A mai, vasárnapi evangéliumi szakasz (Mt 25,1–13) arra hív, hogy folytassuk a gondolkodást az örök életről, melyet mindenszentek ünnepének és az elhunyt hívőkről való megemlékezésnek alkalmából elkezdtünk. Jézus a tíz szűz példázatát mondja el, akik esküvőre hivatalosak, mely a mennyek országának jelképe.

Jézus korában az volt a szokás, hogy éjszaka tartották az esküvőt; ezért a nászmenetnek meggyújtott lámpásokkal kellett haladnia. Néhány koszorúslány ostoba: viszik a lámpásukat, de olajat nem visznek magukkal; a bölcsek viszont lámpásukkal együtt olajat is visznek. A vőlegény késik, késve érkezik, és mindannyian elbóbiskolnak. Amikor egy hang figyelmeztet, hogy érkezik a vőlegény, az ostobák észreveszik, hogy nincs olajuk lámpásaikhoz; kérnek a bölcsektől, de ők azt válaszolják, hogy nem tudnak adni, mert nem jutna elég mindenkinek. Amíg az ostobák elmennek olajat vásárolni, megérkezik a vőlegény. A bölcs lányok bemennek vele együtt a lakodalmas terembe, az ajtót pedig bezárják. A többiek túl későn érkeznek, és elutasítják őket.

Világos, hogy Jézus ezzel a példabeszéddel azt akarja mondani, hogy

készen kell állnunk a vele való találkozásra. Nemcsak a végső találkozásra, hanem a mindennapi kisebb-nagyobb találkozásokra is,

előretekintve arra a találkozásra, amelyhez nem elég a hit lámpása, hanem a szeretet és a jó cselekedetek olajára is szükség van. Az a hit, amely valóban összekapcsol minket Jézussal, az, „amely a szeretet által tevékeny” (Gal 5,6), amint Pál apostol mondja. Erre utal a bölcs lányok magatartása. Bölcsnek és okosnak lenni azt jelenti, hogy nem várunk az utolsó pillanatra ahhoz, hogy megfeleljünk Isten kegyelmének, hanem már most tevékenyek vagyunk, most azonnal Isten kegyelme szerint cselekszünk. „Én… igen, majd később megtérek…” – „Ma térj meg! Ma változtasd meg életedet!” – „Igen, igen… majd holnap.” Ugyanúgy holnapot mond, így az sosem fog elérkezni. Ma! Ha készen akarunk állni az Úrral való végső találkozásra, már mostantól együtt kell működnünk vele és szeretete által ihletett jó cselekedeteket kell végrehajtanunk.

Tudjuk, sajnos előfordul, hogy elfelejtjük életünk célját, vagyis az Istennel való végső találkozást, és így elveszítjük a várakozás iránti érzékünket, és abszolutizáljuk a jelent. Amikor az ember abszolutizálja a jelent, csak a jelenre tekint, elveszíti érzékét a várakozás iránt, mely olyan szép és annyira szükséges, és kivon bennünket a pillanat ellentmondásaiból. Ez a magatartás – amikor elveszítjük a várakozás iránti érzéket – kizár minden, túlvilágra irányuló perspektívát: mindent úgy csinál az ember, mintha sosem kellene elindulnia a másik életbe. És akkor csak arra törekszik, hogy birtokoljon, kitűnjön, kényelmesen berendezkedjen… Minél többet…, minél jobban… Ha hagyjuk, hogy az irányítson bennünket, ami a legvonzóbbnak tűnik, ami a legjobban tetszik, ha hagyjuk, hogy érdekeink keresése irányítson, akkor életünk terméketlen lesz; nem halmozunk fel olajtartalékot lámpásunkhoz, és az még az Úrral való találkozás előtt kialszik. A mai napot kell megélnünk, de a holnap felé tartó mát, a végső találkozás felé tartó, reménnyel teli mát.

Ha viszont éberek vagyunk és jót teszünk, megfelelve Isten kegyelmének, akkor nyugodtan várhatjuk a vőlegény érkezését. Az Úr akkor is jöhet, amikor alszunk: az nem fog minket aggasztani, mert felhalmozott olajtartalékaink vannak, melyeket a mindennapi jó cselekedetekkel szereztünk.

Vártuk az Urat, azt akartuk, hogy a lehető leghamarabb jöjjön és magával vigyen bennünket.

Kérjük a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását, hogy segítsen tevékeny hitben élnünk, ahogyan ő tette! Ez a tevékeny hit a világító lámpás, amellyel átkelhetünk az éjszakán a halálon túlra és elérhetjük az élet nagy ünnepét.

forrás

kép

– Mit gondolsz, testvérem, miben áll a szív tisztasága?

– Ez abban áll, hogy nincs hibánk, amit szemünkre vethetnénk magunknak – válaszolta gondolkodás nélkül Leó.

– Most már megértem szomorúságodat – mondotta Ferenc. – Mert hiszen mindig van valami, amit a szemünkre vethetünk.

– Igen – hagyta jóvá Leó -, és éppen ez az, ami engem elkeserít. Sohasem fogom elérni a szív tisztaságát.

– Ah, Leó testvér, higgy nekem! Ne foglalkozz te annyit lelked tisztaságával! Fordítsd tekinteted Istenre! Csodáld! Örvendezzél azon, hogy van! Ő, aki maga a szentség, a tisztaság! Adj hálát neki önmaga miatt! Ebben áll, kicsi testvérem, a szív tisztasága. És amikor te így Isten felé fordultál, többé már ne fordulj vissza önmagadhoz! Ne kérdezd, mennyit haladtál. Az azon való bánkódás, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy bűnösnek találjuk magunkat, még csak emberi érzelem, nagyon is emberi. Magasabbra kell emelni tekintetedet, sokkal feljebb. Van Isten, és létezik az ő mérhetetlensége, az ő változatlan fényessége. Annak van tiszta szíve, aki nem szűnik meg imádni az élő és igaz Urat. Akinek az a törekvése, hogy Isten életére odafigyeljen, és aki képes minden nyomorúsága közepette Isten örök ártatlanságában és örömében fürdeni, aranylóan, mint a porszem a napsugárban. Ez az emberi szív egyszerre kifosztott, és minden gazdagsággal teljes. Elég neki, hogy Isten maga Isten. És ebben találja meg békéjét és gyönyörűségét. Isten pedig maga a szentség és tisztaság.

– De Isten megköveteli a mi erőlködésünket és hűségünket is.

– Kétségtelenül – válaszolta Ferenc. – De a szentség nem önmagunk kiteljesítése, még csak nem is valamiféle teljesség, melyet az ember megszerez önmagának. A szentség elsősorban üresség, amit fölfedezünk magunkban, és elfogadunk; és Isten maga jön, hogy betöltse azt abban a mértékben, ahogy megnyílunk az ő teljességére. A mi semmiségünk, ha elfogadjuk, szabad teret ad Istennek, ahol még teremthet. Az Úr nem engedi elrabolni dicsőségét senki emberfia által. Ő mindig Úr. Az Egyetlen, az egyedüli Szent. De kézen fogja a szegényt, kiemeli a sárból, és népének fejedelmei közé ülteti, hogy lássa az ő dicsőségét. Isten a lélek kék ege lesz.Elmerülni Isten dicsőségének szemléletében, testvérem, Leó, felfedezni, hogy Isten valóban Isten, örökké Isten, mindazok felett, amik mi vagyunk és lehetünk, és örvendezni azon, hogy ő van, elragadtatásba esni örök ifjúsága előtt, hálát adni neki önmaga miatt; ezt követeli leginkább az Úr szerelme tőlünk, melyet a nekünk adott Lélek kiáraszt szívünkbe. Ebben áll a szív tisztasága. Ezt a tisztaságot nem lehet elérni ökölbe szorított kézzel és megfeszülve.

– Hát akkor hogyan? – kérdezte Leó.

– Egyszerűen nem szabad semmit sem megtartani önmagunkból. Mindent ki kell seperni. Még szorongásainkat is. Tiszta helyet kell készíteni. El kell fogadni azt, hogy szegények vagyunk. Le kell vetni mindent, ami nyomaszt bennünket, még hibáink súlyát is. És csak az Úr dicsőségét kell már szemlélni, s engedni, hogy az minket átjárjon. Isten él, s ez egyedül elég. Akkor a szív könnyűvé válik. Többé nem érzi önmaga súlyát; mintha kicserélték volna. Mint a pacsirta, megrészegül a tér tágasságától, s az ég azúrjától. Elhagy minden gondot és aggodalmat. A tökéletesség utáni vágy is megváltozik. Egyszerűen tisztán Istent akarja, Istent magát.Leó elmerülve hallgatta, miközben atyja előtt lépdelt. S ahogy haladtak, egyre könnyebbnek érezte szívét, és mérhetetlen békesség ölelte át.

forrás

„Istenünk, az Örökkévaló szólt hozzánk: „Most már induljatok útnak, mert elég sokáig időztetek ennél a hegynél!” (Kiv 1,6)

Az izraeliták 40 évig vándoroltak a pusztában, hogy megtegyék azt az utat, ami valójában 11 napig tartott volna. Miért?

„Az izraeliták azért nem tudtak továbbmenni, mert pusztai mentalitással rendelkeztek.” Nem volt egy pozitív jövőképük az életükre nézve, nem voltak álmaik. Meg kellett szabadulniuk ettől a mentalitástól és bízniuk kellett Istenben.

De nem kell csodálkoznunk a hozzáállásukon, mert legtöbben ugyanazt tesszük, mint ők. Körbe-körbe járunk a kis hegyünk körül, ahelyett, hogy előrehaladnánk, és évekbe telik, mire győzelmet aratunk valami felett, amivel nagyon hamar el lehetett volna bánni.

Új gondolkodásmódra van szükségünk. El kell kezdenünk hinni, hogy Isten Igéje igaz. A Máté 19,26 azt tanítja nekünk, hogy Istennel minden lehetséges. Csak arra van szükségünk, hogy higgyünk Neki, bízzunk Benne, és Ő majd gondoskodik a többiről.

Az Úr ma ugyanazt mondja neked és nekem, mint amit Izrael gyermekeinek mondott: „Elég sokáig időztél ennél a hegynél. Ideje útnak indulni!”

forrás

Sínai hegy

„mert így gondolkodott: “Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.” (Mk 5,28)

Kockázatos döntés. Ahhoz, hogy megérinthesse Őt, meg kell érintenie az embereket is. Ha valaki felismeri, akkor búcsút inthet a gyógyulásnak, viszont kiteszi magát a bőséges szidalmazásnak.

De mi más választása lehetne? Nincs pénze, nincsenek kapcsolatai, barátai, és nincs megoldása. Mindössze egy fura megérzése van afelől, hogy Jézus tud, és nagy reménye, hogy fog is segíteni rajta.

Lehet, hogy neked is csak ennyid van: egy fura megérzésed és egy nagy reményed. Semmid sincs, amit adhatnál. De fájdalmad van. Mindaz, amit felajánlhatsz Neki a fájdalmad.

Lehet, hogy ez tartott vissza attól, hogy Istenhez gyere. Tettél már egy vagy két lépést Felé, de azután megláttad az embereket körülötte. Annyira tisztának tűntek, annyira megvolt bennük minden, annyira szilárd hittel rendelkeztek. És amikor megláttad őket, eltakarták Őt előled. Így hát megtorpantál.

Ha esetleg a leírtak illenek rád, akkor jól jegyezd meg, hogy azon a napon egyetlen emberről jelentette ki Jézus, hogy van hite. Ez az ember nem egy gazdag adománnyal jött. Nem tartozott a hűséges követők közé. Nem egy elismert tanító volt. Egy szégyenkező, nincstelen volt, aki belekapaszkodott a megérzésébe, hogy Jézus meg tudja, és belekapaszkodott a reményébe, hogy Jézus meg is fogja őt gyógyítani.

