Az erdélyi arisztokrata család nemes lelkű sarja Segesváron született 1892-ben, teológiai tanulmányait Innsbruckban végezte, majd Nagyváradon szentelték pappá, 1915-ben. Gyulán kapott kápláni helyet és tanított a nagyváradi szemináriumban, melynek prefektusa is volt. 1917-től 1941-ig Gyula plébánosa. 1941-ben nevezték ki győri püspökké (a szentelésre szeretett városában, Gyulán került sor).

Vilmos püspök a világháborús években, és különösen a háború utolsó éveiben, amikorra már a katolikus egyház igen súlyos károkat szenvedett, hősiesen, félelmet nem ismerve pártfogolta az üldözötteket és az internáltakat. 1944. október 15-ét követően többször is beadványokban fordult a nyilas vezetőséghez és tiltakozott a zsidóüldözés ellen. Győr városának megkímélése érdekében közbenjárt a német katonai parancsnokságnál. 1945 nagyhetében kétszáz menekült zsúfolódott össze a püspöki palota pincéjében, főleg asszonyok és gyermekek. Nagypénteken, a palota udvarába berontó orosz katonák az asszonyok kiadását követelték. Vilmos püspök kilépett a pincéből és határozottan megtagadta a nők kiszolgáltatását. Ekkor kapta a három lövést, s a hasfalába fúródó egyik golyó okozta későbbi halálát. A hős püspök 1945. április 2-án, húsvétvasárnap belehalt sérüléseibe.

A püspök halálos ágya mellett az utolsó pillanatig ott virrasztott nővére és szűkebb környezete, akik feljegyezték utolsó szavait: „Még egyszer üdvözlöm papságomat. Legyenek hűek az Egyházhoz! Hirdessék bátran az evangéliumot!… Vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket!”

Apor Vilmos püspök boldoggá avatási eljárását már 1945-ben elindították, majd (a szovjetbarát magyarországi légkör miatt berekesztették és 1990-ben indították újra). Vilmos püspököt 1997. november 9-én Rómában II. János Pál pápa iktatta a vértanú boldogok sorába.

 

1944. október végén a zsidóüldözés ellen a háborús években mindvégig tiltakozó Apor Vilmos püspök ajtaján egy ismeretlen és igen félénk fiatalember kopogtatott. A püspöki titkárnak megmondta a nevét és kihallgatást kért a püspöktől. A név hallatán a püspök azonnal fogadta Vermes Gézát, a nagyváradi szeminaristát. Vilmos püspök gyulai plébánosi évei alatt ismerte meg a Vermes családot. A zsidó család: a tanítónő édesanya (Riesz Terézia), az újságíró édesapa (Vermes Ernő) és egyetlen fiuk, Géza 1931-ben katolizáltak, a keresztelési szertartást Apor Vilmos plébános végezte. Emlékezett a családra, őszinte fájdalommal fogadta a Vermes szülők tragikus haláláról szóló beszámolót. Az ifjú Vermes Géza a nagyváradi szemináriumban tanult, tanárai menekítették a zsidóüldözések elől először Újpestre, majd Sopronba. A nyilas hatalomátvétel után a Budapesti  Központi Teológiai Szeminárium látszott a legbiztonságosabb helynek, és Géza ajánlólevélért jött a püspökhöz, amit természetesen meg is kapott. A püspök saját kezűleg írta meg az ajánlólevelet, megáldotta a fiatalembert, aki útnak indult Pest felé.

 Miklós püspök 1945. április 2-án hősi halált halt. Vermes Géza pedig elhagyta Magyarországot és Louvain-ben (Leuven, Belgium) belépett a Notre-Dame de Sion rendbe. Ő volt a tudományos világon az első, aki a holt-tengeri tekercsek témájában írta doktori értekezését, Louvain-ben. A holt-tengeri tekercsekről alkotott tudományos álláspontja mára már „tudományos orthodoxiává” vált. 1951-ben Nagy-Britanniában telepedett le, a Durham-i Egyetemen, majd az Oxfordi Egyetemen tanított. 1951-ben kilépett a rendből és megnősült. Egykori szeretett és tisztelt tanárom, Vermes Géza egy éve, 2013. május 8-án hunyt el, 89 esztendős korában. Az Oxfordi Egyetem emeritus judaisztika professzora, a Brit Tudományos Akadémia tagja, a történeti Jézus alakjának kutatója, s mint ilyen, iskolát teremtő tudósa lett abból a félénk szeminaristából, aki Vilmos püspöktől kért és kapott segítségét 1944 vészterhes őszén.

 

Hajnal Piroska

A vértanú püspök

Báró Apor Vilmos

Vilmos püspök Győrben

Vermes Géza

A Vermes házaspár és XVI. Benedek pápa