Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

Útjára indul a MennybeMenő-kampány

Bár az országgyűlési választásokhoz közeledünk, egy más, egészen különleges célú kampány is kezdetét vette március 30-án. Az óraátállítás napján indult a MennybeMenő elnevezésű kezdeményezés, amelyhez a Magyar Kurír is csatlakozott. Ennek céljáról Gégény Istvánt, a szervezőcsoport vezetőjét kérdeztük.

Mi indította Önöket erre a kezdeményezésre?

– Alig egy hónap van hátra április 27-ig, amikor Ferenc pápa szentté avatja elődeit, II. János Pált és XXIII. Jánost. Meggyőződésünk, hogy rengeteg kincset hordoz a két szentéletű egyházfő tanítása, életpéldája, amelyekről érdemes beszélnünk, és ezeket a kincseket egymással megosztanunk. Minderre nagyon kevés az az egyetlen nap, az a néhány óra, amikor újra a vatikáni Szent Péter térre, az egyház szívére figyel majd a világ. Az elkövetkező négy hétben ezért rá szeretnénk hangolni mindazok lelkét erre az eseményre, akikhez eljutnak az üzeneteink, hogy valóban felemelt szívvel kapcsolódhassunk be akár személyesen, akár távolról a szentté avatás örömteli eseményébe.

Miért éppen a MennybeMenő nevet választották?

– Olyan elnevezést kerestünk, amely tömören kifejezi az előbb említett célt. Egyrészt aki szent, az hitünk szerint a mennybe ment. Ugyanakkor a szentté avatás cselekménye példát is ad, követendő példaképeket állít számunkra, akik még zarándokolunk a földön. Mi is lehetünk mennybe menők, ha azon értékek mentén élünk, mint a szentek. Ráadásul a mennybe menni minden ellenkező vélekedés ellenére – fiatalosan fogalmazva – „menő” dolog, bár erről talán keveset beszélünk. Beszédes tény, hogy a mostani szentté avatásban érintett mindhárom pápát a maguk idején az év emberének választotta a Time magazin. Ez a fő üzenet: légy te is mennybe menő! A kampányunk nem elsősorban a két egyházfőről szól, ők csak példaképek, akik segíthetnek közelebb kerülni a mennyországhoz, a személyes életszentséghez. Ez a történet rólunk szól. Azokról is, akik például ezt az interjút olvassák.

Hogyan lehet bekapcsolódni a kezdeményezésbe?

– A MennybeMenő elsődleges felülete a Facebookon létrehozott közösségi oldal, melynek elérhetősége: facebook.com/mennybemeno. Ott rendszeresen közzéteszünk majd üzeneteket, videókat, valamint iránymutató gondolatokat megfogalmazó személyekkel készült interjúkat. Ezek azonban csupán feldobott labdák, amelyekre remélhetőleg minél többen reagálnak majd saját élményeikkel, gondolataikkal. Lehet üzenni e-mail útján is, a mennybemeno@katolikus.hu címre küldött elektronikus levéllel. Nagy örömöt jelent számunkra, hogy a katolikus hírportál mellett több katolikus médium is bekapcsolódott a hír közzétételébe. A kezdeményezők között van az Új Ember hetilap, a Mente Médiamisszió, a Magyar Katolikus Rádió és a Bonum Televízió, további sajtóorgánumok részvételét pedig szintén köszönettel fogadjuk.

Lehet-e tudni, hogy kik lesznek azok, akiknek a pápákkal való találkozásáról szóló élményeit, a mennyről megfogalmazott gondolatait interjú formájában olvashatjuk majd?

– Húsz ilyen interjút tervezünk, ebbe a folyamba kapcsolódnak be a hírportál által március első hete óta közölt interjúk is, melyekben már megszólalt Szabó Ferenc jezsuita, Somorjai Ádám bencés, Pápai Lajos püspök és Puskely Mária nővér. A további személyek kapcsán elárulhatjuk, hogy főpásztorok, szerzetesek mellett művészek, médiamunkások is lesznek közöttük, és – ha már a kampányban is dominánsan szereplő M-betűnél maradunk – egy miniszter is megosztja gondolatait. Érdekesség, hogy a kapuk kitárása, az aggiornamento jegyében nem csupán katolikusokkal beszélgettünk. Sok személyes élményt, szépen ragyogó lelki értékeket hoznak felszínre ezek az interjúk.

Maga a kampány mennyire katolikus?

– Teljes mértékben. Abban az értelemben mindenképp, hogy egyetemes, tehát mindenkihez igyekszünk szólni, inkulturált módon, lelkesen, közvetlen nyelvezettel. A Magyar Katolikus Egyház vezetői pedig örömmel értesültek a MennybeMenő elindításának szándékáról, Beer Miklós püspök vállalta a védnökséget. Magam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szereztem diplomát, azóta kommunikációs területen tevékenykedem. Érdekes „véletlen”, hogy a szervezőtársak egy része az évfolyamtársaim közül került ki. Újra összehozott minket a Gondviselés, talán nem is annyira véletlen ez.

Mi történik majd április 27. után, amikor letelik az említett négy hét?

– A kampányunk akkor véget ér: ilyenek a kampányok. Azt viszont már most tudjuk és hirdetjük, hogy április 29-re egy ifjúsági hálaadó zenés este szerveződik Budapesten. Biztosan sok hasonló utódallam, visszhang is szárnyra kel majd. Konkrét tervünk van arra is, hogy miként tudnánk a jövő számára megőrizni mindazokat az értékeket, amelyeket a MennybeMenő felszínre hoz. Időben hírt adunk majd ezzel kapcsolatban, most azonban arra törekszünk, hogy minél többekhez elvigyük a kezdeményezés hírét.

Örömmel buzdítok mindenkit a MennybeMenő kezdeményezésben való részvételre, amely XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatásához kapcsolódóan, az egyházfők életpéldája, tanítása mentén a mai kor nyelvén, frissen, fiatalos lendülettel mutat rá a mennyország örömére, egyben Krisztus derűs, elkötelezett követésére hív.

Korunk szentjei köztünk élnek: egy közülük talán épp e sorokat olvassa most.

Azt kívánom, hogy akihez eljutnak a MennybeMenő üzenetek, maga is váljon Krisztus képmásává, mennybe menni vágyó emberré!
Beer Miklós püspök
a MennybeMenő védnöke

 

forrás

Egy amerikai vallásszociológiai kutatócsoport 15 ezer keresztény válaszain alapuló felmérésének legjelentősebb tanulsága, hogy a lelki fejlődésnek meghatározható állomásai vannak, ám a keresztények többsége valamelyiknél megreked. Bár minden ember lelki kibontakozása egyedi, az adatok alapján nagy vonalakban mégis felvázolható a lelki fejlődés útvonala, „térképe”. Megmutatkoznak az akadályok, kitapintható a legsúlyosabb kihívás – és mindezek alapján megfogalmazódik a sikeres evangelizáció néhány megfontolandó szempontja.

A több mint 25 éve működő, kaliforniai székhelyű kutatócsoport, a Barna Group hatéves, átfogó projektje (Maximum Faith) során több mint 15 ezer telefoninterjút készítettek olyanokkal, akik az országos népszámláláskor kereszténynek vallották magukat.

A kutatás egyik legjelentősebb tanulsága, hogy a lelki fejlődésnek meghatározható állomásai vannak, ám a keresztények többsége valamelyiknél megreked. Jóllehet minden ember lelki kibontakozása egyedi, nagy vonalakban mégis felvázolható a fejlődés útja. A felmérés alapján az alábbi állomások különíthetőek el (zárójelben az adott érettségi fokra eljutott, magukat kereszténynek nevező válaszadók aránya):

1. Nem ismeri a bűn fogalmát. (1%)
2. Tudja, hogy a bűn létezik, de nem érdekli. (16%)
3. Bánkódik bűnei következményei miatt. (39%)
4. Megvallja bűneit, és Jézustól kéri a szabadulást. (9%)
5. Vallási tevékenységet végez. (24%)
6. Hosszabb időn át lelki nyugtalanságot tapasztal. (6%)
7. Megtapasztalja az összetöretést. (3%)
8. Dönt, hogy átadja és alárendeli magát Istennek: teljes ráhagyatkozás. (1%)
9. Szereti Istent, és mély, meghitt kapcsolatban van vele. (0.5%)
10. Szereti az embereket, és mélyen együtt érez velük. (0.5%)

A legtöbb válaszadó tehát nem jut tovább a 3. állomásnál (vagyis elismeri a bűnt és következményeit, de nem kéri Krisztus segítségét), sőt az úgynevezett újjászületett keresztények többsége sem lép az 5. szinten túl (vagyis Krisztus szabadítását kéri, majd beleveti magát a vallási tevékenységekbe). A kutatók azt is megállapítják, hogy a legtöbb egyházi program az 5. szintre igyekszik eljuttatni a hívőket, a krisztusivá válás további állomásaira azonban nem.

A legkomolyabb kihívást a 7. állomás, a megtöretés jelenti. A keresztény embernek három vonatkozásban kell „összetöretnie”: a bűnnel, saját magával és a külvilággal való szakításban. A mai világ különösen megnehezíti, hogy az ember teljesen megtagadja önmagát és a világot, hogy Istenre figyeljen, neki engedelmeskedjen és benne gyönyörködjék.

A felmérés szerint egyes keresztények egyenesen haladnak az elsőtől a tizedik állomásig, mások viszont vargabetűkkel, a következőképen:

• Megáll a vallásosság szintjén: a 6. állomáshoz érve inkább megállapodik az 5. szinten.
• Visszaél az ingyenes kegyelemmel: eljut a 6. állomásig, majd visszatér a 2-es szintre.
• Megharagszik Istenre: a 6. szintet végigélve, a 7. állomásig jutva megharagszik Istenre, amiért ilyen megpróbáltatásoknak vetette alá, és sok esetben visszatér a 2-es szintre.
• A bibliai utat járja: a 3-as szintről a 7-esre ugrik, majd onnan tovább.

A fentiek fényében hogyan tehető eredményesebbé az evangelizáció?

A felmérés azt mutatja, hogy sok keresztény a boldogságot, a jótékonyságot vagy az egyházi közösséghez tartozást tekinti célnak, s csak nagyon kevesen az Isten segítségével történő teljes átformálódást. Ugyanebbe a hibába esik az az egyházi vezető is, aki az egyházi rendezvények számával vagy a résztvevői létszámmal méri az evangelizáció sikerességét.

Valójában az evangelizáció eredményessége kizárólag azon múlik, hogy egy-egy rendezvény hatására mennyit haladnak előre az emberek a lelki fejlődés útján: mennyire változik jellemük, életvitelük, viselkedésük, milyen elhatározásokat hoznak.

A legfontosabb tehát, hogy világosan lássuk: a keresztény élet út, fejlődés. Az úticél: hogy a hívő ember teljes szívéből szeresse Istent és az embereket (Mk 12,30-31); Szent Pál megfogalmazásában: hogy új teremtménnyé legyen Krisztusban (Gal 6,15).

Az igazán eredményes egyházi vezető ezért nem csupán lelki programokat kínál, hanem tudatosítja a hívőkben, hogy úton vannak, melynek során krisztusi emberré formálódnak, és ebben igyekszik őket segíteni. A lelki átformálódást nem az ember, nem az egyház, nem is a vallási aktivitás hozza létre, hanem egyedül az Isten. Ha hajlandóak vagyunk rá figyelni és vele együttműködni, biztosak lehetünk benne: mellénk szegődik és vezet.

 A keresztény lelki fejlődés tíz állomása

A kutatás egyik legjelentősebb tanulsága, hogy a lelki fejlődésnek meghatározható állomásai vannak, ám a keresztények többsége valamelyiknél megreked. A felmérés szerint a keresztény ember lelki fejlődésének elsősorban a következő négy akadály vet gátat:

1. Az eltökéltség hiánya
Míg a magukat kereszténynek valló felnőttek 81%-a vallja, hogy Jézus Krisztus mellett döntött, és 78%-a nagyon fontosnak tartja a lelki életet, mindössze 18%-uk mondja azt, hogy elszántan tesz lelki fejlődéséért. Ez megmagyarázza, miért érzi úgy a keresztények több mint fele (52%), hogy a keresztény élet sokkal többet tartogat, mint amit megtapasztaltak. Ha az ember nem kezd teljes elszántsággal Krisztusért és krisztusi módon élni, megreked az átformálódást jelentő úton.

2. A bűnbánat hiánya
Noha a megkérdezett keresztények többsége (64%) válaszolta azt, hogy többször megvallotta bűneit Isten előtt, bocsánatát kérve, mégis csupán 12%-uk mondta, hogy érzelmileg komolyan megrendült, amikor rádöbbent bűnei súlyára. A lelki fejlődés utolsó állomásaira pedig – ahol az ember életét, akaratát teljesen átadja Istennek – a magukat kereszténynek valló válaszadók mindössze 3%-a jutott el.

3. Külső tevékenykedés
Teljesítményorientált világunkban rengeteg keresztény nem választja szét kellően a vallási tevékenységet és a lelki elmélyülést. A megkérdezett keresztények 39% százaléka például egy héten belül három „szokványos” vallási tevékenységet végzett (istentisztelet, ima, szentírásolvasás stb.), de kevesebb mint 10%-uk evezett mélyebbre (böjt, hosszabb elmélkedés, elvonulás, önmegtagadás stb.)

4. Lelki közösség hiánya
A legtöbb keresztény, bár jól érzi magát az egyházi közösségben, nem veszi azt igazán komolyan. Mindössze 21% véli úgy, hogy a lelki érettséghez nagyon fontos, hogy valamilyen hívő közösséghez tartozzon.

Mindezek alapján a szakemberek szerint három dologra érdemes figyelni és figyelmeztetni:

• Az igazi cél
A hívők, akiket az egyház mind nagyobb vallási aktivitásra biztat, könnyen megfeledkeznek arról, hogy a lelki fejlődés végső célja nem az emberi teljesítmény, hanem a krisztusi jellem. A számok azt mutatják, hogy a templomi programok szervezése, a jótékonykodás vagy valamiféle vallási vonatkozású eredmények elérése sokszor olyannyira leköti őket, hogy elhomályosul hitük célja: az életet átformáló kapcsolat Jézussal.

• A szenvedés szükségessége
A mai világban, amely irtózik a szenvedéstől – amely érlel és mélyít –, fontos segíteni a hívőket, hogy el tudják fogadni: a szenvedés és az önként vállalt áldozat elengedhetetlen, ha teljesen át akarják adni magukat Istennek. Megtöretés nélkül elakadunk a krisztusivá formálódás útján.

• A közösség
A közösség döntő fontosságú az istenkapcsolat erősítése szempontjából. A keresztények 25%-a tartozik olyan kisközösséghez, ahol rendszeres összejöveteleken Szentírást olvasnak, imádkoznak, beszélgetnek. Fontos azonban, hogy a résztvevők valóban megnyíljanak, és felelős odafigyeléssel kísérjék egymást, másként a találkozók kellemes, szellemileg építő alkalmak lesznek, de ritkán indítanak bárkit arra, hogy valóban megváltozzék.

Alapvetően fontos tehát, hogy tudatosítsuk: a keresztény élet út, amelynek célja, hogy a hívő ember Istent és az embereket szerető (Mk 12,30-31), új teremtménnyé legyen Krisztusban (Gal 6,15). Ha tudjuk, milyen útszakaszokra és milyen akadályokra számíthatunk, utasként is, vezetőként is könnyebb elkerülnünk a buktatókat, és napról napra egy-egy lépéssel közelednünk a Célhoz.

Négy legjellemzőbb akadály

kép

2014 március 15-én délután Lothringer Éva(a Szociális Testvérek Társaságának tagja, szerzetesnő, képzésben levő családterapeuta)volt a vendégünk plébániánk hittantermében. Sok év tapasztalatával beszélt nekünk arról, hogy napjainkban milyen külső tényezők, problémák „húzzák lefelé” a házasságokat, okoznak gubancokat, s mi sokszor nem megfelelő szinten véljük felfedezni a probléma okát. Elsősorban a társunkban látjuk az okot, a hibát, pedig a gondot sokszor a szervezetlenség, a külső körülmények hatása okozza. Meg kell tanulni a konfliktus határait kiterjeszteni, a társunknál kijjebb vinni!

Abban a rövid két órában, melyet Éva velünk töltött, hatalmas tudásának csak néhány szeletkéjét adhatta át. Szó volt még a fogyasztói társadalomról, a plázákról, melyek az elképzelt mennyei Jeruzsálem mintájára vannak felépítve. Beszélt a „folyékony identitásról”, a „nukleáris családokról”.

 

Reméljük, hogy Éva a meghívásunkat máskor is elfogadja és újból hallgathatjuk előadását. Köszönet a szervezőknek, akik nemcsak lelki, de testi táplálékról is gondoskodtak!

 egy résztvevő anyuka

Lothringer Éva

Néhány évvel ezelőtt szívműtéten estem át. A szívverésem leginkább morzejelekhez hasonlított: gyors, gyors, gyors, lasssúúú. Többszöri sikertelen gyógyszeres kezelés után sem tudták visszaállítani a normális szívritmust, így az orvos úgy döntött, hogy műtéti beavatkozás szükséges. A folyamat során az orvos a “rosszalkodó részeket” kiégeti.

Miközben a műtőbe toltak, megkérdezte tőlem, hogy van-e még egy utolsó kérdésem? (Talán máshogy is feltehette volna a kérdést.) Próbáltam szellemes lenni.

– “Szóval, kiégeti a szívem belsejét, ugye?”

– “Pontosan.”

– “Tulajdonképpen megöli a rosszalkodó sejteket, igaz?

– “Ez a tervem.”

– “Ha már úgyis ott bent jár, esetleg nem tudná mindjárt kiégetni az irigységet, az önzést, a bűntudatot és a gőgöt is?”

Elmosolyodott, majd így válaszolt: “Sajnálom, de ez nincs a munkaköri leírásomban.”

Tényleg nincs. Azonban Istenében van! Az Ő foglalkozása az, hogy szíveket változtat.

Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ez a változás egyik napról a másikra történik. Viszont akkor is tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy soha nem történik meg. Itt egy kicsi, ott egy kicsi. De mindenképpen jön az áttörés. “Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit 2,11). A zsilipek nyitva vannak, a kegyelem árad. Hagyd, hogy magával ragadjon!

Max Lucado

szív

Új szív

Figyelem!

Nagyböjti hegymászó-tanfolyam indult.
Ideje: minimum 40 nap.
Helyszínek: Tábor és Golgota.
Jézus jelenléte mindkét esetben garantáltan arra késztet, hogy életed eddigi “színét” megváltoztasd. Megéri felkapaszkodni, a kilátás pótolhatatlan.
Hegyeimet megmászni, csak Veled, Uram!

 

forrás

„A nagyböjtben hozzuk rendbe az életünket és mondjunk nemet a szentnek álcázott képmutatóknak” – Ferenc pápa kedd reggeli homíliája


Nagyböjt annak az időszaka, hogy “rendbe hozzuk” életünket, hogy közelítsünk az Úrhoz – hangsúlyozta Ferenc pápa azon a szentmisén, amelyet kedden reggel mutatott be a Szent Márta-házban.

A pápa óva intett attól, hogy jobbnak érezzük magunkat másoknál. A képmutatók jónak álcázzák magukat, miközben nem értik, hogy senki sem igazul meg önmaga által, mindnyájunknak szükségünk van a megigazulásra.

Ferenc pápa a megtérés szóval kezdte homíliáját, nyomatékosan rámutatva, hogy ez nagyböjt kulcsszava. Kommentálta az első olvasmányt Izajás könyvéből (Iz 1,10.16-20). Az Úr Szodomát és Gomorrát, a két bűnös várost megtérésre hívja.

Ez azt mutatja: mindnyájunknak szükségünk van arra, hogy megváltoztassuk életünket, megvizsgálva lelkünket, amelyben mindig találunk valami kivetni valót. Nagyböjt azt jelenti, hogy rendbe hozzuk életünket, közeledve az Úrhoz. Az Úr azt akarja, hogy közel legyünk hozzá. Azt akarja, hogy őszintén közeledjünk, ne legyünk képmutatók.

„Mit tesznek az álszentek? Jónak álcázzák magukat: olyan az arcuk, mint egy szentkép, égre emelt szemmel imádkoznak, hogy lássák őket, igazabbnak érzik magukat másoknál és lenézik a többieket. Azt mondják: én nagyon katolikus vagyok, mert nagybátyám egy nagy jótevő, a családom ilyen és ilyen, ismerem ezt a püspököt, azt a bíborost, azt az atyát. Jobbnak érzik magukat másoknál. Ez álszentség. Az Úr ezt mondja: Nem, ez nem jó. Senki sem igazul meg önmaga által. Mindnyájunknak szüksége van arra, hogy megigazuljunk. És az egyedüli, aki igazzá tesz bennünket, az Jézus Krisztus” – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Ezért kell közelednünk az Úrhoz. Ne legyünk kikozmetikázott keresztények. Amikor eltűnik a látszat, és felszínre kerül a valóság, kiderül, hogy nem vagyunk keresztények. Honnan tudjuk, hogy mi nem vagyunk képmutatók és hogy közeledünk az Úrhoz?

A választ maga az Úr adja meg az első olvasmányban, amikor ezt mondja: „Mosakodjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől! Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni!” Erre hív az Úr. De mi a jele annak, hogy valóban jó úton járunk? – tette fel a kérdést Ferenc pápa.

„Siessetek segítségére az elnyomottaknak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet!” Gondoskodjatok testvéreitekről: a betegekről, a szegényekről, a rászorulókról, a tudatlanokról. Ehhez kell hasonlítani tetteinket. Az álszentek nem képesek erre, mert el vannak telve önmagukkal, vakok arra, hogy észrevegyék a többieket. Amikor valaki egy kicsit közeledik az Úrhoz, akkor az Úr világossága megláttatja vele ezeket a dolgokat és arra készteti, hogy menjen és segítsen testvéreinek. Ez a jel, ez a megtérés jele.

Annak a jele, hogy Jézus Krisztussal vagyunk, az az, hogy gondozzuk testvéreinket, a szegényeket, a betegeket, mint ahogy az Úr tanítja ezt nekünk. Ezt olvassuk Máté evangéliumának 25. fejezetében. A Nagyböjt arra való, hogy helyreigazítsuk, megváltoztassuk életünket, hogy közeledjünk az Úrhoz.

Az álszentség annak a jele, hogy távol vagyunk az Úrtól. Az álszentnek nincs szüksége az Úrra, azt hiszi, hogy saját magától üdvözülhet, és szentnek álcázza magát. Ha bűnbánó lélekkel járulunk az Úrhoz, bocsánatot kérve és gondozzuk szükséget szenvedő testvéreinket, akkor az annak a jele, hogy közeledünk az Úrhoz.

Az Úr adja meg mindnyájunknak a világosságot és a bátorságot: világosságot, hogy tudatára ébredjünk, mi történik bennünk és bátorságot, hogy megtérjünk, hogy közeledjünk az Úrhoz. Olyan szép az Úr közelében lenni – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.
 Vatikáni Rádió

megtérés

arc

I.
Mosakodni hasztalan:
Urad áll itt szótalan.
II.
Élet fáját ölelem:
erôs, mint a szerelem.
III.
Kereszt súlya malomkő:
földi ember esendő.
IV.
Szerető szív valahány,
egytől egyik mind anyám.
V.
Gyönge karral gyámolíts,
igaz szívvel felüdíts.
VI.
Vérben ázott arcomat
jegykendőül elfogadd.
VII.
Másodízben bukom el.
Terhem elnyom s fölemel.
VIII.
Élő fába fejsze vág,
mit remél a száraz ág?
IX.
Hegytetőn, hol nincsen út,
elnyúlt testem ingyen út.
X.
Miért csupán az ingem kell?
Ölts magadra engem fel.
XI.
Vasszögekkel veretem.
Aki gyűlöl, szeretem.
XII.
Föld is, ég is elhagyott,
két lator közt lankadok.
XIII.
Megfeszített Istened
szép szelíden ölbe vedd!
XIV.
Földbe tér a búzaszem:
kicsírázik csöndesen.
forrás

kálvária

kereszt

 Ferenc pápa üzenete nagyböjtre

Kedves Testvéreim!

Nagyböjt alkalmából néhány gondolatot ajánlok figyelmetekbe, melyek segíthetnek a megtérés egyéni és közösségi útján. Szent Pál kifejezéséből merítem az alapgondolatot: „Hiszen ismeritek a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek” (2Kor 8,9). Az Apostol a korintusi keresztényekhez fordul, és bátorítja őket, hogy nagylelkűen segítsék a jeruzsálemi, szűkölködő hívőket. Mit mondanak nekünk, mai keresztényeknek, Szent Pálnak ezek a szavai? Mit mond nekünk ma a szegénységre, az evangéliumi értelemben vett szegény életre való meghívás?

Krisztus kegyelme
Ezek a szavak mindenekelőtt elmondják, hogy milyen Isten stílusa. Isten nem a világi hatalom és gazdagság eszközeivel mutatja meg önmagát, hanem a gyengeség és szegénység eszközein keresztül: „bár gazdag volt, értetek szegénnyé lett…”. Krisztus, az Isten örök Fia, aki hatalomban és dicsőségben egyenlő az Atyával, szegénnyé lett; lejött közénk, mindannyiunkhoz közel jött. Mindenétől megvált, „kiüresítette önmagát”, hogy mindenben hasonló legyen hozzánk (vö. Fil 2,7; Zsid 4,15). Isten megtestesülése nagy misztérium! De mindennek az alapja az isteni szeretet, amely szeretet kegyelem, nagylelkűség, a közelség vágya és nem habozik odaadni és feláldozni önmagát a szeretett teremtményekért. A tevékeny szeretet azt jelenti, hogy egészen osztozunk a szeretett személy sorsában. A szeretet hasonlóvá tesz, egyenlőséget teremt, ledönti a falakat, megszünteti a távolságokat. És Isten ezt tette velünk. Jézus ugyanis „emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkodott, emberi akarattal cselekedett, emberi szívvel szeretett. Szűz Máriától születvén valóban egy lett közülünk, a bűnt kivéve mindenben hasonló lett hozzánk” (II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúció, 22).
Jézus célja nem az volt, hogy magáért a szegénységért legyen szegény, hanem – ahogy Szent Pál mondja – „hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek”. Ez nem szójáték, vagy egy hatásvadász kifejezés! Ez Isten logikájának szintézise, ebben foglalható össze a szeretetnek, a megtestesülésnek és a keresztnek a logikája. Isten nem a magasból hullajtotta ránk az üdvösséget, mint emberbaráti jámborságból a fölöslegből adott könyöradományt. Krisztus szeretete nem ilyen! Amikor Jézus alámerül a Jordán vizébe, és megkeresztelteti magát Keresztelő Jánossal, nem azért teszi, mert bűnbánatra, megtérésre van szüksége. Azért teszi, hogy beálljon az emberek közé, akiknek bűnbocsánatra van szükségük, közénk, bűnösök közé és magára vegye bűneink terhét. Ezt az utat választotta, hogy megvigasztaljon, üdvözítsen minket, hogy megszabadítson nyomorúságunkból. Szíven üt minket, hogy az Apostol azt mondja, hogy nem Krisztus gazdagsága, hanem szegénysége által lettünk megszabadítva. Szent Pál pedig jól ismeri „Krisztus felfoghatatlan gazdagságát” (Ef 3,8), aki a „mindenség örököse” (Zsid 1,2).
Mi tehát ez a szegénység, amellyel Jézus megszabadít és gazdaggá tesz minket? Éppen az, ahogyan ő szeret minket, ahogyan közel kerül hozzánk, mint az irgalmas szamaritánus, aki odalép ahhoz az emberhez, akit félholtan az út szélén hagytak (vö. Lk 10,25 köv.). Az ő együttérző, gyöngéd, életünkben osztozó szeretete az, ami igazán szabaddá tesz minket, valódi üdvösséget és örömet ad nekünk. Krisztus szegénysége, amellyel gazdagít minket, abban áll, hogy testté lett, magára veszi gyöngeségeinket, bűneinket, és közvetíti felénk Isten végtelen irgalmát. Krisztus szegénysége a legnagyobb gazdagság: Jézus gazdagsága az Atyaistenben való határtalan bizalmában rejlik, abban, hogy minden pillanatban rábízza magát, mindig és csak az ő akaratát és dicsőségét keresi. Gazdag, mint egy gyermek, aki érzi, hogy szeretik és szereti a szüleit, és egy pillanatra sem kételkedik szeretetükben, gyöngédségükben. Jézus gazdagsága a Fiúságában van, ennek a szegény Messiásnak az Atyával való egyedülálló kapcsolata a kizárólagos kiváltsága. Amikor Jézus arra hív, hogy vegyük magunkra az ő „édes igáját”, akkor arra hív, hogy gazdagodjunk az ő „gazdag szegénységében” és „szegény gazdagságában”; osztozzunk vele fiúi és testvéri lelkületében; váljunk fiakká a Fiúban, testvérekké az Elsőszülött Testvérben (vö. Róm 8,29).
Van egy mondás, mely szerint az egyetlen valódi szomorúság az, ha nem vagyunk szentek (L. Bloy); azt is mondhatnánk, hogy egyetlen valódi nyomorúság létezik: nem Isten gyermekeiként és Krisztus testvéreiként élni.

Tanúságtételünk

Azt gondolhatnánk, hogy a szegénységnek ez az „útja” Jézusé volt, mi pedig, akik utána jövünk, üdvözíthetjük a világot megfelelő emberi eszközökkel. Nem így van. Mindenütt, minden korban Isten továbbra is Krisztus szegénysége által üdvözíti az embereket és a világot, aki szegénnyé lesz a szentségekben, az Igében, az Egyházában, amely szegényekből álló nép. Isten gazdagságát nem tudjuk közvetíteni a mi gazdagságunkon keresztül, hanem mindig és kizárólag a személyes és közösségi szegénységünkön át, amelyet Krisztus Lelke éltet.
Mesterünket követve mi, keresztények arra kaptunk meghívást, hogy tekintsünk testvéreink nyomorára, érintsük meg, vegyük magunkra és tegyünk konkrétan azért, hogy könnyítsünk rajtuk. A nyomor nem egyenlő a szegénységgel. A nyomor olyan szegénység, amelyben nincs bizalom, szolidaritás, remény. Háromfajta nyomort különböztethetünk meg: anyagi, erkölcsi és lelki nyomort. Az anyagi nyomor az, melyet általában szegénységnek hívnak, és azokat érinti, akik nem emberhez méltó körülmények között élnek: alapvető jogok nélkül, elsődleges anyagi szükségletek hiányában, mint az étel, a víz, a higiéniai körülmények, a munka, a fejlődés és a kulturális növekedés lehetősége. E nyomor láttán az Egyház felkínálja szolgáló szeretetét, a diakóniát, hogy segítsen a szükségben, begyógyítsa ezeket a sebeket, amelyek elcsúfítják az emberiség arcát. A szegényekben és a legutolsókban mi Krisztus arcát látjuk. Ha szeretjük és segítjük a szegényeket, akkor Krisztust szeretjük és szolgáljuk. Elkötelezettségünk arra is irányul, hogy a világban megszűnjön az emberi méltóság megsértése, a diszkrimináció és az erőszak, amelyek sok esetben a nyomor igazi okai. Amikor a hatalom, a luxus és a pénz bálvánnyá válnak, akkor ezek előbbre valók lesznek az anyagi javak egyenlő elosztásánál. Ezért szükséges, hogy az emberek lelkiismerete az igazságosság, az egyenlőség, a józanság és a javak megosztása felé irányuljon.
Nem kevésbé aggasztó az erkölcsi nyomor, amely abban áll, hogy az ember a káros szenvedélyek és a bűn rabjává válik. Hány család aggódik amiatt, hogy valamelyik – gyakran fiatal – családtagon eluralkodik az alkohol, a drog, a játékszenvedély, a pornográfia! Hány ember veszítette el élete értelmét, nincs előttük távlat a jövőt illetően, reménytelenek! És hány ember kényszerült ebbe a nyomorba igazságtalan társadalmi körülmények miatt, a munkanélküliség miatt, amely megfosztja őket attól a méltóságtól, amit a kenyérkereset ad; vagy mert nem egyenlően jutnak hozzá az oktatáshoz és az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Ezekben az esetekben az erkölcsi nyomor nevezhető akár az öngyilkosság kezdetének is. A nyomornak ez a formája, amely anyagi romláshoz is vezet, mindig összekapcsolódik a lelki nyomorral, amely akkor sújt minket, amikor eltávolodunk Istentől és elutasítjuk szeretetét. Ha úgy véljük, hogy nincs szükségünk Istenre – aki Krisztusban felénk nyújtja kezét – mert azt gondoljuk, hogy beérjük saját magunkkal, akkor a kudarc útján járunk. Isten az egyetlen, aki valóban megment és megszabadít.
A lelki nyomorra az evangélium az igazi ellenszer. A keresztény ember arra hivatott, hogy vigye el az élet minden területére a megszabadító jó hírt, hogy létezik az elkövetett rossz megbocsátása, hogy Isten nagyobb a mi bűneinknél és ingyen szeret minket, mindig, és a közösségre valamint az örök életre vagyunk teremtve. Az Úr arra hív minket, hogy örömmel hirdessük az irgalom és a remény üzenetét! Jó megtapasztalni e jó hír terjesztésének örömét, annak örömét, hogy megosztjuk a ránk bízott kincset, hogy ezáltal vigaszt nyújtsunk a megtört szíveknek és reményt adjunk sok testvérünknek, akiket körülvesz a sötétség. Ez azt jelenti számukra, hogy követjük és utánozzuk Jézust, aki a szegények és bűnösök felé ment, mint a pásztor az elveszett bárány felé, és teljes szeretetével tette ezt. Vele egyesülve bátran nyithatunk meg új utakat az evangelizáció és az emberi fejlődés terén.

Kedves Testvérek! Azt kívánom, hogy ebben a nagyböjti időben az egész Egyház készségesen és igyekvően tegyen tanúságot az anyagi, erkölcsi és lelki nyomorban élőknek az evangélium üzenetéről, amely az Atya irgalmas szeretetének hirdetésében foglalható össze, aki kész magához ölelni Krisztusban minden embert. Olyan mértékben tudjuk ezt tenni, amilyen mértékben hasonlóak leszünk Krisztushoz, aki szegénnyé lett és gazdaggá tett minket szegénységével. A nagyböjt megfelelő idő arra, hogy megváljunk sok mindentől. Jót fog tenni, ha megkérdezzük magunktól, mi mindent tudunk nélkülözni azért, hogy szegénységünkkel segítsünk és gazdagítsunk másokat. Ne felejtsük el, hogy az igazi szegénység fáj: önmagunk megfosztása valamitől nem lenne hiteles e bűnbánati távlat nélkül. Nem bízom abban az alamizsnában, amely nem kerül áldozatba és nem jár fájdalommal.
A Szentlélek, akinek köszönhetően olyanok vagyunk „mint szűkölködők, mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan” (2Kor 6,10), tartsa meg ezeket az elhatározásainkat, és erősítse bennünk az emberi nyomor iránti figyelmet és felelősséget, hogy könyörületessé váljunk és gyakoroljuk az irgalmat. Ezzel a jókívánsággal biztosítalak benneteket imáimról, hogy minden hívő és minden egyházi közösség gyümölcsözően élje meg az egész nagyböjti időt. És kérlek titeket, imádkozzatok értem. Az Úr áldjon meg titeket és a Szűzanya oltalmazzon benneteket.

 

forrás

kép