Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

„Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót (Vigasztalót, Segítőt, Közbenjárót, Szószólót, Erősítőt, Hűséges Támaszt) ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.” (Jn 14,16)

Az Urat életed minden részlete érdekli. Azok, akik nem hiszik el ezt az igazságot, nehezen fogják megtapasztalni a valódi bensőséges kapcsolatot Istennel. Mindenről beszélhetsz és kell is beszélned Vele. Semmi sem túl nagy vagy túl jelentéktelen Számára. Segít berakni a kontaktlencsédet, vagy segít vezetni a nagy hóban. Azt ígéri: „én veletek vagyok minden napon” (Mt 28,20), és mindig kész segíteni, megerősíteni, bátorítani vagy vigasztalni.

A Szentlelket Segítőnek és Pártfogónak is hívják. Nagyon tetszik, hogy Ő mellettem áll és bármiben készségesen segít. Azonban, igazi „úriember” lévén, nem ront ajtóstul a házba, és nem kényszeríti magát ránk. Nekünk kell ajtót nyitnunk Neki. Ennek nagyon egyszerű módja van; úgy hívják, hogy ima.

Isten szeretet, és amikor az Ő szeretetében élünk, tudatában léve és élvezve azt, akkor Őbenne vagyunk. Őbenne maradni, nem alkalmankénti látogatást jelent, hanem azt, hogy Ő az állandó „lakhelyünk”. Nem azt mondom, hogy „ellátogatok a házamba”, hanem azt, hogy „a házamban élek”. Isten azt akarja, hogy ugyanezt mondjuk Róla és az Ő szeretetéről. Az Ő szeretete az, amiben élünk. Isten mindig velünk van, vigyáz ránk, biztonságban tart, életünk minden részletére ügyelve. Ott áll melletted a Szentlélek, hogy segítsen!

Bármire is legyen ma szükséged – legyen az egy parkolóhely, megoldás egy munkahelyi problémára – tudd, hogy Istent érdeklik az apró dolgok és a részletek, és azt akarja, hogy bátran támaszkodj Rá.

forrás

Isten mindent tud, mégis meghagyja a szabadságunkat. De hogyan tud Isten hatni ránk és ugyanakkor szabadon hagyni minket?

Többféle hatás lehetséges. Amikor elfordítod a kulcsot a zárban, akkor egy anyag gyakorol hatást egy másik anyagra, s az eredmény az, hogy kinyílik az ajtó.

Van másféle hatás is. Tavasszal elültetsz egy magot a kertben. A napfény, a nedvesség, a levegő, a földben található vegyületek együttesen hatni kezdenek a magra. Nyilvánvaló, hogy itt nem ugyanaz történik, mint amikor egy fémdarab megfordul a zárban. A magban hatalmas növekedési képesség rejlik, és ami leginkább növekedésre serkenti, láthatatlan: a napsugár.

További példa: az apa beszélget a fiával, és próbálja rávenni, hogy például legyen orvos. A fiúra egy láthatatlan igazság hat, valamint az apa és a fiú egymás iránti nagy szeretete. A szeretet szabad cselekvésre indítja a fiút. A fiú nem köteles pontosan azt tenni, amit az apja akar. Szabadon teheti az ellenkezőjét is. Ám az igazság és a szeretet hatására meglátja, hogy apja az ő emberi kiteljesedésén munkálkodik. Később talán azt mondja majd: „Mindent annak a beszélgetésnek köszönhetek apámmal. Akkor kezdtem igazán megismerni önmagamat.”

Ilyen titokzatosan munkálkodik Isten a lelkeden. Nem úgy, mint kulcs a zárban; kevésbé észrevehetően, mint amikor az apa beszélget a fiával. Ám ugyanazokkal a titokzatos szavakkal: te és én. Isten maga a szeretet. A Szeretet arra indít, hogy azzá légy, akinek megálmodott: szabad emberré, a szó legnemesebb értelmében. Minél inkább Isten szeretete vezérel, annál inkább válsz valóban önmagaddá. Mégpedig úgy, hogy közben egyetlen pillanatra sem veszíted el a szabadságodat.

forrás

Amíg Brazíliában éltünk, előfordult, hogy tolmácsolnom kellett, amikor vendégelőadó érkezett. A hallgatóság előtt állt az előadó, a magával hozott üzenettel, én pedig mellette voltam, nyelvi tudással felszerelve.

Az volt a feladatom, hogy az üzenetét közvetítsem a hallgatóságnak. Megtettem minden tőlem telhetőt, hogy a mondandója megfelelően átjöjjön rajtam keresztül. Nem tehettem hozzá és nem vehettem el az üzenetéből. Amikor gesztikulált, én is gesztikuláltam. Amikor felemelte a hangját, én is azt tettem. Amikor halkabban beszélt, én is halkabban beszéltem.

Amikor Jézus a földön járt, folyton Istent „tolmácsolta” számunkra. Mindenben követte a Mennyei Atyát. Annyira szinkronban volt az Atyával, hogy bátran kijelenthette: „Én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van” (János 14:11). Olyan volt, mintha hallott volna egy hangot, amit mások nem érzékeltek.

Valami hasonlót tapasztaltam az egyik repülőutam során. Hallottam, hogy valaki nevetésben tör ki. Elég rázós utunk volt, sokszor légörvénybe keveredtünk, így nem igazán volt humorosnak nevezhető a helyzet. De valaki mögöttem jól szórakozott. Rajta kívül senki más, csak ő. Végül hátrafordultam, hogy megnézzem, mi olyan vicces. A fiatalember fejhallgatót viselt, és nagyon úgy tűnt, hogy egy humoristát hallgat. Mivel ő hallotta azt, amit én nem, másként viselkedett, mint én.

Ugyanez igaz volt Jézusra. Mivel Ő hallotta, amit mások nem, másképpen viselkedett, mint ők. Emlékszünk, amikor mindenki a vakon született miatt aggódott? Jézus nem. Valahogyan tudta, hogy ez a vakság Isten dicsőségét fogja szolgálni (János 9:3). Emlékszünk, amikor mindenki le volt taglózva Lázár halála miatt? Jézus nem. Ahelyett, hogy barátja betegágyához rohant volna, ezt mondta: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia” (János 11:4). Olyan volt, mintha Jézus hallott volna valamit, amit senki más. Hogyan lehetne ennél bensőségesebb egy kapcsolat? Jézusnak töretlen közössége volt az Atyával.

Gondolod, hogy az Atya ugyanerre vágyik velünk kapcsolatban is? Abszolút! Pál azt mondja: „Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez” (Róma 8:29). Hadd emlékeztesselek arra, hogy Isten úgy szeret, ahogy vagy, de túlságosan szeret ahhoz, hogy így hagyjon. Azt akarja, hogy olyan legyél, mint Jézus; ugyanarra a bensőséges közösségre vágyik veled, mint a Fiával.

Max Lucado

kép

A napsütés és programhegyek közepette érdemes egy pillanatra megállni, hogy végiggondoljuk, lelkiekben milyen nyarunk is van/lesz/ volt eddig. Mivel sok kereszténytől hallom, a hétköznapi ritmushoz igazított lelki élet a legmelegebb évszakban egyensúlyát veszti, összeszedtem pár tippet.

Nyári (ima)időszámítás

Ha nyáron nem kelsz mindennap ugyanakkor, más ritmusban éled az életed, nyilván az imád időpontját is érdemes végiggondolni. Olyan napszakot válassz, amikor tudsz az Úrra koncentrálni! A változatos programok mellett (ha nem találsz fix időpontot) előre illeszd a napodba az imát.

Ne csak a neten oszd meg az élményeket!

Régi motorosoknak a fülükön jön ki: Isten mindig velünk van. Nyári élményeink során egy hegy tetején, egy tóban lubickolva, egy naplementét csodálva se felejtsük el Istennel megosztani a különleges pillanatokat. Mikor ujjong a szíved, egy hálaadással, fohásszal, gondolattal vagy lelki mosollyal fordulj Felé!

Társaságban egyedül

Nyáron a társasági életünk fellendül, sokkal többet lehetünk azokkal, akik fontosak számunkra. Ez önmagában fantasztikus, csak figyeljünk, nehogy azt kezdjük hanyagolni, aki a legfontosabb! Egy táborban, családi nyaraláson nehéz imaidőt találni, de nem lehetetlen. Talán tartalmas beszélgetésekre, tanúságtételre is alkalmat adhat, ha felvállalod, számodra fontos az Istennel való személyes kapcsolat.

Ne hagyd otthon a Bibliád!

Ha a bőröndöd már teli van, inkább vedd ki a tartalék pulcsit, vidd magaddal a Bibliádat a nyaralásra! A telefonos változat is megteszi persze, de a lapozható klasszikus előnye, hogy emlékeztetni fog az imára, akárhányszor a kezedbe akad a fürdőruhát keresgélve. Az imát is otthonosabbá teheti idegen környezetben, ha magaddal viszed a Szentírásod.

Nézd meg a naptárad!

Az utolsó tipp, hogy nézz rá a nyári tervekre és emlékekre friss szemmel. Arányos  a különböző társaságokra/ cselekvésekre/ pihenésre/ szórakozásra / … szánt idő? Ha túlhajtod az egyik területet, könnyen megbillen a többi. Előfordulhat, hogy nem terveztél előre, a spontán nyarak is szépek bizony! Azért, ha sok a felesleges időd és energiád, fogalmazz meg új célt, vagy valósíts meg régi álmot, de ne engedd kicsúszni az időt a kezed közül!

forrás

Több tízezren nézték meg Lackfi János videóját, amelyben egy iraki menekült édesanya sorsát meséli el a maga zseniális stílusával.

Lackfi János a költő, író a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet felkérésére segített betekintést nyújtani az iraki menekülttáborokban lévő döbbenetes körülmények közé: egy édesanya döbbenetes történetét meséli el megrendítően. Látszik a bejegyzésén is, hogy mélyen megérintette a Neam sorsa, hiszen előadása is azt a célt szolgálja, hogy segítségnyújtásra buzdítsa az embereket:

Megéltem, megírtam, kívülről, belülről. Támogassátok, hogy otthonhoz, munkához jussanak, akik mindent elvesztette

Az előadása olyan, mintha csak interjút készített volna Neammal, amit aztán gyönyörű stílusban ültetett a saját nyelvezetébe és adta tovább. Megjelenik az Iszlám Állam elől elmenekült édesanya mély hite is:

“Az Isten nem megy sehová, jön velem, sír velem, aggódik velem, hűséges, fedelet ad a fejem fölé, vagy legalább sátorponyvát, idegen embereket küld, akik semmivel sem tartoznak nekem, mégis etetik a gyerekeimet, mintha sajátjaik lennének.” 

A megrázó szöveg döbbenetesen képekkel lett lefedve, amivel még jobban megérezhetjük, micsoda drámák vannak körülöttünk alig néhány órányi repülőútra. Az Ökumenikus Segélyszervezet iraki misszióját erre linkre kattintva segítheti.

Neam mondja

Egy anya sohasem hagyja el gyerekeit, de még ha egy anya elhagyná is gyerekeit
Isten akkor sem hagyja el azokat, akik szeretik…..

forrás

Bábelben élünk. Tízmillió nyelvet beszélünk. Szilánkjaira hullott a világ. Repeszeire, mint a bomba. Talán majd az internet összedrótozza?

Pedig a toronyépítés szépen haladna. Globalizáció, multinacionális vállalatok, áruház-láncok. Ugyanazt a fish-burgert falod Jakartában és Siófokon. Ugyanazt a szappanoperát bámulod Irkutszkban, Santiagóban és Őcsényben. A szomszéd fotelben ülővel mégis oly nehéz szót váltanod.

Mert húsz évvel idősebb, vagy öttel fiatalabb nálad. Mert más futballcsapatnak drukkol, más zenét hallgat, másik pártra szavazott. Bár genetikailag apád vagy testvéred, szűkre szabott panel-négyzetmétereid cellatársa – hiába: más törzs, más nyelv, más bolygó gyermeke. Tóth Árpáddal szólva: köztetek „roppant, jeges űr lakik”.

Hát hol „az út lélektől lélekig”? Hogy indulhatnánk el egymás felé? Hogyan számoljunk fel minden aknát, csapdát és lövészárkot magunk körül? Hogyan tanuljunk közös nyelvet? Hogy nézzünk végre egymás szemébe? Hogyan nyújtsunk egymásnak kezet? Maradt-e még bennünk egy csöppnyi remény, hogy mindez lehetséges?

Idestova három évtizede egy amerikai újságíró megkérdezte a katolikus lelki megújulás kiemelkedő alakját, a belga Suenens bíborost„Miért a remény embere Ön ebben a mai zűrzavaros időben?” Tömören annyit válaszolt: „Mert hiszek a Szentlélekben.” A riporter azonban bővebb magyarázatra várt. Brüsszel érseke egy vallomással felelt: „Mert hiszem: Isten új arcot ölt minden reggel, és most teremti a világot, nem valahol az elfelejtett múlt ködében. Ez késztet minden percben készen állni a nagy találkozásra… A remény embere vagyok: hiszem, hogy a Szentlélek működik az Egyházban és a világban, akár tudunk róla, akár nem… A remény embere vagyok, mert tudom: az Egyház története hosszú, s tele a Szentlélek csodáival. Gondoljatok a prófétákra és a szentekre, akik döntő órákban a kegyelem csodálatos eszközei voltak, s fénycsóvát vetítettek elénk az útra. Hiszek a Szentlélek meglepetéseiben. XXIII. János pápa is egy volt közülük. A Zsinat is. Nem számítottunk sem az egyikre, sem a másikra. Miért merülne ki éppen most Isten képzelőereje és szeretete?”

Bábel a zűrzavar, a szétesés, a meg-nem-értés jelképe. Pünkösd ellenben a nyelvek csodája. Az egység, az egyetértés, az Egyház születésnapja. A szívet-lelket betöltő derű, békesség, a kézfogás ünnepe. A világos látásé. A tiszta beszédé. Pünkösdkor eljött a Szentlélek. A világ új esélyt kapott. És elindult valami közöttünk, amiről talán csak a költészet képes hitelesen szólni. Kunszery Gyula írja Pünkösd című versében:

És amikor elérkeztek
a Pünkösdnek napjai,
összegyűltek egy kis házban
Krisztus első papjai.
(Rongyos ruhák, kérges kezek,
fésületlen üstökök:
ily egyszerű proletárok
a legelső püspökök.)
És hirtelen lőn az égből
mint egy sebes szélvihar
s betölté az egész házat
zengő-zúgó égi zaj.
És eloszlott tüzes nyelvek
lebegtek a szobában,
s az isteni Szentlélekkel
betelének mindnyájan.
S akik eddig gyávák voltak,
bátrak lettek hirtelen,
s a tudatlan agyvelőkben
kigyulladt az Értelem.
S kik eddig a zsidón kívül
nem tudtak más nyelveket,
minden nyelven hirdették már
a krisztusi elveket.
És kiket a sanda kétely
oly gyorsan megrendíte:
ingadozó tamásoknak
megszilárdult a Hite.
Köztük eddig egyetértés
alig-alig lehetett,
s fellángolt most a szívükben
az isteni Szeretet!

Valami megmozdult, valami elindult tehát. Először csak néhány jámbor halász lelkében. Aztán Jeruzsálemben. Aztán Antióchiában. Korinthusban, Efezusban, Rómában. A barbár és a szittya népek között. Testvérem, hidd el, ránk is sor kerül! Választhatunk Bábel és Pünkösd hagyatékából. Beszélhetünk tízmillió nyelvet, de megtanulhatjuk azt az egyetlen-egyet! Az egység nyelvét, a Pünkösdét – szétdarabolt, tépett hazánkban, ízekre szaggatott világunkba.

Kirsch János

kép

A pünkösd a görög pentekosztész, vagyis ötven szóból származik, s ez arra utal, hogy a törvény előírása szerint húsvét után hét hét elteltével ünnepelték (MTörv 16,9köv; Kiv 23,16), vagyis a húsvét utáni 50. napon. Izrael földjén ez a hét hét a terménybetakarítás, az aratás ideje volt, s pünkösd ennek megfelelően az aratás végét jelezte, a sikeres és bőséges, de legalábbis elegendő búzáért való hálaadás alkalma volt. Ilyenkor elméletben minden izraelita férfinak Jeruzsálembe kellett zarándokolnia, hogy a szentélyben felajánlja terményének „zsengéjét”, patinás jövevényszavunkkal „primíciáját”, még ha ez az alkalom valamivel kevésbé volt is népszerű, mint a sátoros ünnep vagy maga a húsvét.

Vallásos ünnepeink mindig kapcsolódnak az életet tápláló, teremtő Isten jelenlétéhez, de a zsidó és keresztény hagyományban mindig kiegészíti őket a történelemre tett utalás is, Isten üdvözítő tetteinek, vagy ahogy éppen a mai olvasmány végén olvassuk, „nagy tetteinek” emlékezete. Az elemzők szerint pünkösd a fogság kora, a Kr.e. 6. század után kapcsolódott össze a szövetségkötés gondolatával. A hetes számra, s ezzel az ötvenesre utaló héber elnevezésen (savuót) csak egyetlen betűt kell alakítani (sövuót), hogy jelentése „eskü” legyen, a szövetségkötés egyik szinonimájaként. Isten elkötelezte magát a szövetségben, s a néptől ugyanezt várta. Jézus korában ismert volt már a pünkösdnek ez az értelmezése, bár talán nem volt kizárólagos. Úgy tűnik csak később, talán a Kr.u. 3. században vált általánossá, mégpedig újabb hangsúly-eltolódással úgy, hogy már nemcsak a szövetség megkötését, hanem a törvényadást is ünnepelték, a farizeusok hagyománya szerint.

Könnyen kapcsolatot találhatunk a zsidó pünkösd tartalma és a Szentlélek eljövetele között. Mondhatnánk, hogy a Szentlélek azt érleli meg és azt aratja le az egyház életében és a hívek szívében, amit Jézus tanított, amit oda Jézus elvetett (vö. Mk 4,3-9). Neki az volt az eledele, hogy az Atya akaratát teljesítse, s azt ígérte, a Vigasztaló is abból ad majd, amit ő, Jézus, valaha az Atyától kapott (vö. Jn 4,34; 16,14). A Lélek által mi azt aratjuk le, amit Jézus elkezdett. Az új és örök szövetség Krisztus vérében köttetik, amelyet ő szeretetből ontott mindenkiért, a megszámlálhatatlan sokaságért, s most a Lélek lesz ennek a szövetségnek pecsétje, záloga, foglalója. Ez a Lélek, aki a szívünkben Istent Atyának szólítja (Róm 8,15), Krisztus eleven törvénye, nem kézzel, hanem a szívünkbe írva (2Kor 3,3), minket messze felülmúlóan és mégis mindennél közelebb hozzánk, legbensőbb önmagunkhoz.

Ebben a buzgó értelmező igyekezetünkben Lukács, az Apostolok cselekedeteinek szerzője mégis elbizonytalanít: elbeszélésében sem itt, a 2. fejezetben, sem később nem adja semmilyen jelét, hogy összefüggést látna az ószövetségi pünkösd tartalma és a Szentlélek eljövetele között. A zúgó hang, a szétoszló lángnyelvek talán emlékeztetnek a Sinai-hegyi istenjelenésre, de úgy tűnik, az elbeszélés logikája ennél sokkal egyszerűbb igazságot követ: Jézus halála és feltámadása a legnagyobb zarándokünneppel, húsvéttal kapcsolatban történt, most pedig újra nagy tömeg, a világ minden tájáról érkezett látogatók lesznek tanúi annak is, hogy a Lélek eltölti a tizenkettőt. Szoros értelemben nem az ószövetségi ünnep és ennek jelentése lesz teljessé: inkább végre beteljesedik Jézus ígérete, leszáll a megígért Vigasztaló, aki erőt ad a bátor igehirdetésre és a félelem nélküli, szeretetteljes osztozásban élt életre (vö. ApCsel 2,14-42 és 2,43-47). Lukácsot itt sokkal inkább lefoglalja a tanítványokra és a külvilágra tett hatás, mint az, hogy Isten tervének és jelenlétének belső egységét részletezze.

Igen, készít az Isten a vele való találkozásra teremtéssel, születéssel, barátsággal, szerelemmel. De amikor végre ő maga érkezik, az mindezt teljesen átalakítja. Isten jelenlétében lesz érthető, mit jelent közösségben lenni, egyházat építeni. Jézus állja a szavát: érdemes várni arra, amit megígért, és érdemes élni vele, belőle.

 Martos Balázs atya elmélkedése Pünkösdvasárnapra

kép

Azután ezt mondta nekik: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől. Azok pedig elmentek és prédikáltak mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, a tanítást megerősítette, s csodajelekkel kísérte.

Mk 16,15-20

A mai ünnep arra hív minket, hogy tűnődjünk el annak a misztériumnak a jelentésén, amelyet ünneplünk. Mit jelent az, hogy Jézus fölment a mennybe? „Elfoglalta helyét az Isten jobbján”: ez a Mennybemenetel elsődleges jelentése. És noha a kifejezés csak képletes, képzelettel kiszínezett, hiszen Istennek nincsen sem jobb, sem bal keze, mégis fontos krisztológiai üzenetet hordoz. A feltámadt Jézus mindenestül – teljes emberi létével együtt – osztozott az isteni dicsőségben és vett részt Isten megmentő tevékenységében. Krisztus nem csak a fejünk: ő a Pantokrátor, akinek hatalma van mindenek fölött. Ezeknek a kijelentéseknek a mi életünkben nagyon is konkrét értelme van, de van egy másik nézőpont, is, amely felbukkan a Mennybemenetel ünnepén és kifejezést nyer az Evangéliumban is „Tanúim lesztek… egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8).

Kötelességünk tanúságot tenni, és ez a kötelesség közvetlenül a hitünkből fakad. Nem tehetjük meg azt, hogy megünnepeljük Jézus Krisztus felmagasztalását és közben életünkben nem kötelezzük el magunkat mellette, nem veszünk tudomást utolsó, legfontosabb parancsáról. A Mennybemenetel emlékeztet minket: annak, hogy Jézus már nem volt többé tanítványai körében és figyelmük középpontjában, megvolt az a célja, hogy teljesen átadta nekik a terepet. Most ők folytatják küldetését a történelem folyamán tovább, és azzal a lelkipásztori lelkesedéssel és misszionáriusi erőfeszítéssel teszik ezt, ahogy ő mutatta nekik – még ha munkájuk telve is van gyengeségekkel. Nem véletlenül történt az, hogy az Apostolok Cselekedetei elbeszélése szerint röviddel ezután beköszöntött a Pünkösd a Szentlélek ajándékával, aki elindította az Egyház hittérítésének történetét.

Szent Pál apostol írja: “Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.”(2Tim 4,2) Merjük hirdetni az életünkkel és szavainkkal is. Ne alkudjunk meg, és ne hamisítsuk meg népszerűség-keresésből vagy lustaságból az Isten igéjét, hűségesen adjuk tovább a kincset, amit kaptunk. Mi is gazdagodunk általa!

Szabó Alex SVD