Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

Az év utolsó napján a keresztény ember hálát ad, de vajon mit lehet megköszönni egy olyan esztendőben, mint amilyen a tavalyi volt? Horváth Zoltán István római katolikus pap, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia plébánosa erre a nehéz kérdésre kereste a választ. Beszédét – mint ahogy az egész szentmisét is – élőben közvetítette a plébánia Facebook-oldala, ez alapján ajánljuk figyelmetekbe!

„Vajon milyen szívvel adunk hálát egy ilyen év után, mint a 2020-as esztendő, amelynek márciusában kitört a járvány – s amelyről azt hittük, hogy tavasszal tombolt, de kiderült hogy ősszel sokkal súlyosabbra fordult a helyzet ? A környezetünkben halljuk a híreket, hogy ki betegedett meg, ki került kórházba, melyik ismerősünk vagy családtagunk van karanténban. Sokan elveszítették az állásukat vagy még most is a levegőben lóg, hogy munkanélküliek lehetnek. Hány és hány ember ment tönkre, mennyi család helyzete vált bizonytalanná? Mi az amiért hálát adhatunk egy ilyen esztendő után? Mit köszönünk meg Istennek?

Három a magyar igazság – egy a ráadás. Én hármat szeretnék megemlíteni, egy pedig legyen a ti ráadásotok, a személyes hálaadásotok.

  1. Isten megmutatta, hogy élet és halál ura

Ahogyan fejlődik a világ és a tudomány, az ember egyre gyakrabban hiszi azt, hogy ő tartja a kezében az életet és a halált. Egyik pillanatról a másikra kiderült, hogy semmi sincsen a kezünkben, a hatalmunkban. Fogalmunk sincsen, hogy honnan jött a járvány, hogy ki fertőz meg kit, hogyan és miért, sőt azt sem tudjuk, hogy ki lesz az, aki átesik rajta könnyedén, s ki az, aki úgy megszenvedi, hogy egész életére hatással lesz. Nem tudjuk kézben tartani ezeket a kérdéseket. Az Isten az, aki élet és halál ura, nem pedig az ember. A vízözön után megígérte, hogy többé nem pusztítja el az emberiséget. Most sem fogja megtenni, azért, mert amit mond az igaz. De azt egyáltalán nem mondta, hogy ne lennének próbatételek: az emberi földi élet tele van próbatételekkel. 

Az Isten kezében van az élet, és az Isten kezében van a halál, nem a miénkben.

  1. Megtapasztalhattuk, hogy a baj mennyi jó dolgot hoz ki az emberekből

Rádöbbenhettünk idén arra, hogy mennyi jó ember van a környezetünkben, akikről nem is gondoltuk volna, hogy segíteni fognak. Olyanok, akik eddig közömbösek vagy ellenszenvesek voltak számunkra, de most kiderült, hogy mennyi jót tudnak tenni. Hogy hűségesen, nap mint nap képesek egy karanténban lévőnek segíteni, vagy ellátják azt az idős embert, akinek a párját kórházba szállították. Milyen összefogást tapasztalhattunk az emberek részéről! Az idei év tanulsága az volt, hogy amikor minden az online térbe vonult, az ember akkor is ügyesen megtalálta annak módját, hogy hogyan tud segíteni.

Ebben óriási segítséget nyújtott az egyházunk is, amely rögtön alkalmazkodott ehhez a helyzethez. Voltak, akik azt mondták, hogy feladta az egyház az addigi elveit azzal, hogy nem kellett vasárnap kötelezően misére jönni, vagy hogy nem kellett egyéni gyónást végezni. Pedig nem elvek feladásáról van szó, hanem arról, hogy az adott helyzetben mi szolgálja az emberi lélek üdvösségét. Az egyház rögtön alkalmazkodott ahhoz a helyzethez, amelybe az ember került. Mert Krisztus egyháza az emberért van, a mi üdvösségünk szolgálatáért! Mennyi jó dolgot hozott ki belőlünk ez a veszélyhelyzet, amely felkészületlenül ért bennünket!

  1. Isten tudja, hogy mi lesz velünk és a családunkkal

Fontos megértenünk azt is, hogy mi jót hozott ez a helyzet a ma emberének! Ebben az évben megérthettük, hogy az életben a dolgok nem úgy zajlanak, mint ahogyan azt eltervezzük. Az emberi helyzetek Isten örök törvényében benne vannak. Azt a nyugalmat és biztonságot élhetem most át, hogy Isten tudja, mi fog történni velem, a családommal és a környezetemmel. Bármilyen rettegés vagy depresszió is vesz erőt az emberen, ez mégis nyugalommal tudja megerősíteni a hitünket!

Ez az év megmutatta, hogy Istennek van miért hálát adni, még egy ilyen esztendőben is, hiszen Ő az egyetlen kapaszkodó!”

Zoltán atya beszéde 12:49-től

kép

Nem gondolom, hogy egy új évnek egy új kezdetnek is kell lennie. Minek korlátoznánk le magunkat, miért ne lehetne elkezdeni valami újat most?

Amikor tiniként bújtam a női magazinokat, akkor az új esztendő és a tavasz mindig az az időszak volt, amikor gyorsan, akár két hét alatt is változtatni kellett az életünkön – legalábbis az újságok ezt írták. 

Lapos has két hét alatt, bikinikész test egy hét alatt… stb. Amikor érezzük, hogy a nyakunkon a nyár, vagy az új esztendő, akkor mindig turbó üzemmódba kapcsolnánk, hogy bepótoljuk azt a sok elvesztegetett hetet, hónapot. A határidő messzesége meg is szépíti az újévi elhatározást: nem kell azonnal változtatnunk, hanem majd jövőre. 

Tologatjuk a céljainkat, az álmainkat, majd amikor belevágunk valami újba, akkor olyan drasztikusan akarunk változtatni az életünkön, hogy nem bírjuk tartani a tempót.

A lelkesedésünk egy hónapig sem tart aztán ki. 

A változást nem szabad halogatni, kezdd el kis lépésekben átformálni az életedet még ma! Egészségesebb életmódra vágysz? Keress fel egy dietetikust, vegyél egy jó receptes könyvet és lassan alakítsd át az étkezésedet. Nem kell egyik napról a másikra átállni csak a salátára, meg fogyasztó turmixokra. Nem kell hirtelen heti hét napot edzened úgy, hogy előtte sosem sportoltál. Ha az elején már vannak apró sikerélményeid, akkor sokkal könnyebb emelni a tétet. 

Azzal se várj az új évig, hogy közelebb kerülj Istenhez.

Vannak, akik úgy gondolják: ráérnek komolyabban foglalkozni a vallással, ha majd idősebbek lesznek és gyermekeik születnek. A fiatal éveiket még szeretnék gondtalanul kiélni. Azonban az Istennel való kapcsolatunk nem egy olyan dolog, amire „ráérünk”.

Jézus nem az új esztendőben hív téged, Ő nem egy fogadalom akar lenni, vagy egy jó kis szokás, program, logikus gyermeknevelési módszer.

Ő az életed része akar lenni, kapcsolatba akar kerülni veled, mégpedig ma. Egyikünk sem tudhatja, hogy mennyi idő adatott nekünk ebben a földi valóságban, vagy mikor lesz vége ennek a világnak. Jézus az ajtó előtt áll és zörget. Nyisd ki neki a szívedet még ma! Hozzá bármikor fordulhatsz, a nap minden percében elérhető. Ne várj az új évig vele, keresd fel most! 

Nem kell azonnal elolvasnod az egész Bibliát, vagy minden egyes nap három órát imádkoznod. Egy gyenge, erőtlen segélykiáltással is behívhatod Istent a szívedbe: kérlek jöjj, és legyél az életem Ura(,) Jézus, mert szükségem van Rád és a Te kegyelmedre!

Egészen biztos vagyok benne, hogy válaszolni fog.

forrás

A hálás szív minden napot ajándéknak tekint. A hálás emberek nem arra koncentrálnak, amijük nincs, hanem sokkal inkább arra, amijük van, és ezért kiváltságosnak tartják magukat. Nem régiben egy fogadáson vettem részt, amit egy háborúban megsérült katona tiszteletére rendeztek.

A katona, akinek egyik lába odaveszett, egy házat kapott ajándékba. Annyira túlcsordult benne a hála, hogy azt leírni sem lehet. Egy lábával felpattant a színpadra, és megölelte a konferansziét. „Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!” Megölelte a gitárost, és egy testes hölgyet az első sorban. Megköszönte a pincérnek, a többi katonának, majd újra a konferansziénak. Még nekem is köszönetet mondott! Pedig én aztán semmit sem tettem.

Hát nem ilyeneknek kellene lennünk? Jézus egy házat készít számunkra (János 14:2-3). Olyan biztos, hogy a tulajdonosai vagyunk annak a háznak, mint amilyen biztosan az említett katona birtokolja a neki ajándékozott házat. Sőt mi több, Jézus a leprából is kigyógyított minket. A bűntől elüszkösödött a lelkünk és eltompultak az érzékszerveink. És az Ember, aki éppen arra járt azt mondta, hogy meggyógyultunk, és íme, így is történt!

A hálás szív olyan, mintha egy mágnes lenne, ami végigsöpör a napjainkon, és minden okot megragad a hálára. Minden éjjel milliárdnyi gyémánt tündököl az égbolt fekete bársonyán. Köszönöm, Istenem! Az izmok csodája teszi képessé a szemeidet arra, hogy elolvasd ezeket a szavakat, és az agyad értelmezhesse őket. Köszönöm, Istenem! A tüdőd minden nap tizenegyezer liter levegőt szív be és fúj ki. A szíved körülbelül hárommilliárdszor ver életed során. Az agyad valódi elektromos erő generátor. Köszönöm, Istenem!

A pirítóson a dzsemért, a gabonapelyhen a tejért. A finom meleg takaróért, a viccért, ami nevetésre fakaszt, és a meleg napsugárért, ami Isten szeretetére emlékeztet. A csomó repülőért, ami nem zuhant le ma. A férjekért, akik nem csalják meg a feleségüket, és a feleségekért, akik nem fordítanak hátat férjüknek, és a gyerekekért, akik mindenhonnan azt hallják, hogy ne tiszteljék a szüleiket, és mégis úgy döntenek, hogy tisztelni fogják őket. Köszönöm, Istenem!

A hála segít átmenni a nehéz időkön. Ha az áldásainkra összpontosítunk, ezzel Isten teljesítményét ismerjük fel és ismerjük el. Azzal, hogy felismerjük Isten teljesítményét, felfedezzük az Ő szívét. Azzal, hogy felfedezzük az Ő szívét, nem csak az ajándékokat fedezzük fel, hanem Magát az Ajándékozót, Akitől minden jó származik. A hála mindig arra késztet, hogy Istenre nézzünk, és ne a félelemre. Ugyanazt teszi az aggodalommal, mint a reggeli napsütés a völgyben megülő párával: eltünteti.

Csatlakozz a tíz százalékhoz, akik állva tapsolnak Istennek.

Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának. (Ef 5,20)

Max Lucado

kép

Az elmúlt hetekben hatalmas vitát váltott ki a magyar alaptörvény azon módosítása, amely leszögezi, hogy az apa férfi és az anya nő. A “Család az család” címszóval ellenkampány indult a közösségi médiában, amelyhez közéleti szereplők és politikusok is csatlakoztak. Keresztény oldalként – amely azt is jelenti, hogy cikkeinket a Szentírás értékei vezetik – kiállunk amellett, hogy egy gyermeknek apára és anyára van szüksége. A politizálást tudatosan elkerüljük, ugyanakkor az értékeink mellett kiállunk, ezért arra kérte 777 blog szerkesztősége Márkus Tamás református lelkészt, hogy írjon egy cikket a témában. Hálásak vagyunk azért, hogy egy ennyire alapos írással tette meg mindezt.

Egy keresztyén ember elsősorban arról ismerszik meg, hogy engedelmeskedik Krisztus szavának, parancsainak (lásd Jn 14,15). Isten természetfeletti újjászülő munkája révén hit ébred benne, de a hite nem vákuumban létezik, hanem vannak „gyümölcsei” – az egyik ilyen gyümölcs az, hogy fontossá válik számára Isten „véleménye” az élet kérdéseiről. Sőt, ez a „vélemény” objektív és legfőbb igazsággá válik számára, ami előtt meghajol, ami alapján leméri, felülbírálja és átértékeli saját nézőpontját és elképzeléseit. Nem Istent hajlítja magához, hanem magát hajlítja Isten szavához – mindahhoz, amit kinyilatkoztat számunkra Isten a Szentíráson keresztül

Általános tendencia, hogy az előbbi megállapításon is próbál „fogást találni” a bűnös emberi szív, persze ügyesen kegyességnek álcázva, és kánont gyárt a kánonon belül. Ilyenkor mondják egyesek, hogy ők a jézusi szeretetet követik, a teljes elfogadást, szemben az Ószövetséggel, meg Pál apostollal stb. A közhiedelemmel ellentétben azonban Jézusra a farizeusok nem a „liberalizmusa”, vagy „lazasága” miatt haragudtak meg – nem emiatt volt Jézus tanítása szálka a szemükben –, hanem több esetben meghökkentő szigorúsága miatt. Amikor a farizeusok odamentek hozzá, hogy „kísértsék”, azaz provokálják a házassági válással kapcsolatos kérdésükkel, akkor Jézus egy, a mai fül számára egyáltalán nem PC választ adott, kifejezve saját álláspontját mind a házassággal, mind a válással kapcsolatban: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket? És ezt mondta Isten: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza! (Mt 19,4-6)

Amikor a tanítványai (tehát nem a farizeusok, vagy ellenségei) hallják Jézus házassággal kapcsolatos szavait, megrökönyödnek – és ez a reakció emberi szempontból abszolút érthető. Ezt olvassuk: „Ha ilyen a férj helyzete a feleséggel, akkor nem érdemes megházasodni” (Mt 19,10) – a tanítványok szerint tehát jobb nem megházasodni, mint egy életen keresztül egy boldogtalan házasságban sínylődni. Pontosan ez a természetes, újjá nem született ember reakciója, amikor feltárul előtte, hogy Isten mércéje szerint mi a házasság; milyen kizárólagosságot és feltétlen hűséget jelentő unió férfi és nő között. Jézus válasza a tanítványok csodálkozására azonban további adalékokat tartogat számunkra a mostani vitát illetően is, és ez egészen aktuális: „Ő azonban így válaszolt nekik: „Nem mindenki fogadja be ezt a beszédet, csak azok, akiknek megadatott. Mert vannak házasságra alkalmatlanok, akik anyjuk méhétől így születtek, és vannak házasságra alkalmatlanok, akiket az emberek tettek házasságra alkalmatlanná, és vannak házasságra alkalmatlanok, akik önmagukat tették házasságra alkalmatlanná a mennyek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el!”

A tanítványokat még úgy is sokkolta Jézus házassággal kapcsolatos kijelentése, hogy koruk szigorú vallásos nevelésében részesültek, és a Tórát legkisebb koruktól fogva olvasó, memorizáló és ismerő hetero irányultságú férfiak voltak. Tudjuk, hogy közülük nem egy maga is házasságban élt (pl. Péter). A Törvény, illetve az akkori szokások szerint 1.) szóba sem jöhetett, hogy azonos neműek között szexuális kapcsolat legitim legyen, 2.) még a jegyesség alatt sem volt engedélyezett a szexuális aktus férfi és nő között, de félrelépni sem lehetett, mert már az is házasságtörésnek számított. A farizeusok között ezek a pontok nem képezték vita tárgyát. Egy dolog viszont már akkor is nagyüzemben folyt: a válás. Eleve Jézushoz úgy mennek oda a farizeusok, hogy a válással kapcsolatban két nagyhírű rabbinak az 5Móz 24,1-el kapcsolatos különböző tanításait követve eltérő véleményen voltak ők maguk is. A két opció a következő volt: az első szerint a férfi bármilyen neki nem tetsző dolog miatt elbocsáthatja a feleségét, a második alapján csak testi megcsalás esetében. Jézus egyértelműen az utóbbi mellett foglalt állást, sőt, jelzi azt is, hogy „kezdetben” „válólevél” sem volt, ezt Mózes csak az emberek „szívének keménysége” miatt engedte meg.

Ha viszont a mai házassággal kapcsolatos divatos és elképesztően laza felfogást vesszük alapul – ami mellé sok „keresztyén” is odaáll –, egyszerűen érthetetlenné válnak Jézus szavai és a tanítványok döbbenete is. A mai progresszív felfogás szerint ugyanis egyszerűen nincs olyan kategória, hogy „házasságra alkalmatlan.” Mit csinálnak ma? Ha véletlenül találnak egy, a jézusi kategorizálás szerint „házasságra alkalmatlan” egyént, vagy csoportot, addig tágítják, feszítik a házasság meghatározását, teljesen inkluzívvá téve azt, hogy végül egyetlen házasságra alkalmatlan személy sem marad. Viszont ez Jézus szavait követve már korántsem az, amit a Teremtő „kezdetben” eltervezett és elrendelt. Mondjuk ki tehát világosan, mert szükség van rá: minden kapcsolat, ami nem felel meg a házasság normatív bibliai definíciójának – azaz nem kizárólag egy férfi és egy nő, monogám, heteroszexuális szeretetkapcsolatára épülő, és élethosszig tartó, kölcsönös hűséget követelő szövetségi kapcsolat –, per definitionem nem házasság, és nem is lesz az soha. Akkor sem, ha bizonyos kormányzatok, szembemenve a teremtettségi renddel és az ember biológiai, ontológiai meghatározottságával kiterjesztik azt az azonos neműek viszonyára is. 

Egyébként Jézus szavai: „nem mindenki fogadja be ezt a beszédet, csak az, akinek megadatott”, ma is ugyanúgy állnak. Ne legyenek illúzióink: ha a házasság bibliai definíciójával találkozunk, a hetero embereknek is nehéz „befogadni” e „beszédeket.” Sokan egyszerűen nincsenek tisztában azzal, hogy mit vállalnak a házassággal, különben miért lennének ilyen elképesztően magasak a válási statisztikák? A református esküvői liturgia szövege ugyanúgy megdöbbentően nehéz feladatot gördít a házasulandók elé: „Én… esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök Isten, hogy …-t, akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. Szeretetből veszem el őt (megyek hozzá), Isten törvénye szerint (feleségül). Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője (segítőtársa leszek). Isten engem ebben megsegítsen. Ámen.”

Sok-sok hetero ember van, aki képtelen őszintén kimondani ezt az életre szóló esküt, mert nem tud, vagy nem akar egy ilyen jellegű elköteleződést vállalni, esetleg még nem kész rá.

Ezek után még véletlenül se gondoljuk azt, hogy egyesek, a „kivételezettek” a körön belül vannak, mások meg a körön kívül rekedtek, és szívják a fogukat. Az Isten szerinti házasság, amint láttuk, bizonyos szempontból sokkal nehezebb, mint e nélkül létezni. Persze vannak jobb, és vannak kevésbé jó házasságok, de sohasem könnyű. Ezért van szükségünk arra, hogy Isten Lelke újjászüljön és megújítson minket, és a Lélek gyümölcseivel – szeretettel, örömmel, békességgel, türelemmel, szívességgel, jósággal, hűséggel, szelídséggel, és ha kell, ömegtartóztatással (Gal 5,22-23) – viseltessen egymás irányában a férj és feleség.

A család szorosan kötődik az előzőekben tárgyaltakhoz. Isten ugyanis a gyermekvállalást csak és kizárólag az előbbi meghatározás szerinti házasság oltalmazó keretei között képzelte el, éppen azért, mert biológiailag, természetes módon férfi és nő „egy testté” létele biztosítja az élet továbbadását (két test látható formában is egy testként manifesztálódik a közös gyermekben), másrészt a szexuális érintkezést Isten a házassági szövetség keretei közé helyezte, harmadrészt pedig az új élet testi-lelki-szellemi táplálása, gondozása, gyarapodása, fejlődése csakis a férfi és nő kölcsönös hűségére és egymás iránti elköteleződésére épülő szövetségi kapcsolatán, azaz törvényes házasságán belül biztosított kellőképpen. Itt, a biblikus családmodell esetében (= apa-anya-gyermek/ek) megint az ember ontológiai meghatározottságáról, létének alapmotívumairól, az emberi társadalom alapszövetéről, teremtettségi ordinanciáról beszélünk, amit nem lehet káros és pusztító következmények nélkül feszegetni, fellazítani vagy kitágítani.

A Biblia alapján keresztyénként ezt valljuk és ehhez ragaszkodunk.  

És persze rögtön jönnek az ellenvetések: „rendben, ti ezt hiszitek, de ne kényszerítsétek rá másokra a meggyőződéseteket!”; „Törvényhozási szinten senki se avatkozzon bele abba, hogy mások hogyan élik a magánéletüket”; „Hagyjatok másoknak is esélyt arra, hogy boldogok legyenek!”;  „Annyi rossz hetero házasság van, hát akkor miért baj, ha vannak jó meleg házasságok?”; „Az intézetes gyerekek elől veszitek el a normális élet esélyét, amikor megfosztjátok őket a (meleg)házasságok oltalmától.” Ezek az érvek több félreértést is tartalmaznak, amit tisztáznunk kell ahhoz, hogy a jövőben az érzelmi zsarolásra, vagy hamis antitézisekre épülő vádak illegitim voltára szeretettel fel tudjuk hívni a figyelmet.

