Egyéb

Az első Rákosmenti Nagyboldogasszony Közösség ifjúsági találkozója

2014. június 7-én volt az első Rákosmenti Nagyboldogasszony Közösség ifjúsági találkozója.

A találkozó a pesti úti Pál Apostol Katolikus Iskolában került megrendezésre. Képviseltette magát valamennyi plébániai közösség a kerületből, mintegy 50 fő volt jelen. Pünkösd lévén a “Szentlélek és én” címmel hallgattunk meg előadást Czap Zsolt atyától, melyet korosztályos kiscsoportokban volt mód átbeszélni. Bizony szükség van a Szentlélek Isten egyesítő erejére kerületünkben is, hogy még élhetőbb, szebb, boldogabb hely lehessen! A közös finom ebéd után, vidám sportos együttlét jellemezte a délutánunkat. Volt mód focizni, kosarazni, beszélgetni, métázni, majd a szentmise után egy fantasztikus hangulatú táncházzal zárult a nap. Velünk volt a Katolikus Shalom Közösség is, akik autentikus brazil táncra és táncos imára tanítottak bennünket.

Közösségünk a kerület néhány fiataljának azonos vágyából indult ki, hogy a környék hasonló korú, érdeklődésű, értékrendű fiataljainak tartalmas programokat, színvonalas találkozási lehetőségeket szervezzen, s megerősítse, elmélyítse őket az Istenbe vetett hitben az egyes eseményeken megélhető szeretet kapcsolatok révén. 13-20 éves korosztály a fő célközönség!

Kérjük imáitokat a közösség további működésére és remélhetőleg mihamarabb találkozunk a következő programon!

Szeretettel,
Kuti Attila
Az első Rákosmenti Nagyboldogasszony Közösség ifjúsági találkozója bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva