Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

„mert így gondolkodott: “Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.” (Mk 5,28)

Kockázatos döntés. Ahhoz, hogy megérinthesse Őt, meg kell érintenie az embereket is. Ha valaki felismeri, akkor búcsút inthet a gyógyulásnak, viszont kiteszi magát a bőséges szidalmazásnak.

De mi más választása lehetne? Nincs pénze, nincsenek kapcsolatai, barátai, és nincs megoldása. Mindössze egy fura megérzése van afelől, hogy Jézus tud, és nagy reménye, hogy fog is segíteni rajta.

Lehet, hogy neked is csak ennyid van: egy fura megérzésed és egy nagy reményed. Semmid sincs, amit adhatnál. De fájdalmad van. Mindaz, amit felajánlhatsz Neki a fájdalmad.

Lehet, hogy ez tartott vissza attól, hogy Istenhez gyere. Tettél már egy vagy két lépést Felé, de azután megláttad az embereket körülötte. Annyira tisztának tűntek, annyira megvolt bennük minden, annyira szilárd hittel rendelkeztek. És amikor megláttad őket, eltakarták Őt előled. Így hát megtorpantál.

Ha esetleg a leírtak illenek rád, akkor jól jegyezd meg, hogy azon a napon egyetlen emberről jelentette ki Jézus, hogy van hite. Ez az ember nem egy gazdag adománnyal jött. Nem tartozott a hűséges követők közé. Nem egy elismert tanító volt. Egy szégyenkező, nincstelen volt, aki belekapaszkodott a megérzésébe, hogy Jézus meg tudja, és belekapaszkodott a reményébe, hogy Jézus meg is fogja őt gyógyítani.

Nem is rossz meghatározása ez a hitnek: egy meggyőződés, hogy Isten meg tudja tenni, és egy remény hogy Isten meg fogja tenni. Hasonló a Bibliában található definícióhoz: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsidók 11:6)

Ugye, nem is olyan bonyolult? A hit az a meggyőződés, hogy Isten valóságos és Isten jó. A hit nem valami misztikus tapasztalat, vagy egy éjféli látomás, vagy egy hang az erdőben… A hit az egy döntés, hogy elhiszem, hogy Aki mindent alkotott, nem hagyta magára az alkotását, és még mindig küld fényt az árnyékba, és még mindig válaszol a hit megnyilvánulásaira.

Természetesen nem volt bizonyosság. Az asszony csak remélte, hogy Jézus válaszolni fog… és vágyott rá… de nem tudhatta biztosan, hogy így lesz. Mindössze annyit tudott, hogy Ő ott volt és Ő jó. Ez a hit.

A hit nem az a meggyőződés, hogy Isten azt fogja cselekedni, amit akarsz. A hit az a meggyőződés, hogy Ő azt fogja tenni, ami helyes.

Max Lucado

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 11,25–30)

A nyár közepén ebben a vasárnapi evangéliumban Jézus megkönnyebbülést, felüdülést kínál azoknak, akik megfáradtak és terhek alatt görnyednek. Nem nehéz magunkra ismerni ebben a megszólításban, hiszen mindannyian hordozunk nehézségeket. Életünk sötétségeinek, sebeinek, veszteségeinek terhe időnként nyomasztóvá válik. De különösen nagy teher nélkül is előfordul, hogy a munkahelyi taposómalomban vagy a családi élet mókuskerekében elfogy az erőnk, megfáradunk. 

Az örömhírként elhangzó ígéret mindjárt felveti a kérdést: miben áll ez a felüdülés, amit Jézusnál találhatunk? Vajon ez a hívás az életünk végén Jézusnál lelt örök békére vonatkozik? Vagy esetleg a templom csendjében, a liturgiában megtapasztalt megnyugvásra, amelyben hétről hétre letehetjük a gondjainkat? A válasz az evangéliumi szakasz első felében rejlik: ujjongó hálaadásában Jézus arról a kapcsolatról beszél, ami őt, a Fiút az Atyához kapcsolja. Az evangéliumban közvetlenül ezelőtt arról olvasunk, hogy Jézust elutasították a honfitársai. Ő pedig éppen ebben az elutasítással, magánnyal terhes tapasztalatban észleli minden valóságnál erősebben azt, hogy az Atya ismeri őt, és hogy küldetésének lényege éppen az, hogy az őt követők is megismerjék az Atyának ezt a megtartó, szerető jelenlétét. A terheink súlyától való szabadulás tehát nem valami varázsütésre elnyert „happy end” vagy egy imádságunk hatására kitöltött „lelki energiaital”, amitől hirtelen minden más lesz. A felüdülés abban áll, hogy minden rossz, ami velünk történik, értelmet nyer ebben a mindent átölelő istenkapcsolatban.

Így értelmezhető Jézusnak az az első hallásra kissé csalódást keltő mondata is, hogy a megkönnyebbülés feltétele az, ha felvesszük az igáját. Mintha a terheinket csak lecserélni lehetne, nem pedig szabadulni tőlük. De a jézusi megkötöttség éppen azért édes, mert nem jelent mást, mint a kapcsolat biztonságát. Az iga, bár súlya van és beszorít, lehetővé teszi, hogy az ökör ereje hasznosuljon. A Jézushoz és általa az Atyához való kapcsolódásunk biztosítja, hogy küzdelmeink ne hiábavalók legyenek, hanem magunk és mások üdvösségét szolgálják. S ha a terheinket tudjuk kitartóan az istenkapcsolatunkba ágyazva hordozni, akkor Jézustól tanulva megnyílhat előttünk a szelídség és az igazi alázat útja: az előbbi az önakarat, az erőszak minden formájának elengedését jelenti, az utóbbi pedig a szabadságot mások véleményétől, a sikertől, a világ tetszésétől, végső soron önmagunktól.

Az evangéliumban felkínált felüdülés tehát nem pusztán az átmeneti jó érzés, hogy egy imaélményben Jézus megigazítja a vállunkon a keresztet, de nem is a halálunk után ránk váró örök nyugodalom. Hanem annak a lehetősége, hogy a minket megkörnyékező rosszat és erőtlenséget hordozhatjuk Jézussal együtt, sőt engedhetjük, hogy ő hordozza, nekünk csak benne kell maradnunk a vele való kapcsolatban, és engednünk kell, hogy Lelke által szabaddá tegyen minket önakaratunk és sebzett énünk gúzsba kötő igájától.

Baán Izsák OSB

kép

A mai napot Szent Egyházunk Péter és Pál apostoloknak szenteli.

Az ünnep eredete igen ősi, hiszen mindketten a Néró-féle keresztényüldözés idején haltak vértanúságot, az Egyház pedig már a III. század közepétől megülte tiszteletüket ezen a napon.

Életük szép példájából most csupán egyetlen momentumot szeretnék kiemelni, azt a momentumot, amely egész életüket meghatározta, ez pedig nem más, mint a tökéletes Istennek adottság, a tökéletes Krisztus-követés.

Valaki egyszer azt mondta, hogy senki sem születik szentnek, hanem mindenkinek magának kell azzá válnia. Ismerjük Szent Péter és Pál apostolok életét. Tudjuk róluk, hogy mindketten buzgó, Istent kereső emberek voltak, ami akkor is igaz rájuk, ha Istent nem is mindig azon az úton keresték, amelyet az Úr kijelölt számukra. Az Evangélium tanúsága szerint Péter számtalanszor nem értette meg Jézust, sőt háromszor meg is tagadta az Urat, Pál apostol pedig kifejezetten azért indult Damaszkuszba, hogy Jeruzsálembe hurcolja az első keresztényeket, későbbi hittestvéreit. Isten azonban – ahogy azt egyik szentatyánk írja – a lehetőségek Istene, a folytonos újrakezdés Istene. Soha nem mond le az emberről, hanem újra és újra kopogtat szívünk ajtaján, egészen addig, míg be nem bocsátjuk Őt oda. Így tett Péterrel és Pállal is, akik miután végre megértették Isten valódi szándékát, az Ő üdvözítő szeretetét, képesek lettek arra, hogy életüket is odaadják ezért a szeretetért.

Nem születtek szentnek, azzá váltak. Nem voltak egész életükben tökéletes emberek, de azt elmondhatjuk róluk, hogy életük minden napját kitöltötte Isten akaratának keresése.

Kedves testvérek!

Minden egyes nap Isten ajándéka, minden egyes nap egy új lehetőség kezdetévé kell, hogy váljon számunkra. Használjuk ki Istennek ezt az ajándékát, éljünk ezzel a lehetőséggel, ha tegnap elmulasztottuk megtenni a jót, ne keseredjünk el, hanem tegyük meg ma, minden egyes nappal közelebb kerülve Istenhez. És ha Jézus, szívünk mélyén megkérdezi tőlünk, mint egykor Péter apostoltól: „Péter, szeretsz-e engem?”, habozás nélkül vágjuk rá: „Igen Uram, Te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek Téged!” Ámen.

Tarkó Mihály beszéde

kép

Sose az Isten vigasztalását keresd, hanem magát az Istent!

Öt plusz egy jó tanács a nyárra, és egyáltalán az egész életedre, hogy miként tudsz még jobban elmélyedni az imádságban.

ELSŐ:az imádság gyakorlással sajátítható el. Igazából bármennyi okos könyvet olvashatunk, bármennyi okos videót megnézhetünk, de akkor fogsz tudni fejlődni az imában, ha csinálod.

Nem is az a lényeg, hogy mindent tökéletesen csinálj, hanem hogy csinálj, és a Szentlélek vezetni fog. Merj imádkozni, merj akár hibázni, csak csináld, csináld, csináld, mert az ima gyakorlással sajátítható el.

MÁSODIK: Érdemes vezetned egy ilyen lelkinaplót, vagy lelkifüzetet, egyszerűen látni fogod, hogy honnan indultál, miben fejlődtél, ez bátorítani is fog téged ebben a dologban, és egyszerűen tudatosan fogsz tudni fejlődni az imaéletedben.

HARMADIK:  nagyon fontos, hogy fogadd el az igazi énedet. Az Isten azt az embert akarja megszólítani, aki te vagy. Nem kell előtte szerepet játszanod, nem kell előtte álarcot hordoznod, fogadd el magadat, fogadd el azt, aki vagy.

NEGYEDIK: Mindig beszélgess Jézussal, olyan szabadon, mintha itt ülne melletted. Az imádság beszélgetés az élő Istennel, aki személy, aki itt és most jelen van számunkra. Nyugodtan éld meg minden egyes imádságodban ezt, akár úgy is, hogy elképzeled, hogy Jézus ideül melléd, amikor imádkozol.

ÖTÖDIK: Sose az Isten vigasztalását keresd, hanem magát az Istent. A legnagyobb kísértésünk az imádság közben, hogy szeretném jól érezni magam, miközben imádkozom, szeretném azt érezni, hogy az Isten melengeti a szívemet. Ez egy nagyon jó vágy, de ha csak erre vágyom, csak erre kezdek fókuszálni, és csak ezt keresem az imában, akkor önző lesz az imádságom. Te imádkozz, keresd az Istent, és örülj neki, ha az Isten ad vigasztalást, ad imatapasztalatot, istenélményt, boldogságérzést, bármit.

“PLUSZEGYEDIK”:  a szentség útja annyi, hogy feküdj le időben, kelj fel időben, és tedd meg, ami a kötelességed. Az imaéletedhez nagyon fontos alap, hogy legyen rendben az életed, aludj eleget, legyél kipihent és akkor fogsz tudni az imádságban is koncentrálni, és jelen lenni.

Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvösségre vezető megtérést hoz, amelyet senki sem bán meg; a világ szomorúsága viszont halálba visz.2 Kor 7,10

Ezen gondolatok mentén indul el Gájer László atya. Mi a különbség az Istennek tetsző szomorúság és a világ szomorúsága között?

– „Minden forrásom belőled fakad” – hangzik a NEK mottója. Hogyan mutatkozik ez meg a mi életünkben? A közelmúltban olvastam a Szépséges Eucharisztia című könyvet, amelyben egyházatyák vallanak az Oltáriszentségről. Órigenész mondja: az őszinteség alapvető a szentségre törekvésben. Akik részesülnek az Eucharisztiából, azoknak tiszta szívvel és Krisztus teste, az Egyház építésére irányuló őszinte vággyal kell ezt tenniük. „Az áldozás a közösségben élés valódi vágyát feltételezi a testvérekkel az Úrban. Aki nem akar békességben élni a hívek közösségével, az ne közelítsen Isten oltárához.”

– Csak a személyes tapasztalatomat tudom megosztani. „Minden forrásom belőled fakad”:

az Eucharisztia a jóság, a szeretet, a béketűrés forrása. A szentáldozásban Jézust fogadjuk a szívünkbe, és Ő elhozza a békéjét, örömét.

Ha éppen feldúlt lelkiállapotban vagyok, és leülök egy óra csendes szentségimádásra, teljesen megbékélt lélekkel jövök ki, hiszen Jézus maga mondta: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és én felüdítelek titeket.” Jézus minden élet forrása, az örömé, a szereteté, a közösségünknek is Ő a forrása, nélküle semmit sem tudunk tenni. Innentől kezdve valóban minden tettünknek, gondolatunknak ő kell hogy a forrása legyen. Amit nélküle teszünk, nem biztos, hogy jó, sőt… Ha Ő vezet, akkor biztos, hogy nem járunk téves úton. A kongresszusnak ezért van minden napra tematikája.

Öröm, béke, szeretet, hűség, mind az Eucharisztiából fakad. Ha az Eucharisztiához hűek vagyunk, ezek gyümölcsként megteremhetnek bennünk.

– Hogyan viszonyul egymáshoz az akarat és isteni kegyelem? Ahhoz, hogy kövessük a mindennapokban a Lélek hangját, az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust, szükség van mindkettőre?

– A kegyelemmel együtt kell működni. Régi példa:

ha a templom egere megrágja az Eucharisztiát, attól nem lesz szent. Ha valaki csak egy ostyát vesz magához, annak nem lesz túl sok kegyelmi hatása. De ha készülök rá, hogy ez egy személyes találkozás Jézussal, akkor sokkal jobban átélem.

Profán hasonlattal élve, egy hullámlovas, ha hasal a deszkán, de nincs lendületben, akkor a hullám felemeli és otthagyja, ahol volt. Ha viszont készül rá, lendületben éri a hullám, akkor messze tud siklani rajta. Az Istennel való találkozásra is fel kell készülni, hogy a találkozás létrejöjjön, és ne csak valami felszínes dolog legyen. A Jóisten kegyelmének nincsen határa, Ő mindenkire úgy hat, ahogyan akar, de a mi együttműködésünk gyümölcsözővé teszi. Ez a kulcsa az egésznek: van szakramentalitás, kiszolgáltatjuk a szentségeket sokaknak, de a gyümölcsözősége nagyon sok esetben a felkészítésen és azon a személyen múlik, aki befogadja.

– Díszbe kell öltöztetnem a szívemet, ünnepnek tekintenem, ha megyek szentségimádásra?

– Érdekes kettősség, hogy készülök is, másrészt pedig úgy mehetek Jézus elé, ahogy vagyok. A szentségimádásban azon kívül, hogy kifejezem az iránta való hódolatot és imádást, kérhetem, hogy adja meg mindazt, amire szükségem van. Töltsön be szeretetével, ha az enyém már elfogyott. Ez a szentáldozásra is igaz, és a szentségimádásra is. Szoktam kérni:

Jézus alakítsd szívemet, a Te Szent Szíved szerint, és töltsd be a te szereteteddel.

– Ferenc pápa többször beszélt arról, hogy nekünk, keresztényeknek nemcsak be kell engednünk Krisztust, hanem ki kell vinnünk a világba az Ő határtalan szeretetét.

– Ferenc pápa szinte naponta elmondja, hogy nyitnunk kell a perifériák felé, ki kell lépnünk a templom falai közül. Ez a mostani járványhelyzet talán ebben is segített, hogy bár a templomok zárva voltak, de az online tér megnyílt. Sok atya mondja, hogy az online közvetített szentmiséket sokkal többen nézték meg, mint amennyien jelen szoktak lenni fizikailag a templomokban. Persze a kettőt nem lehet egy lapon említeni. A mostani helyzetnek köszönhetően új módon léptünk ki a falakon kívülre, de ez nem helyettesíti a templomban megélt élő közösséget.

– Beszélgetésünk elején említette, hogy úrnapja ünneppé nyilvánítása egy eucharisztikus csodához kapcsolódik. Az egyik legfontosabb katolikus ünnepről van szó, mégis, kevésbé él benne a köztudatban.

– Úrnapja eredete két szálra vezethető vissza. Az egyiket Belgiumhoz köthetjük, a másikat Olaszországhoz. 1209-ben Lüttichi Szent Juliannának volt egy látomása: látta a Holdat, de az nem volt teljes. Jézus azt kérte tőle, hogy az egyházi ünnepkörben legyen az Ő testének és vérének külön ünnepe. Ez először Belgiumban terjedt el, majd később, a bolsenai eucharisztikus csoda hatására döntött úgy IV. Orbán pápa, hogy az egész Egyház ünnepe legyen. A bolsenai eucharisztikus csoda leírása megtalálható a miracolieucaristici.org oldalon, ahol további 170 eucharisztikus csodáról is olvashatunk (hatvanról magyar nyelven is). A pápa a csoda után megbízta a domonkos rendi Aquinói Szent Tamást, korának legnagyobb teológusát, hogy alkossa meg az ünnep zsolozsmájának és miséjének szövegeit. Ekkor született a Tantum ergo sacramentum szentségi énekünk. Az úrnapjának nagyon szép, látványos elemei vannak, például a körmenet. Több településen virágszőnyegeket készítenek az Úr Jézusnak. Máshol virágszirmokat szórnak Jézus elé. Nagyon szép kifejezése ez a szeretetnek, tiszteletnek, hogy Jézusért mindent odaadunk. Kimegyünk az utcára, és tanúságot teszünk arról, hogy „Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett”. Ezért lenne fontos, hogy megértsük, mekkora kincsünk és mennyire mélyen életünk forrása az Eucharisztia.

Részlet Fábry Kornél atyával készült interjúból

kép

Az ember Isten képére teremtetett. Isten pedig Szentháromság. Éppen ezért mindaz, ami a Szentháromság életében megtalálható, annak ott kell lennie az emberiség életében is. Magunktól nem tudunk rájönni, sem a tényére, sem a hogyanjára. De Isten kinyilatkoztatta nekünk. Jézus beszél az Atyáról személyes, gazdasági, politikai és kulturális szinten egyaránt. Ha mégsincs ott, akkor az az emberiség szegénységi bizonyítványa, a Szentháromság Egyistentől való eltávolodásának a jele, mutatkozzék ez akár a gazdasági, szociális emberi kapcsolatok, akár a teológia területén. Ha nem látszik ezeken a területeken az emberiség Istenhez tartozása, ha nem tükröződik ezekben a Szentháromság képiség, akkor nagy megtérésre és megújulásra van szüksége az emberiségnek.

A Szentháromság titka önmagában felfoghatatlan a Szentlélekről, és hármuk kapcsolatáról. Ennek alapján mi is beszélhetünk, elmélkedhetünk róla, bár a puszta beszéd önmagában veszélyeket is rejt magában. A Krisztus Követésében szerepel ez a mellbevágó mondat: mit használ neked ha magasröptű dolgokat tudsz mondani a Szentháromságról, de ugyanakkor nem vagy tetszésére a Szentháromságnak.

Jézusban kinyilatkoztatta magát nekünk a Szentháromság egy Isten, elmélkedhetünk, és beszélhetünk is róla. Róla szól az egész teremtett világ. A világ szentháromságosan van felépítve.

A Szentháromság egyszerre egy is, és három is. Egy természet, három személy. De ez a három személy áthatja egymást olyannyira, hogy egyik a másikban él, kölcsönösen jelen van a másikban, anélkül, hogy elnyomná azt.

