Érdekes cikkek

MONDJUNK IGENT A SZÜLETENDŐRE!

ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA

Tegnap este hivatalosan is eldördült a startpisztoly, elkezdődött advent.  Szombaton este fellobbant az első láng a koszorú lila gyertyáján és kezdetét vette az új egyházi év, mely a várakozással indul.

Négy hét áll rendelkezésünkre, hogy Szent Pál szavait követve felkészült emberekké váljunk: “Titeket pedig gyarapítson, és tegyen gazdaggá a szeretetben egymás és mindenki iránt, ahogyan mi szeretünk titeket, s így szívetek erős legyen, feddhetetlen és szent Istenünk és Atyánk előtt, amikor Urunk, Jézus eljön minden szentjével. (1 Tessz. 3, 12 – 14)

Az Emberfia érkezését azonban nem csak a próféták, hanem a természet is jelezni fogja. Jelek lesznek, Napban, Holdban és csillagokban (Lk. 21, 25) és amikor pedig láthatóvá válnak a jelek, kihúzzuk magunkat és felemeljük a fejünket, mert közel van a megváltásunk.

Az éberség lesz a feladatunk, fürkésznünk kell a jeleket az égbolton, az emberekben, nem lankadhat a figyelem, nem terelheti el semmi csillogás és hangoskodás. Nem dőlhetünk be a csalfa ígérgetéseknek, a november elejétől kezdődő „karácsonyi vásárok” fényeinek, a Black Friday, Saturday ….. megtévesztő üzeneteinek, mert a szívünk elnehezül, befogadóképességünk megtelik és az élet gondjai között egyszer csak megérkezik az Emberfia. Készületlenül, a világi hívságok vakító fénye közepette. Mivel a fogyasztó készületlen a gyermekkel való találkozásra, így nem érti meg az ünnep valódi tartalmát, ezért menekül a külsőségek felé, a csillogások irányába és üres lesz az ünnepe.

A tömegember túléli karácsonyt.

A jelek azonban egyértelműek: világít az első gyertya, a hajnali szentmiséken megtelik melegséggel minden templom és a sötétség elmúlik, mert a Fény, Jézus közénk érkezik. Ne hagyjuk magunkat! Legyünk igényesek és válasszuk a hitelest, az igazit és az egyszerűt. Ebben az Adventben mondjunk igent a születendőre és utasítsuk el mindazokat, melyek át akarják venni a gyermek szerepét! Csak így élhetjük át Betlehem éjszakáját, a születés éjszakáját.

Csak így halljuk meg az angyalok Gloriáját, csak így válik megtapasztalhatóvá a Szentcsalád öröme és boldogsága.

Bese Gergő atya

MONDJUNK IGENT A SZÜLETENDŐRE! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva