„JÉZUS ODALÉP HOZZÁM, ÉS MEGHÍV”

GÁJER LÁSZLÓ ATYA TANÍTÁSA AZ IMAESTEN

Egyikünk sem illeszkedik a tökéletesek társadalmába, mindannyiunk szívében van egy bűn, egy hiba, ami miatt a közösség kizárna. Egyedül mi ennek csak ellenállni tudunk és lázadni, de Jézus az, aki visszahív a közösségbe a megváltása, a sebzettségünk meggyógyítása által – többek között erről beszélt Gájer László atya a Szent István Bazilikában tartott imaestünkön. Az ott elmondott bátorító tanításának kivonatát olvashatjátok a cikkben.

„Egyszer egy leprás állt Jézussal szemben. A mózesi törvény, az Ószövetség rendelkezik a leprásokról: kizárja őket a társadalomból, a közösségből. Mózes könyveiben sok szabályt találunk arra vonatkozóan, hogyha valaki ilyen fertőző betegségben szenved, akkor hogy hagyja el a közösséget, hogy figyelmeztesse az arra érkezőket, hogy maradjanak távol tőle, mert beteg, hogy jelezze azt kiáltozással vagy csengőkkel, hogy tartsa meg így a közösség tisztaságát azáltal, hogy önmagát távol tartja magát a közösségtől. Ez volt a múlt vasárnapi evangélium.

A leprás meglehetősen kiszolgáltatott helyzetbe kerül, mert ő gyógyíthatatlan beteg, várja a halált, amely kegyetlen lesz. Neki nincs nagyon kilátása ezen a Földön, és a közösség kizárja, elutasítja, elfordul tőle, egyedül kell megvívnia ezt a borzalmasnak ígérkező küzdelmet, nincs reménye, és hibáztatják is azért, amilyen.

Egy kicsit gondolj arra most, hogy te vagy ez a leprás, merthogy te vagy az. Én is.

Mindannyiunknak az életében ott van a betegség. Egy hiba, egy bűn, valami, amit nem szívesen mutogatunk az életünkből, a jellemünkből, valami, amit jobb is, hogyha nem visszük be a közösségbe. Ha a leprás bement volna a közösségbe, akkor megfertőzte volna a többieket, akkor miatta az egész közösség tönkrement volna.

Bennem is vannak ilyen részek, amit nem viszek be szívesen a közösségbe, és jobb is, hogy nem viszem be oda. A közösség éppen ezért a betegeket, a hibásakat, a leprásokat ki is zárja magából azért, hogy a saját integritását megőrizze. A mózesi törvényben az erre vonatkozó szakasz nem a leprás ellen, nem a nyomorult kizárására irányult, hanem arra, hogy megőrizze integránsan a közösséget. A közösségnek szentnek, tökéletesnek, tisztának kell maradnia, ez az Istennek szentelt nép. Ha bejönnek oda a leprások, akkor megsérül az egész közösség tisztasága és a közjó szenved kárt ezáltal. Egyetlen embernek a bűne által mindenki megsérül, ezért jobb, ha a tisztátalan távol marad. Amikor én tisztátalan, bűnös, gyenge vagyok, amikor bennem ott van a betegség, a nyomorúság, akkor én is tönkreteszem a közösséget.

Különc az, aki beteg. Különc az, aki leprás. Nem illik a közösségbe. Kizárják a közösségből, jobb ha távol marad onnét. Ha én nem vagyok tökéletes, akkor nem vagyok ennek az ideális közösségnek a része, az erősek társadalmának a része, akkor nincs benne helyem, jobb, ha kimegyek belőle.

Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy biztosan a történelem különböző korszakaiban megvolt ez, de a XX. században különösen is erősen, hogy a meglévő integráns társadalmi összefüggéseket sokan megpróbálták lerombolni. Vagy legalábbis tettek arra kísérletet, hogy mindazt, ami tökéletes, ami rendezett, ami összeszedett, megpróbálják lerombolni. Gondolok itt főleg bizonyos filozófiai irányzatokra, gondolok társadalmi mozgásokra, mint a 68-as mozgalmakra, melyek arra irányultak, hogy mindazt, ami konvencionális, ami jól nevelt, azt szüntessük meg. Sokan a nagy gondolkodók közül elkezdtek a perifériákra tekinteni, azoknak az életére, akiknek az élete nem konvencionális, nem elfogadott, nem normális. Ennek az időszaknak a talán legismertebb szerzője, filozófus prófétája volt Michel Foucault, aki a bolondokról, a fogvatartottakról írt, és olyan viselkedésformákról, amelyek nem voltak konvencionálisak, nem feleltek meg a társadalmi elvárásnak.

A XX. század ezt ismerte fel. Menjünk ki azokhoz, akiket kizártak! Menjünk végre azokhoz, akiket ez az elitista rend kizárt és elutasított. Emeljük fel azokat! Lehetne mindez nagyon evangéliumi is. Kimenni azokhoz, akik kiszorultak, akiket kitaszítottak, akiket elutasítottak.

