Lothringer Éva SSS: TestVérLélek

Kilencven éves a magyar alapítású Szociális Testvérek Társasága női szerzetesközösség. A társaság tagjai szerzetesi elköteleződésük által a bencés lelkiség szellemében kívánnak választ találni korunk szociális és spirituális kihívásaira. Szerte a világban mintegy 200 szerzetesnő tartozik a közösséghez.  

„Az Úr Lelke nyugszik rajtam…”

Fiatalkoromban hosszasan kerestem szerzeteshivatásom útját: az Úr Lelke nyugodott rajtam – vagy inkább nyugtalanított sok éven át a sokáig meddő keresésben, mivel akkoriban ebből az országból egyszerűen hiányoztak a szerzetesek. Egy-egy szép arcú idős sekrestyés néniről vagy ápolónőről titokban meg lehetett tudni, hogy „ő ám apáca volt!” – de semmi több.

Magyarországon 1950-ben államilag feloszlatták a szerzetesrendeket, tagjaikat kitelepítették, börtönbe vitték, bármiféle további működésüket törvényileg ún. „államellenes összeesküvésnek” titulálták. A legálisan működő két férfi és egy női rend az iskolafenntartás miatt maradhatott meg, természetesen szintén súlyos ellenőrzések és korlátozások alatt. A múltról sem volt nagyon szabad beszélni. A szerzetesek nincsenek, és kész. Letűntek a történelemmel. Ez volt az időtlen axióma.

1987-ben, huszonnégy évesen léphettem be a Szociális Testvérek Társaságába. Konkrétan egy plébániai hittanterem ajtaja volt ez, ahol hetente találkozott egy közösség, „hittancsoport” fedőnévvel. Beléptem, és sok fiatal, kedves női arc nézett vissza. Szerzetesek voltak, Magyarországon. Nem is kevesen. Nem sokat tudtam róluk, de azt már igen: ez egy hely, ahol egészen Istené lehetek úgy, ahogyan azt annyi éve kerestem.

Aztán lépésenként sok minden kiderült. Az, hogy annál, amit látok, láthatok, sokkal többen vannak. Fiatalok is, idősek is.

Az, hogy 1950-ben ez is egy virágzó közösség volt, amit „feloszlattak” – s azt, hogy azért van ma egy hely, ahová beléphetek, mert az akkoriak nem vették tudomásul ezt a feloszlatást, csupán formát váltottak. A legnagyobb titokban, kihallgatások, letartóztatások között is, de vitték tovább a Társaság küldetését és életét.

Az, hogy minden társadalmi tiltás ellenére tovább is adták az isteni életet: befogadták a hivatáskereső fiatalokat, és fogadalomhoz engedték őket. Ezért jöhettem közéjük én is.

Az, hogy jelek nélkül élnek a világban, mégis fogadalmas szerzetesek, akik az ősi modell szerint „jegyességként” élik meg Istenhez kapcsolt életüket.

Az, hogy szolgálataikról – felszínesen – ugyan lehet olyan érzésem, hogy „hát mindenki dolgozik a saját munkahelyén, nem? Biztosan utána szerzeteskednek…!” De elég hamar megérezhettem, hogy sokfajta tevékenységüknek igenis van mentalitása, karaktere.

Az, hogy nem elfordulnak a világtól, hanem teljes erővel szolgálják azt. Érzékenyek a legmodernebb törekvésekre, élnek a technika vívmányaival, foglalkoznak közélettel, törődnek a peremreszorultakkal, tanítanak, gyógyítanak, sérülteket szolgálnak, magas szintű intézményeket vezetnek, vagy a legszegényebbekkel dolgoznak, aktívan új egyházi és társadalmi kezdeményezések élére állnak.

Az, hogy Isten „betilthatatlan”: „Nem baj, ha a keretek leomlanak, a Lélek teremt majd magának új kereteket” – mondta már a negyvenes években az alapító, Slachta Margit.

