Egyéb

Ferenc pápa: Keresztelő János arra tanít, hogy ne ragaszkodjunk pozíciókhoz

Január 15-én a Szentatya mintegy tizenötezer hívővel imádkozta el a vasárnap déli Úrangyala imádságot. Beszédében Keresztelő János alakját állította példaképül, aki nem akart főszereplő lenni, hanem teret adott Jézusnak, és így a szolgálat valódi szellemére tanít bennünket.

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok!

A mai liturgia evangéliuma (vö. Jn 1,29–34) arról szól, hogy Keresztelő János tanúságot tesz Jézusról, miután megkeresztelte a Jordán folyóban. Azt mondja: „Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én” (Jn 1,29–30).

Ez a kijelentés, ez a tanúságtétel János szolgálatkész lelkületét fedi fel. Azért küldte Isten, hogy előkészítse az utat a Messiás számára, és ezt magát nem kímélve megtette. Emberileg azt gondolhatnánk, hogy ezután „kitüntetésben” részesül, kiemelkedő helyet kap Jézus nyilvános életében. De nem ez történik. János, miután teljesítette küldetését, tud félreállni, levonul a színről, hogy teret adjon Jézusnak. Látta, hogy a Lélek leszáll rá (vö. Jn 1,33–34), úgy mutatott rá, mint Isten Bárányára, aki elveszi a világ bűnét, és mostantól alázatosan hallgatni kezdi. A prófétából tanítvány lesz. Prédikált a népnek, tanítványokat gyűjtött, és hosszú időn át képezte őket. Mégsem köt magához senkit. Nehéz ez, de

ez az igazi nevelő jele: nem köti magához az embereket.

János ezt teszi: tanítványait Jézus nyomába küldi. Nem az érdekli, hogy saját magának legyenek követői, hogy tekintélyre és sikerre tegyen szert, hanem tanúságot tesz, majd hátralép, hogy sokan találkozhassanak Jézussal. Mondhatni: kinyitja az ajtót, és távozik.

Ezzel a szolgáló lelkülettel, ezzel a Jézusnak teret adó képességével Keresztelő János fontos dolgot tanít nekünk: a ragaszkodástól való mentességet. Igen, mert könnyű ragaszkodni szerepekhez és pozíciókhoz, a megbecsülésre, elismerésre, jutalmazásra irányuló igényhez. Ez, bár természetes, nem jó dolog, mert a szolgálat magában foglalja az ingyenességet, a másokkal való önzetlen törődést, előnyök keresése nélkül, hátsó szándékok nélkül, viszonzást nem várva. Nekünk is jót tesz, ha Jánoshoz hasonlóan ápoljuk azt az erényt, hogy a megfelelő időben félreállunk, tanúságot téve arról, hogy életünk viszonyítási pontja Jézus. Félreállni, megtanulni elbúcsúzni: „elvégeztem ezt a küldetést, megvolt ez a találkozó, félreállok, és teret engedek az Úrnak”.

Megtanulni félreállni, nem igényelni semmit viszonzásul.

Gondoljunk arra, mennyire fontos ez egy pap számára, akinek nem azért kell prédikálnia és miséznie, hogy ő legyen a figyelem és érdeklődés középpontjában, hanem azért, hogy másokat Jézushoz vezessen. Gondoljunk arra, mennyire fontos ez a szülők számára, akik sok áldozatot hozva nevelik gyermekeiket, de aztán szabadon kell engedniük őket, hogy a saját útjukat járják: a munkában, a házasságban, az életben. Jó és helyes, hogy a szülők továbbra is biztosítják jelenlétükről gyermekeiket: „nem hagyunk magatokra”, de diszkréten, tolakodás nélkül. A növekedés szabadsága. Ugyanez vonatkozik más területekre is, például a barátságra, a házaséletre, a közösségi életre.

Ragaszkodásaink feladása és a félreállás nehéz, de nagyon fontos: ez a döntő lépés ahhoz, hogy növekedjünk a szolgálat szellemében viszonzást nem várva.

Testvéreim, tegyük fel magunknak a kérdést: képesek vagyunk-e teret adni másoknak? Meghallgatni őket, szabadon hagyni őket, nem kötni őket magunkhoz azzal, hogy elismerést követelünk tőlük? És képesek vagyunk-e hagyni őket beszélni? Ne azt mondjuk: „Te nem tudsz semmit!” Hanem hagyjuk őket beszélni, adjunk teret másoknak! Jézushoz vagy magunkhoz vonzzuk-e a többieket? És szintén János példáját követve:

tudunk-e örülni annak, ha az emberek a saját útjukat járják, és a saját hivatásukat élik, még akkor is, ha ez egy kis elszakadást jelent tőlünk?

Örülünk-e az eredményeiknek, őszintén, irigység nélkül? Ez jelenti azt, hogy hagyunk másokat növekedni.

Mária, az Úr szolgálóleánya segítsen, hogy mentesek legyünk a ragaszkodásoktól, hogy teret adjunk az Úrnak és másoknak.

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Január 18. és 25. között tartjuk a hagyományos imahetet a keresztények egységéért.

Az idei év témája Izajás prófétától származik: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Iz 1,17). Adjunk hálát az Úrnak, aki hűségesen és türelmesen vezeti népét a teljes közösség felé, és kérjük a Szentlelket, hogy világosítson meg és támogasson bennünket ajándékaival!

A keresztények egységéhez vezető út és az Egyház szinodális megtérésének az útja összekapcsolódik. Ezért megragadom az alkalmat, és bejelentem, hogy

szeptember 30-án szombaton ökumenikus imavirrasztást tartunk a Szent Péter téren, amellyel Istenre bízzuk a püspöki szinódus tizenhatodik rendes közgyűlésének munkáját.

A virrasztásra érkező fiatalok számára az egész hétvégén a Taizéi Közösség által szervezett különleges program lesz. Már most hívom az összes keresztény felekezethez tartozó testvéreket és nővéreket, hogy vegyenek részt Isten népének ezen az összejövetelén.

Testvéreim, ne feledkezzünk meg a meggyötört ukrán népről, mely sokat szenved! Maradjunk közel hozzá érzéseinkkel, segítségünkkel, imáinkkal!

Most pedig titeket köszöntelek, rómaiak és itt egybegyűlt zarándokok. Külön köszöntöm a murciai spanyol híveket és a szicíliai Sciaccából érkezett híveket. A Péter sírjánál tett látogatás erősítse meg hiteteket és tanúságtételeteket!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Magyar Kurír

Szólj hozzá