Kovács Zoltán mariológus Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéről
Gyertyaszentelő Boldogasszony (Urunk bemutatása, február 2.) ünnepéhez hasonlóan ez az ünnep is egyformán Urunk és a Szűzanya ünnepe. Boldog VI. Pál pápa a Szűzanya helyes tiszteletéről szóló, Marialis cultus kezdetű apostoli buzdításában ír így e két ünnepről, melyek ugyan hivatalos elnevezésük szerint az Úr ünnepei, de tartalmukat illetően Mária-ünnepeknek is tekinthetők (vö. 6–7 §).
E főünnep hivatalos neve: Urunk születésének hírüladása. A magyar népi hagyomány azonban nem véletlenül ruházta fel ezt a napot egy nagyon gazdag, mély és találó elnevezéssel: Gyümölcsoltó Boldogasszony, hiszen az ünnep evangéliumának egyik legfőbb szereplője Mária, akit Gábor angyal köszönt. A kiválasztott Názáreti Szűz együttműködése folytán méhében megfogan Isten örök Igéje, a Fiú, aki majd e világra születik mint a világ Üdvözítője. Pontosan kilenc hónappal előzi meg tehát karácsony ünnepét ez a jeles nap, és legtöbbször a böjti időszakra esik. A megváltás ünnepkörében, húsvét diadalmas ünnepét is megülve, hirtelen a megtestesülés titkára irányul a hívő, imádkozó ember figyelme. E két titkot nem szabad egymástól elválasztva szemlélnünk! Miért is szállott le valójában a mennyből, testesült meg Mária méhében és lett emberré az Ige? Hogy megváltást hozzon! Ahogyan élő hittel imádkozzuk a hitvallásban: „Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért”. Ezért hajtunk térdet ma is és karácsony ünnepén is e szavak után, amikor a folytatásban elhangzik: „Leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett”.
Az angyali üdvözlet evangéliuma (Lk 1,26–38) valódi Örömhír. A leírás a szövetségkötés formáját hozza, mely igen sok momentum tekintetében „rímel” az Ószövetség Mózes által közvetített megkötésére. Először is mindkettő olyan meghatározó történelmi esemény, mely az emberek megszentelését (és végső soron üdvösségét) szolgálja, és amelyben maga Isten a kezdeményező. Közvetítők is vannak persze, akik mintegy „lejönnek az emberi világba”: ott Mózes a hegyről, ahol az Úrral találkozott, itt Gábor angyal közvetlenül Istentől. Párbeszéd is indul a közvetítők által: ott Isten és a választott nép tagjai, itt Isten és Mária között. A Mennyei Atya mindkét esetben tiszteletben tartja a kiválasztottak döntési szabadságát. Konszenzus is születik, mely a kiválasztottak teljes önátadását kívánja meg. Ott a zsidók így felelnek: „Mindent megteszünk, amit az Úr parancsol” (Kiv 19,8); Mária pedig: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint!” (1,38). A közvetítő ezt követően visszatér Istenhez a kiválasztottak válaszával. Ez a válasz mindkét esetben olyan „igen”, mely jelentős szerepet tölt be az üdvösségtörténetben, hiszen az Isten és az emberek közti szövetségek létrejöttének feltétele. Állandó emlékezet kíséri a kimondott „igent”; a választott nép utasítást kap Istentől: „ezeket a parancsokat, melyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben és vésd gyermekeidnek is az eszébe” (MTörv 6,6); míg az Újszövetségben Mária a Krisztusra vonatkozó szavakat és próféciákat szintén gondosan „emlékezetébe véste […] és szívében gyakran elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19). Végül pedig elmondhatjuk, hogy Isten Igéje mintegy „kézzelfoghatóvá” lesz: a zsidóknál kőbe vésett Törvényként áll előttük, Mária méhében pedig maga „az Ige Testté lett” (Jn 1,14).
Gábor angyal köszöntése („Chaire!”) Máriát örvendezésre szólítja fel. Lk 1,28–33 egyébként nagyon egybecseng Szofoniás könyvében a Sion leányához intézett szózattal (3,14–17). Mária mint „Sion leánya” és mint Jahve szegényeinek egyike, kiemelt módon élheti át a messiási kor érkezésének örömét. Mária „kegyelemmel teljes” mivolta pedig kiválasztottságát, az üdvösség művében való előre elrendelt szerepét is kifejezi, később pedig bűn nélküliségét, szeplőtelen fogantatását (előre megváltott mivoltát) is segít alátámasztani. Gábor angyal határozott közlése: „Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni” (Lk 1,31), a születendő gyermek („a Magasságbeli fia”; Lk 1,32) nevének jelentése („Isten, a szabadító”) alapján egyértelműen jelzi, hogy Isten a Fiát küldi szabadítóként, megváltóként, aki Máriától fog e világra születni.
Lukács evangélista egyértelműen utal Mária szüzességére, legalábbis a szülés előtt: Gábor angyal Názáretbe kapja az isteni küldetést „egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese” (1,27); később pedig Mária visszakérdezése is világosan erre utal: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” (1,34). Lukácsnál Mária istenanyasága sem kérdés, mivel a megtestesülés műve Isten Lelke által történik, és isteni személy lesz emberré: „a Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni” (1,35). Szent II. János Pál pápa így ír erről a Dominum et vivificantem kezdetű enciklika 50. paragrafusában: „A megtestesülés misztériuma a »Szentlélek közreműködésével« történt. Az a Lélek működött, aki az Atyával és a Fiúval egylényegű; a háromságos egy Isten abszolút misztériumában Ő a szeretet Személye, a teremtetlen ajándék; aki a teremtés rendjében Isten ajándékainak örök forrása, bizonyos értelemben közvetlen elve és alanya Isten önközlésének a kegyelem rendjében. Ennek az ajándéknak és önközlésnek csúcspontja a megtestesülés misztériuma.”
Mária készséges együttműködése – Éva engedetlenségével szöges ellentétben – megnyitja az utat ahhoz, hogy az Üdvözítő általa a világba jöjjön. Évát „minden élők anyjának” (Ter 3,20) nevezi a Teremtés könyve, és bár ősszülő, bűnével mégis az emberiség romlását idézte elő. Mária pedig az „Új Éva”, ahogyan több egyházatya is hívja, aki újszövetségi értelemben lesz „minden élő Anyjává”, azokévá, akik Krisztusban, a Szentlélek által nyertek új, istengyermeki életet a keresztség révén. Isten Anyja az Egyház Anyja is.
A tavasz első napjai előre mutatnak, arra, hogy a természet éledése majd a gyümölcsökben nyeri el teljességét. A gyümölcsoltás ideje van; Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe az üdvtörténet „gyümölcsoltását” helyezi elénk. A Szentlélek betölti Mária méhét, mely Gyümölcsöt fog hozni: a Megváltó születik majd e világra. Már közénk jön, hogy köztünk lakozzon. Jelenléte sokszor rejtőző, de a hívő lélek érzi, tapasztalja: az ő személyében már „velünk az Isten” (Mt 1,23; vö. Iz 7,14).
Kép:Jacopo Torriti: Angyali üdvözlet
(Santa Maria Maggiore-bazilika, Róma, 13. század vége)
