Ferenc pápa olvasói levélben fordult a nem hívő főszerkesztőhöz

Az olasz La Repubblica napilap olvasóit nagy meglepetés érte szeptember 11-én, szerdán reggel: Ferenc pápa levelét olvashatták, amelyben a főszerkesztőnek, Scalfarinak válaszol a hittel és az ateizmussal kapcsolatos, a lapban közzétett kérdéseire. „Eljött az ideje, hogy az út egy szakaszát együtt járjuk be” – mondja.

A főszerkesztő július 7-i írásában intézett hozzá kérdéseket, leírta személyes gondolatait a hitről, majd augusztus 7-én bővebben is elmélkedett a felvetett kérdésekről. „Kedves doktor Scalfari, ha csak nagy vonalakban is, de nagy örömmel igyekszem ebben a levelemben válaszolni a La Repubblicában közölt leveleire…” – így kezdődik Ferenc pápa írása.

„Mindenképpen pozitív dolognak érzem – nemcsak a saját szempontunkból, hanem annak a társadalomnak  a szempontjából is, amelyben élünk –, hogy megállunk párbeszédet folytatni egy olyan fontos valóságról, mint a hit és ezzel kapcsolatban az igehirdetés és Jézus alakja.” Kötelesség ez a párbeszéd, amely egy paradoxonból születik meg: „a keresztény hitet, amely a fény szimbóluma, modern korunk évszázadai során azzal bélyegezték meg, hogy a babonaság sötétségét jelenti, szemben áll az értelemmel. Ily módon az egyik oldalon az Egyház és a keresztény ihletésű kultúra,  a másik oldalon a felvilágosodás jegyeit viselő modern kultúra odáig jutott, hogy megszűnt köztük a kommunikáció. Elérkezett a nyílt, előítéletektől mentes párbeszéd ideje — a II. Vatikáni Zsinat éppen ezt az időszakot nyitotta meg  —, amely megnyithatja az utat egy komoly és termékeny találkozás felé.”

Azok számára, akik a hit fényében akarják követni Jézust, Ferenc pápa elmagyarázza: „ez  a párbeszéd a hívő ember [lelke] mélyéből fakadó, nélkülözhetetlen dolog. Számomra a hit a Jézussal való találkozásból született meg.” Hozzáteszi azonban azt is, hogy az Egyház nélkül nem tudott volna találkozni Jézussal, „bár tudja, hogy az a végtelen ajándék, ami a hit, emberségünk cserépedényében van elrejtve.”

Bergoglio pápa az ateista Scalfari két kulcsfontosságú kérdésére igyekszik válaszolni: „Úgy érzem, hogy az Ön számára fontos kérdés megérteni, hogyan áll az Egyház azokhoz, akik nem osztoznak vele a Jézusban való hitben. Mindenekelőtt azt kérdezi tőlem, hogy a keresztények Istene megbocsát-e azoknak, akik nem hisznek és nem keresik a hitet. Azt mondjuk – és ez alapvető fontosságú -, hogy Isten irgalma korlátok nélküli… Aki nem hisz Istenben, annak a számára az kérdés, hogy engedelmeskedik-e saját lelkiismeretének. Aki nem hisz, az akkor követ el bűnt, ha lelkiismerete ellen cselekszik.”

„Az utolsó kérdése az, hogy amikor az ember eltűnik a föld színéről, akkor az Istenre vonatkozó gondolkodás képessége is eltűnik-e majd. Isten nem az emberi gondolkodás — legyen az bármilyen magasztos — által megteremtett elképzelés, nem függ tehát gondolkodásunktól. Egyébként pedig, ha a földön meg is szűnne az emberi élet, az ember ezzel nem szűnik meg létezni, és általunk ismeretlen módon, de a teremtett világegyetem is létezni fog vele együtt” – hangsúlyozza Ferenc pápa a La Repubblica főszerkesztőjének írt levelében.

Ferenc pápa

Magyar Kurír

-Ars Sacra- Szakrális Művészetek hete a Szent István Bazilikában

2013. évi programsorozata
szeptember 15. és 20. között

2013. Szeptember 15. vasárnap

15.00-óra. TEMPLOMTÉR
A négy nagy történelmi egyház közös zenei áhítata – koncert

Az immár hagyományos esemény mottója:

“Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt! “ (XXIII. János pápa)

A sort minden alkalommal a zsidó zene képviselői nyitják, ószövetségi zsoltárok énekes-zongorakíséretes változatával, majd a katolikus, az evangélikus és a református kórusok műsora következik. A műsorok ismertetésekor felolvassuk egy-egy elhangzó zsoltár magyar szövegét is, hogy minden ünneplő felekezet egyformán magáénak érezhesse ezt a zenében is jelen lévő közös szálat,  a többségükben ószövetségi zsoltárokat.

Zsidó zene: Székelyhidi Hajnal operaénekes
Katolikus zene: Praetorius kamarakórus, vezényel Kéringer László
Evangélikus zene: Lutheránia Ének- és Zenekar, vezényel Dr. Kamp Salamon
Református zene: Psalterium Hungaricum kórus, vezényel Arany János

_________________________________________________________________________

2013. Szeptember 16. hétfő

10.00-óra.: Idegenvezetés a Bazilikában
Vezeti: Dósáné Imreh Zsuzsanna  turisztikai referens

17.00-óra.: SZENT JOBB KÁPOLNA
A Szent István Bazilika megújult kincstára – előadás és tárlatvezetés

Tavaly nyitotta meg kapuit a Bazilika új kincstára a korábbinál háromszor nagyobb helyen. Páratlan értékek, különleges szakrális alkotások szerepelnek a reprezentatív bemutatóhelyen, mely Mindszenty József bíboros, hercegprímásnak is emléket állít.

A tárlatot bemutatja: Kovács Gergely a Kincstár kurátora.

________________________________________________________________________

2013. Szeptember 17. kedd

16.00-óra. Idegenvezetés
Vezeti: Dósáné Imreh Zsuzsanna  turisztikai referens

17.00-óra. II. JÁNOS PÁL TEREM
“Értelem és érzelem a világításban” – szakmai előadás és tárlatvezetés

Immár harmadik alkalommal veszünk részt a Sz.M.H. rendezvényén. Különösen hálás feladat a világításról beszélni egy ilyen közegben, hiszen mind a keresztény hit, mind a szakrális építészet alap eleme a “Világosság”, ami egész lényünkre – értelmünkre és érzelmünkre egyaránt hatással van.  Épp ezért, amikor a világítástervezés folyamatát nézzük, ebben egyszerre kell érvényesülnie a mérnöki szemléletnek és a művészi elképzelésnek. A számítógépes programok jó segédeszközök, de ezek közül egyik sem képes helyettesíteni a művészi víziót, ami – a hithez hasonlóan – képes meglátni azt, ami még nem látható.  Előadásunkban ezt a jelenséget fogjuk körbe járni, saját és nemzetközi példák szemléltetésével.

Az előadás után az érdeklődők részére Bukta Norbert festőművész vezetésével tárlatvezetés lesz a Szent István Bazilika közelmúltban felújított, illetve felújítás előtt álló részeiben (II. János Pál Pápa terem, Kincstár, Örök Imádás Kápolna, Altemplom).

Előadók: Horváth Gábor és Halászy Tamás világítástechnikai szakmérnökök

________________________________________________________________________

2013. Szeptember 18. szerda

10.00-óra. Idegenvezetés
Vezeti: Dósáné Imreh Zsuzsanna turisztikai referens

19:00-óra. BAZILIKA TEPLOMTÉR.
A Szent István Bazilika éneklő kövei –  koncerttel egybekötött előadás

Budapest székesegyházának évszázados köveit Kovács Gergely történész és Virágh András Gábor orgonaművész közös előadása szólaltatja meg, hogy megelevenedjen a Bazilika háztörténete, liturgikus élete és egyedülálló ikonográfiája. A “többszólamú” előadás megmozgat szívet-lelket, nyakat és fejet, talán még valódi köveket is…

Előadó: Kovács Gergely történész
Közreműködik: Virágh András Gábor orgonaművész

_________________________________________________________________________

2013. Szeptember 19. csütörtök

16.00-óra. Idegenvezetés
Vezeti: Dósáné Imreh Zsuzsanna  turisztikai referens
17.00-óra. MÁRIA TEREM
A budapesti Szent István- Bazilika harangjai és harangjármai
Millisits Máté művészettörténész, történeti muzeológus előadással egybekötött
könyvbemutatója
A harang a keresztény hitélet mindennapjait közel másfél évezrede meghatározó tárgy. A legfontosabb funkciója az istentiszteletre (misére) történő hívás. A hétköznapi életben a harang meghatározott időszak elmúltát vagy kezdetét jelzi, míg a félrevert harang veszély (tűzvész, vihar, árvíz) közeledtéről tájékoztat. A gyász hírének továbbadására a templomtornyokban elhelyezett harangokat használják, de temetőkben felállított építményeken is elhelyeznek a temetés szertartásához kapcsolódó harangokat. A harang ugyanakkor örömteli események hírének továbbadására is szolgál, így például hírt ad jubileumi emlékévek kezdetéről, vagy a pápaválasztás megtörténtéről. A harangok többféle funkcióját jól példázzák a budapesti Szent István-bazilika harangjai. A templom legrégibb harangját Walser Ferenc öntötte 1863-ban. Ez az egyetlen harang, ami átvészelte a XX. század két világháborújának pusztításait, mert mindkét világégés során
templom déli tornyában elhelyezett hatalmas méretű harangot hadicélokra elvitték. A nagy harangot a német nép adományaként 1990-ben a passaui Perner cég készítette el, amely Magyarország legnagyobb tömegű harangja lett. A bajor öntöde 1993-ban még négy harangot készített a templom számára.

Előadó: Millisits Máté művészettörténész, művelődéstörténész, új- és legújabbkori történeti muzeológus

_________________________________________________________________________

2013. Szeptember 20. péntek

10.00-óra. Idegenvezetés
Vezeti:Dósáné Imreh Zsuzsanna  turisztikai referens
16.00-óra. Pénzügyőr Zenekar koncertje a Szent István téren
19.00-óra. LOVAGTEREM
MŰ-TÖREDÉKEK
Török Péter tájépítész kiállításának megnyitója és tárlatvezetése.


” Lelkem lett a küzdés, szívem lett az álmom”

“Török Péter Prima Primissima, Europa Nostra és Ybl-díjas tájépítész 17 nagyszabású tervét mutatja be a tárlat 47 tabló segítségével. Nem csupán a művészeti értékkel bíró, gyönyörű grafikának beillő terveket ismerhetjük meg, de a megvalósult munkákról készült fotókon képet kaphatunk arról is, miként festenek a megálmodott művek a valóságban. A tablók mesélnek a művész legjelentősebb inspirációiról, azokról a képzőművészeti hagyományokról, amelyeket szívesen követ, és beavatnak nehéz küzdelmeibe is, amelyek során eléri – vagy épp nem – műve megvalósulását.”

Köszöntőt mond: Dr. Farkas Attila művészettörténész, érseki tanácsos
Megnyitja: Dr. Sisa József  MTA BTK Művészettörténeti Intézet igazgatója
Tárlatvezetés: Török Péter tájépítész

Jean Vanier, a Bárka közösség alapítója 85 éves. Ebből az alkalomból beszélgetett vele a francia Panorama.

A Bárka közösségben egészségesek és betegek élnek együtt: befogadják és segítik a fogyatékosokat mindennapjaikban. Jean Vanier, a közösség alapítója 49 évig élt egy Trosly-Breuil nevű francia kisvárosban a Bárka otthonában. Közel két éve átköltözött egy másik házba, amely a Bárka lelkiségi központja közelében van. Idős kora ellenére úgy érzi, ma is tele van életerővel.

Már nem utazik: lelkigyakorlatokat vezet. Különleges kegyelemnek tartja, hogy világi hívőként milyen sokféle embernek adhat tanítást: jönnek hozzá hajléktalanok, papok, újraházasodott elváltak… Hét-nyolc fős csoportokat fogadnak. A cél nem az, hogy az úgynevezett igazságot keressék, hanem hogy mindenki elmondhassa, ami benne van. Az utolsó előtti napon  megmossák egymás lábát. Különleges szép gesztus ez: „olyan gesztus, amely a gyengeség előtt hódol… Amikor megérintettem a fogyatékosokat, akkor tudtam  megmutatni nekik maguknak azt, hogy milyen értékesek. A test Isten temploma!” – hangsúlyozta.

A Bárkában az emberek megtanulnak gyengédnek lenni. Bátorságot merítenek ahhoz, hogy megérintsék a másik kezét, átkarolják a vállát. „Meg vagyok győződve róla, hogy a gyengédség az evangelizáció egyik formája. Még ha első látásra nem is látszik különlegesen hatékonynak, hiszen egyszerre csak egy ember kezét tudjuk megfogni.”

A fiatalokról szólva elmondta: nekik is a szeretet iskolájára van szükségük. Meg kell tanulniuk szeretni. Ez nem könnyű, hiszen ahhoz, hogy az ember közösségbe lépjen másokkal, le kell mondania egyfajta hatalomról. Ez maga az alázat.

Elmondta azt is, hogy a hozzájuk érkező önkéntesek ma kicsit mások, mint régen voltak. Régen több reményük volt, akkor a hippik és az utópiák világából jöttek. II. János Pállal együtt bátran mondták: Soha többé háborút! A mai fiatalok mások, sokat szenvednek a családban, az iskolában, a világ állapota miatt… De hozzátette: „amikor észreveszik, hogy képesek életet adni valakinek, aki gyengébb náluk, az gyönyörű! És amikor elmennek a Bárkából, azt mondják: átváltoztam.”

A Bárkának ma már 140 közössége működik szerte a világban, Európában, Indiában, Szíriában és másutt. Vanier hangsúlyozza: az üzenetüket nem ő terjesztette el a világban, hanem maguk a fogyatékosok, az ő kiáltásuk, amely meghallgatásra várt. Fontosnak tartja azonban, hogy elkerüljék azt a veszélyt, amely a gyors növekedésben rejlik: ne gondolják, hogy ők maguk jelentik a megoldást. Maradjanak csak egy jel. A világ arra ösztönöz mindenkit, hogy hivatalszerűvé váljon. Nekik viszont meg kell őrizniük a kicsinység lelkületét, amely a Bárka jellemzője. Kifejezte meggyőződését, hogy az Egyház jövője a kis közösségekben rejlik: boldog, szenvedélyes, imádságos közösségekben, amelyek a szegényekkel együtt élnek. Olyan közösségekben, amelyek eléggé kicsinyek ahhoz, hogy minden egyes tagjuk fontosnak érezhesse magát.

„Az Egyháznak szüksége volt egy látomásokkal rendelkező pápára, mint II. János Pál, szükség volt XVI. Benedekre, hogy helyreállítsa az egyensúlyt. Ferenccel pedig itt van egy pápa, aki azt mondja: ‘Egy szegény Egyházat akarok, veletek együtt!’ Ez nagyon különleges dolog! Egy új Egyház felé tartunk” – vallotta meg nagy lelkesedéssel.

A Franciaországban nagy erőkkel dúló, a házasság intézményéről szóló vita kapcsán elmondta: az örökbefogadott gyermekeknek nem egyes és kettes szülőre, hanem egy férfira és egy nőre van szükségük, hogy a szüleik legyenek. De hozzátette: azért ne essünk pánikba, az élet folytatódik. Nem tartja magát a dogmák ellenségének, sőt, szereti a dogmákat. Ami azonban ennél fontosabb: konkrét segítséget adni az embereknek ahhoz, hogy felemelkedjenek. Emlékeztetett arra, hogy a homoszexuálisokat évszázadokon keresztül bűnözőnek tartották, még börtönbe is zárták őket, ha egy ágyban találtak rájuk. Ezen változtatni kellett: a változás persze megingatja  a stabilitást, mégis szükség van rá.

Vanier kiemelte, hogy az Egyház képes a változásra: „Ezt tette 1986-ban Assisiben, amikor II. János Pál párbeszédbe kezdett más vallásokkal. Ma már megengedi, hogy a szellemi fogyatékosok is szentáldozáshoz járulhassanak. Lassan megérti, hogy az emberiség felét a nők alkotják… Igen, az Egyház megváltozhat. Ne féljünk attól, hogy új és új ajándékokat kérjünk a Szentlélektől!”

Beszélt az imádság fontosságáról is: segít, hogy Jézus jelenlétében maradjunk és engedjük, hogy elfoglalja bennünk a helyét. Imájában egységben érzi magát azokkal, akik már a mennyben várják. Gyakran felidézi Etty Hillesum gondolatait: olyanok vagyunk, mint egy kövekkel teli kút, egy egész élet munkája kell ahhoz, hogy megtisztítsuk magunkat mindattól, ami megakadályozza, hogy Istenhez érjünk.

Reménye ugyanaz, mint amit 42 éve is mondott egy interjúban: „Isten éberen őrködik felettünk, nem hagy el minket.”

Magyar Kurír

„Megbocsátás, párbeszéd, kiengesztelődés – ezek a béke szavai: a szeretett szíriai nemzetben, a Közel-Keleten, az egész világon!”

Feltehetjük a kérdést: mi a jelentősége ennek az üzenetnek? Mint mond ez az üzenet nekem, neked, mindannyiunknak?

