Levél a nőknek
Peking, 1995. szeptember
… A hála, melyet az Úrnak a nők világban betöltött hivatására és küldetésére vonatkozó tervéért fejezünk ki, egyúttal konkrét és közvetlen hála a nők felé is, minden nő felé azért, amit az emberiség életében képviselnek.
Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára; aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet.
Hála neked, nő, aki feleség vagy, aki sorsodat visszavonhatatlanul egy férfiéhoz kapcsolod, önmagatok kölcsönös elajándékozásában szolgálva a közösséget és az életet.
Hála neked, nő, aki leány és nővér vagy, aki érzékenységeddel, intuitív adottságoddal, önzetlenségeddel, állhatatosságoddal gazdagítod a szűkebb családot, s általa a társadalom egész életét.
Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy – azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a „misztériumra” mindig fogékony értelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához.
Hála neked, nő, aki szerzetesnő vagy, aki Krisztus, a megtestesült Ige édesanyjának, minden nők között a legnagyobbnak példája szerint engedékenyen és hűséggel nyílsz meg az isteni szeretet számára, így segítvén az Egyházat és az egész emberiséget, hogy élete Istennek adott „jegyesi” válasz legyen, mely csodálatos módon fejezi ki azt a közösséget, melyet ő teremtményeivel meg akar valósítani.
Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához.
…Az Egyház Máriában látja „a női géniusz” legfenségesebb megnyilvánulását, és a késztetések el nem apadó forrását találja benne. Mária „az Úr szolgálóleányának” nevezte magát. Isten igéje iránti engedelmességből elfogadta a názáreti család hitvesének és édesanyjának kitüntetett, de könnyűnek éppen nem nevezhető hivatását. Azáltal, hogy vállalkozott Isten szolgálatára, az ember szolgálatába is állt: szeretetszolgálatra. E szolgálat lehetővé tette számára, hogy megtapasztalja életében a titokzatos, de valóságos „uralkodást”. Nem véletlenül szólítják az „ég és a föld királynőjének”. Így szólítja őt a hívők egész közössége, és sok nemzet és nép szólítja őt saját „Királynőnek”. Az ő „uralkodása” szolgálat! Az ő szolgálata „uralkodás”!
Így értendő a tekintély mind a családban, mind a társadalomban és az Egyházban. Az „uralkodás” az ember lényegi hivatását nyilatkoztatja ki, aki annak képére teremtetett, aki ég és föld Ura, és arra hivatott, hogy Krisztusban Isten fogadott gyermekévé legyen. Az ember a Földön az egyetlen teremtmény, akit „Isten önmagáért akart”, ahogy a II. vatikáni zsinat tanítja, mely jellemző módon hozzáfűzi, hogy az ember „csak akkor talál teljesen önmagára, ha őszintén elajándékozza magát”.
Ebben áll Mária anyai „uralkodása”. Mivel egész élete a Fiúnak szóló odaadás volt, az egész emberi nem fiai és leányai iránti odaadássá is válik, amennyiben mélységes bizalmat kelt abban, aki hozzá fordul, hogy az élet nehéz ösvényén végső, transzcendens céljához eljusson. Ezt a végcélt mindenki hivatásának állomásain át éri el, s e cél mind a férfi, mind a nő földi tevékenységének irányt mu
tat.
Ha így értelmezzük a szolgálatot – melyet, ha szabadon, kölcsönösségben és szeretetben végeznek, az ember igaz „királyságát” fejezi ki –, elfogadható bizonyos szerepkülönbség, anélkül, hogy ennek hátrányos következményei lennének a nőre nézve, föltéve, hogy e különbség nem önkény eredménye, hanem a férfiúi és női lét sajátosságaiból fakad. Ha Krisztus – szabad és szuverén döntéssel, melyről jól tanúskodik az evangélium és az Egyház állandó hagyománya – csak férfiakra hagyta, hogy a papi szolgálat gyakorlásával neki mint az Egyház „pásztorának” és „vőlegényének” „ikonjai” legyenek, ez nem csorbítja a nők szerepét, ahogy egyébként az Egyház többi tagjáét sem, akik nem viselik a papi hivatalt, de részesülnek a keresztségben gyökerező „általános papság” méltóságában. Ezeket a szerepkülönbségeket ugyanis nem az emberi társadalom funkcionális szabályozásának fényénél, hanem a szentségi rend sajátos kritériumai alapján kell értelmezni, azaz azoknak a jeleknek a rendjében, melyeket Isten szabadon választott, hogy jelenlétét az emberek között láthatóvá tegye. …
Mária, szeretet királynője, virrassz a nők és küldetésük fölött, mely az emberiség, a béke és Isten országának növekedése szolgálatára rendeli őket!
Áldásommal.
Vatikán, 1995. június 29-én, Péter és Pál apostolok ünnepén.
