Homoszexualitás belülről

Homoszexualitás belülről, ma már katolikus szemmel – Interjú Robin Beckkel

Tizenkét leszbikus kapcsolatban élt, mindannyiszor a boldog, végleges életközösség reményében. Mégis minden alkalommal azt tapasztalta, hogy amint a meghitt barátság szexuálissá vált, minden elromlott. Mi lehet ennek az oka?

Beck: Azt hiszem, amikor valami átszexualizálódik, az teljes emberségünket felhozza. Azt is hiszem, hogy a legtöbb ember, aki homoszexuális életformában él, sérült. Így amikor elkezdődik a szex, valamiképpen előjön a sérülés is. És amikor intim kapcsolatba lép két ember, akik mindketten egy halom lelki és pszichológiai sérülést hordoznak, az egyszerűen túl sok, nem bírják elviselni.

Meggyőződésem, hogy a homoszexuális emberek valamennyien sérültek. Sokan vitatják ezt, elkötelezett keresztények is. Én viszont még nem találkoztam olyan emberrel, aki aktív homoszexuális életet él – vagy abból szabadult –, és ne őrizne a lelkében valamilyen fájdalmat, elutasítást stb. a múltból, általában gyerekkorból.

Isten a férfit inkább szexuálisan, a nőt inkább érzelmileg motiváltnak alkotta. Ez a szép a férfi és nő kapcsolatában, hogy valamiképpen kiegyensúlyozzák egymást. Ha férfiak kerülnek egymással szexuális kapcsolatba, egyre kielégületlenebbek, és mindig valami többre vágynak. Ezért létesít sok homoszexuális férfi több száz kapcsolatot, vagy akár ezret is. Ugyanígy amikor két nő kerül intim közelségbe. Nincs más, csak érzelmi hullámzás, kavargás, minden csupa dráma.

Működne a homoszexuális kapcsolat, ha egyik fél sem hordozna sérülést?

Nem, mert Isten nem úgy teremtett minket. Teremtőnk azt mondta, a férfi elhagyja apját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz. Isten teremtő terve a férfinak és a nőnek szólt, nem a férfinak egy másik férfival vagy a nőnek egy másik nővel.

Olyan ez, mintha kitalálnám, hogy az autóm legyen hajó, és vízre lökném abban a hitben, hogy ez így rendben lesz. A General Motors azonban nagyon kéri, hogy ne tegyem. Ha kihajítom a gyártó tervét, és a folyóba kormányzom az autót, az autó elsüllyed és én megfulladok. Minket Isten teremtett. Ő tudja és ő mondja meg, milyennek. Lelkünket az Írás szavához kell igazítanunk. A tapasztalatom az, hogy nincs boldog homoszexuális kapcsolat, mégpedig azért nincs, mert ellenkezik azzal, amilyennek Isten megteremtett minket.

Egyesek megtanulnak ilyen kapcsolatban élni – akadnak, aki azt állítják, hogy 40 éve együtt vannak és igazán boldogok –, de úgy gondolom, miközben boldogok próbálnak lenni, végül mégis csak eltérnek a teremtő tervtől. Némelyek talán csakugyan boldognak hiszik magukat, miközben az autójuk éppen süllyed a folyóban, de végül elkerülhetetlenül rájuk köszönt a valóság. Isten a nőt nőnek, a férfit férfinak teremtette. Ha férfi férfival kerül szexuális kapcsolatba, az szükségképpen eltér attól, amilyennek Isten a szexuális kapcsolatot elképzelte, s így nem hoz számukra mást, csak nyomorúságot.

Azt írta, hogy vonzódása a nőkhöz mindig érzelmi volt, és ez a legtöbb leszbikusra igaz. Miért? Érzelmileg miért nem elégítették ki soha ezek a kapcsolatok?  

A férfi elsősorban tiszteletre vágyik, a nő pedig szeretetre és érzelmi gondoskodásra. Ha összekerül két nő, akik ugyanazt igénylik, nagyon nehéz azt egymástól megkapniuk. Isten úgy alkotta meg a férfit és a nőt, hogy egymást kiegészítve megadhassák a másiknak, amire szüksége van. A férfinak a tiszteletet, a nőnek az érzelmi gondoskodást. Azért tudják ezt megadni egymásnak, mert nem mindketten ugyanarra vágynak.

Azt hiszem, a legtöbb leszbikusnak, aki nőkhöz vonzódik, az édesanyjával való kapcsolata sérült. Tudom, hogy nálam így van. Nem kaptam meg édesanyámtól az érzelmi gondoskodást, amire szükségem lett volna. Anyám okozta a sérülést, én pedig más nőktől vártam a gyógyulást: hogy megadják, amit anyám nem tudott megadni. Tízéves koromban láttam A muzsika hangjai című filmet. Julie Andrews játszotta Mariát, aki csodálatos szeretetet visz az anya nélkül maradt hétgyermekes családba. Emlékszem, arra gondoltam, milyen boldog lennék, ha Julie Andrews szeretne engem. Valójában arra vágytam, hogy legyen valaki, aki egy életen át olyan lehet számomra, mint a filmbeli Maria.

A keresztény hit mindig fontos volt önnek. Sokat foglalkozott azzal, hogy a keresztény tanítást megpróbálja hozzáigazítani a homoszexuális életszemlélethez. Miért?

Azért, mert mindig tudtam, hogy Isten van, és szoros kapcsolatom volt vele. Tudtam, hogy nem tudnék Isten nélkül élni. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy szeretet nélkül sem tudnék élni, és emberi szeretetet akkor egyetlen módon kaphattam: egy másik nőtől.

Mégis bennem volt, hogy szükségem van Istenre. S mivel egyikről sem tudtam lemondani, nem maradt más választásom, mint kimagyarázni az Írást. Azt mondtam: nem lehet, hogy Istennek ellenére vannak a kapcsolataim, és a Biblia, amikor elítéli a homoszexuális viselkedést, bizonyára nem is úgy érti. Azt akartam, hogy Isten tetszéssel tekintsen erkölcstelen életemre. Így gondolkodtam akkoriban, mert oly mérhetetlenül vágytam a szeretetre és annyira féltem a magánytól. Nem bírtam társ nélkül.

Ön szerint hogyan tekint Isten a homoszexualitással küzdő emberekre?

Azt hiszem, Istennek nagyon fáj, amikor így élnek, mert tudja, milyennek teremtett minket, és tudja, hogy aki elindul ezen a lejtőn, elveszíti azt a csodaszép életet, amire meghívott minket. Nem hiszem, hogy Isten odaföntről utálkozva tekintene a homoszexuális életet élő emberekre. Meggyőződésem, hogy szereti azokat, akik ennek a bűnnek lettek rabjai, mert valami sokkal szebbet tartogat számukra. Szívből hiszem, hogy az Úr nem csupán megszabadítja az embert ettől a bűntől, hanem helyre is állítja Istentől kapott szexualitásunkat. Mélységes szeretettel és tisztelettel tekintek a házasságra. Életem legnagyobb fájdalma, hogy nem lehetett részem benne, és elment a hajó, már nem lehetnek gyermekeim. Ezt mérhetetlen veszteségként élem meg.

Miért nevezi hatalmas csodának, hogy Isten kihozta a homoszexuális életformából?

Mert harmincöt éven át arról álmodoztam, hogy egyszer megtalálom a tökéletes kapcsolatot egy másik nővel. Annyira rettegtem a magánytól, hogy amikor egy-egy kapcsolatom megromlott, már bele is mentem a következőbe, nehogy eggyel több nap teljék anélkül, hogy valaki ne szeretne és valakinek fontos ne lennék. A csoda az, hogy öt éve boldog vagyok, hogy Isten számára fontos „valaki” vagyok. Boldog vagyok, hogy mindennap egyedül ébredek, és azzal az örömmel ébredek, hogy végre megfelelő kapcsolatom van Istennel. Az egyedüllétben egyedül Isten ámulatos kegyelme tart meg. Ez a csoda.

Egyre több országban válik társadalmilag elfogadottá a homoszexuális életforma. Mit üzen az elbizonytalanodó katolikusoknak, papoknak és hívőknek?

Amikor egy katolikus fiatal bejelenti a szüleinek, hogy „meleg”, a szülők egyszerre elfogadóvá válnak a homoszexuális életformával kapcsolatban. Úgy vélik, mivel normálisan, jól nevelték a gyermeküket, a homoszexualitás is normális kell legyen. Erősíteni kezdik gyermekük rendellenességét ahelyett, hogy szeretettel figyelmeztetnék az Úr útjaira. Jézus azt mondta, hogy aki jobban szereti gyermekét, mint őt, nem lehet tanítványa (Lk 14,26). A katolikus szülőknek szívükbe kell vésniük ezt.

Az Egyháznak szeretnie kell és hűnek kell lennie az igazsághoz. Az igazság az, hogy Isten nem arra teremtette az embert, hogy azonos nemű partnerrel éljen intim kapcsolatban. Ez az életforma lélekromboló. Ez az igazság, amiből nem lehet engedni. Az ilyen kapcsolat nem életadó és nem szolgálja Isten dicsőségét. Ezek tények, nem lehet szépíteni. A gyógyulásnak feltétele a bűnbánat. Bűnbánat pedig csak akkor születik, ha az emberek hallják az igazságot.

Ám szeretet nélkül hirdetni az igazságot olyan, mint szívműtétet végezni érzéstelenítés nélkül. Kell az együttérzés. Mint amikor az orvosnak közölnie kell valakivel, hogy halálos beteg. Nem ráförmedve, hogy „maga rákos!”, hanem tapintatosan tudomására hozva. Lesz, aki sírva fakad, mert rettenetes ezt megtudni. Az is rettenetes, amikor 19 évesen valaki, aki azt hiszi, csak azonos neműt képes szeretni, meghallja, hogy ez az életforma lelkileg, sőt testileg is halálos. Az Egyháznak ilyenkor szeretettel azt kell mondania: „Te nem ez vagy! Ha a homoszexuális hajlam kiélése mellett döntesz, sohasem lesz megfelelő kapcsolatod Istennel, sőt tönkreteszed az életedet. A jó hír azonban az, hogy szeretünk és türelmesek vagyunk veled. Ha ezerszer elesel, akkor is melletted állunk.”

A bűnösöknek térdre borulva bűnbánatot kell tartaniuk. Az Egyház pedig legyen a világosság; a pápa hívjon bűnbánatra, a papok ne keressék a világ tetszését, hanem szeretettel hirdessék az igazságot. Ha az emberek ezért elmennek, ám legyen, hadd menjenek. Majd amikor zátonyra futott az életük, visszajönnek. És ahová visszajönnek, olyan lesz, mint egy jó kórház, ahol igazi vigaszra és gyógyulásra lelnek.

Sokan küszködnek homoszexuális vonzódással, amire a világ még rá is erősít a hazug ígérettel, hogy „éld ki, és boldog leszel”. Mit üzen nekik?

Azt üzenem: Isten ki tud gyógyítani ebből a küszködésből. Nem népszerű üzenet, de tudom, hogy igaz, mert harmincöt évig voltam benne, és Istennek hála, kijöttem belőle. Ha engem meg tud gyógyítani, bárkit meg tud gyógyítani.

Azon kívül, hogy imádkozik a gyógyulásért, még néhány dolgot tehet az, aki nemkívánatos homoszexuális vonzalmakkal küzd. Érdemes olyan barátokhoz fordulnia, akikről tudja, hogy segítik a szabadulás útján. Érdemes élnie az egyházban rendelkezésre álló gyógyító szolgálatokkal. Csatlakozhat segítő csoporthoz. Jól teszi, ha megválik a tévéjétől és rááll egy keresztény rádióra. Nagyon fontos, hogy mindig tudja: van gyógyulás, van szabadulás, nem kell egész további életét ebben a gyötrődésben töltenie. Jézus mindent neki szeretne adni, csak kérnie kell. A 23. zsoltár mondja: „Felüdítette lelkemet”. Vagy igaz ez, vagy nem. Én tudom, hogy igaz. Velem megtörtént.

forrás