-
Isten a részletekben is ott van
„Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót (Vigasztalót, Segítőt, Közbenjárót, Szószólót, Erősítőt, Hűséges Támaszt) ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.” (Jn 14,16) Az Urat életed minden részlete érdekli. Azok, akik nem…
-
Különféle hatások
Isten mindent tud, mégis meghagyja a szabadságunkat. De hogyan tud Isten hatni ránk és ugyanakkor szabadon hagyni minket? Többféle hatás lehetséges. Amikor elfordítod a kulcsot a zárban, akkor egy anyag gyakorol hatást egy…
-
Magyarok nagyasszonya kegyszobor
A Mária Légió tagjai csütörtökön elhozták templomunkba a fatimai Magyarok Nagyasszonya vándor kegyszobrot. A szobrot a Mária-oltáron helyeztük el és jövő csütörtökig “vendégeskedik” nálunk. Augusztus 19-én (vasárnap) a fatimai jelenés augusztusi évfordulóján a…
-
Isten tolmácsa
Amíg Brazíliában éltünk, előfordult, hogy tolmácsolnom kellett, amikor vendégelőadó érkezett. A hallgatóság előtt állt az előadó, a magával hozott üzenettel, én pedig mellette voltam, nyelvi tudással felszerelve. Az volt a feladatom, hogy az…
-
5 TIPP NYÁRRA – HOGY LELKILEG IS TARTALMASAN TELJEN!
A napsütés és programhegyek közepette érdemes egy pillanatra megállni, hogy végiggondoljuk, lelkiekben milyen nyarunk is van/lesz/ volt eddig. Mivel sok kereszténytől hallom, a hétköznapi ritmushoz igazított lelki élet a legmelegebb évszakban egyensúlyát veszti,…
-
FÁJDALMASAN GYÖNYÖRŰ TÖRTÉNETET MESÉLT EL LACKFI JÁNOS
Több tízezren nézték meg Lackfi János videóját, amelyben egy iraki menekült édesanya sorsát meséli el a maga zseniális stílusával. Lackfi János a költő, író a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet felkérésére segített betekintést nyújtani az…
-
-
Zsombor Kálmán vasmiséje
Ünnepélyes főpapi vasmisén ad hálát Zsombor Kálmán c. prépost, tb. váci kanonok, főesperes, ny. plébános úr pappá szentelése 65. évfordulójáért július 1-én de. 10 órakor .
-
Alapítványi hírek
Minden kedves adózónak, aki az Alapítványunk részére ajánlotta fel adója 1 %-át, valamint a Magyar Katolikus Egyház részére az adója egyházi 1%-át:
-
Pünkösd: megértés és megtérés
Bábelben élünk. Tízmillió nyelvet beszélünk. Szilánkjaira hullott a világ. Repeszeire, mint a bomba. Talán majd az internet összedrótozza? Pedig a toronyépítés szépen haladna. Globalizáció, multinacionális vállalatok, áruház-láncok. Ugyanazt a fish-burgert falod Jakartában és…