Különféle szavazó testületeket úgy alkotnak meg, úgy állapítják meg azok létszámát (kisebb testületeknél háromban, vagy ötben, vagy gondoljunk a parlamenti demokráciákra), hogy szavazás esetén kialakulhasson egy többség, ez a többség leszavazhassa a kisebbséget. A Szentháromságban egyáltalán nem erről van szó. A Szentháromság személyei nem leszavazni akarják egymást. Semmi sincs távolabb tőlük mint ez a leszavazás, vagy egymás akadályozása.

Ők egyet akarnak, olyan mély az egységük, hogy jelen vannak egymásban, egymás legmélyebb kölcsönös tiszteletben tartásával. Mindhárom isteni személy akkor önmaga, ha ő a másik. Vagyis egységről van szó a különbözőségben, az egyik személy „bennlakozásáról” a másikban. Egymásban lakozás ez keveredés megosztottság és és a másik önállóságának a feladása nélkül.

Ez az egység, egymásban lakozás a Szentháromság egyik fontos jellemzője. Mi biztosítja ezt az egységet, hogyan valósul meg ez az egység? A szeretetben. És ez a szeretet oly erőteljes, hogy megszemélyesül. A Fiú az Atya gondolata. A Szentlélek az Atya és a Fiú szeretete. A Szentháromság boldogsága, hogy Önmagában is képes gyönyörködni, önmaga szemlélése teljesen kielégíti, ez mindent magában foglal, mindent létrehoz: lelkeket, világokat, teremtményeket.

Az egész világmindenség a Szentháromság teremtménye. Bár a világ különbözik tőle, mégis körülfogja, átjárja az egész Szentháromság, élteti és egyetlen egységet alkot vele.

A Szentháromság – jóllehet három különálló Személy – csak egyetlen egy akarattal rendelkezik. (Ez az) akarat mindig szereti az egységet, és egyesít. Mindig szeretetteljes, a szeretet az egyik isteni Személyből a másikba oda-vissza áramlik. (Ezeket az isteni Személyeket) a szeretet köti össze, a szeretet valósítja meg Szentháromság személyein belül és a világban is az egységet.

Az embernek is a Szentháromság életét kell élnie, Istennel, a többi emberel és az egész teremtett világgal egységben kell élnie. Mit jelent ez az egység az ember szintjén? Amint mindenkiben megvan a képesség, hogy azonosuljon önmagával, megvan az a képessége is, hogy mintegy behatolva a másik bensejébe, „élje a másikat”, hogy azonosuljon vele, hogy – amennyire ez csak lehetséges – a másik legyen. Ezt a viszonyt, ezt az egymással való egységet kell nekünk is élnünk, amely tökéletesen a Szentháromság Személyei között létezik: egység a különbözőségben, az egyiknek „bennlakozása” a másikban. Élni ily módon kölcsönös egymást hordozó, egymást átélő, szerető kapcsolatainkban, nemcsak a személyek egymás közt, hanem csoportok, intézmények, egyházak, nemzetek is egyetlen szeretetteljes egységben.

De éppen ez az egység, egymásban élés hiányzik ma a világból. Innen ered a sok baj, ami tönkreteheti a földet. Eltérítik a lelkeket Központjuktól. Innen származik minden szerencsétlenség, amelyet sirat az elbukott emberiség. Bukásának sarkalatos pontja, forrása az, hogy elszakadva él a Szentháromsággal való egységtől: tévtanokban, a vélemények felfuvalkodottságában, a vallásfelekezetek sokaságában, a megoszlások ködében és sötétségében. A világ azon a napon menekül meg, amikor visszatér középpontjához, a Szentháromságban való egységhez. Ezen kell szüntelenül munkálkodnunk. És ennek a megvalósulásáért imádkozzunk ezen a mai ünnepen!

Bocsa József atya homiliája Szentháromság vasárnapjára

kép

Székely János szombathelyi megyéspüspök szentbeszéde 2020 Pünkösd vasárnapján, a trianoni békediktátum centenáriumának hetében.