Ne keverjük össze Mindenszentek ünnepét Halottak napjával!

Ha van is kapcsolat Mindenszentek napja és az elhunytakért végzett imádság napja között, mégis két különböző ünnepről van szó. Mindenszentek napjának adjuk meg azt az örömöt, ami megilleti!

A november 1-i Mindenszentek ünnep könnyen összeköthető az ezt követően, november 2-án az elhunytakért mondott imádság napjával. Főleg, hogy a Mindenszentek napjához kötődő munkaszüneti nap lehetővé teszi, hogy virágokat vigyünk a sírokra. Liturgikus jelentőséggel bír ennek a közelségnek az eredete, amit a szentek közösségében és az örök élet hitében találunk.

Mindenszentek elválaszthatatlan az elhunytakért végzett ima napjától. Szent Odilo, clunyi apát volt az, aki 998-ban minden kolostorában bevezette Mindenszentek napjának folytatásaként az elhunyt hívekről való megemlékezés napját. Majd IX. Leó pápa jóváhagyta ezt a döntést, és az elhunyt hívekről való megemlékezés elterjedt az egész kereszténységben. Később, a 13.században bekerült a római liturgiába és egyetemes ünneppé vált. A két ünnep közelségének liturgikus jelentősége van: a katolikusok Mindenszentek örömteli ünneplése után Mindenszentek fényében imádkoznak elhunyt szeretteikért. Alkalom arra is, hogy megerősítsék az örök életben való reményt, amit oly gazdagon illusztrálnak a Mennyország szentjei.

Két különböző ünneplés

Ám a két ünnepnek nem ugyanaz a színezete. És kár, ha Mindenszentek ünnepét társítjuk az elhunytakért mondott ima által kiváltott szomorúsággal. Mindenszentek ünnepe – ami ráadásul parancsolt ünnep – arra hívatott, hogy örömben és ujjongásban éljük meg. Mivel az egész egyház örvendezik az ismert vagy ismeretlen szentek sokaságának, akik példaképek számunkra. Mindenszentek ünnepét Rómában már az 5.században megülték a szentek és a mártírok tiszteletére. Ez alkalom arra, hogy megízleljük azok örömét, akik Krisztust követték, és egyúttal arra is emlékezzünk, hogy mindnyájan erre az életszentségre kaptunk meghívást.

A szentek megünneplése után megemlékezünk az összes elhunytról általában. Így az elhunytakért mondott ima inkább hozzátartozóinkra és a halálra, mint az örök élet kapujára irányul. Az egyház azt jelzi, hogy a halál olyan valóság, amelyet szükséges és lehetséges vállalni, mivel ez egy átjáró a feltámadt Krisztus követésében. Ez a nap arra is hívja a családokat, hogy emlékezzenek meg azokról, akiket elvesztettek, hogy gyászolják meg őket, emlékezzenek mindarra a jóra, amit tettek, és bocsássanak meg nekik… Ezt a lépést abban a hitben és reményben kell megtennünk, amely azt mondja nekünk, hogy ez a kötelék, amely az elhunytakhoz fűz bennünket, olyan szeretetkötelék, amely nem ismer elválást a halállal.

„Az úton levőknek és a Krisztus békéjében elszenderült testvéreknek egysége a legkevésbé sem szakad meg, sőt az Egyház mindig vallott hite szerint a lelki javak közösségében erősebb lesz.”Lumen Gentium

forrás