Főtisztelendő Paptestvéreim, Kedves Krisztushívő Testvéreim!

1. A Biblia egészének szilárd tanítása, hogy szent az élet, és szent az élet forrása, illetve fogantatásának, születésének és felnövekedésének természetes helyszíne, a család. Isten maga is család: nem rideg magányosság, hanem az Atya, a Fiú és a Szentlélek minden képzeletet felülmúló közössége. Isten lélek, nem férfi és nem is nő, mégis magában hordozza mindazt a szépséget és gazdagságot, amely a nemek megalkotásában, a férfi és a nő megteremtésében mutatkozik meg. Ezt fejezi ki az ember teremtéséről szóló bibliai szöveg:

„Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter 1,27).

A család szentsége fejeződik ki abban is, hogy az első két személyt „Atyának” és „Fiúnak” nevezzük, illetve hogy a férj-feleség kapcsolata alkalmas Krisztus és az Egyház szeretetkapcsolatának felidézésére (vö. Ef 5,25-33). Amikor a jó Isten ki akarja fejezni népe iránti szeretetét, nem elégszik meg azzal, hogy szolgájának, majd fiának nevezi Izraelt, hanem úgy mutatkozik be, mint népének férje, illetve vőlegénye. Izaiásnál ezt olvassuk: „amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítőd” (Iz 62,5). Ozeás próféta könyvében ugyanezt az isteni érzést így fejezi ki az Úr: „eljegyeztelek igazsággal, törvénnyel, jósággal, szeretettel, hűséggel” (Oz 2,21)

2. Napjainkban mégis rengeteg támadás éri a családot. Sokan még a két éve életbe lépett új magyar alkotmányban is kifogásolták, hogy egyáltalán úgy beszél a családról, mint a társadalom és az ország alapjáról, és a családban meghatározónak tekinti a férfi és a nő szeretet-kapcsolatát. Magyarország Alaptörvényének családdal kapcsolatos alapvető mondatai így hangzanak: „Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának zálogát. – Magyarország támogatja a gyermekvállalást. – Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” – Azt gondolom, hogy alkotmányunknak ezekre a részleteire – politikai elköteleződésétől függetlenül – minden magyar ember büszke lehet.

A házasélet természetesen nagyon sok elkötelezettséggel jár, és ez nem egyeztethető össze azzal az ultraliberális szemlélettel, amely túlhangsúlyozza az emberi személy szabadságát, a személyiségi jogokat, elhanyagolva a kötelességeket. Ezért vannak, akik egyenesen „múltba révedésnek” minősítik a hagyományos család-modell védelmét. A laza kapcsolatban, mindenféle házasságkötés nélkül együtt élőket, az önhibájukból elváltakat, az egynemű partnereket és a gyermeknevelésből az apákat eleve kizáró ún. „okos lányokat” sokan úgy emlegetik, mint az életreszóló kapcsolatot vállaló és gyermekeiknek biztonságos otthont nyújtó hitvesek egyenrangú alternatíváit. Azt mondják, hogy ezek nem rosszabbak, mint a hitvesi és szülői kötelezettségeiket komolyan vevő házasok, csak – úgymond – „mások”. A negatív és a pozitív másságnak összekeverése azonban olyan, mintha azt mondanám, hogy a kapufa és a mellélövés sem rosszabb, mint a gól, csak más…

És azt is világosan kell látnunk, hogy a házasságig megőrzött szüzesség és az életreszóló hűség fölött nem járt el az idő. Inkább azt kell mondanunk, hogy ezekre ma nagyobb szükség van, mint valaha. A szabadosság éppen nem egy szép új világba visz minket, sokkal inkább a történelem legsötétebb periódusaiba, a Római Birodalom hanyatló korszakába, vagy ha úgy tetszik, Szodomába és Gomorrába. (A Birodalom hanyatlása kétezer évvel ezelőtt már folyamatban volt, Szodoma és Gomorra pusztulását kb. 3.800 évvel ezelőttre tehetjük.)

3. Most, Szent Család vasárnapján arra szeretném kérni házasságban élő és a házasságra készülő testvéreimet, hogy vegyék halálosan komolyan a tisztaságot és a hűséget, mert enélkül nem lehetnek igazán boldogok. Jézusnak az a mondása, hogy „boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent” (Mt 5,8) nem csak a szüzekre vonatkozik, hanem az egymás iránt hűséges, tiszta szívű hitvesekre is. És ők nem csak a mennyországban látják meg az Istent, hanem már itt a földön is, és nem csak a templomban vagy az imádság pillanataiban, hanem bárhol és bármikor, ha hitvesük és gyermekeik szemébe néznek.

Erre az igazságra még József Attila is ráérzett ihletett pillanataiban. Ez tükröződik „Bibliai” c. versének soraiban is:

„Tiszta vagyok, azért vagyok, – mert szeretlek,

látom én az Istent, amint – szívét adja a szívednek.

Hogy tebenned jött most elém, – azt is látom –

ő az én örök szerelmem – s a halálom.”

Nemrég találkoztam valahol két kimondottan aranyos gyermekkel, egy kislánnyal és egy kisfiúval, majd másnap az édesanyjukkal, aki maga is szép és szeretetre méltó volt. Arra gondoltam: milyen boldog lehet ennek az asszonynak a férje és ezeknek a gyermekeknek az édesapja! És ekkor tudtam meg, hogy ez az ember elhagyta a családját. Bizonyára azért, mert nem volt tiszta a szíve, és ezért nem látta meg Istent feleségének és gyermekeinek a szemében. – De ugyanez vonatkozik mindazokra, akik a házasság válságáról beszélnek. Ők sem látják meg a keresztény házasság félelmetes szépségét, amely minden áldozatvállalásért bőségesen kárpótolja a tiszta szívű házasokat. „A kis herceg”-ben olvassuk, hogy „jól csak a szívével lát az ember”. Ez így tökéletesen igaz is, de hozzá kell tennünk: jól csak a tiszta szívével lát az ember!

Kedves házasságban élő és házasságra készülő Testvéreim!

Arra is kérlek benneteket, hogy rohanó világunkban is találjatok időt az egymással való együttlétre, a bensőséges beszélgetésekre, mert csak így ismerhetitek meg egymást igazán, és csak így juthattok el arra az elmélyült szeretetre, amely az egység, a boldogság és a gyermekek neveléséhez szükséges családi légkör feltétele. – Ha ezt megfogadjátok, még ma, a gender-ideológia korában is, eljuthattok a szépségnek, a boldogságnak és a szeretetnek olyan tartományaiba, amelyek zárva maradnak a szennyezett lelkű emberek előtt. És azok közé fogtok tartozni, akik – Nagy László szavai szerint – átmentik, átviszik a tiszta szerelmet gyermekeitek és unokáitok számára is.

A Betlehemi Kisded kegyelme, a Szűzanya és Szent József közbenjárása kísérjen mindannyiunkat.

Főpásztori áldással:

Veszprém, 2013. karácsonyán

+ Gyula érsek
forrás

 

 „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben.” Lk 2,22-35

Milyen kár, hogy a keresztény hívek nagy tömege nem imádkozza az Egyház imádságát, a szent zsolozsmát, pedig bizony megtehetné, legalább rövidített formában. Reggel egy zsoltárt Zakariás énekével a Benedictusszal, este egy másikat a Szent Szűz énekével, a Magnificattal, lefekvés előtt pedig a 90. zsoltárt – akár kívülről megtanulva – a mai Evangéliumban felhangzó Nunc dimittisszel. Lassan és figyelmesen imádkozva, esetleg énekelve háromszor öt percet vesz igénybe az egész, s közben végtelen gazdagságot tár fel, hiszen sugalmazott imádság, a szentírás része. A Szentlélek, aki az év minden napján az éjszaka beállta előtt ajkunkra adja Simeon énekét, sajátos tanítást ad nekünk. Mindennap elmondhatom, hogy „szemeim látták az Üdvösséget”, vagyis magát Jézus Krisztust… Nem a testi szemeim, hanem belső látás által. Ahogy naponta látom szeretteimet, bár távol vannak, mert ezen látás nélkül megbetegednék, ugyanúgy naponta láthatom az elmélkedés idejében, a szívbéli fohászkodás pillanataiban, a szentségimádás vagy a szentáldozás csendes perceiben Jézust, aki nemcsak Üdvözítőm, aki üdvösséget ad, hanem maga az Üdvösség: örök életem, boldogságom. Mindennap találkozhatom vele, mint világossággal. Aki gyűlöli testvérét – halljuk ma a Szentleckében –, az sötétségben él. Aki szereti testvérét, az világosságban él.