Mi is biztosan érezzük, amikor a saját bűneinkkel, a saját lepránkkal szembesülünk, hogy van egy rend, ami agyonnyom. Ezt a rendet képviseli a törvény, az állam, de az egyház is, amikor morális elvárásokkal lép fel, tökéletesnek hív meg bennünket. Mert szembesülünk azzal, hogy én nem vagyok tökéletes. És amikor szembesülök a saját leprámmal, azzal, hogy a tökéletesek társadalmában kiszorultam, egy idő után harag ébred bennem, és arra érzek késztetést, hogy mindezt leromboljam, és jöjjön el végre az a társadalom, amelyben nekem is megvan a helyem, amelyben a periférikus szereplőknek, a betegeknek is megvan a helye.

Én azt gondolom, hogy ez a kiáltás egy nagyon jogos kiáltás. És ez a kiáltás az én kiáltásom is. Ez egy ellenállás. Elég volt a tökéletesek, a jól neveltek társadalmából, mert én nem tudok jól nevelt és tökéletes lenni, nem vagyok az.

Ha egy kicsit jobban belenéztek a szívetekbe, mindannyian találtok ott leprát, olyan dolgot, ami miatt nem tudtok beleilleszkedni a tökéletesek társadalmába. Én sem tudok beleilleszkedni.

Itt van bennünk a kiáltás, hogy ebből most már elég volt! Csináljunk valami olyat, amiben a marginálisak, a perifériára szorultak is megtalálják a helyüket!

Michel Foucault is arról beszél, hogyha már belemegyek a rendezettek társadalmába, egyáltalán elkezdek benne létezni, akkor már veszélybe kerülök, mert a rend rám nehezedik, agyon fog nyomni engem. Ez egy nagy ellenállás. Elutasítása annak, hogy nem fogadnak el engem, mert leprás vagyok. Nincs belőle kiút. És akkor mondjuk ki a megfejtést: ha Jézus nélkül keresünk kiutat, akkor ez marad. Hogy hagyjatok békén, hagyjatok meg engem olyannak, amilyen vagyok, nem vagyok tökéletes, és nem tudok tökéletes lenni, és elegem van a tökéletesek társadalmából! Én ilyen vagyok, és fogadjatok el engem ilyennek! Manapság ezt a kiáltást sokszor halljuk. Ha nincs Isten, nincs más kiút, csak az ellenállás, az antitézis.

A szintézisre egyvalaki képes. A Mester. Mert ő úgy hívja meg a leprást, hogy azáltal nem lerombolja a közösséget, nem lerombolja a rendet, hanem úgy, hogy helyreállítja őt. Az ember önmaga csak az ellenállásra képes, hogy ha nem szállhatok bele a rendbe, nincs helyem a rendben, ellen kell állnom neki. Jézus nélkül csak eddig lehet eljutni.

Jézus az, aki képes arra, hogy meghallja a te kiáltásodat, hogy meghallja a te belső fájdalmadat,

hogy nem vagyok rendben, nincs mit tennem, nem tudok meggyógyulni, leprás vagyok, és ne várjatok tőlem mást, mert nem vagyok képes többre.

Jézus meghallja ezt a kiáltást, és azt mondja: Gyere! A törvény tiltja a leprással való érintkezést, de Jézus nemcsak odamegy hozzá és szóba áll vele, hanem megérinti őt és behívja a közösségbe. Ezzel felrúgja a konvenciókat, mindenki meglepődik, közben Ő mégis megtartja a törvényt. Mert a tökéletesek társadalmába beemeli azt, aki beteg. Először is azáltal, hogy megváltja, ezzel helyet készít. Neked is helyet készít. Ha te leprás vagy, azt mondja neked Jézus ma, hogy neked is van helyed. Nem kell lerombolnod azt, ami agyonnyom, a törvényt, a rendet, amitől félsz, mert van helyed. Ami belőled hiányzik, azt én tettem helyre. Amiből fakad a te lázadásod, azt én tettem helyre!

Csak Jézus képes erre a szintézisre, mert csak ő képes megváltani. És aztán a megváltott embert meggyógyítja. Beemeli a közösségbe, ahol már a beszélgetés nem képmutató, már nem nyom agyon, ahol már nem a hatalom büntető erejével szembesülünk folyton, hanem a szeretet gyógyító erejével.

Mindannyiunknak van lepra a szíve mélyén, amit titkolunk, amit szégyellünk, amit csak ritkán fedünk fel, amitől szabadulni nem tudunk, ami kizár bennünket a tökéletesek társadalmából, ami miatt újra és újra zavarban vagyunk, ami miatt újra és újra nem érezzük a helyünket, és ami miatt nemzedékek lerázták magukról a rendnek a béklyóit. Jézus ma azt mondja, ezt hozd ide! Nagyböjt kezdetén, egy bűnbánati idő kezdetén ezt hozd ide.

A liturgia szövegei ezekben a napokban nagyon vigasztalóak. Nem bűntudatot keltenek bennünk, hanem megvigasztalnak, megsimogatják a lelkünket. Jézus odalép a lepráshoz, és behívja őt. Jézus odalép ma hozzám, és behív engem.

Rád van szükség így, ahogy vagy.

Jézus azt mondja: De ma mutasd meg nekem ezt a betegségedet! Gyere ide, és mutasd meg nekem ezt a betegségedet. Én képes vagyok helyreállítani téged úgy, hogy ne nehezedjen rád a rend, ne nehezedjen rád a törvény, ne nehezedjen rád a konvenció, ne nehezedjen rád az elvárás, szabad vagy.

Mondjuk neki azt a mai estén: Dávid fia, könyörülj rajtam, érints meg engem ott, ahol ember már nem segít!

Forrás

Beszéd linkje