Advent 1. vasárnapja – Elmélkedés
Mi lesz ebből a gyermekből?
A mai vasárnapon elkezdődik az advent, a karácsonyi előkészület ideje. Ezt jelzi a templomokban felállított adventi koszorú, rajta négy gyertyával, amelyek közül az elsőt már meg is gyújtottuk. Bizonyára sok család otthonában is elkészült erre a napra az adventi koszorú, amely több, mint egy szép decemberi dekoráció, hiszen az égő gyertyák fénye közös imára, együttlétre hívja a családtagokat. Mit üzen nekünk ez az apró fény, ennek a kicsiny gyertyának a fénye? Észrevesszük-e egyáltalán ezt a lángocskát? Az első adventi gyertya meggyújtásával egyidőben az üzletekben és az utcákon milliónyi lámpát gyújtanak. Lehet, hogy egyes helyeken az előző évekhez képest kicsit spórolósabb lesz a fényözön, de azért teljesen nem mondanak le róla, mert a kereskedők jól ismerik a fény vásárlócsalogató hatását. A fényárban, a sok mesterséges fényforrás között nehéz észrevennünk egyetlen szál gyertya természetes fényét. Ebben az időszakban, amikor minden az ajándékvásárlásra buzdít minket, nehéz odafigyelnünk még nekünk, vallásos embereknek is az advent lényegére. Pedig ezt kellene tennünk. Az előttünk álló négy hétben fel kellene készülnünk Jézus születésének ünnepére. Vajon elég lesz-e az, hogy hétről hétre eggyel több gyertyát gyújtunk meg? Nem lesz ez kevés a decemberi díszvilágításban? A karácsonyi fények kialszanak majd, az égőket januárban leszerelik. De a világ világossága, Jézus Krisztus mindig ragyogni fog. Ő az igazi fény. Ő az igazi világosság. Ő az egyetlen, aki elhozhatja életünkbe a hit fényét, a remény világosságát és a szeretet ragyogását. Törekedjünk arra, hogy az igazi fény növekedjen bennünk, családunkban és a világban. Jó volna, ha a világ szemkápráztató, hamis és csalóka fényei helyett az igazi fényre tudnánk figyelni! Jó volna lélekben felkészülve várni a világ világosságának, Jézusnak érkezését! Egyedül ő képes arra, hogy az éjszaka homályát és a bűn sötétségét karácsony éjjelén legyőzze születésével.
Egy gyermek születését örömmel várja a család. Aztán az évek múltával elkezdődik a szülők részéről a tervezgetés, mások részéről a találgatás a gyermek jövőjéről. „Mi leszel, ha nagy leszel?” – kérdezik a rokonok és a barátok a kisgyermekektől rokonlátogatások, találkozások alkalmával. A gyermek helyett általában a szülő válaszol, hiszen ő már régóta tudja, hogy mivé szeretné nevelni gyermekét. A gyermekeknek ritkán vannak határozott elképzeléseik saját jövőjükről, de a szülők álmai határtalanok. Sajnos egyesek úgy gondolják, hogy majd gyermekük fogja megvalósítani mindazt, amivel ők kudarcot vallottak, s észre sem veszik, hogy elvárásaikkal mennyire megkeserítik gyermekkorát vagy akár egész életét. Az viszont helyes, ha a szülők segítik gyermeküket tehetsége kibontakoztatásában.
Az adventi időszakban egy gyermek, Jézus születését várjuk. Mi lesz ebből a gyermekből? Mi lesz belőle, ha felnő? Ő is ács lesz majd, mint Szent József, aki mellett megtanulhatja a becsületes, szorgalmas munkát? Vagy talán a Galileai-tó mellé költözik és halásznak áll, mint oly sokan azon a vidéken? Esetleg szántóvető vagy a nyájra vigyázó pásztor lesz? Talán uralkodó vagy hadvezér? Az evangéliumok nem szólnak semmit arról, hogy Máriának vagy Józsefnek lett volna bármilyen konkrét elképzelése Jézus jövőjét illetően. Nem tervezgették, hogy melyik híres tanító mellé küldik majd tanulni. Vélhetően segített Józsefnek a műhelyben, de nem irányították életét az ácsmesterség vagy más foglalkozás felé. Mindez nem mulasztás részükről, nem a nevelési szándék hiánya. Valószínűleg annak elfogadásáról van szó, hogy az idő múlásával majd kiderül, milyen szándéka van Istennek a gyermekkel. És ez lesz számára a legjobb. Mert minden ember számára az a legjobb, ha Isten akaratának megfelelően él.
© Horváth István Sándor