„Az Úr Lelke nyugszik rajtam , Ő kent föl engem…”

„…olyan nők társulatáról van szó, akik nem tudnak és nem akarnak a világtól annyira elvonulni, mint amennyire a szerzetesek szoktak, hanem a világban akarnak a világ javára szerzetesek mód jára élni, követve az Üdvözítő példáját… aki körüljárt, jót cselekedve.”

Ezt olvassuk az 1928-ban kiadott első Társaságismertetőben, Slachta Margit tollából. A mű címe is nagyon beszédes: A puszták rejtekéből az élet centrumába. A szociális testvérek kezdetektől fogva a mindennapi ember „testvérévé” akartak lenni: odamenni, ahol ők vannak, értük dolgozni, együtt dolgozni az Egyházban és a világban. A szociális testvér az kifelé megy, misszióba megy – saját társadalmához, korának emberéhez. Sokféle karitászmunkától kezdve a szociális kérdések oldozgatásán, mozgalmak szervezésén át a közéletig, sőt az államéletig ívelt a szociális testvérek szolgálati terepe. Slachta Margit egyenesen az első közép-európai női parlamenti képviselő volt, aki végre „…bevitte a női géniuszt az államháztartásba…” amint mondták róla. Ő pedig úgy vélekedett: „Egy szociális testvér elmegy oda is, ahol a látható Egyház véget ér…” Mindennek érdekében a szokásos apácaruhánál sokkal egyszerűbb egyenruhát hordtak, de nem restelltek civilben is megjelenni, ha a szolgálat számára az volt hasznosabb. Munkásnők vagy tanyai családok, államférfiak és cselédlányok, úriasszonyok és egyetemisták között egyaránt otthon voltak a szociális testvérek. És szolgálták az Életet, a gyógyító és megelőző szeretetet, az isteni és emberi jogokat – a Lélektől felkenetve a lélekmentést. Ennek az 1944-es vészkorszakban különös területe lett: az üldözött életek mentése – Társaságunk kb. ezer életet tudott megmenteni. Közülünk pedig csak egy halt bele, az, aki maga ajánlotta fel áldozatul az életét – Boldog Salkaházi Sára. Nevét viseli a rakpart, ahol a nyilasok a zsidókkal együtt a Dunába lőtték.

„Sokan aggodalommal nézik ezt a törekvést… […] De az, aki kegyelmet tudott adni embereknek, hogy egy életet remeteségben éljenek le, nem adhat-e kegyelmet másoknak is arra, hogy az élet forgatagának centrumában helytálljanak, és el ne sodortassanak…?” – bizakodott Margit testvér.

„Az Úr Lelke van rajtam , Ő kent föl engem , hogy folytassam isteni Jegyesem , Krisztus küldetését.”

Ez a Társaság jubileumi, 2013-as éves mottója, amelynek segítségével most hálát adunk Isten ajándékaiért. Hálát mindenekfelett a Szentléleknek való odaszenteltségért. Egyedi ajándéknak tartom, hogy mi éppen Pünkösdkor, az apostolok felkenésének és küldésének ünnepén tesszük szerzetesi fogadalmainkat, és feladatunk is Őt hívni a lélek nélküli világba…

Hálát az ezerötszáz éves nyugati szerzetesség atyjának, Szent Benedeknek lelkiségéért. Benedictus (aminek jelentése: „áldott”) épített az ókori Róma romjain egy olyan kis alternatív társadalmat – a monostort –, ami később Európa szellemi bölcsője lett. Kereszténység, imádság, békesség, közösség, tisztelet, stabilitás, földművelés, városépítés, kultúra – vagyis az élet civilizációja jellemzi a benedeki lelkiséget, ami ma is aktuális ebben az újbarbár harcoktól sem mentes korban.

Hála a múltért, a hűségért – a Gyökérért, amin én is egy ág lehetek. S hála a szaporodó ágakért, a rendszerváltás utáni eleven folytatásért, a máért. Házainkért, közösségi életünkért, fiataljainkért és időseinkért, a szolgálatok sokféleségéért, a Lélek ajándékaiért. Hála hogy aktívan ott lehetünk az Egyház és a világ jelenében. Hála a Jövőért, amit Isten készít mindnyájunknak.