Jézus tanít meg szeretni, csak vele, benne és általa járja át világosság az életemet. Ha világosságban járok, nem botlok meg, de ha elesnék is, tovább tudok menni. Mindennap megtapasztalhatom, hogy Jézus az én dicsőségem: vagyis Isten láthatatlan, felfoghatatlan mélységének, benső életének felszínre bukkanása, fényes ragyogása. Aki minden éjszaka az Úrral való találkozásból fakadó békességben adja át magát Teremtőjének elalváskor, annak halála is ilyen békességes lesz, s egy nap az örök Hajnal ragyogására ébred.

 

Barsi Balázs

kép

Volt egyszer egy ember, aki nem hitt Istenben és soha nem habozott, hogy mások tudtára adja, mit gondol a vallásról és a vallási ünnepekről, köztük természetesen a Karácsonnyal. Felesége viszont hívő volt és gyerekeit is Istenbe és Jézusba vetett hite szerint nevelte, férje rendszeres bántó megjegyzései ellenére.

Egy havas Karácsony estén a feleség és a gyerekek a falusi templom karácsonyi miséjére készülődtek. Hívták az apát, de ő persze hallani sem akart arról, hogy elkísérje őket.

„Ez a történet egy nonszensz,” mondta. „Miért alacsonyítaná le magát Isten, hogy emberként jöjjön a földre? Teljesen nevetséges!”

A feleség és a gyerekek így nélküle indultak útnak.

Kicsit később felerősödött a szél és a hóesésből hóvihar lett. A férfi az ablakon kinézve csak vakító fehérséget látott. Leült a kandalló elé és elégedetten nézte a csendesen égő tüzet.

Néhány perc elteltével egy nagy puffanást hallott odakintről. Valami nekiment az ablaknak. A hang megismétlődött. Kinézett, de még egy méterre is alig lehetett ellátni. Amikor a vihar alábbhagyott egy kicsit, kimerészkedett, hogy megnézze mi adhatta a furcsa hangot az ablak közelében. A ház melletti mezőn egy csapat vadludat látott. A jelek szerint a ludak délre igyekezhettek a téli hideg elől, de a hóvihar miatt nem tudták folytatni útjukat. Eltévedtek és végül a farmon kötöttek ki, étel és menedék nélkül. Ijedten csapkodtak szárnyaikkal, körbe-körbe repkedve a mező felett, vakon és céltalanul. Bizonyára némelyik madár nekirepült az ablaknak. Ezt hallhatta korábban.

A férfi megsajnálta az állatokat és segíteni akart rajtuk. Az istálló tökéletes hely lenne nekik, gondolta. Meleg és biztonságos. Ott tölthetnék az éjszakát és biztonságban megvárhatnák a vihar végét. Miután ezt kigondolta, odament az istállóhoz és tágra nyitotta az ajtaját. Megállt és figyelt, azt remélve, hogy a madarak észreveszik az istállót és bemennek. A ludak azonban csak ide-oda repkedtek céltalanul és úgy tűnt, egyáltalán nem vették észre az istállót, illetve, hogy mit jelenthet az épület számukra. A férfi megpróbálta magára terelni a madarak figyelmét, de ettől csak megijedtek és messzebbre húzódtak.

Bement a házba egy kis kenyérért. Morzsává szaggatta és egy csíkban elszórta a bejáratig. Még mindig nem értették meg, mit akar.

Most már kezdett elfogyni a türelme. A madarak mögé lopódzott és megpróbálta az istálló felé terelni őket, de csak még jobban megijedtek és a szélrózsa minden irányába repültek, csak éppen az istálló felé nem. Akármit tett, egyszerűen nem tudta elérni, hogy az istállóba terelje őket, ahol melegben és biztonságban lehettek volna.

„Miért nem követnek engem?” – morfondírozott magában türelmetlenül. „Nem látják, hogy ez az egyetlen hely, ahol átvészelhetik a vihart?”

Addig törte a fejét, míg rájött, hogy a madarak soha nem követnének egy embert. „Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket,” mondta ki hangosan.

Ekkor eszébe jutott valami. Bement az istállóba és kihozta egyik saját libáját és óvatosan a vadlúdcsapat mögé ment vele. Amikor elengedte, saját libája átrepült a madárcsapaton, egyenes be a meleg épületbe. A vadludak egyenként követték.

A férfi megállt és hirtelen eszébe ötlöttek néhány perccel korábban kimondott saját szavai: „Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket!” Azután a feleségére és a köztük korábban lezajlott párbeszédre gondolt. „Miért akarna Isten olyanná válni, mint mi? Ez nevetséges!” Hirtelen minden világos lett. Pontosan ezt tette Isten. Mi emberek vagyunk a vadlibák. Vakon bolyongva, elveszetten bukdácsolunk a halál felé. Isten olyanná tette a Fiát, mint mi, hogy megmutassa az utat és megmentsen. Rájött, hogy ez a Karácsony értelme.

Ahogy a szél és a hóvihar csendesedni kezdett, úgy csendesedett és nyugodott meg lelke is, miközben ezeket a csodálatos gondolatokat forgatta fejében. Végre rájött, hogy miről szól a Karácsony és miért jött el Krisztus. Hosszú évek kételyei és hitetlensége, mint a múló vihar, szertefoszlottak egy pillanat alatt. Térdre esett a friss hóban és elmondta élete első imáját: „Köszönöm Istenem, hogy emberként eljöttél, hogy kivezess a viharból!”

 

forrás

A BEFOGADÁS szertartása

Az elsőáldozásra készülők eljutottak a vágyig, hogy szeretnék Krisztusnak és az Egyháznak adni életüket.Választottak kezest, aki ebben az évben támogatja a felkészülésben, és választottak Igét a Szentírásból, amelyet útmutatójuk lesz a következő időre. Az ige választása feltételezi, hogy a jelöltnek már van ismerete a Szentírásról,és a  katekumenek biztatást kaptak, hogy magukban is olvassák a Szentírást.

Az egyház katekumenné keni őket, ami azt jelenti, hogy belépnek a szentségekre készülők közé. Az evangélium után került sor erre a szertartásra.Fénykép

Ki a katekumen? Jelölt a szentségek vételére. Az első időktől kezdve a katekument az egyház már tagjának (a hit, a szentség jelöltjének) tekinti. Ettől a naptól  tehát ők is egy új módon a keresztények közösségéhez tartoznak, s úton vannak a keresztség , és az Eucharisztia vétele felé, amelyek által véglegesen az egyház felnőtt tagjai lesznek. Ezért mondjuk, hogy  befogadja őket az egyház közössége.

Az egyház a pap által  megjelöli őket a kereszt jelével, hiszen  Krisztus jelében akartnak élni ezentúl.  A felkenés ősi jel: királyokat, prófétákat, küldötteket, lovagokat kentek fel…

Az egyház ősi gyakorlata volt, hogy a kezesek nemcsak “kezeskedtek” egy hit iránt érdeklődő megbízhatóságáról az üldöztetések idején, hanem a katekumenek legelső támaszai, baráti tanácsadói, kissé vagy teljességgel lelki vezetői voltak. Az elmúlt századokban a keresztszülőség sajnálatosan formális szereppé vált. (Bár néhol a mai napig megőrizte lényegi — lelki támogatói — szerepét.) A kezesek ma ismét azt a szép feladatot vállalják: hogy segítségére lesznek a katekumennek lelki előrehaladásában: figyelnek rá, támogatják ha lelki krízisbe kerül, mellette állnak szóval, imával, példával. Ehhez a nagy feladathoz adjon nektek erőt a Szentlélek!

A misén Endre atya  jelenlevő közösség meghívta, mivel az ősegyház korától kezdve, és ma újra, az egyházi-plébániai közösségek két okból ünneplik együtt a katekumenekkel lelki előrehaladásuk lépéseit.

