Boldog Imelda

Imelda az olaszországi Bolognában született nemesi család gyermekeként. Édesapja jelentősen megnövelte a család vagyonát, miután megkapta a grófi címet. Nagy bölcsességgel, becsületesen gyakorolta a közügyeket, mellyel nagy hatást gyakorolt az emberekre. Édesanyja mélyen vallásos asszony volt. Kislányát tanította imádkozni, sokat mesélt neki a szentekről. A kis Imelda szívta magába a szerető Istenről szóló tanítást.
Imelda, mint kis gyermek nagyon szerette volna megkapni a legszentebb Oltáriszentséget. De túl fiatal volt (akkoriban 14 éves volt az elsőáldozás korhatára), várnia kellett.
Imelda úgy gondolta, hogy ha ő apáca lesz, akkor hamarabb lesz ez lehetséges.
Szülei meglepődtek, mikor kislányuk engedélyt kért egy szomszédos kolostorba vonulásra. Szülei nehezen engedték el, de érezték lányuk mély vágyódását Jézus után. 9 évesen belépett a domonkosok rendjébe. Családjához közel fekvő Valdipietra domonkos kolostorba lépett be. Imelda itt kezdett iskolába járni.
Nővérek megengedték a fiatal lánynak, hogy viselje a domonkos ruhát, imádkozhasson velük, és kövesse a nővérek útját, olyan mértékben, amire egy gyermek képes.
A kolostorban az Eucharisztia tisztelete állt a középpontban.
Fiatal újoncban az állandó imádságos élet táplálta a vágyat, hogy Jézust magához vehesse a szentostyában. Türelmetlenül várta a nagy pillanatot, jóllehet nem érte el az előírt kort. Mindenkinek könyörgött, és megpróbált mindent megtenni, hogy a nagy ajándékot kiérdemelhesse, de mindenki visszautasította.
Azzal magyarázták, hogy idősebbnek kell lennie és felkészültebbnek.
Végül 11 évesen valóra vált álma.
1333. május 12-én, Mennybemenetel előestéjén az apácák és a kolostor többi lakója ünnepi szentmisén vettek részt. A mise végén a nővérek távozni készültek, Imelda egyedül maradt az oltár előtt imádkozni. Hirtelen nagy fényesség támadt, és illat árasztotta el a kolostort. Az apácák és a pap visszaszaladtak megnézni, mi történt. A szentostyát látták Imeldához közeledni. A pap jól ismerte Imelda mély vágyakozását Jézus után, felismerte Isten akaratát. Ezért megfogta a szentostyát, és megáldoztatta a leányt. A lány hatalmas öröm töltötte el a régóta várt találkozástól.
Ez volt az első és utolsó, egyetlen alkalom.
Miután megkapta szentáldozásban az Úr Jézust, a nővérekkel együtt hálaadó imát mondtak, közben a lány összeesett. Azt hitték, hogy egyszerűen elájult. De ő meghalt Krisztus iránti szeretetében az Eucharisztiában. Az arcán egy nyugodt, angyali mosollyal találkozott hőn szeretett Urával, és a végtelen hálaadását a mennyben folytatta.
Híre elterjedt az egész környéken, sírjánál sokan imádkoztak és sok csoda történt. Imelda Lambertini tisztelete gyorsan elterjedt. XII. Leó pápa jóváhagyta a kultuszt 1826-ban, és boldoggá avatta Imeldát. Majd 1908-ban X. Piusz az elsőáldozás védőszentjének nevezte ki.
Tiszteletére több helyen mozgalom jött létre szentté avatásáért (még nem fejeződött be). 1900-ban testét exhumálták. Imelda holtteste nem romlott meg, pedig kenőcsöt vagy tartósítószert nem használtak az 1300-as években. Még mindig úgy tűnik, mintha még élne, csak aludna.
Bologna városának San Sigismondo templomában található Imelda teste.
II. János Pál pápa ünnepét május 13-ra tette át, Fatimai Szűzanya ünnepére.

Boldog Imelda, elsőáldozók védőszentje, könyörögj érettünk!

1.forrás

2.forrás