Az Erzsébet-utalvány kibocsátására a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, míg forgalmazására az egyszemélyes tulajdonában álló Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. jogosult.

Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából realizálható eredmény kizárólag állami közfeladat ellátására, közjóra fordítható. A Kormány döntése szerint útjára indul az Erzsébet-program, azaz a szociális üdültetés új rendszere.

Az Erzsébet-program keretében, első lépésként 2 milliárd forint értékben pályázatot hirdetünk meg szociálisan hátrányos helyzetűek részére üdülésük, pihenésük, rekreációjuk elősegítésére. Így a nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők, a nagycsaládosok illetve a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi munkavállalók támogatásban részesülhetnek üdülési szolgáltatás formájában, amelyet állami tulajdonban lévő üdülőkben vehetnek igénybe a szociálisan rászorulók.

A pályázati kiírás a mai naptól megtekinthető a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány honlapján, a kérelem benyújtásához szükséges adatlap január 16-tól február 29-ig nyújtható be.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a szociálisan hátrányos helyzetű személyek részére üdülésük, pihenésük, rekreációjuk elősegítése érdekében pályázatot hirdet meg.

A pályázat itt található.

  1. Sziasztok!
    Kiss Zolinak sikerült megtalálni a szálláshelyek listáját. Elvileg nyárig bővülni fog.
    http://www.humanjovo.hu/index.php?page=klubhotellista

    Azt is megtudta, hogy a GYES-en és GYED-en lévők nem pályázhatnak, de a házastársuk igen.
    Köszi Zoli az infókat.

    Hozzászóló: Mezey Ágnes
    válasz erre
    • Ági!
      Ez biztos, hogy az állami tulajdonban lévő üdülők listája???
      Miért nincs fent ez a lista a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány honlapján?
      Köszi a választ előre is!
      Timi

      Hozzászóló: Godóné Tímea
      válasz erre
      • Kedves Timi!

        Nekem ezt mondták…
        Nem tudom miért nincs rajta a MNÜA honlapján. Talán mert nem ők szervezik?
        Üdvözlettel
        Kiss Zoli

        Hozzászóló: Kiss Zoltán
        válasz erre
  2. Én érdeklődtem a megadott telefonszámon, kisebb várakozás után a kérdéseimre megkaptam a válaszokat is, mely segítette a pályázati lap kitöltését.

    Hozzászóló: Tóth Kata
    válasz erre
    • Az lenne a kérdésem, hogy az Erzsébet pályázati adatlap kitöltésekor a 2011 vagy 2012. év nyugdIJÖSSZEGÉT KELL BEIRNI
      kÖSZÖNÖM A SEGITSÉGET

      üDVÖZLETTEL

      Hozzászóló: Berényi Jozsefné
      válasz erre
  3. “A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (NYUFIG) 2011. évi havi
    nyugellátás megállapítását tartalmazó igazolásának
    fénymásolata (nem megfelelő sem a havi kifizetést igazoló szelvény, sem a bankszámlakivonat).”

    Ezt kérik mellékletként, tehát a 2011 évi nyugdíj összegét kell figyelembe venni.

    Reméljük sikerül megkapni az utalványt! Jó pihenést hozzá!

    Hozzászóló: Mezey Ágnes
    válasz erre
  4. Szeretnék segítséget kérni.
    A nagyszüleimnek szeretném letölteni az Erzsébet feltöltődés 2011-es pályázati lapot, de sehol nem elérhető. Tud valaki esetleg segíteni ez ügyben? Előre is köszönöm a segítséget.
    Üdv: Móni

    Hozzászóló: P. Mónika
    válasz erre
    • Kedves Mónika!
      Sajnos én is tapasztaltam, hogy jelenleg nem működik a http://www.mnua.hu weboldal. A hétvégén még működött. Remélem mihamarabb újra működésbe lép és sikerül a nagyszüleinek pályázni.
      Üdvözlettel
      Mezey Ágnes

      Hozzászóló: Mezey Ágnes
      válasz erre
      • A 3713242 TELEFONSZÁMON LEHET KÉRNI, HOGY E-MAILBEN KÜLDJÉK EL A PÁLYÁZATI ADATLAPOT.

        Hozzászóló: Joachim Györgyné
        válasz erre
  5. A http://www.nyirlategy.hu/files/2012_palyazatiadatlap.pdf oldaloról letölthető az adatlap.

    Hozzászóló: Joachim Györgyné
    válasz erre
  6. Sziasztok!

    Hol lehet megnézni, hogy nyertem, vagyis kapok e üdülési csekket, az az ami helyette van!
    Levélben értesítenek, ha kapok?, és ha nem?

    Köszönöm.

    Hozzászóló: Terényi Toborné
    válasz erre
    • Sajnos mi sem tudjuk a megoldást. Mi is a várakozók táborát gyarapítjuk. Amennyiben érdemleges információhoz jutunk, közzétesszük honlapunkon.

      Hozzászóló: Mezey Ágnes
      válasz erre
  7. Szeretném megkérdezni tudja e valaki azt a telefon számot ahol az automata válaszol miután beütöttük az adó azonositó számot megtudjuk, hogy megkaptuk e vagy nem az üdülési csekket?

    Hozzászóló: Sándor Istvánné
    válasz erre
    • Ma kérdeztem meg a központot. A következő információ kaptam:
      Jövő hét hétfőtől lehet a http://www.erzsebetprogram.hu oldalon a telefonszámot megtalálni és azon lehet érdeklődni. Jelenleg még ők sem tudják.

      Hozzászóló: Nádasdiné
      válasz erre
      • A http://www.erzsebetprogram.hu honlap már működik.
        06 1 371 32 42 telefonszám van megadva, ami munkanapokon 8-16 óra között hívható.

        Hozzászóló: Mezey Ágnes
        válasz erre
      • Köszönöm

        Hozzászóló: Sándor Istvánné
        válasz erre
  8. Tudja valaki, hogy a feltöltődés keretén belül elnyert üdülési csekk mely állami üdülőkben válthatók be? Igaz lenne, hogy a nyugdíjasoknak leszűkítették a beváltható helyeket? Vagyis olcsó gyógyfürdő közelében lévő magán panziókban nem váltható be, csak drága hotelekben, melyekben 1-2 napra elegendő csak az üdülési csekk, s ha egy hétig szeretnénk gyógyulni súlyoz ezreket kellene fizetnünk.

    Hozzászóló: Lipták Lászlóné
    válasz erre
  9. http://www.erzsebetprogram.hu/udulok.php oldalon szerepelnek az üdülők. Remélem sikerül találnia megfelelőt. Szerintem nyárig bővülni fog még a lista. Amennyiben megtudunk új lehetőségeket, igyekszünk közzétenni a honlapunkon is.
    Örülök, hogy sikeresen nyeret a pályázaton! Jó pihenést!

    Hozzászóló: Mezey Ágnes
    válasz erre
  10. Még soha nem kaptam üdülési csekket pedig pályáztam rá 62 éves vagyok, 24 éves korom óta vagyok leszázalékolva SM betegségben szenvedek, egyedül nevelem jelenleg is tanuló gyerekemet /19 /.kérem tájékoztassanak, hogy kaphatok-e?nyugdijam 71090 Ft.Köszönettel további szép napot mindenkinek. Erzsike

    Hozzászóló: Szabóné Székely Erzsébnet
    válasz erre
    • Sajnos február 29-én lejárt a jelentkezési határidő. Nekünk sincs több információnk.

      Hozzászóló: Mezey Ágnes
      válasz erre
  11. Nem tudja valaki hogy mikor lesz elbírálva az pályázat mert ma is hívtam őket és azt mondták hogy feldolgozás alatt van.

    Hozzászóló: Reni
    válasz erre
  12. Üdv!Érdeklödnék,hogy ez az Erzsébet üdülési utalvány névre szólóan érkezik,vagy sem?Illetve találtam olyat hogy több magánházas tulaj,is elfogadja,aki le van szerződve a MNÜA-al,és az Alapitvány által kiadott utalványokat(mindegy milyen )elfogadja.Alig van tájékoztatás róla.Akkor oda mehetek ahova én szeretnék,vagy csak oda a felsorolt állami üdülökben nyaralhatom le?

    Hozzászóló: Andrea
    válasz erre
  13. Megnéztem a http://www.erzsebetprogram.hu/udulok.php oldalt. Elég kevés a kínálat. Remélem bővítik (az üdülési csekket sokkal több helyen elfogadták). Árakat miért nem írnak a hotelek mellé? Gyógyfürdő belépőre is el lehet majd használni?

    Hozzászóló: Kata
    válasz erre
  14. Igaz, hogy a nagycsaládosoknál csak az egyik szülő üdülhet, a másiknak fizetni kell a szállásért, és az ételért? Ha így van nem fizetem be az önrészt, mert épp elég kifizetnem azt, és még az utazást is!?Mihamarabbi választ várok az email címemre! Előre is köszönöm!

    Hozzászóló: Gábor Szabóné Kovács Andrea
    válasz erre
    • Kedves Andrea!

      Ön egy plébánia honlapjára küldte el kérését, sajnos nekünk nem jogkörünk ebben dönteni. Próbálja az http://www.erzsebetprogram.hu oldalon!

      Hozzászóló: Mezey Ágnes
      válasz erre
  15. üdv!
    sajnos nem sikerült ott fizetnem az üdülési utalvánnyal, ahol szerettem volna.
    kérdésem: hol lehet visszaváltani?
    várom email-ben a választ.
    Kisné Erzsi

    Hozzászóló: Kisné Kovács Erzsi
    válasz erre
    • Kedves Erzsébet!

      Ön egy plébániai honlapra írta most a kérését. Sajnos mi nem tudunk segíteni. Próbálja http://www.erzsebetprogram.hu honlapon vagy a
      06 1 371 32 42 telefonszám van megadva, ami munkanapokon 8-16 óra között hívható.

      Hozzászóló: Mezey Ágnes
      válasz erre
  16. Szeretném megtudni,hogy mikor kapjuk meg az Erzsébet utalványt,február28 már régen volt/határidő/,és a környezetünkben már mindenki megkapta,aki igényelte és befizette az önrészt.Van valahol lista esetleg,amin meg tudnánk nézni?

    Hozzászóló: Hűséné Nagy Ibolya
    válasz erre
    • Kedves Ibolya!

      Ön egy plébániai honlapra írta most a kérdését. Sajnos mi nem tudunk segíteni. Próbálja http://www.erzsebetprogram.hu honlapon vagy a
      06 1 371 32 42 telefonszám van megadva, ami munkanapokon 8-16 óra között hívható.

      Hozzászóló: Mezey Ágnes
      válasz erre
  17. Sziasztok!

    Lenne egy kérdésem.
    Miután befizettem a csekket, nem kellett volna kapnom valami értesítőt róla?
    Első ilyen pályázatom volt és nem igazán tudom, hogyan működik…Le tudná nekem írni valaki?
    Pályázatot beadtam, megkaptam a 10ezres csekket, befizettem és itt meg is állt a történet!:)

    Előre is köszönöm a segítségeteket!

    Űdv, Krisztina

    Hozzászóló: Polgár Krisztina
    válasz erre
    • Kedves Krisztina!

      Idézem az http://www.erzsébetrogram.hu oldalon található részt:
      “Tájékoztatjuk, hogy az e-szelvény száma és adóazonosítója megadásával tájékozódhat a turnusokról, árakról, üdülőkről, de szállást csak abban az esetben tud foglalni, amennyiben a postai értesítőn szereplő önrészt már befizette (legalább 8 munkanappal korábban)! Kérjük, hogy legkésőbb az önerő befizetését követő 60. napig szíveskedjen üdülését lefoglalni. Az elnyert támogatáshoz ismételten gratulálunk!”

      Az oldalon tud foglalni szállást, vagy telefonos segítséget is kérhet.

      Hozzászóló: Mezey Ágnes
      válasz erre