1. Egyszerűen csak azt mondja, hogy Isten szívében és elméjében világunk „az összhang és a béke háza”, az a hely, ahol mindenki megtalálhatja saját helyét, és „otthon” érezheti magát, mert „ez jó”. Az egész teremtett világ harmonikus, jó egységet alkot, de főleg az emberek, akiket Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett és akik egyetlen családot alkotnak, amelyben a kapcsolatokat a valós és nem pusztán szavakkal hirdetett testvériség jellemzi: a másik férfi és a másik nő fivérem és nővérem, akiket szeretek. A kapcsolat Istennel, aki szeretet, hűség és jóság, visszatükröződik az emberek közötti minden kapcsolatban és összhangot ad az egész teremtésnek.

Isten világa olyan világ, amelyben mindenki felelősnek érzi magát a másikért, a másik javáért.

Ma este az elmélkedés, a böjt, az ima során mindnyájan mélyen tekintsünk önmagunkba: nem ez az a világ, amelyet szeretnék? Vajon nem ez a világ az, amelyet mindnyájan a szívünkben hordozunk?

A világ, amit szeretnénk, nem az összhang és a béke világa saját magunkban, a másokkal való kapcsolatokban, a családokban, a városokban, a nemzetekben és a nemzetek között? És a valódi szabadság, hogy kiválasszuk az utat, amelyen ebben a világban haladunk, vajon nem pusztán az, amely mindenki javára irányul és amelyet a szeretet vezet?

2. Tegyük fel most magunknak a kérdést: ez az a világ, amelyben élünk? A teremtett világ megőrzi szépségét, amely csodálattal tölt el bennünket, továbbra is jó alkotás marad. De jelen van „az erőszak, a megosztottság, az összecsapás, a háború” is. Ez akkor következik be, amikor az ember, a teremtés csúcsa felhagy a szépség és a jóság látóhatárának szemlélésével és bezárkózik saját önzésébe.

Amikor az ember csak saját magára, saját érdekeire gondol és önmagát helyezi a középpontba, amikor hagyja, hogy elbűvöljék olyan bálványok, mint az uralkodás és a hatalom, amikor Isten helyébe önmagát teszi, akkor feldúl minden kapcsolatot, elront mindent; kinyitja a kaput az erőszak, a közöny, a konfliktus előtt. Pontosan ez az, amit a Teremtés könyvének szakasza meg akar velünk értetni, amikor elbeszéli a bűnbeesés történetét: az ember konfliktusba kerül önmagával, észreveszi, hogy mezítelen és elrejtőzik, mert fél (Ter 3,10).

Fél Isten tekintetétől; az asszonyt vádolja, aki test a testéből; megtöri a teremtett világgal fennálló összhangját, egészen odáig megy el, hogy felemeli kezét testvérére, hogy megölje. Mondhatjuk, hogy a harmóniából a diszharmóniába léptünk át? Nem, nem létezik „diszharmónia”: vagy harmónia van, vagy belezuhanunk a káoszba, ahol jelen van az erőszak, a veszekedés, az összecsapás, a félelem…

Éppen ebben a káoszban Isten az ember lelkiismeretétől megkérdezi? „Hol van a testvéred, Ábel?” És Káin válaszol: „Nem tudom; talán őrzője vagyok testvéremnek?” (Ter 4,9). Ez a kérdés nekünk is szól és jót tesz, ha megkérdezzük magunktól: Talán őrzője vagyok testvéremnek? Igen, őrzője vagy testvérednek! Embernek lenni annyit jelent, hogy egymás őrzői vagyunk! Ehelyett azonban amikor megbomlik az összhang, metamorfózis, átalakulás következik be: testvérünk, akit őriznünk és szeretnünk kellene, ellenséggé válik, aki ellen küzdeni kell, akit meg kell semmisíteni.

Attól a perctől kezdve mennyi erőszak, mennyi konfliktus, hány háború kísérte végig történelmünket! Elég, ha annyi fivérünk és nővérünk szenvedésére gondolunk. Nem véletlenek egybeeséséről van szó, de ez az igazság: minden erőszakos tettben, minden háborúban újjáélesztjük Káint. Mi mindnyájan! És ma is folytatjuk a testvérek közötti összecsapásnak ezt a történetét, ma is felemeljük kezünket az ellen, aki a testvérünk.

Ma is hagyjuk, hogy bálványok, önzés, érdekeink vezessenek bennünket; és ez a magatartásforma halad előre: tökéletesítettük fegyvereinket, lelkiismeretünk elaludt, még kifinomultabb indokokkal igazoljuk magunkat. Mintha egy normális dolog lenne, továbbra is a pusztítás, a fájdalom, a halál magvait vetjük el! Az erőszak, a háború csak halált hoz, halálról beszél! Az erőszak és a háború a halál nyelvét beszéli!

Az özönvíz káosza után elállt az eső. Feltűnik a szivárvány, a galamb egy olajágat hoz. Én is ma arra az olajfára gondolok, amelyet a különböző vallások képviselői ültettünk el Buenos Aires-ben a Plaza de Mayo – Május téren 2000-ben. Azt kértük, hogy ne legyen többé káosz, ne legyen többé háború, legyen béke.

3. Ezen a ponton felteszem a kérdést: lehetséges egy másik úton végig haladni? Ki tudunk lépni a fájdalomnak és a halálnak ebből a spirálisából? Meg tudjuk-e tanulni, hogy újból a béke útjain haladjunk, és azokat járjuk végig? Isten segítségéért fohászkodva, a „Salus populi romani”, a Béke Királynője anyai tekintetétől kísérve válaszolok: Igen, lehetséges mindenki számára! Ma este azt szeretném, ha a föld minden részéről ezt kiáltanánk: Igen, lehetséges mindenki számára! Sőt, szeretném, ha mindannyian válaszolnának, a legkisebbtől a legnagyobbig, egészen azokig, akik arra kaptak meghívást, hogy kormányozzák a nemzeteket: Igen, akarjuk!

Keresztény hitem arra késztet, hogy a keresztre tekintsek. Mennyire szeretném, ha egy pillanatig minden jóakaratú ember a keresztre tekintene! Ott olvashatjuk Isten válaszát: ott, az erőszakra nem erőszak volt a válasz, a halálra nem a halál nyelvezetével válaszoltak.

A kereszt csöndjében hallgat a fegyverek zöreje és a kiengesztelődés, a megbocsátás, a párbeszéd, a béke nyelvezete beszél. Szeretném kérni az Urat ma este, hogy mi, keresztények, más vallású testvéreink, minden jóakaratú férfi és nő erőteljesen kiáltsa: az erőszak és a háború soha nem a béke útja!

Mindenki tekintsen mélyen lelkiismeretébe és hallgasson arra a szóra, amely ezt mondja: lépj ki érdekeidből, amelyek elsorvasztják szívedet, küzd le a másik iránti közönyt, ami érzéketlenné teszi a szívet, győzd le a halált igazoló indokaidat és nyílj meg a párbeszédnek, a kiengesztelődésnek.

Nézd testvéred fájdalmát, a gyermekekét és ne okozz újabb fájdalmat, tartsd vissza a kezed, teremtsd meg ismét a megbomlott harmóniát; és mindezt nem a szembenállással, hanem a találkozással! Legyen vége a fegyverek zajának! A háború mindig a béke bukását jelenti, mindig vereség az emberiség számára.

Ismét visszhangozzanak VI. Pál szavai: „Soha többé egymás ellen, soha többé! Soha többé háborút, soha többé háborút!” (1965. október 4. Beszéd az Egyesült Nemzetekhez). „A békét csak a békével lehet megvalósítani, amely nem válik el az igazságosság kötelességeitől, hanem az áldozathozatal, a megbocsátás, az irgalmasság, a szeretet táplálja” (idézet az 1976. január elsejei béke világnapra írt üzenetből).

Megbocsátás, párbeszéd, kiengesztelődés – ezek a béke szavai: a szeretett szíriai nemzetben, a Közel-Keleten, az egész világon! Imádkozzunk a kiengesztelődésért és a békéért, munkálkodjunk a kiengesztelődésért és a békéért, és mindnyájan, minden környezetben, váljunk a kiengesztelődés és a béke embereivé. Ámen.

szivárvány

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Egy remete folyton arról panaszkodott, hogy neki mennyi sok dolga van. Az emberek, akik hallották, szerfölött csodálkoztak, és meg is kérdezték: „Mivel van ugyan egy remete elfoglalva?” Ő a következőképpen válaszolt: „Minden egyes nap két sólymot kell megszelídítenem, két karvalyt kell idomítanom, két nyulat kell feltartóztatnom, egy kígyóra kell vigyáznom, egy öszvért kell felpakolnom, és egy oroszlánt kell megfékeznem.”

„Hát ez csakugyan nem egyszerű dolog” – mondták az emberek. „Ez nagyon sok időt vesz igénybe. De hol vannak az állatok, amelyekről beszélsz? Hol tartod őket? Egyet se látunk itt…”Kerecsensólyom (Falco cherrug)
Erre a remete olyan módon beszélt nekik az állatokról, hogy rögvest megértették: ilyen állatok náluk is vannak.

Sőt, ezek az állatok bennünk is megvannak.

A két sólyom a két szemünk. Mindenre és mindenkire árgus szemmel figyelnek. Istenem, milyen nehéz is őket néha megszelídíteni. Pedig azért adta őket nekünk a Teremtő, hogy gyönyörködjünk a teremtett világban, és csak a szépet lássuk meg velük.

A két karvaly a két kezünk. Amit egyszer megragadtak, azt nehezen engedik el. Néha nem tudunk nekik parancsolni. Pedig simogatni, nyugtatni, segíteni és elengedni teremtette őket nekünk az Isten.

 

És a két nyúl, melyeket fel kell tartóztatni olykor? A lábunk. Állandóan nyugtalanul ide-oda visznek bennünket. Nem egyszer girbe-görbe útra. Pedig azért kaptuk őket a mennyei Atyától, hogy a jó utat keressék és azon járjanak…

 

A legnehezebbfűzöld bambuszvipera, kígyó, vipera, hüllő a kígyóra vigyáznunk: ez a nyelvünk. Harminckét őrt állítunk elé, nem egyszer hiába. Nem hiába mondogatjuk néha: „Egyszer a nyelv édesít, máskor meg döf, keserít.” Pedig milyen más lenne bennünk és körülöttünk minden, ha csak az igazat mondanánk vele, és azt is szépen…

 

Azután az öszvért kell felpakolnunk. Ez a testünk. Istenem, mily gyakran hasonlít erre az állatra. Túlterhelt, ki-kitör, nincs ereje tovább, nem hajlandó, „makacs, mint az öszvér”, csak kényelmét keresi. Pedig azért kaptuk a Teremtőtől, hogy hordozza lelkünket, annak nemes és méltó lakást biztosítson…

Végül ott van az oroszlán: a szívünk. Milyen nehéz néha megfékezni. Különösen ha gyűlölet és harag vesz erőt rajta. Pedig a rendeltetése az, hogy a szeretet székhelye legyen…

Ehhez a képhez hasonlítja Péter apostol az ellenségünket

 

sólyom

karvaly

nyúl

kígyó

öszvér

oroszlán

remete

 Ferenc pápa szeptember 7-ére böjt- és imanapot hirdetett meg Szíria és a világ békéjéért

Kedves Testvérek, jó napot kívánok! – kezdte szeptember elsején, vasárnap délben az Úrangyala elimádkozása előtti beszédét Ferenc pápa.

A Szent Péter teret megtöltő nemzetközi hívősereg nagy figyelemmel hallgatta, időnként tapssal szakította meg a Szentatya rendkívül komoly tartalmú, az egész világhoz intézett beszédét, amely ez alkalommal nem a szokásos vasárnapi evangéliumi szakasz elemzése volt, hanem válasz az aktuális világpolitikai helyzetre, határozott és nagy erejű tagadása a háború és az erőszak minden formájának.

„Ma, kedves testvérek szeretném tolmácsolni azt a kiáltást, amely növekvő aggodalommal tör fel a föld minden részéről, minden nép, minden ember, az egyetlen nagy család, az emberiség szívéből: ez a béke kiáltása! A kiáltás, amely erőteljesen hirdeti: békés világot akarunk, a béke emberei kívánunk lenni, azt akarjuk, hogy társadalmunkban, amelyet megosztottságok és konfliktusok tépáznak, törjön ki a béke; soha többé háborút! Soha többé háborút! A béke végtelenül értékes ajándék, amelyet elő kell mozdítani és oltalmazni kell” – mondta a Szentatya, majd így folytatta:

„Rendkívül nagy szenvedéssel és aggodalommal élem meg azt a sok konfliktust, amelyek jelen vannak világszerte, de ezekben a napokban szívemet mélyen megsebzi az, ami Szíriában történik és aggódom a kilátásban lévő drámai fejleményekért. Erőteljes felhívást intézek a békéért. Ez a felhívás legmélyebb bensőmből fakad! Mennyi szenvedést, mennyi pusztítást, mennyi fájdalmat okozott és okoz a fegyverek használata abban a meggyötört országban, főleg a védtelen polgári lakosság körében!

