-
-
-
-
Légy tudatában a kereszt fontosságának
Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. (1Kor 2,2) Pál apostol a korinthusi gyülekezetnek írt levelében azt mondja, hogy eldöntötte, nem tud másról közöttük, „csak Jézus Krisztusról,…
-
Nagycsütörtöki Szentmise – videófelvétel
Örömmel jelezzük, hogy a húsvéti szent három nap szertartásait a plébánia facebook oldalán élőben is nézhetjük, illetve utólag a felvételt a honlapunkon is megtekinthetjük. Ez még az első videófelvételünk volt, de reméljük, hogy…
-
A lábmosás: Jézus szeretetének nagy jele
Az Oltáriszentség szerzése és a lábmosás közötti összefüggésnek nagy jelentősége van az Eucharisztia ünneplését illetően is. Az eucharisztikus ünnepen való részvétel, főleg Krisztus testének és vérének szentáldozáskor való vétele megköveteli a Jézussal való…
-
Zsombor Kálmán atya temetése
Főtisztelendő Zsombor Kálmán c. prépost, tb. kanonok, főesperes, plébános úr temetése a pestszentlőrinc-erzsébettelepi plébániatemplom kriptájában lesz nagy-hétfőn a du. 15 órakor kezdődő gyászmise után. Megköszönve őt és lelkipásztori szolgálatát a jó Istennek, foglaljátok…
-
ÚTMUTATÓ A VIRÁGVASÁRNAPI SZENTMISÉHEZ
Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap, amikor a keresztény világ Jézus, Jeruzsálembe való ünnepélyes bevonulására emlékezik. Ezt valószínűleg sokan tudjuk a mai napról. Azt viszont már talán kevesebben tudják, hogy honnan ered a virágvasárnap…
-
-
Rendkívüli nagyböjti triduum
Rendkívüli nagyböjti triduum Hodász Andrással – Készüljünk együtt a megváltás titkának befogadására!