Elöljárója azzal küldte Arsba a három éve szentelt fiatal papot: „Nem nagyon szeretik a Jóistent azon a plébánián; majd te viszel oda egy kis istenszeretetet.” Roger J. Landry írását foglaljuk össze.

1818-ban, János atya érkezésekor Arsban csakugyan meglehetősen langyos volt a hitélet. A francia forradalom idején sokan eltávolodtak az Egyháztól, a Szent Sixtus-templomot klubhelyiségnek használták a forradalmi szabadgondolkodók. Vianney Szent János közvetlen elődei hiába próbálták emberfeletti küzdelemmel Istenhez téríteni a falusiakat, azok a vasárnapi mise helyett inkább dolgoztak vagy kocsmába mentek. Áldozáshoz még a templomba járó kevesek közül is alig néhányan járultak. Teljes vallási közömbösség uralkodott.

Ebbe a környezetbe hozta Vianney Szent János Isten szeretetének tüzét. Azzal kezdte, hogy végiglátogatta mind a hatvan helyi családot. Próbálta őket rávenni, hogy térjenek vissza az Egyházhoz – nem sok sikerrel. Kitakarította és saját pénzén szépíteni kezdte a templomot – ez nyilván beszédtéma volt a faluban, de nem sokakat vonzott a padokba. Mindezt felmérve János atya a kereszténység két legerősebb fegyveréhez folyamodott: az imához és az önmegtagadáshoz.

Éjszakákon át virrasztott a templomban az Oltáriszentség előtt: térden állva, könnyek közt könyörgött az Úr Jézushoz a nép megtéréséért. Virrasztásai felkeltették az emberek érdeklődését: mi visz rá valakit, hogy egész éjjel az ő megtérésükért imádkozzék? Imáit böjttel kísérte: olykor egy hétig néhány szem főtt krumplin élt. Vezeklésül kötélből font ostorral ostorozta magát, hogy Krisztus szenvedésével egyesüljön, mint  az évszázadok során oly sok szentéletű pap és szerzetes.

Csak ekkor kezdett szent szigorúsággal prédikálni a bűnök: a kocsmázás, a léha táncmulatságok és a vasárnapi mise elmulasztása ellen. A kocsmai italozásban azt a rosszat látta, ami a férfiak többségét megrontja és a családokat anyagilag, lelkileg tönkreteszi. Könnyek közt beszélt ellene: „A kocsma a sátán műhelye, lélekeladás, családrombolás, egészségkárosítás, veszekedések, gyilkosságok színhelye. Krisztus sírt Jeruzsálem felett, én pedig miattatok zokogok. Hogyan tudnék nem zokogni, hiszen a pokol létezik! Nem én találtam ki. Isten beszélt róla. S ti nem hallgattok rá… hanem minden megtesztek, hogy oda jussatok… Azt hiszitek, Isten ott nem lát benneteket? Éppúgy lát titeket, mint én most. Van kárhozat! Kérlek, gondoljatok rá! Azt hiszitek, a plébánosotok engedni fogja, hogy mindörökre benne égjetek?” Szavai hatásosak voltak. A kocsmák sorra bezártak. Vianney Szent János működésének köszönhetően – mivel a legfőbb okot megszüntette – megszűnt Arsban a szegénység.

Az arsi plébános a táncmulatságok ellen is felemelte szavát. Nem volt prűd, de döbbenten látta, mennyi fiatalt visznek testi bűnbe az orgiába hajló mulatozások, és sok szülő egyszerűen szemet huny e fölött. Igen kemény szavakkal emlékeztette őket lelkiismereti felelősségükre: „Sok anya mondja, hogy gondja van a lányára – igen ám, a ruhájára, de nem a lelkére! Menjetek, gonosz szülők, menjetek a pokol mélyére, ahol Isten haragja vár, amiért túlzott szabadságot adtatok a gyermekeiteknek! Menjetek csak, nemsokára ők is követnek majd, olyan jó példát adtatok… Akkor majd meglátjátok, hogy igaza volt a plébánosotoknak, amikor tiltotta ezeket a sátáni mulatozásokat.”

Hogy nyomatékot adjon szavainak, és humorral ijesszen el a bűnalkalmaktól, a Keresztelő Szent János-kápolna ívére kiírta: „A feje volt egy tánc ára”. A zenészeknek nemegyszer dupla pénzt fizetett, hogy hazamenjenek, a fiatalokat pedig csak úgy oldozta fel, ha megígérték, hogy többé nem vesznek részt ilyen mulatságon. A mulatságok idejére közbenjáró imát, a fiataloknak pedig más értékes, közös programokat szervezett.

Végül a vasárnapi szentmise fontosságára igyekezett ráébreszteni az embereket. Tudta, hogy az Eucharisztia a keresztény lét csúcsa, gyökere és középpontja, s hogy nélküle nem lehet tartósan Isten felé fordítani az embereket. A hívek többsége azonban inkább vasárnap is a munkát választotta a szentmise helyett.

„Egyfolytában dolgoztok, de amit megkerestek, tönkreteszi testeteket is, lelketeket is. Aki vasárnap dolgozik, elmondhatja, hogy eladta lelkét az ördögnek, keresztre feszítette az Urat, megtagadta keresztségét. Örök kárhozatra van ítélve, a semmiért cserébe. A vasárnap az Úr napja, az ő tulajdona. Van-e jogunk beleavatkozni abba, ami az övé? Képes-e kárpótolni a vasárnap megkeresett pénz azért, hogy megszegted Isten törvényét?” – Vianney Szent János könnyezve prédikált, olyan tűzzel, hogy a kevés jelenlévő még ötven év múlva is emlegette. De azokat is felkereste, akik nem jöttek el a templomba. Vasárnap reggelenként kiment a földekre, és akit dolgozni látott, emlékeztette, hogy az Úr parancsa ellen cselekszik.

Fáradhatatlan buzgósággal hirdette azt a három igazságot, amelyet minden kor lelkipásztorainak kötelessége az emberek szívébe vésni: hogy létezik kárhozat, hogy léteznek halálos bűnök, amelyek miatt – ha nem kapunk feloldozást – elkárhozunk; s hogy a vasárnap indokolatlan profanizálása és a szentmise szándékos elmulasztása halálos bűn. Néhány év elteltével Arsban az emberek elkezdtek templomba járni. Megkezdődhetett szentté formálásuk lassú, fáradságos folyamata.

Fr. Roger J. Landry írásai alapján

kép

Homoszexualitás belülről, ma már katolikus szemmel – Interjú Robin Beckkel

Tizenkét leszbikus kapcsolatban élt, mindannyiszor a boldog, végleges életközösség reményében. Mégis minden alkalommal azt tapasztalta, hogy amint a meghitt barátság szexuálissá vált, minden elromlott. Mi lehet ennek az oka?

Beck: Azt hiszem, amikor valami átszexualizálódik, az teljes emberségünket felhozza. Azt is hiszem, hogy a legtöbb ember, aki homoszexuális életformában él, sérült. Így amikor elkezdődik a szex, valamiképpen előjön a sérülés is. És amikor intim kapcsolatba lép két ember, akik mindketten egy halom lelki és pszichológiai sérülést hordoznak, az egyszerűen túl sok, nem bírják elviselni.

Meggyőződésem, hogy a homoszexuális emberek valamennyien sérültek. Sokan vitatják ezt, elkötelezett keresztények is. Én viszont még nem találkoztam olyan emberrel, aki aktív homoszexuális életet él – vagy abból szabadult –, és ne őrizne a lelkében valamilyen fájdalmat, elutasítást stb. a múltból, általában gyerekkorból.

Isten a férfit inkább szexuálisan, a nőt inkább érzelmileg motiváltnak alkotta. Ez a szép a férfi és nő kapcsolatában, hogy valamiképpen kiegyensúlyozzák egymást. Ha férfiak kerülnek egymással szexuális kapcsolatba, egyre kielégületlenebbek, és mindig valami többre vágynak. Ezért létesít sok homoszexuális férfi több száz kapcsolatot, vagy akár ezret is. Ugyanígy amikor két nő kerül intim közelségbe. Nincs más, csak érzelmi hullámzás, kavargás, minden csupa dráma.

Működne a homoszexuális kapcsolat, ha egyik fél sem hordozna sérülést?

Nem, mert Isten nem úgy teremtett minket. Teremtőnk azt mondta, a férfi elhagyja apját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz. Isten teremtő terve a férfinak és a nőnek szólt, nem a férfinak egy másik férfival vagy a nőnek egy másik nővel.

Olyan ez, mintha kitalálnám, hogy az autóm legyen hajó, és vízre lökném abban a hitben, hogy ez így rendben lesz. A General Motors azonban nagyon kéri, hogy ne tegyem. Ha kihajítom a gyártó tervét, és a folyóba kormányzom az autót, az autó elsüllyed és én megfulladok. Minket Isten teremtett. Ő tudja és ő mondja meg, milyennek. Lelkünket az Írás szavához kell igazítanunk. A tapasztalatom az, hogy nincs boldog homoszexuális kapcsolat, mégpedig azért nincs, mert ellenkezik azzal, amilyennek Isten megteremtett minket.

Egyesek megtanulnak ilyen kapcsolatban élni – akadnak, aki azt állítják, hogy 40 éve együtt vannak és igazán boldogok –, de úgy gondolom, miközben boldogok próbálnak lenni, végül mégis csak eltérnek a teremtő tervtől. Némelyek talán csakugyan boldognak hiszik magukat, miközben az autójuk éppen süllyed a folyóban, de végül elkerülhetetlenül rájuk köszönt a valóság. Isten a nőt nőnek, a férfit férfinak teremtette. Ha férfi férfival kerül szexuális kapcsolatba, az szükségképpen eltér attól, amilyennek Isten a szexuális kapcsolatot elképzelte, s így nem hoz számukra mást, csak nyomorúságot.

Azt írta, hogy vonzódása a nőkhöz mindig érzelmi volt, és ez a legtöbb leszbikusra igaz. Miért? Érzelmileg miért nem elégítették ki soha ezek a kapcsolatok?  

A férfi elsősorban tiszteletre vágyik, a nő pedig szeretetre és érzelmi gondoskodásra. Ha összekerül két nő, akik ugyanazt igénylik, nagyon nehéz azt egymástól megkapniuk. Isten úgy alkotta meg a férfit és a nőt, hogy egymást kiegészítve megadhassák a másiknak, amire szüksége van. A férfinak a tiszteletet, a nőnek az érzelmi gondoskodást. Azért tudják ezt megadni egymásnak, mert nem mindketten ugyanarra vágynak.

Azt hiszem, a legtöbb leszbikusnak, aki nőkhöz vonzódik, az édesanyjával való kapcsolata sérült. Tudom, hogy nálam így van. Nem kaptam meg édesanyámtól az érzelmi gondoskodást, amire szükségem lett volna. Anyám okozta a sérülést, én pedig más nőktől vártam a gyógyulást: hogy megadják, amit anyám nem tudott megadni. Tízéves koromban láttam A muzsika hangjai című filmet. Julie Andrews játszotta Mariát, aki csodálatos szeretetet visz az anya nélkül maradt hétgyermekes családba. Emlékszem, arra gondoltam, milyen boldog lennék, ha Julie Andrews szeretne engem. Valójában arra vágytam, hogy legyen valaki, aki egy életen át olyan lehet számomra, mint a filmbeli Maria.

A keresztény hit mindig fontos volt önnek. Sokat foglalkozott azzal, hogy a keresztény tanítást megpróbálja hozzáigazítani a homoszexuális életszemlélethez. Miért?

Azért, mert mindig tudtam, hogy Isten van, és szoros kapcsolatom volt vele. Tudtam, hogy nem tudnék Isten nélkül élni. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy szeretet nélkül sem tudnék élni, és emberi szeretetet akkor egyetlen módon kaphattam: egy másik nőtől.

Mégis bennem volt, hogy szükségem van Istenre. S mivel egyikről sem tudtam lemondani, nem maradt más választásom, mint kimagyarázni az Írást. Azt mondtam: nem lehet, hogy Istennek ellenére vannak a kapcsolataim, és a Biblia, amikor elítéli a homoszexuális viselkedést, bizonyára nem is úgy érti. Azt akartam, hogy Isten tetszéssel tekintsen erkölcstelen életemre. Így gondolkodtam akkoriban, mert oly mérhetetlenül vágytam a szeretetre és annyira féltem a magánytól. Nem bírtam társ nélkül.

Ön szerint hogyan tekint Isten a homoszexualitással küzdő emberekre?

Azt hiszem, Istennek nagyon fáj, amikor így élnek, mert tudja, milyennek teremtett minket, és tudja, hogy aki elindul ezen a lejtőn, elveszíti azt a csodaszép életet, amire meghívott minket. Nem hiszem, hogy Isten odaföntről utálkozva tekintene a homoszexuális életet élő emberekre. Meggyőződésem, hogy szereti azokat, akik ennek a bűnnek lettek rabjai, mert valami sokkal szebbet tartogat számukra. Szívből hiszem, hogy az Úr nem csupán megszabadítja az embert ettől a bűntől, hanem helyre is állítja Istentől kapott szexualitásunkat. Mélységes szeretettel és tisztelettel tekintek a házasságra. Életem legnagyobb fájdalma, hogy nem lehetett részem benne, és elment a hajó, már nem lehetnek gyermekeim. Ezt mérhetetlen veszteségként élem meg.

Miért nevezi hatalmas csodának, hogy Isten kihozta a homoszexuális életformából?

Mert harmincöt éven át arról álmodoztam, hogy egyszer megtalálom a tökéletes kapcsolatot egy másik nővel. Annyira rettegtem a magánytól, hogy amikor egy-egy kapcsolatom megromlott, már bele is mentem a következőbe, nehogy eggyel több nap teljék anélkül, hogy valaki ne szeretne és valakinek fontos ne lennék. A csoda az, hogy öt éve boldog vagyok, hogy Isten számára fontos „valaki” vagyok. Boldog vagyok, hogy mindennap egyedül ébredek, és azzal az örömmel ébredek, hogy végre megfelelő kapcsolatom van Istennel. Az egyedüllétben egyedül Isten ámulatos kegyelme tart meg. Ez a csoda.

Egyre több országban válik társadalmilag elfogadottá a homoszexuális életforma. Mit üzen az elbizonytalanodó katolikusoknak, papoknak és hívőknek?

Amikor egy katolikus fiatal bejelenti a szüleinek, hogy „meleg”, a szülők egyszerre elfogadóvá válnak a homoszexuális életformával kapcsolatban. Úgy vélik, mivel normálisan, jól nevelték a gyermeküket, a homoszexualitás is normális kell legyen. Erősíteni kezdik gyermekük rendellenességét ahelyett, hogy szeretettel figyelmeztetnék az Úr útjaira. Jézus azt mondta, hogy aki jobban szereti gyermekét, mint őt, nem lehet tanítványa (Lk 14,26). A katolikus szülőknek szívükbe kell vésniük ezt.

Az Egyháznak szeretnie kell és hűnek kell lennie az igazsághoz. Az igazság az, hogy Isten nem arra teremtette az embert, hogy azonos nemű partnerrel éljen intim kapcsolatban. Ez az életforma lélekromboló. Ez az igazság, amiből nem lehet engedni. Az ilyen kapcsolat nem életadó és nem szolgálja Isten dicsőségét. Ezek tények, nem lehet szépíteni. A gyógyulásnak feltétele a bűnbánat. Bűnbánat pedig csak akkor születik, ha az emberek hallják az igazságot.

Ám szeretet nélkül hirdetni az igazságot olyan, mint szívműtétet végezni érzéstelenítés nélkül. Kell az együttérzés. Mint amikor az orvosnak közölnie kell valakivel, hogy halálos beteg. Nem ráförmedve, hogy „maga rákos!”, hanem tapintatosan tudomására hozva. Lesz, aki sírva fakad, mert rettenetes ezt megtudni. Az is rettenetes, amikor 19 évesen valaki, aki azt hiszi, csak azonos neműt képes szeretni, meghallja, hogy ez az életforma lelkileg, sőt testileg is halálos. Az Egyháznak ilyenkor szeretettel azt kell mondania: „Te nem ez vagy! Ha a homoszexuális hajlam kiélése mellett döntesz, sohasem lesz megfelelő kapcsolatod Istennel, sőt tönkreteszed az életedet. A jó hír azonban az, hogy szeretünk és türelmesek vagyunk veled. Ha ezerszer elesel, akkor is melletted állunk.”

A bűnösöknek térdre borulva bűnbánatot kell tartaniuk. Az Egyház pedig legyen a világosság; a pápa hívjon bűnbánatra, a papok ne keressék a világ tetszését, hanem szeretettel hirdessék az igazságot. Ha az emberek ezért elmennek, ám legyen, hadd menjenek. Majd amikor zátonyra futott az életük, visszajönnek. És ahová visszajönnek, olyan lesz, mint egy jó kórház, ahol igazi vigaszra és gyógyulásra lelnek.

Sokan küszködnek homoszexuális vonzódással, amire a világ még rá is erősít a hazug ígérettel, hogy „éld ki, és boldog leszel”. Mit üzen nekik?

Azt üzenem: Isten ki tud gyógyítani ebből a küszködésből. Nem népszerű üzenet, de tudom, hogy igaz, mert harmincöt évig voltam benne, és Istennek hála, kijöttem belőle. Ha engem meg tud gyógyítani, bárkit meg tud gyógyítani.

Azon kívül, hogy imádkozik a gyógyulásért, még néhány dolgot tehet az, aki nemkívánatos homoszexuális vonzalmakkal küzd. Érdemes olyan barátokhoz fordulnia, akikről tudja, hogy segítik a szabadulás útján. Érdemes élnie az egyházban rendelkezésre álló gyógyító szolgálatokkal. Csatlakozhat segítő csoporthoz. Jól teszi, ha megválik a tévéjétől és rááll egy keresztény rádióra. Nagyon fontos, hogy mindig tudja: van gyógyulás, van szabadulás, nem kell egész további életét ebben a gyötrődésben töltenie. Jézus mindent neki szeretne adni, csak kérnie kell. A 23. zsoltár mondja: „Felüdítette lelkemet”. Vagy igaz ez, vagy nem. Én tudom, hogy igaz. Velem megtörtént.

forrás

Isten minden nyelvet beszél – beleértve a tiédet is. Hát nem megmondta, hogy „Én magam tanítalak, s megvilágítom az utat, amelyen járnod kell. Figyelemmel kísérlek, és tanácsollak, mit tegyél” (Zsoltárok 32,8)?

Vagy, nézzük Jób könyvét, mely arra sürget, hogy „Tanítson téged a Mindenható beszéde” (Jób 22,22). Milyen nyelven szól hozzád Isten?

Örülsz neki, hogy szól hozzád? Hálás vagy, hogy annyira törődik veled, hogy beszél hozzád? Hát nem fantasztikus tudni, hogy „Az Úr elmondja a titkait azoknak, akik tisztelik Őt” (Zsoltárok 25,14)?

A nagybátyám, Carl, nagyon hálás volt, amikor valaki szóba állt vele. Egy gyermekkori betegség következtében elveszítette a hallását és a beszédkészségét. Mind a hatvanvalahány évét teljes csendben élte le. Csak néhányan beszélték a nyelvét.

Édesapám volt az egyik. Idősebb testvérként úgy érezte, felelős az öccséért. Miután apjuk meghalt, még inkább úgy érezte, hogy neki kell apáskodni fiatalabb testvére felett. Így hát megtanulta a jelnyelvet. Apám sohasem volt túl buzgó, ami a tanulást illette. Soha nem fejezte be a középiskolát, ezért egyetemre sem járt soha. Nem látta szükségét annak sem, hogy spanyolul vagy franciául tanuljon. Azonban vette a fáradságot, és nem sajnálta az idejét, hogy az öccse nyelvét megtanulja.

Ahányszor apám belépett a szobába, Carl arca felderült. Ketten bekuporodtak egy sarokba, kezeik csak úgy röpködtek, és nagyon jól érezték magukat együtt. És bár soha nem hallottam Carl-tól, hogy megköszönte volna (hiszen nem is tudta volna szavakkal elmondani), a hatalmas mosoly az arcán semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy milyen hálás. Apám megtanulta az ő nyelvét.

Atyád is megtanulta a nyelvedet. „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait…” (Mt 13,11). Esetleg megköszönhetnéd Neki. És ha már ezt teszed, kérdezd meg Tőle azt is, hogy nem mulasztottál-e valamit meghallani, amit mondani akart neked az életeddel kapcsolatban?

