresen látogatta a rendházakat és ez adta az ötletet a jelenlegi rendfőnök atyának, Pascual Chavez Villanuevának, hogy a jubileumi évhez közeledve Don Bosco csontereklyéje jelenlétével keresi fel világszerte a szalézi rendházakat. Az ereklye 2013. május 17-én Rédicsnél lépi át Magyarország határát, több egyházmegyei központba is „elzarándokol”, így a Szent István Bazilikába is.
Hajnal Piroska (Magyar Katolikus Lexikon, Don Bosco Kalendárium 2005, Körössy László: “Don Bosco köztünk él”, in: Új Ember Kalendárium 2013, 24-27.
