Mindenszentek ünnepe

Az élő és elhunyt hívek titokzatos közösséget alkotnak a szentek egyességében, egymásért könyörögnek, helytállanak. Ennek alapján beszélünk küzdő Egyházról (Ecclesia militans), mely a földön élő lelkek közössége, szenvedő Egyházról (Ecclesia patiens), mely a meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő lelkeké, és diadalmas Egyházról (Ecclesia triumphans), mely a már mennyekbe jutott, üdvözült hívek társasága. Ezen a napon mindazon megdicsőült lelkeket ünnepeljük, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt (vö. János jelenései 7,9-10) a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Ide tartoznak az életszentség hírében meghaltakon kívül mindazok, akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a mennyországba.

A szentek keresztény tisztelete már a 2. században megkezdődött a vértanúk sírjánál.A keleti egyházban 380 körül a Pünkösd utáni első vasárnapon az összes vértanúról egy napon, együtt is megemlékeztek: Szíriában május 13-án, Antiochiában a Pünkösd utáni első vasárnapon, az örményeknél a Szent Kereszt fölmagasztalása utáni 10. vasárnap utáni szombaton, a koptoknál október 23-án.

Nyugaton Mindenszentek ünnepe egy templomszenteléssel kezdődött: Szent IV. Bonifác pápa 609. május 13-án a Szűzanya és az összes vértanúk tiszteletére szentelte Rómában a Pantheont. Ennek évfordulóit kezdték Mindenszentekként ünnepelni. III. Gergely pápa idején (731-741) az ünnep átkerült május 31-re, és „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emléknapja lett. IV. Gergely pápa november 1-re helyezte át. Jámbor Lajos császár 835-ben az egész birodalomban elrendelte. Terjedésében nagy szerepe volt Cluny bencéseinek. Mindenszentek estéje már a halottak estéje (halottak napjának vigíliája). 

Mindenszentek ünnepét a János jelenései  7. fejezet  alapján ábrázolják a szentek közösségét Bárány imádása képeken. A 15-16. század táblaképein a Bárány helyére néha a kegyelem trónusa vagy az élet fája került. Korai ábrázolás a Mindenszentek bevonulása a mennyországba (Ravenna, S. Apollinare Nuovo, mozaik, 6. század).

A magyar népi kalendáriumban a cselédfogadás, a bíróválasztás, a tanácsújítás napja volt, Szent Márton napjának, sőt az egész télnek rámutatónapja. A halottak napjának előestéje, ezért sokan kimennek a temetőbe vagy otthon gyújtanak gyertyát a halottakért. Általános dologtiltó nap; tilos a földmunka, a répa és krumpli elvermelése, a varrás, mosás, takarítás, meszelés, az élelmiszernek, pl. a káposztának télire való eltétele, néhol nemcsak e napon, de az egész „halottak hetében”.

A nap hagyományainak hátterében egy ősi pogány hiedelem is áll. A kelta kultúra őszre (november 1-jére) eső újéve, Samhain ünnepe. Úgy gondolták, hogy ezen az éjszakán, az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába. Az éjszaka All Hallow’s Eve, „Mindenszentek éjszakája” nevet kapta. November első napja volt az ünnepnap, All Saints’ Day (All Hallow’s Day, „Szentek napja”). Később ez a kettő sok helyen összemosódott, s ebből keletkezett az angolszász világban az ünnep új neve: halloween. A keresztény térítők tehát nem betiltani, vagy megsemmisíteni akarták a pogány képzeteket, hanem „megkeresztelni”, az emberi természet pozitív irányultságának igazi távlatait megmutatni. Így a halottak iránti tisztelet keresztény formája az imádság: imádkozni azok közbenjárásáért, akik már Istennel vannak, és imádkozni azokért, akik még nem jutottak el a teljes közösségre a Szentháromsággal, azaz, még nem üdvözültek. Ezt fejezi ki a keresztény hitvallás, a Hiszekegy: „hiszem a szentek közösségét”. Az Egyház ugyanis három részből áll: a küzdő vagy harcoló Egyház, akik a földön élnek (Ecclesia militans); a szenvedő-tisztuló Egyház, akik az Istennel való találkozás következtében teljesen megismerve önmagukat, szándékaikat, tetteiket és azok visszavonhatatlan következményét, a hagyományos megfogalmazás szerint „a tisztítótűzben szenvednek” (Ecclesia patiens); és a megdicsőült Egyház, akik elérték a teljességet, az Istennel való boldogító közösséget (Ecclesia triumphans). Itt jegyezzük meg, hogy a keresztény hit szerint az ember célja, hogy eggyé lehessen Istennel, de nem lesz azonos Vele, a Teremtő és teremtménye közötti különbség visszavonhatatlanul megmarad. Ezért nem a nirvánára törekszünk, hanem a föltámadást várjuk.

Magyarországon sok templomot szenteltek Mindenszentek tiszteletére és sok oltárkép ábrázolja őket. A Mindenszentek oltalmába több települést is ajánlottak, ami a településnevekből is látszik, például Csehimindszent, Csíkmindszent. Minden kereszteléskor, ha jelképesen is, de elhangzik a Mindenszentek-litániája, amellyel mindnyájunkat Isten szentjeinek oltalmába ajánl az Egyház.

Bár az ünnep a szentek egyetemes egyességét hirdeti és ezzel az európai közösségtudat kialakításában is jelentős része volt, önállóságát, liturgikus rangját a jozefinizmus idején mégis elveszítette, és gyakorlatilag a halottak napjának vigíliája lett belőle, pedig a szentek tisztelete alapvető emberi igényt fejez ki, amelynek eltorzult formája a sztárkultusz. Az emberi ideák és valódi példaképek hiánya megnyomorít minket, ezért érdemes visszatalálni Mindenszentek ünnepének igazi tartalmához: a révbejutottak segítenek minket utunkon Isten felé.

forrás

kép