Érdekes cikkek

  • Érdekes cikkek

    A láthatatlan Istenünk

    Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel írása Talán nincs is nehezebb, mint olyat ünnepelni, ami szinte teljesen hétköznapinak számít az életünkben. A Szentháromság nevében vetünk keresztet, kezdjük az imádságainkat, a zsolozsmában minden zsoltár végén…

  • Érdekes cikkek

    Miért fontos a Szentlélek?

    Jézus az utolsó vacsora alkalmával sok mindent mondott a Szentlélekkel kapcsolatban, és ezek közül néhányat megtalálunk a mostanság esedékes olvasmányok között, mint például a következőt: „én meg majd kérem az Atyát, és más…

  • Érdekes cikkek

    Az isteni irgalmasság vasárnapja

    Az irgalmasság olyan erkölcsi erény, mely képessé tesz a segítségnyújtásra akkor is, amikor az igazságosság vagy a jog alapján az nem várható el. Az irgalmasság az erkölcsileg erősebb lehajlása a gyengébbhez, készség a…

  • Érdekes cikkek

    TÉNYLEG FELTÁMADT?

    ,,Jézus számtalan csodát tett: kenyeret szaporított, vízen járt, vihart csendesített, ördögöt űzött, beteget gyógyított, sőt még halottakat is feltámasztott. Van azonban egy csoda, mely nem csak hogy kiemelkedik a többi közül, hanem egyenesen…

  • Érdekes cikkek

    Nagyszombat és húsvét vigíliája

    Nagyszombaton az Egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt időzve. Az esti vigília szertartásával veszi kezdetét a Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus…

  • Érdekes cikkek

     Jézus nem méricskélte a maga áldozatát

    Erdő Péter bíboros, prímás vezette a nagypénteki szertartást az esztergomi Nagyboldogasszony-és Szent Adalbert-főszékesegyházban. A felújítás alatt álló bazilika zsúfolásig megtelt hívőkkel, hogy az egyházi év legcsendesebb napján együtt emlékezzenek meg Krisztus kereszthaláláról és…

  • Érdekes cikkek

    A pap Krisztus szeretetétől szíven szúrt ember

    Nagycsütörtökön délelőtt a Szent Péter bazilikában Ferenc pápa elnökletével tartották meg a krizmaszentelési szentmisét, melynek során a Szentatya megáldotta a liturgikus olajokat és a kenetet, a papság pedig püspökével együtt megújította szentelési fogadalmait.…

  • Érdekes cikkek

    Fájdalmas bevonulás

    Mi is énekkel és szentelt barkákat lengetve, körmenettel köszöntjük Urunkat, Krisztust, akárcsak hajdanán a jeruzsálemiek. Ma mi vagyunk a Messiást egykor pálmával fogadó sereg, a bevonuló Krisztus társai, akik a pálmák vasárnapján feldíszítjük…