Aktuális események

———- ADVENTI ELMÉLKEDÉSEK 20.———–

“Ne aggódjatok az életetekért..”

„Ne aggódjatok az életetekért..Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát és mindent megkaptok hozzá. (Mt. 6,25.)

 A mai világ egyik legnagyobb gondja, hogy talán nem hiszünk az Isteni gondviselésben. Logikus, hogyha nem az Isten szeretetétől várom életem ajándékait, akkor én kell, hogy magamnak kiharcoljam, kiügyeskedjem azokat az értékeket, mindennapi javakat, amikre szükségem van. A hívő ember számára az Isteni gondviselés egy garancia: elég a mának a maga baja, a holnapi nappal nem kell, hogy törődjek, mert az Isten jósága gondomat viseli. Ha nem hiszek, akkor magam kell a magam számára, a holnapra, a holnaputánra, és a mindennapokra garanciát biztosítanom. Ilyenkor jön az emberi önzés, kapzsiság, a harácsolás, a gyűjtés vágya, és itt nincs megállás, sosincs „elég”.

Krisztus ingyen jött közénk, őt nem kiérdemeltük, vagy megszereztük, hanem ő önként, szeretetből jött közénk, adta magát nekünk. Életem igazi értékei, Isten ajándékai. Minden, amim van, ajándék. Egészségem, barátaim, hivatásom, világnézetem, mind–mind ajándék, amit csak köszönni tudok a mindenhatónak. Egy-egy gyerek csendes kibontakozása az otthonban, jó irányban való fordulása, még ha küzdöttünk is érte, ajándék, kegyelem. Bonthatok vitorlát szél nélkül, de nem repülhetek. A verejtékesen gyöngyöző aranyásó, térdre borulva hálát ad az aranyrögért, melyet lelt, pedig a munka az övé volt, de tudja: az érték ajándék, az az Istené.

Az anyagiakkal való viszonyunk rendezéséhez az első lépés talán az lenne, ha élő hittel, hosszan elmélkednénk Jézus sok-sok szép biztató beszédén: Nézzétek az ég madarait, és a mezők virágait, nem vetnek, nem aratnak, Mennyei Atyám táplálja őket. Szeretettel azt mondja nekünk: mit aggodalmaskodtok, hisz egyetlen könyökkel sem tudjátok meghosszabbítani az életeteket, sőt egyetlen hajszálatokat sem tudjátok fehérré vagy feketévé tenni. Keressétek ti Isten országát, és mindent megkaptok ráadásként.

Sebeinkre, a gondviselésbe vetett hit gyógyír lehet.

 Forrás: Reménnyel jövőt mindenkinek!
———- ADVENTI ELMÉLKEDÉSEK 20.———– bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva