Cikkek archívuma ebben a rovatban: Egyéb

Advent első vasárnapjával a hívő ember számára az új egyházi év kezdődik meg. A naptári évvel ellentétben az egyházi év nem elsősorban az idő múlására emlékeztet. Ez az adventtől adventig tartó, évről-évre visszatérő időszak másfajta kronológia szerint épül fel, amelyben az Egyház az ünnepeken keresztül újra és újra felidézi Krisztus életét és megváltó művét.

„Az Egyház, mint jóságos és szerető édesanya feladatának tarja, hogy Isteni vőlegényének üdvösséget szerző művét az év folyamán meghatározott napokra szétosztva szent megemlékezéssel megünnepelje… Így tárja elénk az év forgásával Krisztus egész misztériumát, a megtestesüléstől és a születéstől kezdve a mennybemenetelig, és Pünkösdtől egészen az Úr eljövetelének reménykedő boldog várásáig.” (II. Vatikáni Zsinat, Liturgikus Konstitúció, 102.)

 Az advent egy latin kifejezésnek, az Adventus Domini-nek (az Úr eljövetele) a rövidítése. A világi köznyelvben is általánosan ismert és használt kifejezés kissé leegyszerűsített fordítása: várakozás, sőt magazinokban, hírességekkel készült interjúkban már megjelent az adventi elcsendesedés fogalma is. Egyik értelmezés sem helytelen, de a hívő ember számára az advent a karácsony örömét megelőző bűnbánati időszakot jelenti. (A bűnbánatra emlékeztet minket, többek között, templomaink oltárainak dísztelensége, az advent liturgikus színe, a lila.) Elcsendesedünk, mert átéljük a „lelki sötétségünket”, a kegyelemre való rászorultságunkat, ily módon az advent lelki előkészületi idő. Így idézzük fel az ószövetségi kor, sőt az emberiség kezdetétől Krisztus megszületéséig tartó korszakok várakozását, a bűnbe esett emberiség évezredes vágyakozását a Szabadító eljövetelére. Ez az Isten által a szívekbe elültetett vágyakozással teli várakozás fogalmazódott meg a próféták írásaiban:

Harmatozzatok, egek, onnan felülről, 

és ti, felhők, hullassatok győzelmet!

Nyíljék meg a föld

és teremjen üdvösséget,

és sarjadjon vele szabadulás is.

Én az Úr hozom ezt létre mind!

(Izaiás 45,8)

Vágyakozással teli várakozás az adventi időszak: az Ószövetség várakozása Krisztus első (alázatos) eljövetelére az idők teljességében. A hívő lélek várakozása Krisztus folytonos (lelki) eljövetelére a Karácsonyban és az Egyház várakozása Krisztus második (diadalmas) eljövetelére az utolsó napon.

 

Az adventi időszakban hagyományosan reggel 6 órakor bemutatott szentmise, a roráte a Megváltó várásának és a Szűz Mária tiszteletnek a nép által megszeretett és már a középkor óta szokásban lévő megnyilvánulása. Különös tisztelettel kell ugyanis öveznünk a Boldogságos Szűz Máriát, Megváltónk édesanyját, hiszen a Karácsony öröméhez kellett a lelki sötétségben járó ószövetségi nép leányának önátadó várakozása, mert ő igent mondott az angyal által közvetített isteni szóra: “Legyen nekem a Te igéd szerint!” (Lukács 1,38) A hajnali mise (angyalos mise vagy aranyos mise) a roráte elnevezést a Boldogságos Szűz Mária adventi időben mondott votív miséjének introitusa (Izajás próféta jövendölésének szavai) alapján kapta: „Rorate caeli de super et nubes pluant iustum.” (Iz 45,8)

Jöjjünk minél többen és a hajnali miséken (hétfőn, szerdán és pénteken) való imádságos részvétellel mi is, ahogyan a zsoltáros mondja, emeljük fel lelkünket az Úrhoz! (24. zsoltár)

 

Hajnal Piroska (Katolikus Lexikon, Éneklő Egyház és saját)

Rorate

IHS

Leonardo da Vinci: Angyali üdvözlet

 

 

December 4-én, 6-án és 7-én este 6 órakor a szentmisét Gável Henrik atya mutatja be adventi lelkigyakorlatos beszéddel.

A Nyugati Egyház egyik legismertebb szentje a III. században élt Rómában, gazdag patrícius család leányaként. Titokban megkeresztelkedett és szüzességi fogadalmat tett. Szülei, a kor szokásai szerint férjhez kívánták adni a vagyonos Valerianus-hoz. Cecília engedelmeskedett szülei akaratának, ám az esküvő estéjén őszintén elmondta férjének, hogy szüzességi fogadalmat tett és szüzességét egy angyal őrzi. Valerianus látni akarta az angyalt, mire azt a választ kapta, hogy láthatja, ha megkeresztelkedik. Valerianus I. Orbán pápa tanítványa lett, megkeresztelkedett és ekkor valóban meglátta az angyalt. Fivérét, Tiburtiust is elvitte I. Orbán pápához, és ő szintén megkeresztelkedett. A két testvér, a pápa kérésére, elvállalta a vértanúk holttestének eltemetését. A város prefektusának, Almachius-nak tudomására jutott mindez, elfogatta a fivéreket és mindkettőt kivégezték. A kivégzést végrehajtó tiszt, halálukat látva, maga is megtért, és ezért a prefektus őt is kivégeztette. I. Orbán pápa temette el mindhármukat.

Almachius római prefektus ekkor Cecíliát vádolta be, s amikor a lány kitartott hite mellett, sőt védekezése során oly bátran beszélt, hogy a tárgyaláson többen is megtértek, mégis halálra ítélték. Saját házának fürdőjébe zárták, hogy a gőzben megfulladjon, de a forró gőz három napon át sem ártott neki. Hóhért küldtek hát házába, aki háromszor sújtott le Cecília nyakára, de ő mégis még három napig életben maradt és másokat buzdított a megtérésre. Halála előtt vagyonát szétosztotta a szegények között. I. Orbán pápát megkérte, hogy házát alakítsa át templommá. A III. századi lakóház fölé a VI. században épült először templom, melyet I. Paszkál pápa a IX. században átépíttetett és az oltár alatti szarkofágba helyezte Cecília maradványait. 1599-ben felnyitották sírját, és láthatóvá vált romlatlan teste. A jelenlévők elbeszélése alapján alkotta meg Stefano Maderno Cecília szobrát, amely a bazilikában látható.

 

Zsolozsmájának 1. antifonája így kezdődik: Cantantibus organis, Caecilia soli Domino decantabat dicens – „hangszerek zenéje közben Cecília egyedül Istennek énekelt”. A Cantantibus organis szavak alapján lett a szent zene és a zenészek védőszentje.

 

A barokk templomok orgonakarzatainak mennyezetképein gyakorta látható, amint Cecília orgonán játszik és énekel, vagy más hangszeren muzsikál, vagy a szentek körében angyali koncertet hallgat.

Hajnal Piroska

kép1

kép2 (J. W. Waterhouse: Szent Cecília angyalokkal)

kép3

kép4 (Peeter Sion: Szent Cecília)

Franciaország védőszentje, a nyugati kereszténység egyik legnépszerűbb patrónusa Pannóniában született. Pogány katonatiszt édesapját hamarosan Triciniumba (ma Pavia) vezényelték. Márton 12 éves korában, pogány szülei akarata ellenére jelentkezett katekumennek. Viszonylag hosszú felkészülési idő után, hat esztendővel később keresztelkedett meg. A 15 éves fiút Severus és Probus császárok rendelete alapján besorozták, és mint lovas testőrt Galliába helyezték.

Galliában, Amiens-ben történt, hogy a város kapujában egy koldus alakjában megjelent előtte Krisztus, és Márton felebaráti szeretetből neki ajándékozta köpenye felét (nem sokkal ezután keresztelkedett meg). A hadseregből leszerelt, majd Poitiers városában (Szent) Hilarius püspökhöz csatlakozott, aki exorcistává (ördögűzővé) szentelte. Itáliába való visszatérése után édesanyját is keresztény hitre megtérítette, majd visszatért Poitiers mellé, hogy Hilarius püspök támasza lehessen az ariánusokkal folytatott küzdelmében. Már a hazájában töltött évek során a remeteség iránt érzett elhivatottságot. Poitiers mellett külön kis remetelakot épített magának, ahol visszavonultan, szerény körülmények között élt, de tanítványai egyre nagyobb számban telepedtek le közelében. Cellája körül a ligugéi, később tours-i cellája körül a marmoutier-i kolostor. Aszkéta-szerzetesi felfogása és életmódja sokakban váltott ki nemtetszést, mégis, a tours-i püspök halála után a papság és a hívek is Mártont szerették volna püspöküknek. 371-ben választottak Tours püspökévé. A hírre Márton, alázatból egy liba ólban bújt el, de a libák gágogása elárulta rejtekhelyét, így kénytelen volt elvállalni a püspökséget.

Márton püspök, mint jó pásztor rendszeresen látogatta nyáját, prédikált, és mivel megkapta a gyógyítás ajándékát, csodás gyógyulások is fűződtek személyéhez. Márton keménykezű is tudott lenni ott, ahol a hit dolgai kerültek veszélybe, vagy a pogány téveszmék akadályozták az evangélium terjedését. A nép atyjaként szerette. Életéről, személyéről és csodatetteiről számos legenda őrződött meg.

Attributumai: koldus a lovaskatona lábánál, kettévágott köpeny, pásztorbot, lúd (a XV. századtól az alpesi országokban festett oltárképeken tűnt fel először), pohár.

Magyarország patrónusa. Kultuszát Szent István király is támogatta, zászlaira Szent Márton képét festette.

Hajnal Piroska (Szentek élete, Katolikus Lexikon alapján.)

kép1 (Pannonhalma)

kép2 (Oltárdíszítés, XIII. század. Santiago de Compostela, Zarándok Múzeum)

kép3 (Simone Martini: Szt Márton odaadja köpenyét a koldusnak, XIII. századi freskó)

kép4 (Balatonudvari, oltárkép)

 

A homlokzatán olvasható felirat szerint “A Város és a Földkerekség minden templomának anyja és feje”. A pápák székesegyháza, ahol az új pápa néhány nappal megválasztása után látogatást tesz, és elfoglalja tanítói székét, katedráját. Egyházunk e napot ünnepnek tekinti, amikor a szentmisén dicsőséget is mondunk.

 

A bazilikát még ókorban, Nagy Konstantin császár (Kr. u. 306-337) uralkodásának idején kezdték építeni a Lateranus család család palotájának helyén, és I. Szilveszter pápa szentelte fel 324. november 9-én a Legszentebb Üdvözítő titulussal. Ez volt az ókori Róma és a kereszténység első nyilvános temploma. Az 5 hajós, 56 márványoszlopos, félkörű apszisában mozaikképpel ékesített templomot a rómaiak “basilica aurea” néven emlegették. A népvándorlás, majd az itáliai háborúskodások során erősen megrongálódott, zsoldoskatonák fosztották ki, 1349-ben földrengés okozott az épületben óriási károkat. A Konstantin által építtetett bazilikából csak az alapforma, a fal egyes részei, márványoszlop töredékek maradtak meg.

A barokk stílusban újjáépített bazilikát 1726-ban XIII. Benedek pápa szentelte fel újra a Megváltó és Keresztelő Szent János tiszteletére. A szent kapu fölött 4 márvány dombormű Keresztelő Szent János életéből vett eseményeket örökít meg. A falakon – többek között – domborműves Biblia pauperum látható (XVII-XVIII. sz.), bal oldalon az ószövetségi előképek, szemben velük az újszövetségi beteljesülésük képei. A főhajó végében álló márvány főoltárt, amelynél a II. Vatikáni Zsinatig csak a pápa misézhetett, IX. Pius pápa (1846-78) építtette, belsejében helyezték el azt a faoltárt, amelyen a a hagyomány szerint I. Szent Szilveszter pápa misézett. Itt őrzik Szent Péter és Szent Pál koponya ereklyéjét. Az eredeti gyöngyökkel és drágakövekkel ékesített ereklyetartó a francia forradalomnak esett áldozatul. Az ereklyék fennmaradtak, 1804-ben egy ezüstözött ereklyetartóban helyezték el őket.

A XVI/XVII. század fordulóján épült kereszthajó szentségi kápolnájának négy oszlopát Kleopátra királynő legyőzött hajóinak bronzából öntötték Jupiter Capitolinus temploma számára, Nagy Konstantin ajándékozta őket a bazilikának. Az oltár fölött az Utolsó Vacsora aranyozott bronz domborműve, amely mögött egy VII. századig visszavezethető hagyomány szerint az Utolsó Vacsora asztalának ereklyéit őrzik.

A mai ünnepen az az evangéliumi szakasz hangzik el (János 2,13-22), amelyben Jézus kiűzi a jeruzsálemi templomból a kereskedőket és pénzváltókat. A templom szentségét profanizáló, a templomban is a haszonszerzést kereső, a szent helyen nem megfelelőképpen viselkedő emberek kiűzésével Jézus megtisztítja a templomot, Atyjának házát. A kétkedő zsidóknak feltárja a legnagyobb csodát: a megváltás titkát. Ő, Jézus a templom, Isten lakóhelye az emberek között. Testének templomát lerombolják majd a kereszten, de ő felépíti azt. De fel kell figyelnünk ma Szent Pál apostol tanítására is: mindannyian Isten temploma vagyunk és Isten Lelke lakik bennünk.

Áhítattal és tisztelettel járuljunk tehát Isten oltárához, és lássuk meg halandó testünkben is Isten templomát!

Hajnal P.  (Forrás: Katolikus Lexikon, Adoremus 2012/11.)

 kép1

kép2

kép3

kép4

 

 

 

 

„A nemes Imre herceg előkelő nemzetségből, mint a cédrus a Libanonról, Szent Istvántól, Magyarország első királyától származott, erényekkel nagyon feldíszítve ragyogóan tündökölt.”

Első királyunknak, Szent István királynak és feleségének Gizellának a hagyomány szerint több gyermeke született, akik azonban kiskorukban meghaltak. A Képes Krónika két fiúgyermekről tesz említést, Ottó 1000 körül született és nagyon rövid ideig élt, a második fiú, Imre 1007-ben (más vélemény szerint 1000 és 1007 között valamelyik esztendőben) született, valószínűleg Székesfehérváron. Nevét anyai nagybátyjától, Szent II. Henrik császártól (Henricus→Emericus→Emreh, Imre) vették szülei.

A trónörökös nevelésére nagy gondot fordítottak, s a legendákból is világosan érezhető, hogy István szenvedélyesen szerette fiát, akit imáiban folytonosan Krisztus kegyes pártfogásába és a szeplőtelen Szűz anyai oltalmába ajánlott. Imre nevelésében és tanulmányaiban óriási változást jelentett, amikor 1015-ben Pannóniába érkezett Gellért bencés szerzetes Velencéből. István király azonnal felismerte a szerzetesben az európai műveltségű nevelőt és tudóst, udvarába hívta tehát és fia nevelőjévé tette. Imre királyfi hét esztendőn át tanult mestere irányítása mellett: elsajátította a latin nyelvet, elvégezte a kor iskolafokozatait és édesanyja jóvoltából a német nyelvet is megtanulta. Gellért apát fiatal tanítványa lelki életét is felügyelte.

Imre herceg minden éjjel „amikor a többiek már lefeküdtek, maga előtt két gyertyával világított, Istennek zsoltárokat énekelve virrasztott, és mindegyik zsoltár végén szíve töredelmével kért bocsánatot. Ezt atyja óvatosan, sőt titokban a fal repedésén keresztül gyakran megfigyelte, de családjából senkinek sem akarta tudomására hozni.”

 A róla szóló legenda elbeszéli, hogy egy éjjel a királyfi egyetlen szolgája kíséretében a veszprémi Szent György –templomban imádkozva azon tűnődött, mit ajánlhatna fel ő Istennek, amikor egy hangot hallott: „A legkiválóbb dolog a szüzesség! Lelked és tested szüzességét kívánom tőled! Ezt ajánld fel!” A királyfi nem bízott magában és Istenhez fohászkodott: „Uram, Istenem! Teljesítsd bennem akaratodat, és a káros szenvedélyeket, amik a lélek ellen küzdenek, irgalmasságod hatalmával oltsd ki!” Imre herceg e fogadalmát titokban tartotta élete végéig. Édesapja és nevelőapja példája segítette őt abban, hogy az életszentség útján járjon.

A tizenöt éves herceg nevelését édesapja vette át, hogy felkészítse a herceget az uralkodásra. Huszonhárom éves volt a királyfi, amikor nevelését befejezettnek tekintették, ekkor, mint a trón várományosának menyasszonyt kellett keresnie. A források ellentmondásossága miatt nem megállapítható felesége kiléte, az azonban bizonyos, hogy szűzi házasságban éltek. Az ifjú herceg „keblében hordta a lángot, de el nem perzseltetett annak égésétől.”

 István király Imrét jelölte ki utódjául, biztos volt abban, hogy a főpapság, az ő hívei és a keresztény magyarság fia mögött áll majd, éppen ezért jól felkészítette Imrét az uralkodásra – e szent célt szem előtt tartva fogalmazta meg intelmeit fiához (Szent István király intelmei Szent Imre herceghez).

1031-ben a hatalmának és tekintélyének csúcspontjára jutott uralkodó, István koronázási ünnepségre készült Székesfehérvárott: fiát, Imre herceget akarta megkoronáztatni. Ám az ünnepélyes készülődés gyászba fordult, amikor megérkezett a szomorú hír: a herceget vadászat közben egy vadkan halálra sebezte és a sebesült herceg 1031. szeptember 2-án belehalt sérüléseibe.

 

1083-ban Szent László király oltárra emeltette (ez felelt meg akkor a szentté avatásnak) atyjával, István királlyal és nevelőjével Gellért püspökkel együtt.

Hajnal P. (Forrás: Szentek élete; Árpád-kori legendák és intelmek)

kép (Ismeretlen felvidéki mester, részlet)

kép1 (Zichy Mihály: Szent Imre herceg születése)

kép2 (Kökényesd, oltárkép)

kép3 (Köztéri szobor, Sepsiszentgyörgy)

kép4 (Franz Anton Maulbertsch: Szent István király és Szent Imre herceg)

 

 

A földön küzdő Egyház (Ecclesia militans) megemlékezése a tisztítótűzben szenvedő lelkekről,  a szenvedő Egyházról (Ecclesia patiens).

Az élő és meghalt hívek titokzatos közösséget alkotnak a szentek egyességében. Ennek alapján beszélünk küzdő Egyházról (Ecclesia militans), amely a földön élő lelkek közössége, szenvedő Egyházról (Ecclesia patiens), amely a meghalt, de még a tisztítótűzben szenvedő lelkek közössége, és a diadalmas Egyházról (Ecclesia triumphans), amely a már a mennyekbe jutott, megdicsőült hívek, a szentek társaságát foglalja magában.

 Az elhunyt hívekről már a kereszténység korai századaiban megemlékeztek, nevüket kiírták a templom falára, hogy a hívek közösen imádkozhassanak lelki üdvükért. A bencés szerzetesek a VI. századtól a pünkösd utáni napokon emlékeztek meg az elhunytakról. A spanyol Szent Izidor (megh. 636-ban) feljegyezte, hogy egyes helyeken a húsvét előtti nyolcadik vasárnapon megemlékezést tartanak a halottakról. A XI. században Szent Odilo, a cluny bencés kolostor apátja kezdeményezte, hogy miután az Egyház Mindenszentek napján megünnepli a mennyország szentjeit, a következő napon emlékezzen meg az összes megholtról is. Odilo apát utasítására (Kr. u. 998) a cluny bencés kolostorokban a tisztítótűzben szenvedő lelkekért imádkoztak és a halottakért mutattak be szentmisét. A XI. századra a cluny bencések és a karthauziak hatására a megemlékezésnek ez a formája igen széles körben elterjedt.

A domonkos szerzetesek vezették be azt a szokást, hogy november 2-án minden pap három szentmisét mondhat: egyet egy bizonyos elhunytért, egyet általában a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, és egyet a saját szándékára. Ezt a gyakorlatot XIV. Benedek pápa 1748-ban jóváhagyta és Spanyolországban, Portugáliában és Latin-Amerikában ez vált gyakorlattá. Európában csak a XX. század első évtizede óta követik ezt a rendet. Az I. világháború pusztítását látva XV. Benedek pápa 1915-ben engedélyezte, hogy november 2-án minden pap három szentmisét mondjon.

Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt. Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. (Prédikátor 3,1-2)

A halotti misék prefációi a megváltásra, az örök életre és a feltámadásra emlékeztetnek bennünket. A földi élet véges, a földi halált nem kerülheti el senki, sem a bűnösök, sem az igazak. A második haláltól azonban az igazak megmenekülhetnek. Jézus arra biztatja apostolait és bennünket is, hogy hittel szembesüljünk az elmúlás gondolatával és tényével.

Juhász Ferenc gyöngyösi plébános írja az Adoremus novemberi számában (2014) megjelent elmélkedésében, hogy az elmúláshoz való viszonyunk azon múlik, „úgy tekintünk-e a halottainkra, mint akik elszöktek egy másik vidékre, vagy úgy tekintünk rájuk, mint akik csupán előrementek, és lesz még alkalmunk találkozni velük. A visszatekintés napja, vagy az előretekintés napja a halottak napja? …A keresztény ember számára a halottak napja tehát egy pillantás vissza, a folyamatos előretekintésben.” Gyászoljuk meg elhunyt szeretteinket, értük fohászkodjunk ezen a napon, de ne feledjük, a temetőkben magasodó kereszt azt jelenti, hogy van a világon egy sír, amely üres: az értünk, emberekért keresztre feszített Jézus Krisztus halála mindenki élete lett.

Hajnal Piroska (A Katolikus Lexikon, Adoremus 2012/11. és Adoremus 2014/11. 30-31. o. alapján.)

kép1

kép2

Mindenki keresztje

A megdicsőült Egyház (Ecclesia triumphans) ünnepe, latin elnevezése festum Omnium Sanctorum. Az Egyház ezen a napon ünnepli a kanonizált szenteket és mindazokat a megdicsőült lelkeket, akiket a kalendárium név szerint nem említhet meg, éppen megszámlálhatatlan sokaságuk miatt. Ők azok az ismeretlen szentek, akik a hétköznapokban megélték a keresztségben kapott életszentséget, amely egyes szenteknél a hitért folytatott küzdelmet, a Krisztusért vállalt (sok esetben tömeges és névtelen) vértanúságot vagy éppen a mindennapok keresztjének türelmes hordozását jelenti. De ide tartoznak mindazok, akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a mennyországba, ahol örvendező szívvel hódolnak Mindenszentek Királynője, Szűz Mária trónusánál.

Én, János… ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott, a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal. Hangos szóval kiáltották: “Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak! (Jelenések könyve 9,7-10).

Fontos hangsúlyoznunk, hogy a Mindenszentek ünnepe és a rá következő halottak napja az Egyház saját ünnepe, a pogány ünnepektől teljesen függetlenül alakult ki, jóllehet azok egyes rítusai a két naphoz kapcsolódó hagyomány egyes elemeiben fellelhetők. A szentek, és különösképpen a mártírok ünneplése már az egyház első századaiban ismert volt. A hitükért mártíromságot szenvedettekről való megemlékezés igénye Diocletianus császár (Kr. u. 284-305) uralkodásának véres keresztényüldözései után jelent meg. A keleti egyházban több dátum is kapcsolódik az ünnephez (május 13, húsvét utáni első péntek, pünkösd utáni első vasárnap). Két keleti egyházatya, a szír Szent Efrém (Kr. u. IV. sz.) és Szent Johannész Chrysostom (Aranyszájú Szent János, Kr. u. V. sz. eleje) említést tesz erről a napról. A nyugati egyházban a pünkösd utáni első vasárnapon emlékeztek meg a szentekről.

A nyugati egyházban az ünnep dokumentálható kezdete egy templomszenteléshez kapcsolódik. Phokasz császár Kr. u. 609-ben átadta Szent IV. Bonifác pápának a római Pantheon épületét. A pogány Róma egyetlen épségben maradt templomát eredetileg Mars és Vénusz tiszteletére építtette Augustus császár veje, Kr. e. 27-ben. Fontos egybeesés, hogy Nagy Heródes király ebben az évben kezdte meg Jeruzsálemben az új Templom építését, és ebben az évben született Isten legszebb Temploma, Szűz Mária. A pápa 609. május 13-án, a Szűzanya, Mindenszentek Királynője, és az összes vértanúk tiszteletére szentelte a Pantheont. Egy nappal korábban 18 feldíszített kocsi hozta ide a katakombákból a vértanúk ereklyéit, és elhelyezték azokat a felszentelendő Vértanúkról elnevezett Mária-templomban.

Másfél évszázaddal később III. Gergely pápa (731-741) az eredeti Szent Péter Bazilikában egy oratóriumot szentelt fel a szentek tiszteletére, november 1-én. Szent Béda (megh. 735) feljegyezte, hogy Angliában november 1-én van a szentek ünnepe, és a források hasonló ünnepről számolnak be Salzburg városában is. III. Gergely pápa uralkodása alatt (731-741) kapta az ünnep “a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” elnevezést. Egyházi források tanúsága szerint, az ünnepet IV. Gergely pápa (827-844) helyezte át május 13-ról november 1-re. A pápa kérésére Jámbor Lajos császár (778-840) elrendelte, hogy Mindenszentek ünnepnapja a Szent Római Birodalomban november 1. legyen.

 

Mindenszentek estéje már halottak napjának vigíliája, ismertebb nevén halottak estéje. A tisztítótűzben szenvedő lelkek számára Mindenszentek napján, 12 órától nyerhető teljes búcsú. A búcsú feltétele: szentáldozás (ha szükséges, szentgyónás is), a Hiszekegy, Miatyánk, Üdvözlégy és Dicsőség elmondása a pápa szándékára.

Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott,
Egyszer csak könnyebb lett a terhem,
Valaki értem imádkozott.

 

Valaki értem imádkozott.
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret,
Jó barátom vagy testvérem.

 

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.

Hajnal Piroska

(Forrás: itt, Katolikus Lexikon, Szentek élete)

kép1 (Hubert és Jan van Eyck: A genti oltárkép)

kép2 (Hubert és Jan van Eyck: A Bárány imádása)

kép3 (Pantheon, Róma)

kép4