Boldog Elena sürgetésére XIII.Leó pápa arra szólította fel a híveket, hogy ünnepélyes kilencedet tartsanak a Mennybemenetel és Pünkösd ünnepe között a keresztények egységéért.

Ez meghívás számunkra, hogy térjünk vissza az emeleti terembe szentségimádásban és közbenjárásban, hogy kezdjünk el imádkozni a Mennybemenetel ünnepe után naponta, hívjuk a Szentlelket és járjunk közbe a nap témájáért. A témákért imádkozhatunk spontán imával, imádkozhatunk Lélekben – a nyelvek adományával, a bűnbánat kifejezésével, hálaadással és dicsőítéssel, számtalan módon. Más könyörgések is hozzáadhatók, ahogy a Szentlélek vezet. Ez az ima az eucharisztia misztériumának szemlélése a Szentlélek erejében, ajándékaival.

 

1. nap
Közbenjárás Izraelért, a Szövetség népéért

Jöjj, Szentlélek a zsidó népre, Izraelre, – hogy meghallják Isten Szavát, és készítsd fel őket „Izrael reménységének” teljes megvalósulására – áldd meg idősebb testvéreinket, Szövetséged népét!(Ter 12,13; Zsolt 122,6; Iz 62,1-2; Ap Csel 28,20; Róm 11)
Könyörögjünk: Jeruzsálem salomjáért, békéjéért: hogy Jeruzsálem igazsága felragyogjon a nemzetek előtt és az egész zsidó nép előtt – Izraelben és a diaszpórában, – a nemzetemben, – a városomban.
2. nap
Közbenjárás Jézus Krisztus Egyházának megújulásáért
Jöjj, Szentlélek, gyújtsd fel újra tüzedet és újítsd meg Egyházadat!(Mt 3,11; ApCsel 2,17-21)
Könyörögjünk: hogy a „Pünkösd lelkisége” megújuljon az Egyházban, – a világban, – kontinensemen, – országomban!
(Belefoglalva a Szentatya szándékait) Könyörögjünk, hogy a „Pünkösd lelkisége” terjedjen az Egyházban; mint az ima, az életszentség, az egység és az evangélium hirdetésének fellángolása! (Pünkösdi ünnepélyes zsolozsma, 2004)

3. nap
Közbenjárás a keresztények egységéért
Jöjj, Szentlélek, egyesítsd Egyházadat – „Atyám, add, hogy egyek legyenek, hogy higgyen a világ”!(Jn 17,21; Ef 4,1-6;2 – 1 1 – 18)
Könyörögjünk: a kiengesztelődésért, az emlékezet megtisztulásáért és a kereszténység megosztottságának gyógyulásáért – a világban, a kontinensemen, – az országomban.

