A Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön az egyház azt a hittitkot ünnepli, hogy a kenyér és bor külső színe alatt Jézus Krisztusnak, az istenembernek teste, vére, istensége és embersége valójában igazán és lényegileg jelen van. Hazánkban és sok más országban, ahol ez a nap munkanap, a rákövetkező (pünkösd utáni 2.) vasárnap tarjuk.

Jézus maga adta tudtul egy látomásban Liége (liezs)-i Szent Júliának (Jeanne de Mont Cornillon) azt a kívánságát, hogy szeretetének ezen titkát egyházi ünneppel dicsőítsék, amely hiányzik az ünnepek közül. (A vízióban ezt a holdból hiányzó rész láttatta.) IV. Orbán pápa, aki pap korában Johanna lelkiatyja volt, 1264-ben elrendelte ünnepelni az Oltáriszentséget, és megbízta Aquinói Szent Tamást a miseszövegek és a himnuszok (kiváltképp’ a Lauda Sion-szekvencia) megírásával.

Cornillon-i Júlia

kép

 

Az Oltáriszentség szerzése nagycsütörtökön volt (ezért a csütörtöki nap az Oltáriszentségé). Minthogy akkor Krisztus húsvéti misztériumából a szenvedés emelkedik ki, nem tudnánk méltó módon a fönti hittételre gondolni. Ezért került a húsvéti idő utánra az Eucharisztia e középkori eredetű nagy ünnepe, amelyhez processzió, szentségi körmenet is járul. Ez elsősorban imádó értelmű, ezért bensőséges buzgalomnak kell átjárnia. Másodsorban kérő: Krisztus a jelenlétével szentelje meg életünket. Harmadsorban hitvalló, mert a templom falain kívül is megmutatjuk a világnak a Jézusból áradó vonzerőt. Régen a település, ma a templom négy szélén oltárt (sátrat, innen: sátoros ünnep) állítunk, ahol virágok közé helyezzük a monstranciában (úrmutató) lévő szentségi Jézust, aki előtt az imádást kifejező tömjénfüsttel hódolunk. Evangéliumi részeket hallunk az Oltáriszentségről, majd könyörgés, ének, incenzálás (tömjénezés) és áldás következik. Az úton virágszirmokat hintenek az elsőáldozó gyermekek, majd visszatérve a templomba Te Deumot (hálaadó himnusz) és Tantum ergo-t (szentségi ének) éneklünk, és az utolsó szentségi áldást követően engeszteljük a káromkodásokat, melyet szentségbetétel és záróének fejez be.

 oltár

Az Eucharisztia csodái

 

Rendkívüli események az Oltáriszentség hatására

1./ Torinó, 1453. június 16., du. 17 h: Egy katona lopott Oltáriszentséggel és kegytárgyakkal Torinóba ment, ahol a Szent Szilveszter-templom előtt ledobta magáról az öszvére. A szentségtartó megnyílt, és a szentostyákkal a házak fölé emelkedett. A szemtanúk között volt egy Bartolomeo Coccono nevű pap is. Ezután a szentségtartó ismét a földre esett, ám az ostya nagy fénnyel a magasban lebegett, majd a püspök kezében lévő kehelybe ereszkedett.

2./ Morrovalle temploma  1560. április 16-án leégett, az ezüst kehely megolvadt, de az ostyák épen maradtak.

3./ Faverney (Franciaország) temploma 1608. május 25-én leégett, de az Eucharisztia megmagyarázhatatlanul 33 órán át a levegőben lebegett több ezer szemtanú előtt.

A kenyér és a bor fizikai elváltozása

1./ 750-ben a közép-itáliai Lancianoban egy bizonytalankodó bazilita szerzetes kezében az ostya valódi hússá, a bor pedig vérré változott. E relikviákat ma is a város katedrálisában őrzik. 1574-től többször is vizsgálták. 1970-71-ben, majd 1981-ben újólag vizsgálva megállapították az ereklyék valódi humán (emberi) eredetét: az AB-vércsoportot és a friss vérben szokásos mennyiségű proteint, de kevesebb nyomelemet.

2./ Ivorra, 1010. A misebor fölforrott a kehelyben, majd kifolyt belőle az oltárra és a padlóra a pap és a hívek szeme láttára.

3./ Santarém (Portugália): 1247-ben egy megcsalt feleségnek azt tanácsolta egy jósnő, hogy vegyen magához egy szentostyát, és készítsen belőle férjének bájitalt. Az ostya útközben vérezni kezdett, melyet a megrémült nő otthon egy ládikába rejtett, ahol az világítani kezdett. Hazatérő férje kinyitotta a ládát, és mindketten térdre hullva imádkoztak előtte. Másnap megmutatták a fénylő ostyát a papnak, aki körmenetben vitte a templomba.

4./ Walldurum, 1330: a misebor kiömlött az oltár terítőjére, és a vérfolyamból Krisztus arca rajzolódott ki.

5./ Ludbreg (Horvátország), 1411: az átváltoztatásban kételkedő pap kezében lévő kehely vérrel telt meg a szentmise bemutatásakor.

Az Oltáriszentség, mint egyedüli táplálék

         Sienai Szent Katalin (1347-80), Flüei Szent Miklós (1417-87), Boldog Emmerich Anna Katalin (1774-1824), Konnersreuthi Neumann Teréz (1887-1962) és Pietrelcinai Szent Pio atya (1887-1968) élete egy szakaszában néhány hétig, de akár évekig is egyedüli táplálék volt a rendszeres (napi) szentáldozásban nyert Oltáriszentség.

 

Aquinói Szent Tamás: Ének az Oltáriszentségről

Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem!
Kenyér- és borszínben titkon vagy jelen.
Néked szívem, lelkem átadja magát,
Mert Téged szemlélve elveszti magát.
Látás, ízlés, érzék megcsalódhatik,
De a hallás rólad hittel biztosít:
Hiszem azt, mit hinnem Isten Fia szab,
Igéd igazánál mi van igazabb?!
A keresztfán rejtéd Isten-voltodat,
Itt a színek rejtik emberarcodat,
De én mind a kettőt hiszem s vallhatom,
Kérve, amit kért a bűnbánó lator.
Ahogy Tamás látta, nem látom sebed,
Mégis Istenemnek vallak tégedet.
Add, hogy egyre jobban hinni tudjalak,
Tebenned reméljek, s téged vágyjalak.
Urunk halálára emlékeztető
Áldott Kenyér, élő s embert éltető!
Add, hogy éljen lelkem belőled csupán,
S jóízét tebenned ne veszítse szám!
Kegyes Pelikánom, Uram Jézusom! 
Szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom. 
 Elég volna egy csepp, hogyha hullna rá. 
Világ minden bűnét meggyógyítaná…
Jézus, kit csak rejtve szemlélhetek itt!
Mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik?
Hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat,
leljem szent fényedben boldogságomat!

 

XVI. Benedek pápa

Úrnapi körmenet RákoscsabaFőplébánián 2014-ben (képek erre a linkre kattintva megtekinthetők)

2016-os körmenet képei