Először is, a házasság, és a család meghatározása nem (csak) „magánéleti” kategória. Az, hogy két felnőtt személy kivel, hogyan és mikor létesít szexuális kapcsolatot önnön akaratából, kölcsönös elhatározással, természetesen más kérdés. Persze a keresztyének folyamatosan hirdetik, hogy mi a szexualitás alapja, célja és kerete, és hirdetik azt is, hogy az ettől eltérő intimitás Isten szemében bűn, de nem kardoskodnak azért, hogy az állam ebbe beleszóljon, ezt szabályozza.  Mindenkinek a lelkiismeretére bízzák a döntést. A házasság és a család azonban nem vákuumban születik meg és létezik, hanem a társadalom kellős közepén – köze van a rokonságnak hozzá, köze van az államnak, köze van az egyháznak, és még egy sor egyéb tényező igazolja (egészségügy, jog, oktatás), hogy mind a házasság, mind a család a legszorosabb mértékben van a társadalom alapszövetébe beleszőve. Teljesen legitim módon privilégiumok illetik meg, mint a társadalom alapsejtjét. Ha a házasság és a család definíciója megváltozik, vagy ha más együttélési formáknak is hasonló kiváltságokat biztosítanak, akkor ennek a változásnak a hullámai előbb-utóbb egész társadalmi berendezkedésünket elérik, hatással lesznek rá. Mi, keresztyénként úgy gondoljuk – és számos vészjósló, nyugati példa van előttünk ebben a tekintetben –, negatív hatással.

Másodszor – bár ez részben az előző ponthoz tartozik –, amikor az állam meghatározza, hogy mi a házasság, mi az apa-anya szerep, illetve kit illet meg ez a szerep (csak a férfit és a nőt), valamint azt, hogy mi a család, akkor nem „beavatkozik” emberek magánéletébe, hanem ratifikál egy évezredes evidenciát, amit eddig azért nem kellett nevesíteni és törvényileg biztosítani, mert elvi értelemben mindenki elfogadta, és senki sem tett kísérletet arra, hogy átértelmezze.

Ami implicite mindig is jelen volt, az innentől kezdve explicitté válik.

Harmadszor, a szeretet modern, individualista fogalmára való hivatkozás túlontúl egyoldalú. Emögött sokszor csak illékony szentimentalizmus van, rosszabb esetben önzőség, érzékiség és a romlott szív jogtalansága. Feltételezik, hogy csak és kizárólag akkor szeretjük a meleg embereket – és csak akkor vagyunk kellőképpen együttérzők –, ha megerősítjük őket azon vágyukban, hogy egyrészt házasságként ismerje el az állam és az egyház a közöttük lévő viszonyt, másrészt, ha üdvözöljük a gyermekvállalási szándékukat. Biblikus keresztyén szempontból ez szimpla engedékenység, a prófétai hangról való lemondás, a szeretetteljes kiigazítás és figyelmeztetés elmulasztása. Továbbá eleve nem számolnak azzal, hogy (ha a meleg emberek házasulási vagy gyermekvállalási szándékára gondolunk) létezik diszfunkcionális szeretet – a katolikus teológia szerint „rendetlen” érzelem –, aminek nem a kiélésére és megélésére kell törekedni, hanem a lemondást és önmegtartóztatást kell választani. Itt hangsúlyozni kell, hogy a házasság biblikus modelljéből senki sincs kizárva: aki képes a fentebbi biblikus defínició szerinti házasságot vállalni, vállalja; de az nem megoldás, hogy a házasság és család meghatározását illegitim módon kiterjesztjük. 

Negyedszer, az előbbi ellenérveket hangsúlyozók nem számolnak a gyermek jogával. Hasonló érveléssel találkozunk néha az abortusz teljeskörű legalizálását pártolók ágendájában is. A magzat az anya testének része, így tehát az anya teljeskörűen rendelkezik a magzat életéről is. A magzat élethez való joga itt teljes mértékben háttérbe szorul. Hasonlóképp: melegek bizonyos csoportjai (nem mindenki!) házasodni szeretnének, aztán ha házasok, gyermeket vállalnának – egyszerűen ők ezt szeretnék és ehhez szerintük joguk van. Itt a gyermek joga megint feledésbe merül. Biblikus alapon keresztyénként fellépünk a már megszületett, és a még meg nem született gyermekek azon jogának biztosításáért, hogy a férfi apakép, és a női anyakép legyen eléjük állítva nevelésük során követendő normaként. Meg kell érteni, hogy itt többé már nincs köztünk valamiféle szekuláris „common sense” – ez már nem arról szól, hogy mindenki autonóm módon eldönti, jár-e templomba, vagy nem, milyen hitet követ, kivel mit csinál a hálószobájában. Ez a gyermekeink jövőjéről szól; arról, hogy milyen érték-környezetben szocializálódnak.

Ötödször: a keresztyének nem egy különös és hóbortos vallási szekta, hanem Magyarország állampolgárai, akik magától értetődően a zsidó-keresztyén kinyilatkoztatás talaján állva élnek, élik családi életüket, dolgoznak, gyakorolják nyilvánosan hitüket és nyilvánítják ki véleményüket, fogalmazzák meg meggyőződésüket – nem csak a magánéletben, hanem társadalmi szinten is. A történelmi és kisegyházak történelmünk részei, társadalmi támogatottságuk igen nagy. Fél évszázadnyi szocializmus után engedtessék meg nekünk a nyilvános térben is megélni hitünket, és nyomatékosan kérjük, ne kényszerítsenek minket a hitünkkel együtt a templom falai közé, főleg akkor ne, amikor éppen mindenkit érintő társadalmi ügyekről van szó.