4. nap
Közbenjárás a társadalom megújulásáért
Jöjj, Szentlélek, és újítsd meg a föld színét! Alakítsd át a társadalmat Lelked erejével!(Mk 16,16-20)
Könyörögjünk: hogy az „élet kultúrája”, mely a Lélekből született, áthassa a társadalmat – a világban, – a kormányban,- a kontinensemen, – az országomban.
5. nap
Közbenjárás megtérésért és szentségért
Jöjj, Szentlélek, add, hogy a hit és remény növekedjen az emberek szívében, és add, hogy dicsőséged megnyilvánuljon
Egyházadban!(Róm 8,28-30; 10 – 9 – 10; Jn 3, 5-8)
Könyörögjünk: a bűnösök megtéréséért, az életszentségben való növekedésünkért, Isten dicsőségének megnyilvánulásáért- az Egyházban, a világban, a családomban.
6. nap
Közbenjárás kiengesztelődésért és gyógyulásért
Jöjj, Szentlélek, segíts, hogy egységben, alázatosságban és szeretetben élhessünk!(Zsolt 133, 1-3; Ef 4,1-6)
Könyörögjünk: kiengesztelődésért és gyógyulásért, hogy egység szülessen – magamban és családomban, – az egyházmegyémben, – a plébániámon, – a közösségemben,- az imacsoportomban.
7. nap
Közbenjárás az evangelizációra való felhatalmazásért
Jöjj, Szentlélek, képesíts minket, hogy beteljesítsük hívásodat és tanúid lehessünk a föld határáig, hogy a Jóhír hordozói lehessünk! (ApCsel 1,8)
Könyörögjünk: új felkenésért a Szentlélek által, hogy tanúi lehessünk, hogy elvigyük az evangéliumot minden teremtménynek,- az új evangelizációért az Egyházban.„Ma erről a térről Krisztus mindegyikőtöknek ezt mondja: Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (Mk 16,15). Ő számít mindegyikőtökre, és ugyanúgy az Egyház is. „íme,” – az Úr mondja – „veletek vagyok minden nap a világ végéig” (Mt 28,20). Veletek vagyok.” II. János Pál, 1998. Pünkösd vigíliája
8. nap
Közbenjárás a Szent Kereszt győzelméért
Jöjj, Szentlélek, győzelmedet hirdessék, dicsőséged nyilvánuljon meg a föld színén!(Ef 1,15-23; 2,16; lKor 1,17-18)
Könyörögjünk: a Szent Kereszt erejének és győzelmének hirdetéséért, hogy megváltó ereje megnyilvánuljon szerte a világon.
9. nap
Közbenjárás a Szentlélek új kiáradásáért és ajándékaiért
„Ne hagyjátok el Jeruzsálemet, hanem várjatok az Atya ígéretére, amelyről tőlem hallottatok: …néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni!”(Ap Csel 1,4) Ó, Jeruzsálem, Dávid városa! Isten városa, az utolsó vacsora városa, az Eucharisztiáé, az Ő szenvedésének,halálának és feltámadásának városa, a Szent Kereszt győzelmének városa, az emeleti terem városa : ahol Mária és a tanítványok vártak, Pünkösd városa: ahol a Szentlélek eljött tűzben és megszülte az Egyházat, az Úr visszatérésének városa: ahol a Lélek és a Jegyes hív: „Jöjj el, Uram Jézus!”
Könyörögjünk: hogy megkeresztelkedjünk a Szentlélekkel és vegyük ajándékait, hogy szeretetben építhessük az Ő testét, és mindent az Ő uralma alá rendeljünk az égben és a földön. (Ef 4,12; 1,10; lKor 12, 1-11)

forrás

Boldog Elena

Szentlélek

 

 

Semmibe se kerül, de sokat teremt.

Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, de nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.

Egy pillanatig él csak, de emléke néha örökké megmarad.

Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle. Táplálja a jóakaratot az üzleti életben, boldogságot teremt az otthonban és mindenütt a barátság biztos jele. Pihenés az elfáradt embernek, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak és a természet legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben.

Nem jelent földi javakat senki számára. Nem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni – csak önként lehet odaadni.

Ha valaki már túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogni tudjon, akkor legalább te nézz rá derülten! Senkinek nincs annyira szüksége a mosolyodra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!

Ha meg akarod kedveltetni magad az emberekkel, akkor:

MOSOLYOGJ!!!

 

 

forrás

mosoly 1

mosoly 2

Jó dolog jónak lenni, nem azért, mert megköszönik, hanem egyszerűen jó jónak lenni. A kút, melynek vizét merik folyamatosan, újratelik, él, életet ad, adja a vizét. Az a kút, melynek nem merik vizét, lassan kiszárad. Akkor van vize, ha ad.

Ha önmagunkat nem tudjuk szeretettel adni, meghalunk. A kút vizét minél gyakrabban merik, annál többször feltelik, a hajszálereken szivárogva a víz feltölti a kutat. Amikor nem merik a vizet, akkor pangani kezd a kútban az élet, a hajszálerek betömődnek, beomlanak, lassan már nem fog a víz vándorolni a mélyebb pont felé a föld alatt.

Az évek alatt a nap heve lassan kiszárítja a kútban levő vizet. Ahonnan elköltözik az ember, ott meghal a kút, mert nem adhatja önmagát.

Nem kell félnünk, ha adunk. Nem kell félnünk attól, hogy szeretünk, hogy jók vagyunk, hogy áldozatokat hozunk egymásért. Mink van, mit nem kaptunk? Isten áldását oda árassza, ahonnan az tovább is csörgedezik.

Az ember nem arra született, hogy gyűjtőmedence legyen, és önmagáért éljen, hanem, hogy Isten áldása, kegyelme, jósága rajta keresztül áradva, folyjon tovább. Szeress, és add magad, nagylelkűségeddel úgy sem tudod felülmúlni az Urat!

Arra születtünk, hogy mi is ajándékokká váljunk, ajándékot osszunk. Minden, amid van, vagy a szereteted hordozója, s Egy nagy dobozt cipelő emberakkor szárnyaddá válik, az égbe röpít. Vagy meddő súly, bőrönd, amit hurcolsz, s önzéseddel, minden lépésedet keservessé teszed, fáradtan ezért lihegsz.

Amit szeretetből odaajándékozol gyermekednek, társadnak, nemzetednek, az örökre a tied marad!

Böjte Csaba testvér

kút

bőrönd cipelése

adni jó

„Mindennél jobban őrizd szívedet” (Példabeszédek 4,23). Általában úgy értelmezzük ezt a verset, hogy vigyáznunk kell a szívünkre, mint valami veszélyes törvényszegőre, vagy egy rossz kutyára, amit a szomszédok kiengedtek:

„Ne veszítsd szem elől!” Azt feltételezzük, arra kell vigyáznunk, hogy ne keveredjen bajba. Így hát szépen elzárjuk a szívünket, eldobjuk a kulcsot és tesszük a dolgunkat. Azonban, ennek a figyelmeztetésnek egyáltalán nem ez a lényege. Nem arra biztat, hogy őrizd a szívedet, mert egy gonosztevő; hanem arra bátorít, hogy őrizd, mert egy kincs, mivel minden rajta múlik. Milyen kedves Istentől, hogy ezt a figyelmeztetést adta nekünk. Mint amikor valaki a barátjára bíz egy értékes dolgot: „Kérlek, nagyon vigyázz rá – sokat jelent nekem.”

„Mindennél jobban…”? Hát, mi még kicsit sem vigyázunk rá! Mintha a megtakarított pénzünket lehúzott ablakok mellett az autó ülésén hagynánk – körülbelül ilyen gondatlanok vagyunk, amikor a szívünkről van szó. Pedig, ha tényleg odafigyelnénk rá, akkor minden más lenne. Előrébb lennénk és a hitünk mélyebb lenne, a kapcsolataink pedig jobbak. Az Isten által kijelölt ösvényen járnánk. De mi teljesen fordítva csináljuk. Minden más fontosabb, előrébb való, mint a szívünk. Még azt is megkockáztatom, hogy sokakban fel sem merül, hogy egyáltalán törődniük kellene vele. „Na, lássuk csak. El kell vinnem a gyerekeket edzésre, az autót meg a szerelőhöz… És a szívemre is szakítanom kell néhány órát a héten.” Azok után, amiket végigcsinálunk, valahogy nem is hangzik biblikusnak, ha ilyet mondunk.

Most komolyan felteszem neked a kérdést: mit teszel naponta a szívedért?

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!”

 

John Eldredge

A húsvéti időszak miatt idén annak nyolcada után ünnepli az egyház Urunk születésének hírüladása napját. Ferenc pápa a Szent Márta ház kápolnájában újra kezdte a reggel hét órai szentmiséket, most hétfőn éppen a Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére bemutatott szentmisével. Homíliájában arról az emberi felelősségről elmélkedett, mellyel az ember az Isten hívására válaszol, Kun Fruzsina: Gyümölcsoltó Boldogasszonyvagy éppen másfelé tekint és nem válaszol.

Ábrahám nyitja az „igenek” sorozatát

A szentmise olvasmányaiból kiindulva Ferenc pápa Ábrahámra utalt, aki engedelmeskedett az Istennek, igent mondott a hívására és elindult egy olyan föld felé, melyet nem ismert. A pápa a homíliájában az „igenek láncolatára” figyelt, mely „ténylegesen Ábrahámmal kezdődött”. „Férfiak és nők olyan sorára utalt, akik jóllehet már idősek, mint Ábrahám és Mózes, mégis igent mondtak az Úrban való reménységre. De gondoljunk Izajás prófétára is, akit az Úr a néphez küld, és ő azt feleli neki, hogy tisztátalan ajkú”.

Mária igenje ajtót nyit Jézus igenjére       

„Az Úr megtisztítja Izajás ajkát és a próféta „igent” mond az Úrnak. Ugyanez érvényes Jeremiásra is, aki úgy tartotta, hogy nem tud beszélni, de végül ő is „igent” mondott az Úrnak. Ma pedig az evangélium azt üzeni nekünk – folytatta a pápa – hogy véget ér ezeknek az „igeneknek” a sorozata és egy „másik igen” kezdődik növekedni, mégpedig „Mária igenje”. Az az új „igen” azáltal valósul meg, hogy az Isten nem csak nézi, hogy miként halad az ember és nemcsak együtt vándorol a népével, hanem egy lesz közülünk és magára veszi az emberi testünket. Mária „igenje” nyitja meg az utat Jézus „igenje” számára. „Íme jövök, hogy megtegyem az akaratodat” – ez lesz az az „igen”, melyet Jézus betölt egész életében, egészen a keresztig menően”. Ferenc pápa rátekintett „Jézus „igenjére”, amikor azt kérte a szenvedése során, hogy vegye el tőle azt a kelyhet, de végül hozzáfűzte: Mindazonáltal legyen meg a te akaratod! Jézus Krisztusban tehát jelen van az Isten „igenje”, sőt, ő maga az „igen”!”.

Mária igenjében jelen van az üdvtörténet összes igenje

„Gyümölcsoltó Boldogasszony – hangsúlyozta a pápa – egy szép nap arra, hogy megköszönjük az Úrnak, hogy megtanította nekünk az „igen” útját. A Szentatya ekkor azokhoz a koncelebráló papokhoz fordult, akik aranymiséjüket ünnepelték 50 éves papi szolgálat után: „Mindnyájan, az egész nap során „igent vagy nemet” kell mondanunk. Vagy pedig miközben az „igenre” gondolunk, sokszor úgy elrejtőzünk lehajtott fejjel, mint Ádám és Éva, hogy ne mondjunk nemet, és úgy csinálunk, amint aki nem érti, mit is kér az Isten. Ma azonban az „igen” ünnepe van. Mária „igenjében” jelen van az üdvtörténet összes „igenje” és elkezdődik az ember és az Isten végső „igenje”.

Kérdezzük meg magunktól: Valóban az igen emberei vagyunk?

Ebben az „igenben” az Isten újjáteremt bennünket, mint ahogy kezdetben az „igennel” megteremtette a világot és az embert, ezt a szép Teremtést, de most ezzel az „igennel” még csodálatosabban újjáteremti a világot, újjáteremt mindnyájunkat. Isten „igenje” az, ami megszentel bennünket és elindít bennünket Jézus Krisztusban. Az Úrnak való hálaadás napja a mai nap és kérdezzem meg magamtól, vajon az „igen” embere vagyok-e, vagy pedig egy kicsit másfelé tekintek és nem válaszolok. Az Úr adjon kegyelmet nekünk, hogy az embereknek arra az útjára térjünk, akik „igent” mondtak az Istennek”.

forrás

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Ábrahám

Igen -nem

 

Az első dolog, ami Ádám és Éva bűnbeesése után következett, az volt, hogy a saját magukról alkotott kép teljesen eltorzult. Azt gondolták, hogy Isten többé már nem fogja elfogadni őket, ezért elrejtőztek. Isten számára elfogadhatóbbnak próbáltak tűnni a magukra aggatott fügefalevelekkel.

Valójában a bűnük nem késztette Istent arra, hogy kevésbé szeresse őket. Sőt, alkonyatkor Isten ugyanúgy ment Ádámhoz, a szokásos napi sétára. Ádám bűne nem változtatta meg Istent. Viszont megváltoztatta Ádámot.

Attól a naptól fogva az emberiség az alkalmatlanság érzésére van kárhoztatva, és rögeszméjévé vált az, hogy valamit tennie kell a saját erejéből, hogy Isten előtt elfogadhatóvá váljon. A fügefalevelektől kezdve az üzleti ajánlatokig, az ember mindig bizonyítani akar valamit. Megpróbálja bizonyítani értékét, mint emberi lény.

Húsvét üzenete az, hogy Jézus Krisztus Önmagába vont minket, és értékünket egyszer s mindenkorra meghatározta. Ott voltál Krisztusban a kereszten, ahol minden, ami elmarasztalható veled kapcsolatban, eltöröltetett. Krisztussal együtt eltemettettél, és harmadnapon Vele együtt feltámadtál – egy teljes feltámadott életre. Most lényed lényege Benne van.

Amikor a tükörbe nézel, mit látsz? A kulcs ahhoz, hogy az Isten által tervezett teljes életet élhessük az, hogy meglátjuk, Jézus Krisztus adja az identitásunkat. Mint ahogy az Írásban olvassuk: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk” (Ap Csel 17,28). Semmit sem kell bizonyítanunk. Jézus szellemi DNS-ével rendelkezünk, és az Ő isteni természetének részeseivé váltunk (2 Péter 1,3-4). Nem kell hát izzadnunk és mindemellett elmulasztanunk Isten tervét. Hanem biztosan tudhatjuk, hogy ahogy növekszünk a kegyelemben és a mi Urunk Jézus Krisztus ismeretében (2 Péter 3,18), az Atya terve szerinti életet fogjuk élni, méghozzá erőlködés nélkül.

Pál azt írta: „Nekem az élet Krisztus” (Filippi 1,21). Ez rád is igaz. Mindenre képes vagy Krisztusban, aki megerősít téged. Ő az életed. Ne erőlködj azon, hogy megtörténjenek a dolgok. Csak bízz Benne, Ő, Aki Júda Oroszlánja, benned él. Lásd ezt az igazságot, amikor magadra nézel, és egyre inkább a szellemi DNS-ednek megfelelően fogsz élni.

Steve McVey

Ádám és Éva

saját erőből

kereszt

“Most  felmegyünk Jeruzsálembe. Ott a főpapok és az írástudók kezébe adják az Emberfiát. Azok halálra ítélik, és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnapon feltámad.” (Mt 20,18-19)

Az út Jerikóból Jeruzsálembe mindössze 14 mérföld volt. Félnapi járás. Jézus a tanítványok csapata élén halad. Mint egy harcba induló ifjú katona. Amikor Jézus a küldetését fogalmazza meg, ne is gondoljunk arra, hogy szorult helyzetben érezte magát és rosszul mérte fel a helyzetet. Azt a feltevést is elfelejthetjük, hogy a kereszt egy utolsó elkeseredett kísérlet volt arra, hogy megmentsen egy halálra ítélt küldetést.

Ezekből a szavakból világosan kiderül, hogy Jézus tudta miért hal meg. Nincs meglepve, nem habozik és nem tétovázik. Az, ahogyan Jézus a halálba tart, nem hagy semmi kétséget: ezért a pillanatért kellett eljönnie a földre. A kereszt felé vezető út sokkal korábban elkezdődött, mint ahogy elindult Jerikóból. Amikor a gyümölcs roppanása még visszhangzott az édenkertben, Ő már a Golgota felé vette az irányt.

Jézus, Isten ígéretével a szívében menetelt Jeruzsálem felé. A Krisztusban lakó Isten meggyőzte a Krisztusban lakó embert, és elég hangosan beszélt ahhoz, hogy a pokol kapui is beleremegjenek: „de harmadnapon feltámad”.

A te horizontodon is feltűnik egy Jeruzsálem? Egy fájdalmas veszekedést hagytál magad mögött? Vagy csak néhány lépésnyire vagy a saját szívfájdalmad falaitól? Tanulj a Mesteredtől. Legközelebb, amikor a Jerikótól Jeruzsálembe vezető úton találod magad, töltsd meg a szádat Isten ígéreteivel. Amikor a csüggedés sötét köde telepszik rád, meríts bátorságot Isten szavából. Isten Igéjével a szívedben menj Jeruzsálem felé.

Úr Jézus, nem találok szavakat, ha belegondolok, hogy önszántadból indultál el Jerikóból, teljes tudatában annak, hogy a kereszt vár Rád. Segíts nekem, hogy megragadjam az Atya ígéreteit, és bátorsággal éljem az életem a Te Szavad szerint. Jézus nevében, ámen.

 

Max Lucado

Varga László, a Kaposvári Egyházmegye általános helynöke lelkinapokat tartott a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye papjainak március 7. és 9. között. Ebből az alkalomból kérdezték őt a papok feladatáról, a tanítványi létről, a közösségteremtésről.

Egyházról szóló részletek a Magyar Kurír cikkéből:

Az előadásomban az első és legfontosabb kérdés a szemléletváltást érintette, erre tettem a hangsúlyt. Ahhoz, hogy közösségeket lehessen építeni, illetve ahhoz, hogy a Szentlélek körülöttünk ki tudjon alakítani élő közösségeket, szükség van több ponton is szemléletváltásra. A II. vatikáni zsinaton nagyon fontos téma volt az általános papság, vagyis a hívek (hiszen a katolikus egyházban a keresztség révén minden hívő részesedik Krisztus papságából, azaz minden megkeresztelt az általános papság tagja – a szerk.) és a szolgálati papság közötti viszony tisztázása. Lényegi és fokozati különbségről beszélhetünk. A zsinat után erről nagy viták voltak, de ezek azóta elültek. Feledésbe ment a lényegi különbség és megmaradt a fokozati különbség: vagyis az, hogy mi (a papok) vagyunk a hierarchia gúlájának csúcsán, az általános papság pedig valahol alul van. A zsinat egyházképében – és ez szükséges a közösségek építésében – a papság valójában szolgálati papság. Minket arra szentelnek, hogy a hívek általános papságát úgy szolgáljuk, hogy ők szentté tudjanak válni. Tehát a gúla csúcsán nem mi vagyunk! Ezt én ezt nagyon fontosnak tartom, mert megóv bennünket a hamis gőgtől és a klerikalizmustól, ami akadálya annak, hogy a hívek teret kapjanak az egyházban és a szolgálatuk kibontakozhasson. Sokszor látjuk azt, hogy mindent a pap tart kézben és mindennek ő a középpontja…

