Érdekes cikkek

Égj, de ne égj ki!

“Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek: ne balgán, hanem bölcsen.” Ef 5,15

Az egyik oka annak, hogy korábban stresszes, kiégett és beteg voltam az, hogy nem tudtam nemet mondani. Minden szolgálati lehetőséget meg akartam ragadni, ami az utamba került, de ez a lehetetlennel volt egyenlő. Meg kell tanulnunk a Szent Szellem vezetésére hagyatkozni, más emberek (vagy a világ) vágyai és igényei helyett.

Az emberek gyakran mondták nekem, hogy Isten megmutatta nekik, hogy nekem mit kellene tennem. Régen ez nagy nyomást helyezett rám. Azonban, ma már tudom, hogy Isten gyermekeiként azzal az előjoggal rendelkezünk, hogy mi magunk hallhatunk Istentől, és mindegy, hogy mások mit mondanak arról, hogy mit hallottak.

Igent mondasz a száddal, miközben a szíved nemet kiált? Ha így van, akkor végül stresszes leszel, ki fogsz égni, és még az is előfordulhat, hogy megbetegszel. Nem mehet így a végtelenségig, a teher alatt összeroppansz.

Nem számít hány ember elégedett veled, hány ember tetszését nyered el, mindig lesznek olyanok, akik nem lesznek elégedettek veled. Tanuld meg, hogy akkor is élvezheted az életet, ha nem mindenki gondolja, hogy nagyszerű vagy. Ne légy az emberek jóváhagyásának, helyeslésének és elfogadásának a rabja. Te már élvezed Isten elfogadását, jóváhagyását és helyeslését; és ez az, ami igazán számít.

Jó dolog az elkötelezettség, de ha túl sok mindennek kötelezed el magad, az nagyon veszélyes. Ismerd meg és ismerd el a határaidat, és ne habozz nemet mondani, ha tudod, hogy erre van szükség. A nekünk szánt évek teljességét kell megélnünk. Szenvedéllyel és céltudatosan kell élnünk, nem kimerültséggel; ezzel példát mutatva másoknak.

Túl sok mindent vállaltál magadra? Ne felejtsd el, hogy senki más nem fog számot adni az életedről Istennek, csak te.

“..sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.” Lk 10,41-42

forrás

kép

Égj, de ne égj ki! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva