Istennel a természetben
Nyári élményeink jelentős része valószínűleg mindannyiunknak a természethez kapcsolódik. Kimozdulva a városi forgatagból, a természet templomában keresünk megnyugvást, felüdülést. Az ilyen élmények során készült képekhez íródtak néhány soros fohászok, elmélkedések.
Hálát adok, Uram, hogy útjaink során velünk vagy mindig, s amit mi nem látunk be, Te azt is látod. Tudod, mik várnak ránk az életünkben szembe jövő kanyarok után és erőt adsz, hogy bátran tehessük meg az utat akkor is, amikor nem látjuk, pontosan merre kanyarodik. Hálát adok, hogy utunk végén helyet készítesz nekünk.
Köszönjük, hogy őrzőn fölénk magasodsz, óvsz és védesz minket. Hogy árnyat találunk Nálad. Hála Neked mindezért!
Hálát adok, amiért felviszel a helyre, ahol közel érezhetjük magunkat Hozzád. 
Hálát adok az ösvényekért, amelyeket kijelölsz s amelyeken járhatunk. Kérlek, ne engedd, hogy letérjünk a szűk ösvényről! Ne engedd, hogy feladjam, amikor úgy tűnik, a hegyre, a Hozzád vezető út túl rögös. Segíts, hogy jó ember legyek, de sose szólj, ha már egészen az vagyok!
Uram, sokszor nehéz újabb motivációt meríteni az úthoz. Lelkesíts, segíts! Sokszor épp akkor adnánk fel, amikor már egészen közel van a csúcs – ne engedd, hogy visszaforduljunk!
Köszönöm, Uram, hogy felvezetsz a hegyre és csodálatos kilátást társz elém! Kérlek, vezess fel életem hegyére és engedd, hogy gyönyörködjek művedben, a teremtett világban! Segíts, hogy ott is lássam a szépet, ahol nehéz azt felfedezni! Taníts egyre jobban értékelni művedet, védelmembe venni azt és hűségesnek lenni hozzá. Segíts, hogy ne adjam fel a jó harcot!