—  Hogy velük örüljenek, imádkozzanak értük, hordozzák őket, magukénak tudják őket.

— Hogy velük együtt évről évre maguk is átéljék megkereszteltségük titkát és ennek nagyságát. Bizony mi régi keresztények tudjuk, mennyi a hiba és a gyengeség bennünk, s mennyire rászorulunk a folytonos megújulásra. Legyen a katekumenátus meghívás mindannyiunk számára. Hogy a hitjelöltekkel együtt megújítsuk odaadottságukat; s hogy így új teljességgel megélt kereszténységünkkel támogatói és példái lehessünk a szentségekre készülőknek!

 Fénykép

képek a befogadásról

 

Befogadási mise végén a Zuzmó közösség kedveskedett egy kis darabbal a gyerekeknek, és természetesen az ajándék sem maradt el.

Mikulásról képekFénykép

 

23. hétfő

(Kenty Szent János, Szent Viktória)

Mal 3,1-4.23-24; Zs 24; Lk 1,57-66

Elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat

“Kedves fiatalok, ne féljetek határozott lépéseket tenni az életben. Bízzatok, az Úr nem hagy egyedül benneteket!”

 

kép

22. ADVENT 4. VASÁRNAPJA

Iz 7,10-14; Zs 23; Róm 1,1-7; Mt 1,18-24

Íme a szűz méhében fogan, és fiút szül

 

„Az eldobott étel olyan, mintha a szegények asztaláról loptuk volna el.”

 

kép

19. csütörtök

Bír 13,2-7.24-25a; Zs 70; Lk 1,5-25

Sámson felnövekedett: az Úr lelke működni kezdett benne

 

Ferenc pápa nagyon egyszerű vezetőt ajánl nekünk az imádságban, ami egyben nagyon teljes is.

Mondjunk egy imát minden ujjunkra:

1. A hüvelykujjad van hozzád legközelebb. Ezért imádat azokért kezdjed, akik legközelebb vannak hozzád. Azok a személyek ezek, akiket a legkönnyebb megjegyezni. Szeretteinkért imádkozni “édes kötelesség”.

2. Következő ujjad a mutatóujj. Imádkozz azokért, akik utat mutatnak, tanítanak és gyógyítanak. Ide tartoznak tanáraid, mestereid, orvosaid, papjaid és szerzeteseid. Nekik támogatásra és bölcsességre van szükségük, hogy másoknak utat tudjanak mutatni. Legyenek mindig jelen imáidban.

3. Következő ujjad a középső, amely a legmagasabb. Ez vezetőinkre emlékeztet. Imádkozz országod elnökéért, a kongresszusi tagokért, a vállalatvezetőkért és igazgatókért. Ezek az emberek irányítják hazád sorsát és alakítják a közgondolkodást. Szükségük van Isten vezetésére.

4. A negyedik ujjad a gyűrűsujj. Bár sokan nem tudják, de ez a leggyengébb ujjunk, bármelyik zongoratanár megmondja neked. A leggyengébbekre emlékeztet, akiknek sok bajuk van, akiket levert a betegség. Szükségük van imáidra éjjel és nappal. Soha nem tudsz eleget imádkozni értük. Gyűrűsujjad hív, hogy imádkozz a házaspárokért is.

5. Utoljára marad a kisujjad, legkisebb az összes ujj közül, így kell látnunk magunkat Isten és ember előtt. Azt mondja a Biblia: “az utolsókból lesznek az elsők”. Kisujjad arra emlékeztessen, hogy imádkozz magadért. Miután imádkoztál az előző négy csoportért, akkor már megfelelő perspektívából látod saját szükségleteidet és jobban tudsz imádkozni a tieidért.

 

kép

Szombat este (december 14-én) 7 órától  (a 6 órás szentmise után) adventi ének-zenés áhítatra hívjuk a kedves híveket.

A műsorban J. S. Bach, G. P. Telemann, G. Puccini, Vedres Csaba és Karl Jenkins művei hangzanak fel Gyermán Júlia (hegedű, ének), Vedres Péter (fagott), Hajnal Piroska (ének), Tüzes Ágoston Károly és Tüzes Marcell Sámuel előadásában.

kép