Különösen erőteljes határozottsággal ítélem el a vegyi fegyverek használatát: emlékezetemben és szívemben még mindig jelen vannak az elmúlt napok rettenetes képei! Létezik Isten ítélete és a történelem ítélete is tetteinket illetően, és ezek elől nem menekülhetünk el! Az erőszak alkalmazása soha nem vezet el a békéhez. A háború háborúért kiált, az erőszak erőszakért kiált” – hangsúlyozta a pápa, majd így folytatta:

„Minden erőmmel kérem a konfliktusban lévő feleket, hogy hallgassanak saját lelkiismeretük hangjára, ne zárkózzanak be saját érdekeikbe, hanem úgy tekintsenek a másikra, mint testvérükre. Bátran és határozottan lépjenek a találkozás és a tárgyalás útjára, leküzdve a vak szembenállást. Ugyanilyen erővel buzdítom a nemzetközi közösséget is: tegyen meg minden erőfeszítést, hogy haladéktalanul mozdítson elő világos kezdeményezéseket a kérdéses nemzet békéjéért, amelyek a párbeszéden és a tárgyaláson alapulnak az egész szíriai nép javára.

Ne takarékoskodjanak az erőfeszítésekkel, hanem biztosítsák a humanitárius segélynyújtást azok számára, akiket ez a rettenetes konfliktus sújt, különös tekintettel az ország kitelepített lakosságára, a környező országokba menekült számos személyre. A humanitárius munkatársaknak, akik elkötelezték magukat a lakosság szenvedésének enyhítésében, biztosítsák a lehetőséget, hogy megfelelően nyújthassanak segélyt” – hangzott a pápa felszólítása.

A Szentatya ezután feltette a kérdést: „Mit tehetünk mi, a világ békéjéért? Ahogy János pápa mondta: mindenki feladata, hogy újraszője igazságosságban és szeretetben az emberi együttélés szálait (Pacem in terris – 1963. április 11).

A békéért való elkötelezettség lánca egyesítsen minden jóakaratú embert! Erőteljes és sürgető felhívást intézek az egész katolikus egyházhoz, amelyet kiterjesztek a többi felekezet minden keresztényére, minden vallás követőire és nem hívő testvéreinkre: a béke olyan közkincs, amely túlmutat minden korláton, mivel az egész emberiség java.

Hangosan megismétlem: nem az összecsapás, a konfliktus kultúrája az, amely a népek körében és a népek között az együttélést építi, hanem a találkozás, a párbeszéd kultúrája: ez a béke egyetlen útja.

A béke kiáltása szálljon a magasba, hogy eljusson mindenki szívéhez; tegyék le a fegyvert és hagyják, hogy a béke iránti vágy vezesse őket.

Ezért kedves testvérek, elhatároztam, hogy szeptember 7-ére, Mária, a Béke Királynője születésnapjának vigíliájára az egész egyház számára böjt- és imanapot hirdetek meg Szíria, a Közel-Kelet és az egész világ békéjéért. Meghívom a nem katolikus keresztény testvéreket, más vallások követőit és minden jóakaratú embert, hogy az általuk legmegfelelőbbnek ítélt módon csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez.

Szeptember 7-én, itt a Szent Péter téren este 7 órától éjfélig imára gyűlünk össze és bűnbánó lélekkel fohászkodunk Istenhez ezért a nagy ajándékért a szeretett szíriai nemzet és a világon jelen lévő minden konfliktusos és erőszakos helyzet számára. Az emberiségnek szüksége van arra, hogy lássa a béke gesztusait és hallja a remény és a béke szavait! Arra kérek minden helyi egyházat, hogy azon túl, hogy csatlakoznak ehhez a böjti naphoz, szervezzenek erre a szándékra egy liturgikus cselekményt.

Máriától kérjük: segítsen nekünk, hogy az erőszakra, a konfliktusra és a háborúra válaszoljunk a párbeszéd, a kiengesztelődés és a szeretet erejével. Mária – Anya: Ő segítsen bennünket, hogy megtaláljuk a békét. Mindnyájan az ő gyermekei vagyunk. Mária, segíts bennünket, hogy leküzdjük ezt a nehéz pillanatot is és elkötelezzük magunkat, hogy minden nap, minden környezetben a találkozás és a béke hiteles kultúráját építsük”.
Ferenc pápa végül felszólította a híveket, hogy ismételjék vele együtt: Mária, Béke Királynője, könyörögj értünk!

a Vatikáni Rádió honlapjáról (vm) 09.01

kép

 

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert öröm lesz az életük.
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.
BOLDOGOK, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csendjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat, mert környezetük megbecsüli őket.
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására, anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket.
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.
BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.
Dr. Gyökössy Endre