Nagyszombat

A Sacrum Triduum Pascale legcsendesebb napja a Nagyszombat, amely napon tulajdonképpen nem történik semmi. Ezen a napon hiányzik a Mester és a tanítványok bensőséges együttléte és a nagypénteki passió drámája. Krisztus teste a sírban pihen. Nagyszombat Jézus sírban nyugvásának a napja.

Az erőszakos halál elnémította ajkait. Nem követett el bűnt, azért oltotta ki életét az ember, mert Ő az, aki. A nagypénteki szertartásban elhangzott passióban a legfontosabb kijelentés így szól: “Én vagyok.” Jézus szavai felidézik a pusztai vándorlás idejét, az égő csipkebokor csodáját, a hegyen a félelemtől megrendült Mózes alakját, akihez Isten (Jahve) e szavakat intézi: “Vagyok, aki vagyok! (Ehje, áser ehje!), ím a vagyok szól hozzád!” Jézus szavai hallatán – mondja Szent János evangélista – a katonák a földre estek. Gyermekkoromban nem értettem, miért esnek földre itt a katonák, hiszen Jézus csak a kérdésükre válaszolt és “azonosította magát”. De ezek a katonák a zsidó főpapi tanács által kirendelt zsidó katonák voltak, akik számára egyértelmű volt, hogy ez az ember isteni tekintély birtokosa. Itt maga az Isten szól hozzájuk. Földre estek. Talán meg is tértek abban a pillanatban? Mégis elhurcolták. Mint ahogy mi magunk is. Hiszünk és mégis mily sokszor megbántjuk! Krisztus sírban fekvő testét sebek, ütések borítják, szép homlokán a töviskoszorú okozta sebek. Én is részese voltam. A csodáknak is, de a szenvedésének is. Soha nem tagadja meg tőlem, a bűnöstől végtelen szeretetét. A szent sír előtt térdelek, csendben imádkozom. Még hallom a nagypénteki keresztúti ének szavait: “Földre sújtód, jaj, én voltam. Ki oly sokszor elbotoltam.”

Mégis várakozással teli ez a csend, ez a visszafogottság: minden másodperccel közelebb jutunk legnagyobb ünnepünkhöz, a feltámadás ünnepéhez!

Hajnal Piroska

Sír