Hatodszor, két hamis dilemma is előkerül a fentebbi érvelésben: az egyik szerint a heteroszexuális házasságok krízisét a homoszexuális házasságok virágzása fogja ellensúlyozni. Mintha a meleg-házasságokra nem lennének érvényesek a heteroszexuális házasságokra jellemző anomáliák, és ezért a meleg-házasságok feltételezett tartóssága nagyobb biztosítékot jelentene a gyermek testi-szellemi fejlődésének kiteljesedésére. A keresztyén kinyilatkoztatás szerint minden ember bűnben születik, bűnös (ezért van szükség az életmentő evangéliumra), teljesen mindegy, hogy ki meleg, ki nem meleg, ki él házasságban, ki nem stb. A bűn miatt – legfőképp önzőségünk, hajhatatlanságunk és keménységünk miatt – minden emberi kapcsolatot veszélyeztet az entrópia: házasságokat, családokat, barátságokat, rokoni kapcsolatokat, munkahelyi kapcsolatokat. A biblikus alapokon álló házasságot nem azért hirdetjük és védjük, mert tökéletes együttélési forma, hanem azért, mert teremtettségi rend, az emberi együttélés Isten által rendelt alapvető formája. Azért, mert egy isteni ordinancia a bűnös emberi természet miatt nem működik tökéletesen (ahogy semmi más sem sajnos, amíg vissza nem tér az Úr Jézus, és meg nem újítja a világot és benne végérvényesen minket is), nem formálhatunk jogot arra, hogy legitimnek tekintsünk egy eleve bűnös kapcsolati formát. A „ha nincs ló, jó a szamár is” elve itt nem alkalmazható.

A másik szorosan idekapcsolódó érv, hogy több ezer, a család szerető oltalmát nélkülöző intézetben nevelkedő gyermek cserbenhagyását segítjük elő akkor, amikor – megtagadva tőlük a családot – csak a hetero házasságban élők gyermekvállalását, illetve örökbefogadását támogatjuk. Két szempontból sem állja meg a helyét ez az érv: először is, amint azt már érintettük, nem számol a gyermek jogával, miszerint a gyermeknek elidegeníthetetlen joga van ahhoz (még ha nincs is lehetősége teljes mértékben megélni), hogy a klasszikus szülői (férfi-apa/nő-anya) szerepeket, tehát a heteroszexuális házasság keretét állítsák elé normaként neveltetése során. Másodszor, ez az érv minden alapot nélkülözően feltételezi, hogy a homoszexuális házasságok tömeges száma jelentős mértékben enyhítené az intézetben lévő gyermekek számát. Ezzel szemben valószínűsíthető, hogy továbbra is jelen lenne ez a probléma. De még ha meg is szűnne, miért gondoljuk, hogy a „meleg háztartások” által biztosított esetlegesen jobb fizikai körülmények minden esetben ellensúlyoznák azt az erkölcsi, lelki, világnézeti károsodást, amit az azonos nemű szülők kapcsolata, mint a gyermek elé állított követendő norma okoz a gyermek számára.

Hetedszer, de erről csak röviden: halljuk, hogy a konzervatív keresztyének ne szóljanak bele mások – nem keresztyének, vagy más elvek szerint élők – életébe, hiszen ők sem szólnak bele a miénkbe. A nemzetközi színtéren érvényesülő tendenciák szerint ez az egyensúly-helyzet nem tartható fenn sokáig. Amint látjuk, törvényi szinten próbálják egyre inkább kriminalizálni a biblikus keresztyén álláspontot, különféle művi jelzőkkel (homofób, gyűlölködő, kirekesztő) felcímkézve azt – nem a módját, ahogy erről beszélünk, hanem magát a meggyőződésünket.

Hadd térjek ki végül az egész kérdéskörnek arra az aspektusára, hogy ebben az egyre inkább eldurvuló vitában, ahol egyre inkább távolodnak egymástól az álláspontok, mire érdemes figyelnünk.

Először is arra, hogy itt nem egy kedélyes teadélután kontextusában folyik a vita: nem arról beszélünk, hogy ki milyen filmet, rendezőt, festőt, zeneművet, vagy ételt szeret, vagy nem szeret. Monolit, élesen szembenálló ideológiák és világnézetek csapnak össze. Az egyik oldalon az évezredes zsidó-keresztyén kinyilatkoztatás, a másikon egy, az utóbbi fél évszázadban, de különösen is az utóbbi 10-15 évben egyre agresszívebbé, militánsabbá váló ideológia (aminek persze vannak oldalágai, szolidabb megnyilvánulási formái), ami diametrális ellentétben áll a történelmi keresztyénséggel. Mivel itt már nem csak – sőt, lényegében nem – „beszélgetés” folyik, ahol a vitában álló felek meggyőzhetők lennének, hanem alapvetően szellemi természetű háború, ezért ne keseredjünk el, ha nem hallják meg az érveinket, ha lepereg a vitapartnereinkről mindaz, amit mondunk, vagy meg sem hallgatnak minket. Nekünk elsősorban nem érvelni és vitatkozni, sőt, még csak nem is meggyőzni kell a másikat, hanem demonstrálni, másoknak elmondani és mások elé élni (beleértve az egyéni életünket és a társadalmi aktivizmusunkat is) a biblikus igazságot.

Másodszor, ne feledjük, hogy ebben a vitában a legfőbb támpontunk egy külső, változhatatlan és tévedhetetlen tekintélyforrás: a Szentírás. Folyamatosan indikátorozzuk magunkat is, hogy nem távolodunk-e tőle. Ne feledjük: ha a Szentírás első lapjain szereplő fundamentális jelentőségű kijelentéseket illetően sincs egység közöttünk (lásd „teremtette férfinak és nőnek…lesznek ketten egy testté… szaporodjatok és sokasodjatok”), akkor a többi kérdésben sem igen lesz. A kérdés a hozzáállás: elfogadom Isten kijelentését megfellebbezhetetlen isteni kijelentésként, vagy sem? Én is „fogást” próbálok találni rajta? Tompítani szeretném, kimagyarázni, elferdíteni, eladhatóbbá tenni, konformabbá tenni a közízlés számára, csakhogy a másokkal való konfrontációmat mérsékeljem? Jézus – és végső soron az egész Szentírás – radikalitását próbálom „elkenni”, vagy addig és úgy csócsálni, hogy könnyebben emészthető legyen a vitapartnerem számára? Vagy pedig ragaszkodom hozzá, és tanúskodom (valójában a tanú = mártír) róla szavaimmal és cselekedeteimmel?

Harmadszor, bátorítani szeretnélek titeket! Rettentően borzongató az a vehemencia, amivel azokat támadják verbálisan, akik a bibliai házasság- és családmodell mellett emelik fel a hangjukat nyilvánosan. Egyre inkább általános tapasztalattá válik, hogy hitvallásos, biblikus alapokon álló keresztyénként folyamatosan exkuzálni kell magunkat; hogy jobbról is, balról is, újra és újra, érvelve és fogadkozva, körbe kell magyaráznunk, hogy egyáltalán hogyan „merhetjük” azt képviselni, amit képviselünk. Sokan érezzük, hogy ma nem elfogadható, és egyre kevésbé az, amiben hiszünk és amit képviselünk. Több esetben tapasztaltam, ahogy online platformokon képletesen falhoz állítják azokat, akik a család klasszikus felfogását védelmezik. Kínos látni, hogy sokan keresztyénként belefáradnak a vitákba, abba, hogy szándékosan félreértik őket. Elkeserítő megtapasztalni, hogy nem tudjuk annyira kedvesen és olyan szeretettel megfogalmazni azt, amiben hiszünk, mert – és ez az igazán kijózanító tapasztalat – végső soron nem is az a bántó mások számára, ahogy kifejezzük a meggyőződésünket, hanem önmagában a meggyőződésünk az. De a határozottságot és a Krisztus iránti hűséget mi ne tartsuk szeretetlenségnek, mert nem az.

A szeretet ellentéte nem a határozottság, vagy adott esetben az indulatosabb hangvételű figyelmeztetés, hanem a közöny.

Kapaszkodjunk Urunkba és kijelentésébe, hogy ne sodorjon el minket is az idők szele. Jézus, amikor halála előtt arról beszél a tanítványoknak, hogy el fog menni az Atyához, ezt mondja: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.”

Bízzunk!

Márkus Tamás
(a szerző református lelkész)

kép

30Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. 31Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. 32Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, 33és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” 34Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” 35Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. 36Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, 37mert Istennél semmi sem lehetetlen.” 38Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott. (Lk 1)

Így is történt. –Krisztus megszületett.
Mi pedig tűnődünk. Vajon milyen lehetett? Isten benned. A világmindenség Alkotója benned lakozik. Érzed, ahogy mozgolódik, fészkelődik, könyökével megbök, és így szólsz magadban: „Az Istenség bennem mocorog!” Milyen lehetett?
A válasz kézenfekvőbb, mint gondolnád.
Isten ugyanazt az ajánlatot teszi neked is, mint Máriának: természetfeletti módon belehelyezi az Ő Fiát az életedbe. Jézus benne él Isten gyermekeiben.

Velük akarta megismertetni Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye. Kol 1,27

Aki teljesíti parancsait, Istenben marad és Isten is őbenne. Azt, hogy ő bennünk marad-e, a Lélektől tudjuk, akit nekünk adott. 1Jn 3,24

Bennünk van. Krisztus nem csak mellettünk van, velünk van, vagy értünk van; Ő többet akar, annyira közel akar lenni, hogy bennünk él. Isten ugyanazt a karácsonyi ajándékot ajánlja fel neked, mint Máriának: Fiát, aki benned lakozik. Krisztus növekedett Máriában, azután amikor eljött az idő, előjött. Krisztus benned is növekedni fog, mígnem előjön. Előjön a beszédedben, a cselekedeteidben, a döntéseidben. Akárhol is élsz, az Betlehemmé válik, és minden napod karácsony lesz. Máriához hasonlóan, te is Krisztust adod a világnak.

Máriában kis magzatként volt, benned pedig a hatalmas erőként. Ő megteszi, amit te nem tudsz. Ugye ezt ígérte Jézus?

Ugyanaz a kéz, ami elhengerítette a követ a sír ajtaja elől, elbánik a csüggedtségeddel. Ugyanaz az erő, ami életre keltette Jézust, képes életre kelteni lankadó hitedet. Ugyanaz az erő, ami térdre kényszerítette Sátánt, le tudja, és le is fogja győzni őt az életedben. Ugyanaz az erő, ami Krisztust Mária világába hozta, elhozza Őt a te életedbe.

Fel tudjuk fogni ennek az ígéretnek a mélységét?

Isten Ádámmal és Évával volt. Isten Ábrahámmal volt. Isten Mózessel volt és Izrael fiaival.

De most benned él. Meg fogja tenni, amit te nem tudsz.

Nem tudsz úrrá lenni az aggodalmaskodáson? Krisztus igen. És Ő benned él.

Nem tudsz megbocsátani annak az alaknak, nem tudod elfelejteni a múltat, vagy nem tudsz úrrá lenni a rossz szokásaid fölött? Krisztus igen. És Ő benned él!

„Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. 69Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. Lk 1, 68-69

Max Lucado

kép

A videóban rávilágít a roráte szó eredetére, a hajnali szentmisék kialakulására, a Szűzanyához kötödő kapcsolatára.

Szent Miklós december 6-i emléknapja kapcsán röviden bemutatta a szent életét, akit közismert nevén Mikulásként emlegetünk. A hajadon lányoknak a múltban és a jelenben is segíthet az Egyház egyik legnépszerűbb szentje.

The story of St. Nicholas and the birth of Christmas - Pasadena Weekly

Nem lehet arról beszélni, ha egy gyerek már nagyobb, akkor nincs is Mikulás, mert van, és minden évben eljön. Rajta keresztül mutatkozik meg, hogy a jóság élni akar.”

Legyünk mi is a szent püspök küldöttei, erre van hivatásunk. Aki nem hisz a Mikulásban, az nem fog tudni hinni Jézusban sem.

forrás

kép

Horváth Árpád SJ templomigazgatót, a Szív jezsuita folyóirat főszerkesztője segít bennünket az adventi készületben.

Mitől szent valami? Mitől szent ez az időszak?

Attól, hogy tudatosan igyekszünk mindent valahogy Istenhez irányítani. Attól szent valami, vagy valaki, az életünk is, ha úgy éljük meg az életünket, úgy használunk bizonyos tárgyakat, hogy az Istenhez tartozik.

Az első videóblogban, az adventi koszorút, annak alkotó részeit bemutatva hozza közel hozzánk Árpád atya a készületet, a találkozást egymással és a Megváltóval. Részeletesen elmagyarázza az adventi koszorú jelképeit: zöld ág, kör, színek, gyertyák. Hallgassa meg a jezsuita atya rövid beszédét, és indítsa ezzel készületét, Istenhez közeledését!

forrás

A mai, vasárnapi evangéliumi szakasz (Mt 25,1–13) arra hív, hogy folytassuk a gondolkodást az örök életről, melyet mindenszentek ünnepének és az elhunyt hívőkről való megemlékezésnek alkalmából elkezdtünk. Jézus a tíz szűz példázatát mondja el, akik esküvőre hivatalosak, mely a mennyek országának jelképe.

Jézus korában az volt a szokás, hogy éjszaka tartották az esküvőt; ezért a nászmenetnek meggyújtott lámpásokkal kellett haladnia. Néhány koszorúslány ostoba: viszik a lámpásukat, de olajat nem visznek magukkal; a bölcsek viszont lámpásukkal együtt olajat is visznek. A vőlegény késik, késve érkezik, és mindannyian elbóbiskolnak. Amikor egy hang figyelmeztet, hogy érkezik a vőlegény, az ostobák észreveszik, hogy nincs olajuk lámpásaikhoz; kérnek a bölcsektől, de ők azt válaszolják, hogy nem tudnak adni, mert nem jutna elég mindenkinek. Amíg az ostobák elmennek olajat vásárolni, megérkezik a vőlegény. A bölcs lányok bemennek vele együtt a lakodalmas terembe, az ajtót pedig bezárják. A többiek túl későn érkeznek, és elutasítják őket.

Világos, hogy Jézus ezzel a példabeszéddel azt akarja mondani, hogy

készen kell állnunk a vele való találkozásra. Nemcsak a végső találkozásra, hanem a mindennapi kisebb-nagyobb találkozásokra is,

előretekintve arra a találkozásra, amelyhez nem elég a hit lámpása, hanem a szeretet és a jó cselekedetek olajára is szükség van. Az a hit, amely valóban összekapcsol minket Jézussal, az, „amely a szeretet által tevékeny” (Gal 5,6), amint Pál apostol mondja. Erre utal a bölcs lányok magatartása. Bölcsnek és okosnak lenni azt jelenti, hogy nem várunk az utolsó pillanatra ahhoz, hogy megfeleljünk Isten kegyelmének, hanem már most tevékenyek vagyunk, most azonnal Isten kegyelme szerint cselekszünk. „Én… igen, majd később megtérek…” – „Ma térj meg! Ma változtasd meg életedet!” – „Igen, igen… majd holnap.” Ugyanúgy holnapot mond, így az sosem fog elérkezni. Ma! Ha készen akarunk állni az Úrral való végső találkozásra, már mostantól együtt kell működnünk vele és szeretete által ihletett jó cselekedeteket kell végrehajtanunk.

Tudjuk, sajnos előfordul, hogy elfelejtjük életünk célját, vagyis az Istennel való végső találkozást, és így elveszítjük a várakozás iránti érzékünket, és abszolutizáljuk a jelent. Amikor az ember abszolutizálja a jelent, csak a jelenre tekint, elveszíti érzékét a várakozás iránt, mely olyan szép és annyira szükséges, és kivon bennünket a pillanat ellentmondásaiból. Ez a magatartás – amikor elveszítjük a várakozás iránti érzéket – kizár minden, túlvilágra irányuló perspektívát: mindent úgy csinál az ember, mintha sosem kellene elindulnia a másik életbe. És akkor csak arra törekszik, hogy birtokoljon, kitűnjön, kényelmesen berendezkedjen… Minél többet…, minél jobban… Ha hagyjuk, hogy az irányítson bennünket, ami a legvonzóbbnak tűnik, ami a legjobban tetszik, ha hagyjuk, hogy érdekeink keresése irányítson, akkor életünk terméketlen lesz; nem halmozunk fel olajtartalékot lámpásunkhoz, és az még az Úrral való találkozás előtt kialszik. A mai napot kell megélnünk, de a holnap felé tartó mát, a végső találkozás felé tartó, reménnyel teli mát.

Ha viszont éberek vagyunk és jót teszünk, megfelelve Isten kegyelmének, akkor nyugodtan várhatjuk a vőlegény érkezését. Az Úr akkor is jöhet, amikor alszunk: az nem fog minket aggasztani, mert felhalmozott olajtartalékaink vannak, melyeket a mindennapi jó cselekedetekkel szereztünk.

Vártuk az Urat, azt akartuk, hogy a lehető leghamarabb jöjjön és magával vigyen bennünket.

Kérjük a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását, hogy segítsen tevékeny hitben élnünk, ahogyan ő tette! Ez a tevékeny hit a világító lámpás, amellyel átkelhetünk az éjszakán a halálon túlra és elérhetjük az élet nagy ünnepét.

forrás

kép