Engedd el a hamut!
Ismerek egy embert, aki tíz évvel ezelőtt elveszítette feleségét, aki egy autóbalesetben halt meg. Nagyon szívszorító volt az eset. Természetesen a gyásznak is megvan a helye és az ideje. Ez a gyógyulási folyamat része.
Így alkotott meg minket Isten. Azonban, több mint tíz év után, ez a férfi még mindig gyászolt. A gyász időszaka az egész életét kitöltötte, és egy megkeseredett, haragos emberré vált. Mi történt? Ragaszkodott a hamuhoz. Isten örömöt akart adni neki, de mivel nem engedte el a régit, nem tudta elvenni az újat.
Az ellenség szeretné, ha az egész életedet a hamuban ülve töltenéd, megkeseredve a kapcsolat miatt, ami nem működött, mérgelődve, mert nem kaptad meg az állást, vagy magadat sajnálva, mert meghalt, akit szerettél. Ideje búcsút inteni a hamunak. Ha egy váláson mentél keresztül, engedd el. Isten valaki jobbat tartogat számodra. Ha nem bántak veled rendesen gyermekkorodban, engedd el, és hagyd, hogy Isten kárpótoljon. Hagyd abba a gyászt afölött, amit nem tudsz megváltoztatni. Ha Isten azt akarta volna, hogy tiéd legyen az a pozíció, amit nem kaptál meg, akkor a tiéd is lett volna. Rázd le magadról az önsajnálatot. Rázd le a csalódást.
Pál apostol így fogalmazta ezt meg: „de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fil 3,13-14). A „nekifeszülve” szó jelzi, hogy erőfeszítésbe kerül ezt megtenni. Ha nehézségen, vagy veszteségen mész keresztül, akkor könnyű állandóan arról panaszkodni, hogy mennyire elbánt veled az élet. De ha előre akarsz menni, akkor erősnek kell lenned, és Pálhoz hasonlóan ezt mondani: „Ez van. Nem szorongatom tovább a hamut. Tudom, hogy a jövőm nagyszerűbb lesz, mint a múltam. Nekifeszülök, és megyek előre az Isten által elkészített áldott életbe.”
