Nagyböjti elmélkedések Galambossy Endre atyával – A hét főbűn

A HÉT FŐBŰN: 4. AZ IRIGYSÉG

            A Hispániából Rómába elszármazott sikeres epigrammaköltő, Marcus Valerius Martialis (Kr. e. kb. 40-Kr. u. 104) Iulius nevű barátjának írja vissza-visszatérő refrénként, mi mindenre irigykednek a környezetében élő emberek: (latinul: Rumpitur invidia) „Valaki megpukkad az irigységtől, drága Iuliusom,/ mivel Róma engem olvas, megpukkad az irigységtől; mivel minden tömegben ujjal mutogatnak (sikereimért); a császártól kapott (három) fiú-jogért; a városközeli kis falusi házamért; mert kedves vagyok a barátaimnak és gyakran látogatnak.” Majd az utolsó sorban irigyének azt kívánja: (rumpatur, quisquis rumpitur invidia) „Pukkadjon meg, akárki is pukkad szét az irigységtől!”

            Az irigység (latinul invidia, attribútuma a holló) mások értékei vagy sikerei láttán ébredt gonosz indulat, amely önmagára nézve rossznak látja a másik lelki vagy anyagi javait. Gyümölcse -a gyakran legszebb örömnek mondott- káröröm. Forrása a kevélység, mint annyi más bűnnek is, és könnyen vezet halálos bűnhöz. Szent Pál apostol a Galatákhoz írt levelében (5,19-20) a test cselekedetei közé sorolja: „A test tettei nyilvánvalók: kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság (…) irigység.” Szent Márk evangéliuma a szívből származtatja (Mk 7,21-22):  „Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság (…) irigység”stb. Mások jó sorsának látása gyűlölethez és gyilkossághoz: „Ezért Saul nagy haragra gerjedt, mert nagyon nem tetszett neki ez a dolog. Azt mondta: Dávidnak tízezreket tulajdonítanak, nekem meg csak ezreket. Már csak a királyság hiányzik neki! Ettől a naptól kezdve Saul irigy szemmel nézte Dávidot.” (1Sám 18,8-9.) Az irigy ember még gyilkosságra is vetemedhet: „Kain így szólt öccséhez: Menjünk ki a mezőre! Amikor már a mezőn voltak voltak, Kain rátámadt testvérére, Ábelre, és agyonütötte.” (Ter 4,8.) Jézust is irigységből adták Pilátus kezére (Mt 27,18): „(Pilátus) Tudta ugyanis, hogy irigységből adták kezére.”

            Az irigy ember magának akarja azt, ami másoké, és az után sóvárog, amit mások birtokolnak. Bosszút érez mások jóléte, állása, hírneve vagy egyéb sikere miatt. Az irigység az egyik legrosszabb jellemvonás, hatásaiban pedig az egyik legkárosabb, mint láttuk a Szentírás citátumaiból is. A Biblia óva int az irigység érzésétől, akik pedig kitartanak benne, méltónak tartja a halálra.

            Az irigység így nyilvánul meg rejtetten: az irigy ember nehezen viseli mások tudásban, tiszteletben, világi javakban vagy az életszentségben való gyarapodását; elhúzódik a szerencsés embertől, de örül, ha bajba jut; szívesen hallgat megszóló és rágalmazó beszédet, amibe maga is bekapcsolódik; mások dicséretét kisebbíti, kedvetlenül és közönyösen beszél róluk; jótetteiket ironikusan magasztalja és így eltorzítja; a másokat dicsérő beszédet nem szíveli, azt félbeszakítja, gúnyt űz belőle, akadályozva a tisztelet kialakulását az irigyelt ember iránt; a jót elhallgatja vagy félremagyarázza, a jó szándékot kétségbe vonja. „Ne törtessünk hát kihívóan és egymásra irigykedve hiú dicsőség után” –figyelmeztetSzent Pál (Gal 5,26).

            Jézus az embertársaink felé kinyilvánított önzetlen szolgálat útját tárta föl követőinek (Lk 6,34-35): „Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságbeli fiai lesztek, hisz’ ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz.” Az irigység ellenségessé tevő érzületét ki kell irtani magunkból: ne foglalkozzunk mások olyan dolgaival, amelyek nem ránk tartoznak és semmi közünk hozzájuk; ne kutassuk mások életét, és nem támad lelkünkben ez a meg nem tűrhető gonosz érzület, amint Szent Péter apostol is figyelmeztet első levelében (2,1): „Szakítsatok hát minden gonoszsággal, minden álnoksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással.”