Nem is rossz meghatározása ez a hitnek: egy meggyőződés, hogy Isten meg tudja tenni, és egy remény hogy Isten meg fogja tenni. Hasonló a Bibliában található definícióhoz: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsidók 11:6)

Ugye, nem is olyan bonyolult? A hit az a meggyőződés, hogy Isten valóságos és Isten jó. A hit nem valami misztikus tapasztalat, vagy egy éjféli látomás, vagy egy hang az erdőben… A hit az egy döntés, hogy elhiszem, hogy Aki mindent alkotott, nem hagyta magára az alkotását, és még mindig küld fényt az árnyékba, és még mindig válaszol a hit megnyilvánulásaira.

Természetesen nem volt bizonyosság. Az asszony csak remélte, hogy Jézus válaszolni fog… és vágyott rá… de nem tudhatta biztosan, hogy így lesz. Mindössze annyit tudott, hogy Ő ott volt és Ő jó. Ez a hit.

A hit nem az a meggyőződés, hogy Isten azt fogja cselekedni, amit akarsz. A hit az a meggyőződés, hogy Ő azt fogja tenni, ami helyes.

Max Lucado

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 11,25–30)

A nyár közepén ebben a vasárnapi evangéliumban Jézus megkönnyebbülést, felüdülést kínál azoknak, akik megfáradtak és terhek alatt görnyednek. Nem nehéz magunkra ismerni ebben a megszólításban, hiszen mindannyian hordozunk nehézségeket. Életünk sötétségeinek, sebeinek, veszteségeinek terhe időnként nyomasztóvá válik. De különösen nagy teher nélkül is előfordul, hogy a munkahelyi taposómalomban vagy a családi élet mókuskerekében elfogy az erőnk, megfáradunk. 

Az örömhírként elhangzó ígéret mindjárt felveti a kérdést: miben áll ez a felüdülés, amit Jézusnál találhatunk? Vajon ez a hívás az életünk végén Jézusnál lelt örök békére vonatkozik? Vagy esetleg a templom csendjében, a liturgiában megtapasztalt megnyugvásra, amelyben hétről hétre letehetjük a gondjainkat? A válasz az evangéliumi szakasz első felében rejlik: ujjongó hálaadásában Jézus arról a kapcsolatról beszél, ami őt, a Fiút az Atyához kapcsolja. Az evangéliumban közvetlenül ezelőtt arról olvasunk, hogy Jézust elutasították a honfitársai. Ő pedig éppen ebben az elutasítással, magánnyal terhes tapasztalatban észleli minden valóságnál erősebben azt, hogy az Atya ismeri őt, és hogy küldetésének lényege éppen az, hogy az őt követők is megismerjék az Atyának ezt a megtartó, szerető jelenlétét. A terheink súlyától való szabadulás tehát nem valami varázsütésre elnyert „happy end” vagy egy imádságunk hatására kitöltött „lelki energiaital”, amitől hirtelen minden más lesz. A felüdülés abban áll, hogy minden rossz, ami velünk történik, értelmet nyer ebben a mindent átölelő istenkapcsolatban.

Így értelmezhető Jézusnak az az első hallásra kissé csalódást keltő mondata is, hogy a megkönnyebbülés feltétele az, ha felvesszük az igáját. Mintha a terheinket csak lecserélni lehetne, nem pedig szabadulni tőlük. De a jézusi megkötöttség éppen azért édes, mert nem jelent mást, mint a kapcsolat biztonságát. Az iga, bár súlya van és beszorít, lehetővé teszi, hogy az ökör ereje hasznosuljon. A Jézushoz és általa az Atyához való kapcsolódásunk biztosítja, hogy küzdelmeink ne hiábavalók legyenek, hanem magunk és mások üdvösségét szolgálják. S ha a terheinket tudjuk kitartóan az istenkapcsolatunkba ágyazva hordozni, akkor Jézustól tanulva megnyílhat előttünk a szelídség és az igazi alázat útja: az előbbi az önakarat, az erőszak minden formájának elengedését jelenti, az utóbbi pedig a szabadságot mások véleményétől, a sikertől, a világ tetszésétől, végső soron önmagunktól.

Az evangéliumban felkínált felüdülés tehát nem pusztán az átmeneti jó érzés, hogy egy imaélményben Jézus megigazítja a vállunkon a keresztet, de nem is a halálunk után ránk váró örök nyugodalom. Hanem annak a lehetősége, hogy a minket megkörnyékező rosszat és erőtlenséget hordozhatjuk Jézussal együtt, sőt engedhetjük, hogy ő hordozza, nekünk csak benne kell maradnunk a vele való kapcsolatban, és engednünk kell, hogy Lelke által szabaddá tegyen minket önakaratunk és sebzett énünk gúzsba kötő igájától.

Baán Izsák OSB

kép

Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvösségre vezető megtérést hoz, amelyet senki sem bán meg; a világ szomorúsága viszont halálba visz.2 Kor 7,10

Ezen gondolatok mentén indul el Gájer László atya. Mi a különbség az Istennek tetsző szomorúság és a világ szomorúsága között?

Az Úr a sebeinket hordozó Pásztor

A szentlecke Péter apostol első leveléből a csendes békességről szól, kezdte beszédét a pápa: „Vétkeinket saját testében fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnöknek, és az igazságnak éljünk. Az ő sebei szereztek számotokra gyógyulást. Olyanok voltatok ugyanis, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek Pásztorához és oltalmazójához”. Jézust pásztornak látja Péter, aki a tévelygő juhok megmentésére jön, ahogy a válaszos zsoltár mondja: „Az Úr nékem pásztorom, ínséget nem kell látnom. Zöldellő mezőkön terelget engem, csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti”. János evangélista pedig – tette hozzá a pápa – „kapunak” mondja őt, amin keresztül belép a nyáj. Aki nem ezen a kapun keresztül jön, az tolvaj és rabló, ők az ál-pásztorok, akik sokan voltak a történelemben. Nem törődtek a nyájjal, csak a karrierrel, a politikával vagy a pénzzel. Ám az emberek ismerték őket és az Istent saját útjaikon keresték.

Jézus stílusa legyen a pásztor stílusa!

Ám amikor van egy jó pásztor, akkor a nyáj előtte megy. A jó pásztor meghallgatja a nyájat, vezeti őket és gondjukat viseli. A nyáj pedig tud különbséget tenni a pásztorok között és ebben nem hibázik, a nyáj bízik a jó pásztorban, Jézus Krisztusban. Csak a Jézushoz hasonló pásztor kelt bizalmat a nyájban, mert ő a kapu. Jézus stílusa legyen a pásztor stílusa! – kérte a pápa. Jézus a Jó Pásztor, mert ahogy a szentlecke mondja: „szenvedett értünk, példát hagyva nektek, hogy a nyomában járjatok. Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos Bíróra”.

Jézus a jó pásztor, a nyáj és a juhok eszményképe, egy húsvéti eszménykép

Jézus szelíd volt, ami a jó pásztor egyik jellemzője, a szelídség. A jó pásztor szelíd, ami egy rejtett dolog, nem mutatja magát és nem is védekezik. A jó pásztor gyengéd, a közelség gyengédségével. Ismeri a juhokat egyenként, mindegyikkel külön-külön törődik. Ha pedig este hazatérve észreveszi, hogy egy hiányzik közülük, utánaered, megkeresi és vállára veszi. Ez a Jó Pásztor, Jézus Krisztus, aki elkísér minket az élet útján. És ő a pásztor, a nyáj és a juhok eszményképe, egy húsvéti eszménykép. Az egyház húsvét első hetén énekli a frissen megkereszteltekről: „Ezek az új bárányok”. És ő az eszményképe a gyengédségnek, a jóságnak és a szelídségnek. Az eszmény az egyház, melyet Jézus akar, egyúttal pedig ő az, aki megőrzi ezt az egyházat. A mai vasárnap egy szép vasárnap, a béke, a gyengédség, a szelídség vasárnapja, mert a mi pásztorunk gondjába vesz bennünket. „Az Úr az én pásztorom, ínséget nem kell látnom” – fejezte be a 22. zsoltár idézetével homíliáját Ferenc pápa.

forrás

kép

Maddassery Sebastian SVD verbita atya gondolatai egy pillangó kifejlődése kapcsán a kártékony hernyó állapottól a kényszerű bebábozódás utáni megtisztult újjászületésig.Mindennek mi köze a mai életünkhöz, a mai bezártságunkhoz??? Erre ad választ Sebastian atya.