Egyrészt tehát ez a szemléletváltás az, amit el kell érnünk, másrészt pedig az egyházkép megváltoztatása. Nagyon statikus egyházkép volt a zsinat előtt: az intézményes egyházkép, amit kifelé mindenki lát és ért, vagy kritizál – attól függően, hogy melyik oldalon áll. Az intézményes egyház a pápa, a püspökök, a papság és a hívek közössége. A zsinat azonban behozott két, az egyházkép szempontjából nagyon fontos szempontot. Így behozta Szent Pál Krisztus titokzatos testéről szóló képét: ez a test tele van élettel, ennek a testnek a feje Krisztus és mindenkinek meg kell találnia ebben a testben a saját helyét és szerepét. A másik megközelítés, a másik kép az egyházra pedig az, hogy valójában Isten népe a Szentlélek vezetésével. Ez is tele van dinamikával.

Ha erre a két egyházfogalomra, képre – ami ugyanakkor nem szünteti meg a hierarchikusan felépített intézményt – teszem a hangsúlyt, akkor van lehetőség arra, hogy közösségek közösségévé formáljuk az egyházat. A népegyház, amely századokon át domináns volt, statisztikailag egyre inkább fogyóban van. Elenyészően kevés a papi-, szerzetesi hivatások száma, és folyamatosan csökken a templomba járók létszáma is. Ezen lehet sopánkodni és keseregni, lehet szidni azokat, akik szerintünk az okai, de csak akkor lesz változás, ha meghalljuk, amit Ferenc pápa az Evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában úgy fogalmazott meg, hogy misszionárius tanítványokra van szükség. Ez érvényes ránk, papokra, és érvényes a hívekre is.

Az előadásban fontosnak tartottam arról beszélni, hogy elmaradt a tanítvány-lét és a tanítvánnyá tevés cselekedete. Jézus, amikor elküldi az apostolait, azt mondja: „…tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében és tanítsátok meg mindannak a megtartására, amit mondtam nektek” (Mt 28,19–20). Nos, ebből megmaradt a keresztelés, a szentségek szolgálata és a szentségekkel való szolgálat, megmaradt a tanítás – az óvodától az egyetemig tanítjuk az embereket mindannak a megtartására, amit szerintünk Jézus mondott –, de sem a megkereszteltek, sem a tanításban részesültek nem akarnak tanítványokká válni és nem akarnak Krisztus-követők lenni. Vallásosak szeretnének lenni, de a vallásosság és a Krisztus-követés között óriási a különbség. Jézus nem arra hívott bennünket, hogy vallásgyakorlók legyünk, hanem arra, hogy kövessük őt, és küldött bennünket, hogy tegyünk tanúságot róla. Ez pedig csak akkor megy, ha először mi térünk meg. Ha nem leszünk Krisztus tanítványai, bármennyit tudunk, bármilyen magasan képzett teológiai, biblikus vagy morális képzésben részesültünk, attól még nem vagyunk Krisztust követő tanítványok. Ahhoz oda kell ülni az Úr lába elé, meg kell tanulni meghallani, hogy mit mond személyesen nekünk, és követni kell, tettekre váltani az életünkben az ő tanítását. Tanítvánnyá csak az tehet másokat, aki maga is tanítvány. A kereszténység – szintén Ferenc pápa gondolatával élve – fertőzéssel terjed. Ha engem megfertőz az evangélium, Isten országának az öröme, békéje és igazsága, akkor én erről nem fogok tudni hallgatni. Akkor ezzel én fertőzök, és aki a közelemben van, az el fogja kapni, mert ez ragályos.

Úgy érzem, egyszerűen kimaradt az evangelizáció és a misszió a képzésünkből is – ugyan már van ilyen tananyag a teológiákon, de sokadik a sok közül, egyáltalán nem hangsúlyos és elsődleges. De ha nem evangelizálunk és nem misszionálunk, akkor nem lesz kinek megtanítani a hittant, bemutatni a szentmisét, és nem lesz, aki döntsön Jézus Krisztus mellett: hogy követi őt és erről tanúságot tesz, akárhol van, a családban, munkahelyen…

 

Forrás