Egyéb
-
A Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta (Edith Stein), Európa társvédőszentje
A hivatásom ezután az, hogy jobban szeressek!
-
Szent Domonkos – A Prédikáló testvérek rendjének megalapítója
Hármas örökséget hagyok rátok: a szeretetet, az alázatosságot és a szegénységet. Ha valaki ezt az örökséget tőlem átveszi, társam lesz a mennyek országának öröklésében.
-
Éjjel-nappal nyitva áll a váci szentségimádási kápolna
Hazánkban elsőként a váci piarista templomban nyílt valódi örökimádási kápolna egy hónapja. Az év 365 napján 0–24 óráig működő imahelyet Beer Miklós megyéspüspök szentelte fel.
-
Somlai atya gyémántmiséje
Mandula atya gyémántmiséje utén egy héttel Somlai atya is bemutatta gyémántmiséjét . Hálatelt szívvel köszöntük meg a Teremtőnek, hogy Somlai József atya Kistarcsán ünnepelhette pappászentelésének 60. évfordulóját. Rákoscsabáról is sokan eljöttek együtt köszönteni…
-
Az első Rákosmenti Nagyboldogasszony Közösség ifjúsági találkozója
2014. június 7-én volt az első Rákosmenti Nagyboldogasszony Közösség ifjúsági találkozója. A találkozó a pesti úti Pál Apostol Katolikus Iskolában került megrendezésre. Képviseltette magát valamennyi plébániai közösség a 2014. június 7-én volt az…
-
Athleta patriae – Szent László király
"... a meggyötörtek vigasza, az elnyomottak támasza, árvák megkönyörülője, gyöngék gyöngéd gyámszülője".
-
-
-
Cristina nővér, az olasz RAI 2 TV énekes-tehetségkutató verseny győztese
Interjú az olasz orsolyita Cristina nővér, a RAI 2 TV énekes-tehetségkutató verseny győztese zenetanárával „Kaptam valami szépet, amit tovább akarok adni ” – ezekkel a szavakkal kommentálta a győzelmet jelentő tehetségét a szicíliai…
-
Oázis, ahol meghallgatnak
Sokszor vagyunk olyan helyzetben, hogy jól esne beszélni valakivel. Kérdések bukkannak elő önmagunkról, kapcsolatainkról, élethelyzeteinkről, kérdések saját életünk értelméről, kérdések egy különösnek képzelt, távolinak tűnő Istenről. Ha úgy érzed, hogy fontos lenne, hogy…