Aktuális események

Hit éve

 

 

 

Kérdések A HIT ÉVÉNEK megnyitásakor

 

Már az egerszalóki ifjúsági találkozó is ennek jegyében indult, most pedig nyitó hangversenyek és különböző programok teszik színessé a HIT ÉVÉ-t, melyet a pápa október 11-én megnyit  ünnepélyes keretek közt.

De vajon belül is meg tudunk-e újulni? Vagy csak ismét egy program, amit kipipálhatunk?

Vajon mit tudunk majd kezdeni a sok, hitünk ellen forduló áramlattal, és a csak „félárbocon” hívő társainkkal? És mit tud kezdeni Európa  a kiürülő félben lévő templomaival, a múzeummá vagy egyéb profán hellyé lezüllő templomaival, kolostoraival? Műemlékké lesz-e a kereszténység, vagy tud életet adni nekünk?

Nem kisebb és könnyebb kérdéseket tesz fel nekünk  ma Jézus Krisztus és maga a világ. Maga a világ, amely minden híresztelés ellenére éhezik és szomjazik Istenre, mert lett légyen bármiféle jólét, a szívek éhségét semmiféle gazdagság nem tudja kielégíteni.

Tudunk-e válaszolni ezekre a kérdésekre? Tudunk-e válaszolni az életünkkel, mert a szavaknak már nem hisz senki. Tudunk-e örömöt és békességet árasztani ebbe a hideg-rideg és háborúskodó világba, jó illatot árasztani a testi-lelki szmogba, Isten Lelkének jó illatát? Szítsuk föl magunkban Isten kegyelmét, azt a bizonyos „első szeretetet”, amelyet oly sokszor kér számon népén az Úr!

Tartsunk lelkiismeretvizsgálatot most, az elején, – mi az, amit megtehetnék a hitem elmélyüléséért?

 

Hit éve logója

Hit éve első új  boldogjai