Aktuális események

Egészséges és sérült gyermekek tábora

Van egy alapítványunk, aminek fő célja a sérült gyermekek szabadidős integrációja. Ennek kapcsán áll előttem a nagy feladat minden évben, hogy egy olyan tábort szervezzek, ahol ép gyerekek sérült társaikkal játszhatnak, kirándulhatnak, kézműveskedhetnek, fürdőzhetnek. Ahogy mi megálmodtuk, annak nagyon jól kellene működni, hiszen minden kis csoport egyaránt gazdagodik az által, hogy felismeri egymásban az értéket, az épek nagyobb önbizalomra, megértésre, egyfajta különös látásmódra tesznek szert… a sérültek élvezik az épekkel töltött időt, tanulnak tőlük, és jobban megismerhetik egymás világát. Ez több ebben a szakmában, vagy sorsközelben tevékenykedő ismerősöm szerint is a legjobb út, hogy lebontsuk a falakat, és a sérültek ne érezzék kitaszítottnak magukat, az épek pedig ne kerüljék a sérültek tekintetét, ne legyenek zavarban, ha bárhol a világban egymásba botlanak.

Eddigi éveinkben a Béke téri fiatalok voltak az “ép” csoport, de sajna most kevesen lelkesednek a gyerekeink a sérültekkel való közösködésre.

Így  közhírré tesszük, hogy van egy ilyen tábor, ahol lehetőség nyílik megismerni egy a hazánkban sajnos eléggé hátrányos helyzetben lévő kis csoportot, a sérülteket, velük együtt lehet nyaralni, segíteni őket, és önbizalmat, tapasztalatot szerezni abban, hogy mi mindent meg lehet oldani szeretettel, kitartással és segítő szándékkal.

Az alapítványunk már tud támogatást is nyújtani a részt vételi díjba, de annyira jól nem állunk, hogy a sérülteken is segítsünk, a szakembereknek is adjunk tisztelet díjat, s még az önkéntes fiatalok táborát is ingyenessé tegyük. Így idén 15.000 Ft lenne a már támogatott díj, ami magában foglalja az utazást, a szállást, az étkezést, a belépőket: múzeum, strand…. Helyszín Tihany, a tájvédelmi körzet szívében, a félsziget apátsággal szembeni másik oldalán egy erdészházban. Meglátogatnánk tehát a tihanyi látnivalókat, a természeti kincseket, strandolnánk, talán még a csillagvizsgálóba is eljutnánk, fagyi …
Időpont: július 15-20-ig, 6 nap, 5 éjszaka.

Nagy szükségünk volna pár fiatalra, gyermekre akár 6 éves kortól, akik szívesen játszanának, beszélgetnének sérült társaikkal. A mozgásukban korlátozott gyermekekhez lesz szaksegítség, konduktorok, tehát ellátásban nem kell segíteni, de ha akad egy két erősebb fiú, azért bizonyos akadályokat csak az ő erejükkel lehet legyőzni, eddigi tapasztalataink alapján nem is akármilyen emlékeket hagyva maguk után.

Nagy hálával és soxeretettel !!!

Vica

szolnokivica@gmail.com

 tánc

játék együtt

Tihany

Egészséges és sérült gyermekek tábora bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva