Nagyhétfőn Jézus Betániában járt, Lázárnál, Mártánál és Máriánál. Márta felszolgált, Lázár azok között volt, akik vele ültek az asztalnál. Mária pedig fogott egy font igazi, drága nárduszolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölgette azt, elővételezve testének megkenését a halálra.

Nagykedden Júdás árulásának megjövendöléséről és Péter tagadásáról hallottunk az Evangéliumban. Nagyszerdán megtudjuk, hogy Jézus elárulásáért Júdás 30 ezüstpénzt kapott és ismételten az utolsó vacsora helyén találjuk magunkat, Jézus kimondja a tizenkettőnek, hogy egyikük a bűnösök kezére adja őt. Júdás megszólal: ,,Csak nem én vagyok az, Rabbi?”, Jézus pedig megadja a választ: ,,Te mondtad.”

Három napon keresztül a perikópákban ott van az áruló Júdás. Megismerjük kapzsiságát, látjuk mennyire rabja a pénznek. Ő kezeli az adományokat, a szegényeknek szánt felajánlásokat és azokat mind megdézsmálja. Egy a tizenkettő közül, a kiválasztottak közül, mégis a Sátán beférkőzött a szívébe.

A nagyhét első három napjában megalapozzuk a csütörtök eseményeit. Ma indulnak el a tanítványok, hogy előkészítsék a húsvéti lakomát. Jézus együtt akar lenni velük azon az estén, amikor a zsidóság az Egyiptomból való kiszabadulásra emlékezik. Mégis ez a közös együttlét most más lesz, mint a korábbi két esztendőben.

Nemcsak azért lesz más, mert Júdás itt mutatja meg igazi arcát, hanem azért is, mert Jézus megalapítja az Eucharisztiát és a papság rendjét. Először hangzanak fel az átváltoztatás szavai: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” és „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.”

A kenyér és a bor többé nem lesz ugyanaz ezen imádságok kimondása után. Jézussal válik eggyé és ezáltal a Mester fizikai jelenléte megmarad. Bebiztosított bennünket és felszólítja az apostolokat és utódjaikat, hogy hasonló képen cselekedjenek.

Az esti szertartás ezért örömteli. Újra énekeljük a dicsőséget, zengnek a harangok, a lila miseruhát felváltja az arany, de a szertartás vége felé az oltárfosztás és az oltáriszentség áthelyezése már jelzi, hogy a boldog együttlét a Getsemáni kertben új irányt vesz.

Jézus igazi emberi tulajdonságai ott is megjelennek: fél, sír, vért izzad és közben így imádkozik: „Atyám, ha nem kerülhet el ez a kehely anélkül, hogy ki ne igyam, legyen akaratod szerint!”

A teljes elfogadás, az Atya akaratába való belehelyezkedés. Valószínűleg hosszú ideig tartó imádság előzte meg ezt a kimondott beleegyezést. Tusakodhatott az Istennel, alkudozhatott vele, de végül belátta, hogy felesleges.

Ez a getsemáni est bennünket is bemutat, jellemez. A hívők közösségét is tagolja. Vannak, akik távolabb várakoznak, „imádkoznak” Jézussal és van a belső kör, ők közelebb vannak a tűzhöz, de így sem tartanak ki, elalszanak, pedig nagy szükség lenne rájuk.

Kis idő elteltével a fáklyák fénye jelzi, hogy „váratlan” látogatók érkeznek. A sötétben azonban nem képesek felismerni Jézust, nem tudják kiemelni a tömegből. Erre csak az képes, aki évekig a közelében élt, aki együtt lélegzett vele, aki a szemébe tudott nézni, aki egykor szerette. Így Júdás gond nélkül odalépett és megcsókolta az arcát. Köszöntötte és egyúttal el is búcsúzott tőle.

A félálomban lévő tanítványok pedig nem értették igazán, hogy mi történik, csak a katonák közbelépésekor tudatosult bennük az árulás ténye. De ekkor már késő, hírtelen cselekedetekre van már csak lehetőség, de az veszélyes lehet. Péter meggondolatlan, – mint oly sokszor – és kardjával levágja a főpap szolgájának a fülét. A katonák vérbe fojthatták volna a tanítványok lázadását, de Jézus lecsillapítja őket és ismét gyógyít.

A történet Kaifás főpap udvarában folytatódik, ahol együtt vannak azok, akik félnek Jézus erejétől. Ismerik csodatetteit, hallották példabeszédeit és tudják, hogy a nép felismerte benne Megváltóját. De akkor mi szükség lesz rájuk? Ki tartja majd rettegésben, félelemben a hívő népet? Ki tárgyal majd a római elnyomókkal és teszi el annak hasznát? Nem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy szó nélkül hagyják a galileai ténykedését. Ők már döntöttek: meg kell halnia.

A döntés kivitelezését azonban nem tudják vállalni, félnek a néptől, az Istentől. Jobb lesz másra húzni a vizes lepedőt, de arra majd csak reggel kerülhet sor. Az éjszaka viszonylag nyugodt. Az apostolok közül csak Péter van a főpap udvarában. Próbál belesimulni a szolgák társaságába, de beszédje elárulja őt. Felismerik, hogy nem közéjük való és kérdőre vonják. Ő pedig megijed, és azonnal védekezik. A tagadás „könnyebbik” útját választja, ami nem marad válasz nélkül, mert megszólal a kakas…

 Bese Gergő Péter