Max Lucado

Szent Benedek (kb. 470-547) életéről meglehetősen keveset tudunk. Halála után 40-50 évvel azonban (még elő tanúk elbeszélése nyomán) Nagy Szent Gergely pápa a Dialógusok című művének második részében megírta életét. Ez azonban, a szerző szándéka szerint, a Benedek életéhez kapcsolódó kis történetek, csodák sorozata. Gergely pápa igazában azt akarja olvasói tudtára adni, hogy hőse, Benedek — “neve és kegyelem szerint Áldott” (ezt jelenti a Benedictus név is) –, a Lélek mindenféle adományát megkapta. Életrajzi adatként azonban ebből az elbeszélés-sorozatból is világos: a szabin hegyek között fekvő kisvárosból, Nursiából (ma: Norcia) származott, Rómában tanult, de tanulmányai befejezése előtt — megundorodva az ottani erkölcstelen élettől — visszavonult, először Enfidébe (ma: Affide), majd tovább az Anio folyócska völgyében Sublacumba (ma: Subiaco). Itt éveken át remetéskedett, majd tanítványokat gyűjtött egy kis monostorba. Később — a hagyomány szerint 529-ben — innen is tovább ment, és végleg a Cassinum hegyen (ma: Monte Cassino) telepedett le, és ott alapította meg tulajdonképpen monostorát. Ennek a közösségnek írta szabálykönyvét, a Regulát.

A keresztény Nyugat számára a benedeki Regulát követő szerzetesek, a bencések teremtették meg a szerzetességet.Nursiai Szent Benedek

Regula

Szent Benedek szerzeteseivel Cassinum hegyén (ma: Monte Cassino) telepedett meg végleg. Itt írja meg — a szerzetes atyák tanításának és saját élettapasztalatainak felhasználásával — Reguláját, a közösségben élő szerzetesek szabálykönyvét.
A Regula szerzetesi életkeretet és lelki alapokat nyújtó írás, amely szerkezetileg Prológusból (Előszó) és 73 fejezetből áll.
A benedeki Regulát követő szerzetesek apát vezetése alatt az evangéliumi tanácsok vállalásával radikálisabb keresztény életet szeretnének élni. Mindebben a tanulékony szív megőrzése, az engedelmesség, az egyszerű élet vágya és a tisztaság segíti őket. Életük keretét a liturgia (közösségben végzett imádság), a lectio divina (lelki épülést szolgáló olvasmányok) és a munka jelöli ki.

Regula szövege

forrás

kép és részletesebb életrajz

Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé! (Kiv 20,17)

Hogyan látod az életed? Tetszik, szereted és élvezed, vagy azt kívánod, bárcsak más lenne? Amikor másokat látsz, azt kívánod, bárcsak a helyükben lehetnél, és az ő életük lehetne a tiéd? Szeretnél úgy kinézni, ahogyan ők, azzal rendelkezni, amivel ők, szeretnéd a családjukat, a karrierjüket? Vagy, elégedett vagy azzal az élettel, amit Istentől kaptál?

Ha valaki a másét kívánja, azt a Biblia nem támogatja. Isten a Tízparancsolatba is belefoglalta ennek a tiltását. Soha nem lesz tiéd valaki másnak az élete, így azután vágyakozni felesleges időpocsékolás. Nem lesz a kinézeted sem olyan, mint az övék, tehát használd ki a legjobban azt, amid van.

Senkinek sem tökéletes az élete, és az is lehetséges, hogy ha valakinek az életét kívánod, az illető valaki másnak az életét kívánja, vagy éppen a tiéd után vágyakozik. Ismeretlen emberek híresek akarnak lenni, a hírességek pedig az ismeretlen emberek magánéletére vágynak. Az alkalmazott főnök akar lenni, a főnök pedig, kevesebb felelősségre vágyik. Az egyedülálló nő házasságról álmodozik, a házasságban élő pedig, néha azt kívánja, hogy bárcsak egyedülálló lenne. A megelégedettség nem érzés, hanem döntés. A megelégedettség nem azt jelenti, hogy soha nem akarunk változást, vagy javulást látni, hanem azt, hogy boldogok lehetünk ott, ahol vagyunk, és a lehető legtöbbet kihozzuk abból, amink van, és élvezzük az élet ajándékát.

Bízz Benne. Ha Isten azt akarja, hogy neked is meglegyen az, ami másnak, akkor bízhatsz Benne, hogy eléd fogja hozni, de először azzal légy elégedett, amid van.

 

Joyce Meyer

Az év legforróbb hónapját, júliust, katolikus Anyaszentegyházunk Jézus Szent Vérének szenteli. Sok egyházközségben ilyenkor naponta elimádkozzák a Jézus Vére Litániát, és egyéb engesztelő ájtatosságokat tartanak az értünk kiontott Szent Vér tiszteletére. De honnan is származik a Szent Vér tisztelete Egyházunkban? Elsősorban Isten szava, a Szentírás az alapja:

„A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.” (Jn 6,55-56)

„Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett. Ha ugyanis a bakok és bikák vére meg az üsző hamva a tisztátalanokra hintve külsőleg tisztává teszi őket, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére, aki az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk. Ezért ő új szövetség közvetítője.” (Zsid 9,12-15a)„(…) ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, a ránk hulló vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé.” (Zsid 12,18-24)
Másrészt pedig Egyházunk kétezer éves története során több olyan csodás jelenség, eucharisztikus csoda támasztotta alá a Szent Vér kultuszát, amely ma is bátorít minket, mai keresztényeket, hogy Jézus Szent Vérét különleges tiszteletünkkel vegyük körül. Ezen csodás események során az átváltoztatáskor a bor valóságos vérré változott a kehelyben, vagy vércsöppek jelentek meg az átváltoztatott szentostyán, – így adatott jel a Mennyből a kételkedőknek az eucharisztikus jelenlét iránt. Ilyen Szent Vér ereklyét őriznek a németországi Walldürn-ben, ahol az átváltoztatás után az oltáron felboruló kehelyből vér folyt az oltárkendőre, s a megfeszített Üdvözítő alakját rajzolta ki; de Szent Vér kegyhely van Magyarországon is, a Baranya megyei Bátán, ahol a szentostyán véres csöppek jelentek meg. Itt július első vasárnapján, a Szent Vér ünnepén tartanak nagy zarándoklatot.
A Szent Vér tisztelete arra tanít bennünket, hogy becsüljük meg Jézus értünk hozott véráldozatát. Becsüljük meg azt, hogy annyira szeretett bennünket, hogy nem sajnálta a vérét ontani, az életét feláldozni érettünk. És igazán megbecsülni akkor tudjuk ezt a nagy szeretetet, ha hiteles, imádságos keresztény életünkkel méltókká válunk Jézus barátságára… Július hónap legyen jó alkalom arra, hogy Jézus Vérét különösen is tiszteletünk központjába állítsuk. Jézus Szent Vérének litániája megtalálható a „Hozsanna” imakönyvben, a Litániák között.

Jézus Szent Vérének rózsafüzére
A rózsafüzér 7-szer 7 fekete szemet tartalmaz, mint a Hétfájdalmas Olvasó.
Bevezetés:
Hiszekegy… Miatyánk… Üdvözlégy (3-szor)…
Üdvözlégy titkok:
1. akinek Szent Vére értünk kiserkedt.
2. akinek Szent Vére értünk elfolyt.
3. akinek Szent Vére értünk kiömlött.

Hetedek:
Miatyánk… Üdvözlégy (7-szer)… Dicsőség…
Üdvözlégy titkok:
1. akinek Szent Vére a körülmetéléskor kiserkedt.
2. akinek Szent Vére az elfogatatás éjszakáján a kínzások
következtében kiserkedt.
3. akinek Szent Vére a megostorozáskor kifolyt.
4. akinek Szent Vére a tövissel való megkoronázáskor kifolyt.
5. akinek Szent Vére a kereszt hordozásakor vállsebéből kifolyt.
6. akinek Szent Vére a keresztre szegezéskor a földre ömlött.
7. akinek Szent Vére Szívének átdöfésekor a földre ömlött.

Befejezés:
Könyörögjünk! Szűzanyánk! A Szent Vér Anyja! Vegyél körbe minket Szent Fiad Vérével, építs védőfalat Szent Fiad Véréből körénk, hogy ezen a Szent Falon ne tudjon áthatolni a gonosz semmiféle támadása. Szent Fiad Vére óvjon, védjen, őrizzen a jobb idők érkezéséig. Amen

 

forrás

kép

A hagyomány szerint a Golgotán fölfogták és áhítattal őrizték a Krisztus oldalából

folyó Szent Vér egy részét. Nagy Károly ideje alatt egyéb Krisztus-ereklyék mellett,

azt a drágakőedényt is Nyugatra hozták Jeruzsálemből, melyben a Szent Vért

őrizték.

Az átlényegülésről folyó 12-13. századi teológiai viták hatására növekedett

az Oltáriszentség kultusza, amelyet elősegített Lüttichi Szent Julianna látomása és

1264-ben a bolsenai mise, amikor a konszekrált ostya vérezni kezdett. Vérző

szentostyákról a 13.-14. században, a katolikus világ sok helyéről, főleg bajor

területekről van adatunk. Hatásukra IV. Orbán elrendelte az Úrnapja ünnepét.

A Szent Vér saját ünnepe Magyarországon augusztus 8-a volt. A helyi jelentőségű

ünnepet IX. Pius pápa 1849-ben az egész Egyház számára előírta július 1-re.

Ezután július a Szent Vér hónapja lett, Szent Vér-ájtatosságokkal.

Búcsújáró helyeink között Szent Vér-ereklyével bírt Pécs, Vasvár, Győr, Kassa,

A Szent Vér ereklye Ludbregben

Szeged, Ludbreg (Horvátország), Garamszentbenedek és Báta.

Bátai kegytemplom honlapja

 

forrás

kép

 

 

 

Az Úr Jézussal érintkezni kell: odamenni hozzá és megérinteni, illetve engedni, hogy ránk tegye a kezét. Kevés csak az érzelmek szintjén érintkezni vele, mert a legtisztább lelkesedés is lelohad, a legfennköltebb érzések is megváltoznak, talán épp az ellenkezőjükre fordulnak, mi magunk azonban több vagyunk ennél, személyiségünk érzelmeink mögött van. Kevés az értelmi úton való érintkezés is a mi Urunkkal, mert bár nélkülözhetetlen, hogy legyen róla alapvető fogalmunk, tudásunk, hiába gyarapítjuk vele kapcsolatos ismereteinket nap mint nap, ő mindezeken túl van, elérhetetlen messzeségben, s ha akarja, értelmünk működését részben vagy teljesen kiiktatva lép kapcsolatba velünk, álomban vagy elragadtatásban. Sőt még az akaratunk szabadságával történő érintés is kevés: hozhatunk döntéseket miatta és érte, de ha ezt nem az ő kegyelmének erőterében tesszük, erőfeszítéseink hiábavalóak és hatástalanok lesznek.
Testestül-lelkestül kell kiszolgáltatnunk magunkat Jézus érintésének, azzal a vággyal és hittel közeledve feléje, mint a hosszú évek óta beteg asszony, aki szenvedélyesen hitte, hogy már ruhája szegélyének érintésétől is meggyógyul. Az a közeg pedig, amelyben az Úr Jézussal a valóságos és teljes érintkezés létrejöhet, mindenekelőtt a szentségek és a liturgia világa, ahol ő lelkünk mélyét érinti meg, és megváltásának erejével legtitkosabb sebzettségünket gyógyítja. S ez akkor is igaz, ha külsőleg nem érezzük a gyógyulást. Az iránta való szeretetből elfogadott, értelmesen vállalt szenvedés mélyebb érintkezésre és egységre vezet a mi Urunkkal, mint a testi egészség visszanyerése. A gyógyulás vágyánál is erősebbnek kell lennie annak a vágyunknak, hogy vele egyesüljünk és az ő dicsőségére legyünk, akár úgy, hogy gyógyító ereje sokak előtt megnyilvánul rajtunk, akár pedig úgy, hogy szenvedéseinket egyesítjük az ő tisztaságos és végtelen érdemű szenvedésével.
Gyógyító Urunk, Jézus Krisztus, add kegyelmedet, hogy azzal a tudattal járuljunk Eléd minden szentáldozásban, hogy a kenyér színében isteni hatalmadat rejtő ruhád szegélyét érintjük, mely a Te csodálatos, gyógyító erődet közvetíti. Segíts, hogy tartózkodjunk a világ érintésétől, és elutasítsuk az önző és tisztátalan érintéseket, de a Te gyógyító, megerősítő, életadó érintésed hordozói és továbbadói lehessünk testvéreink számára.
Mk 5,21-43