Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

Egyszer egy friss házaspárnak nem volt lehetősége hol lakni. Nem volt elég tőkéjük ahhoz, hogy egy saját lakást vehessenek, albérlet mellett pedig nem tudtak félretenni. Csak egyetlen választásuk maradt, hogy odaköltözzenek a férj édesanyjához, akinek elég nagy háza volt ahhoz, hogy ott lakjanak. Igen jó megoldásnak ígérkezett az odaköltözés, mivel jó helyen volt a ház, és elég szoba volt ahhoz, hogy kényelmesen elférjenek.anyós probléma

Ahogy teltek-múltak a hetek, kiderült, hogy a feleség és az anyós túlságosan ellentétes személyiség. Egyre több és hevesebb vita bontakozott ki közöttük. A férj gondolta, hogy ez csak egy kezdeti időszak ameddig össze nem szoknak.

Viszont az idő múlásával a feleség és anyós közti viszony egyre jobban elharapózott, már gyűlölködésbe ment át. Nem telt el úgy egy nap, hogy ne vesztek volna össze valami apróságon.
A feleség kezdte megelégelni a dolgot és elment az egyik legjobb barátnőjéhez, aki gyógyszerész volt, hogy szerezzen tőle valami olyan gyógyszert, aminek olyan káros mellékhatásai vannak, hogy hosszú távon halált is okozhat vagy legalábbis gyors leépülést.
A barátnője adott is neki egy méreggyógyszert, aminek a rendszeres szedése legyengíti az immunrendszert, majd leépüléshez, vagy akár halálhoz is vezethet. Hozzátette, hogy minden reggel készítsen finom reggelit, és abba csempéssze bele a méreggyógyszert. Továbbá, legyen mindig kedves, türelmes, végtelenül toleráns, kerülje el a vitákat az anyóssal, nehogy később bármiféle gyanúba keveredjen, hogy őt gyanúsítsák leromlott állapota vagy halála miatt.
A feleség nagyon megörült, hogy legjobb barátnője ilyen segítőkész és megértő volt. Másnap reggeltől rendszeresen úgy tett, ahogy azt a barátnője meghagyta neki. Elkészítette a reggelit, amibe mindig belecsempészte a méreggyógyszert, minden fajta konfliktust elkerült, a vitás helyzetekben megértően elsimította a problémát, kedves volt és türelmes az anyósához. Úgy volt vele, hogy úgysincs neki sok hátra.

Néhány nap elteltével, az anyós mentalitása is kezdett megváltozni. Egyre kevesebb konfliktus helyzet állt elő. Végül hetek múlva teljesen megváltozott a légkör a házban. Elmúltak a veszekedések, és egyre barátságosabb viszony alakult ki a két nő között.
Végül az anyós már úgy tekintett menyére, mint lányára. A feleség pedig édesanyjának tekintette az anyósát. Nagyon jó barátság alakult ki közöttük és egymás segítségére lettek a mindennapokban. Megszűnt a veszekedés, furkálódás és piszkálódás.

Viszont a feleségnek hatalmas lelkiismeret-furdalása lett, mivel hetekig mérgezte anyósát a gyógyszerrel. Gyorsan elrohant barátnőjéhez, hogy adjon tanácsot, mivel tudná helyrehozni a méreggyógyszer által okozott károkat.

Barátnője pedig megkérdezte, hogy most miért gondolta meg magát. A feleség kétségbeesetten mondta, mennyire bánja, hogy ilyen szörnyűségre vetemedett, és hogy igazából anyósa egy nagyon jó ember, akivel most már nagyon jól megértik egymást. Nem győzte sorolni a jó tulajdonságait. Erre a barátnője elmosolyodott és megnyugtatta, hogy valójában csak vitamint adott neki, nem mérget. Majd ezt mondta:

Látod, kedves barátnőm, a szeretet jobb mindennél, méregnél, vitaminnál. A szeretet az, ami segített a kapcsolatotokon az anyósoddal! Itt az ideje, hogy megértsd, a környezeted úgy viszonyul hozzád, ahogyan te viszonyulsz a környezetedhez.

 

Akkor ma, torkos csütörtökön valami finom ebéddel kezdjük megmérgezni a környezetünket.

Nagyböjt végén várjuk a beszámolókat az eredményről!

forrás

képek

A szeretet türelmes, jóságos, mert:

beleérző, akaratfejlesztő, rendre nevelő;

A szeretet nem irigykedik, mert:

vállalja a gyermeket terheivel,

a több gyermeket gondjaival,

sokféle problémával együtt;

A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, mert:

a gyermekek kérdéseire élményszerű választ ad,

félelmeit feloldja,

a produkáltatástól és csodagyerekségtől megóvja,

még tanulni is kész érte;

A szeretet nem viselkedik bántóan, mert:

a gyermeknek tett ígéreteit betartja,

a dackorszaka alatt vele és beleérez,

a gólyameséktől megvédi,

idejében és megfelelő felvilágosítja és nem rémisztgeti;

A szeretet nem keresi a maga hasznát, mert:

áldozatos, ha kell, önfeláldozó,

csendet tud biztosítani a gyermek számára,

a gyermek tulajdonát tiszteletben tartja,

adni, ajándékozni is megtanítja;

A szeretet nem háborodik fel, mert:

sohasem ütlegel,

szülői összhangban büntet és jutalmaz,

zsilipelve dicsér és fedd;

A szeretet nem rója fel a rosszat, mert:

nemcsak megbocsát, el is felejt,

betartja a jézusi sorrendet,

pofonokat nem utalványoz,

a gyermek tetteinek indító okaira figyel;

A szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mert:

a szülő és a gyermek közt jó kapcsolatot teremt,

nem kendőzi az ügyeskedést – ügyességnek,

a gyermek igazát is elismeri;

A szeretet mindent eltűr, mindent remél, mert:

roskadozva sem roskad össze,

sohasem zsugorít,

növelve – nevel;

A szeretet soha el nem múlik, mert:

az Isten a szeretet (Agapé),

azért nem múlhat el,

Benne és belőle élünk.

 

forrás

kép

 

Amikor a legidősebb lányom kétéves volt, elveszítettem őt az áruházban. Teljesen pánikba estem! Egyszerre semmi más nem számított, csak, hogy megtaláljam Jennát. A vásárlásról teljesen megfeledkeztem. A bevásárlólista jelentőségét veszítette.https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSbDdBVvlBLKpR6Mw0-1Uaz56Py1Ql5B_Xpdk2c81gYXU7drcNq0ydlHQ

Jenna nevét kiáltoztam. Nem érdekelt, mit gondolnak az emberek. Minden energiámmal azon voltam, hogy megtaláljam elveszett gyermekemet. Meg is lett: a kabátok mögött rejtőzött.

Nincs olyan ár, amit egy szülő meg ne fizetne azért, hogy megmentse a gyermekét. Sem erőt, sem energiát nem kímél. Egy szülő bármit megtesz azért, hogy a gyermekét megtalálja. Csakúgy, mint Isten. Jól jegyezd meg a következőket. Isten legnagyszerűbb alkotása nem a csodálatos csillagok, nem is az ámulatos kanyonok. Az Ő örökkévaló terve az, hogy megkeresse a gyermekeit. A menny és a föld nem ismer nagyobb szenvedélyt, mint Isten irántad való szenvedélyét!

A hálás szív minden napot ajándéknak tekint. A hálás emberek nem arra koncentrálnak, amijük nincs, hanem sokkal inkább arra, amijük van, és ezért kiváltságosnak tartják magukat. Nem régiben egy fogadáson vettem részt, amit egy háborúban megsérült katona tiszteletére rendeztek.

A katona, akinek egyik lába odaveszett, egy házat kapott ajándékba. Annyira túlcsordult benne a hála, hogy azt leírni sem lehet. Egy lábával felpattant a színpadra, és megölelte a konferansziét. „Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!” Megölelte a gitárost, és egy testes hölgyet az első sorban. Megköszönte a pincérnek, a többi katonának, majd újra a konferansziénak. Még nekem is köszönetet mondott! Pedig én aztán semmit sem tettem.

Hát nem ilyeneknek kellene lennünk? Jézus egy házat készít számunkra (Jn 14,2-3). Olyan biztos, hogy a tulajdonosai vagyunk annak a háznak, mint amilyen biztosan az említett katona birtokolja a neki ajándékozott házat. Sőt mi több, Jézus a leprából is kigyógyított minket. A bűntől elüszkösödött a lelkünk és eltompultak az érzékszerveink. És az Ember, aki éppen arra járt azt mondta, hogy meggyógyultunk, és íme, így is történt!

A hálás szív olyan, mintha egy mágnes lenne, ami végigsöpör a napjainkon, és minden okot megragad a hálára. Minden éjjel milliárdnyi gyémánt tündököl az égbolt fekete bársonyán. Köszönöm, Istenem! Az izmok csodája teszi képessé a szemeidet arra, hogy elolvasd ezeket a szavakat, és az agyad értelmezhesse őket. Köszönöm, Istenem! A tüdőd minden nap tizenegyezer liter levegőt szív be és fúj ki. A szíved körülbelül hárommilliárdszor ver életed során. Az agyad valódi elektromos erő generátor. Köszönöm, Istenem!

A pirítóson a dzsemért, a gabonapelyhen a tejért. A finom meleg takaróért, a viccért, ami nevetésre fakaszt, és a meleg napsugárért, ami Isten szeretetére emlékeztet. A sok repülőért, ami nem zuhant le ma. A férjekért, akik nem csalják meg a feleségüket, és a feleségekért, akik nem fordítanak hátat férjüknek, és a gyerekekért, akik mindenhonnan azt hallják, hogy ne tiszteljék a szüleiket, és mégis úgy döntenek, hogy tisztelni fogják őket. Köszönöm, Istenem!

A hála segít átmenni a nehéz időkön. Ha az áldásainkra összpontosítunk, ezzel Isten teljesítményét ismerjük fel és ismerjük el. Azzal, hogy felismerjük Isten teljesítményét, felfedezzük az Ő szívét. Azzal, hogy felfedezzük az Ő szívét, nem csak az ajándékokat fedezzük fel, hanem Magát az Ajándékozót, Akitől minden jó származik. A hála mindig arra késztet, hogy Istenre nézzünk, és ne a félelemre. Ugyanazt teszi az aggodalommal, mint a reggeli napsütés a völgyben megülő párával: eltünteti.

…és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. (Ef 5,20)

Max Lucado

 kép

A Szentatya a lourdes-i Szűzanya napján, február 11-én hagyományosan üzenetet intéz a betegekhez. Ferenc pápának a betegek 22. világnapja alkalmából, Hit és szeretet: „Nekünk is oda kell adnunk életünket testvéreinkért” (1 Jn 3,16) témában megfogalmazott gondolatait az alábbiakban közöljük.

Ferenc pápa katekézise

Február 12-én, szerdán délelőtt, az általános kihallgatáson Ferenc pápa folytatta katekézisét az Oltáriszentségről. Előző alkalommal arra mutatott rá, hogy az Eucharisztia bevezet bennünket a Jézussal és misztériumával való szeretetközösségbe.

Most feltehetünk néhány kérdést arra vonatkozóan, hogy milyen kapcsolat áll fenn az Eucharisztia ünneplése és életünk között, mint egyház, és mint egyének: hogyan éljük meg mi keresztények az Eucharisztiát? Hogyan éljük meg a vasárnapi szentmisét? Csak, mint egy ünnepi pillanatot? Egy megszokott hagyományt? Alkalom arra, hogy találkozzunk másokkal, vagy azért megyünk el, hogy úgy érezzük, minden rendben van, vagy valamivel többet jelent számunkra a szentmise?

Konkrét jelei vannak annak, hogy megértsük, hogyan éljük meg mindezt – fejtette ki katekézisében Ferenc pápa. Az első jel az, hogy hogyan tekintünk a többiekre. Az Eucharisztiában Krisztus mindig megújítja önátadását, mint ahogyan a kereszten tette. Egész élete a teljes önátadás gesztusa szeretetből; tehát Jézus szeretett a tanítványaival és az emberekkel lenni. Azt jelentette számára, hogy osztozott vágyaikban, problémáikban, mindabban, ami lelküket, életüket áthatotta, eltöltötte.

Ma, amikor részt veszünk a szentmisén, sokféle emberrel találkozunk: fiatalokkal, idősekkel, gyermekekkel; szegényekkel és jómódúakkal; helybeliekkel és idegenekkel; családokkal és egyedülállókkal. De az Eucharisztia révén, amit ünneplek, valóban testvéreimnek érzem őket, mindnyájukat? Növeli bennem a képességet, hogy örüljek azzal, aki örül és sírjak azzal, aki sír? Arra késztet, hogy elinduljak a szegények, a betegek, a kirekesztettek felé? Segít, hogy felismerjem bennük Jézus arcát?” – tette fel a kérdéseket Ferenc pápa, majd rögtönzött szavakkal hozzáfűzte:

„Mindnyájan azért megyünk misére, mert szeretjük Jézust és az Oltáriszentségben osztozni akarunk kínszenvedésében és feltámadásában. De szeretünk-e úgy, ahogy Jézus akarja, hogy szeressük leginkább rászoruló testvéreinket? Például itt, Rómában, ezekben a napokban annyi szociális problémának lehettünk tanúi: vagy az eső miatt, ami egész városnegyedekben okozott károkat, vagy a munka hiánya miatt, ami az egész világot érintő válság következménye.

Felteszem a kérdést, mindnyájan kérdezzük meg: én, aki misére járok, hogyan élem ezt meg? Törekszem arra, hogy segítsek, hogy közeledjek a bajba jutottakhoz, imádkozom értük, akiknek ez a problémájuk van? Vagy kissé közömbös vagyok? Vagy talán jobban érdekel, hogy pletykáljak: ’Láttad, hogy volt felöltözve az a nő, vagy az a férfi?’ Néha előfordul ilyesmi a mise után, vagy nem? Előfordul! És ez nem helyénvaló. Törődnünk kell testvéreinkkel, akik szükséget szenvednek, betegek vagy más problémájuk van.

Jót tesz ma nekünk, ha ezekre a testvéreinkre gondolunk, akiknek ma itt Rómában nehézségeik vannak az eső tragédiája miatt, vagy a munka hiánya miatt és kérjük Jézust, ezt a Jézust, akit az Oltáriszentségben magunkhoz veszünk: segítsen bennünket, hogy segíthessünk” – mondta Ferenc pápa.

Egy másik nagyon fontos jelzés, az a kegyelem, hogy érezzük: bűneink bocsánatot nyertek és mi is készen állunk arra, hogy megbocsássunk. Néha valaki felteszi a kérdést: „Miért kellene templomba menni, hiszen aki rendszeresen részt vesz a szentmisén, az ugyanolyan bűnös, mint a többiek?” Hányszor hallottuk ezt! Valójában az, aki ünnepli az Eucharisztiát, nem azért teszi, mert jobbnak tartja magát, mint mások, vagy jobbnak akar tűnni másoknál, hanem éppen azért, mert egyre jobban érzi annak a szükségét, hogy befogadja és megújítsa őt a Jézus Krisztusban megtestesült isteni irgalmasság.

A pápa ismét rögtönzött szavakkal folytatta katekézisét: „Ha valaki közülünk nem érzi szükségét Isten irgalmasságának, nem érzi magát bűnösnek, jobb, ha nem megy misére! Mert mi azért járunk misére, mert bűnösek vagyunk, és részesülni akarunk Jézus bocsánatában, részesedni akarunk megváltásában, bűnbocsánatában. Az a „Gyónom”, amit a mise elején mondunk, nem pusztán formalitás, hanem valóságos bűnbánati aktus. Bűnös vagyok és megvallom vétkeimet! Ezzel kezdődik a mise.

Soha ne feledjük el, hogy Jézus Utolsó Vacsorájára „elárulásának éjszakáján” (1Kor 11,13) került sor. Abban a kenyérben és abban a borban, amelyet felajánlunk, és amely köré összegyűlünk, minden alkalommal megújul Krisztus testének és vérének felajánlása bűneink bocsánatára. Alázattal kell misére járnunk, mint bűnösöknek és az Úr kiengesztel bennünket”.

Végül egy értékes jel az a kapcsolat, ami az Eucharisztia ünneplése és keresztény közösségeink élete között áll fenn. Mindig figyelembe kell vennünk, hogy az Oltáriszentség nem valami olyasmi, amit mi csinálunk, nem a mi megemlékezésünk arról, amit Jézus mondott és tett. Nem. Éppen Krisztus cselekedete! Krisztus hajtja végre, aki jelen van az oltáron. És Krisztus az Úr. Krisztus ajándéka, amellyel jelen valóvá teszi magát és összegyűjt bennünket maga körül, hogy tápláljon bennünket Szavával és életével.

Ez azt jelenti, hogy az egyház küldetése és önazonossága az Eucharisztiából fakad, és mindig ott ölt formát. Egy szertartás külső szempontból lehet csodálatos, kifogástalan, de ha nem vezet el bennünket a Jézussal való találkozáshoz, akkor azzal a kockázattal jár, hogy nem nyújt táplálékot szívünknek és életünknek. Az Oltáriszentség révén azonban Krisztus be akar lépni létünkbe és át akarja azt hatni kegyelmével, hogy így minden keresztény közösségben összhang legyen a liturgia és az élet között” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A következő szavakkal fejezte be olasz nyelvű katekézisét: „Szívünket bizalom és remény tölti el, ha Jézus szavaira gondolunk, amelyeket az evangéliumban olvasunk: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van és én föltámasztom az utolsó napon” (Jn 6,54). Éljük meg az Eucharisztiát a hit és az ima, a bűnbocsánat és a vezeklés, a közösségi öröm és a szükséget szenvedő testvérek iránti törődés lelkületével, annak a bizonyosságában, hogy az Úr beteljesíti ígéretét: az örök életet”.

 

 

 Vatikáni Rádió

kép

1. BOLDOGOK azok, kik túl fáradtak, elfoglaltak vagy túlságosan szórakozottak, hogy hetente egy órát a templomban töltsenek…- ők az én legjobb munkásaim!


2. BOLDOGOK azok a keresztények, akik arra várnak, hogy megkérjék őket valamire, és akik elvárják a köszönetet… – ők a hasznomra válnak!

 

3. BOLDOGOK azok, akik érzékenyek, mert egy kis szerencsével ők el fognak maradozni a miséről… – ők az én misszionáriusaim!

 

4. BOLDOGOK azok, akik nagyon vallásosak, de mindenkinek az idegeire mennek… – ők örökre hozzám tartoznak!

 

5. BOLDOGOK legyenek azok, akik életükkel botrányt és bajt okoznak… – őket az én gyermekeimnek nevezem!

 

6. BOLDOGOK azok, akiknek nincs idejük imádságra… – ők számomra könnyű zsákmányt jelentenek!

 

7. BOLDOGOK azok, akik folyton panaszkodnak… – én mindig meghallgatom őket!

 

8. BOLDOGOK vagytok ti, akik ezt olvasva azt gondoljátok, ez valaki másra vonatkozik, nem pedig rátok!

 

forrás

kép