Egyéb

SEGÍTÜNK A BAJBAN!

 

 

Az elmúlt hetekben több évszázad legnagyobb árvize pusztít Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szerbiában. A halálos áldozatokat is követelő katasztrófában tízezreknek kellett elhagynia otthonát. A nagymennyiségű csapadék tovább súlyosbította a helyzetet, a hegyvidéki területeken egész falvakat temetett be a sár.

A Karitász munkatársai felvették a kapcsolatot a szerb Karitásszal és a kapott információk alapján május 27-én segélyszállítmányt küldtünk Belgrádba, az árvízi koordinációs központba. A teherautónyi rakományban több száz lapát, ezer pár gumikesztyű, valamint nagy mennyiségű kézfertőtlenítő folyadék és fertőtlenítő szer volt, 1,5 millió forint értékben. Közben folynak az egyeztetések a bosnyák Karitász vezetőivel is a következő segélyszállítmány tartalmáról.

Központunk folyamatosan tartja a kapcsolatot az érintett Karitász szervezetekkel, hogy valóban a legszükségesebb teendőkben tudjunk segítséget nyújtani a bajba jutott családoknak.

Az áradások után óriási feladatot jelent majd a fertőtlenítés és takarítást. Ezt követően – a még használható épületek teljes száradása után – kezdődhet csak meg a helyreállítás.

Kérjük, tájékoztassák híveiket, hogy a Karitászon keresztül segíthetik az otthontalanná vált családokat az újrakezdésben. Aki bekapcsolódna a segítségnyújtásba, több módon is megteheti.

Folyamatosan él 1356-os adományvonalunk, amelynek tárcsázásával egész júniusban hívásonként 500 forinttal támogatják az árvízkárosultakat.

Bankszámlánkon „délvidéki árvíz” megjegyzéssel fogadjuk az adományokat, amelyeket vagy közvetlenül juttatunk el a helyi Karitászoknak, vagy újabb segélyszállítmányt állítunk össze belőle, a szükségletek ismeretében. Kérés esetén postai csekket is tudunk küldeni!

Bankszámlaszámunk: 12011148-00124534-00800007

Amennyiben tárgyi felajánlást szeretnének tenni, arra minden egyházmegyei Karitász központban és számos helyi karitászcsoportnál is lehetőség van. Nagy szükség van még főként konzervekre és egyéb azonnal fogyasztható tartós élelmiszerre, tisztító- és fertőtlenítőszerekre.

Kérjük, segítsék a Karitászon keresztül az árvízkárosult családokat, hogy mihamarabb újrakezdhessék életüket.

1356_delvideki_arvizkarosultakertAmennyiben további kérdésük van az adományozással kapcsolatban, kérjük, jelezzék az arviz@caritas.org.hu e-mail címen.

 

 

Segítsen, hogy segíthessünk!

 

 kép

 

SEGÍTÜNK A BAJBAN! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva