Aktuális események

Rendkívüli közlemény

Az MKPK tegnap (2020. március 17) kiadott rendelkezésének megfelelően templomunkban a március 21-én, szombaton délelőtt 11 órakor kezdődő engesztelő imaóra, majd 12 órakor ezt követő szentmise után nem lesznek további nyilvános szentmisék, szertartások. A felvett miseszándékokra a szentmiséket Endre atya azok rögzített időpontjában, de a hívek nélkül, bemutatja. További miseszándékokat írathattok, természetesen. A templomajtó napközben több órán át nyitva lesz, az előtérbe be lehet jutni, így szentséglátogatásra lehetőség lesz.

A Magyarország kormánya által életbe léptetett biztonsági előírásokat betartva a még megtartandó szentmiséken illetve a pénteki keresztúti áhítat idején a templomban csak 99 fő tartózkodhat. Ezért kérjük, hogy részvételi szándékotokat a csütörtöki és a péntek reggeli szentmisék előtt illetve után jelezzétek a sekrestyében, ahol az rögzítésre kerül. Csak a sekrestyében feliratkozott hívek jelentkezését tudjuk figyelembe venni.

Kérjük a jó Istent, hallgassa meg könyörgő imánkat, hogy elvonuljon fejünk felől a betegség réme! A már meglévő életek védelmében kérünk mindenkit, hogy a kormány és az Operatív Törzs által kiadott rendeleteket illetve ajánlásokat tartsa be!

Megértéseteket köszönjük! Imáitokra bizton számítunk!

Galambossy Endre

helyettes esperes/plébános

Rákoscsaba Főplébánia

2020. március 18

 

 

Rendkívüli közlemény bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva