Aktuális események,  Gyermekeknek

Pályázat katolikus fiatalok számára

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-12. osztályos középiskolás vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal.

A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre jutó jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik. Döntés és kiértesítés 2012. decemberben várható.

Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni. A kuratórium döntése után az alapítvány az ösztöndíjassal szerződést köt az ösztöndíj folyósításának feltételeiről. A megkötött szerződés egy tanulmányi évre szól, az ösztöndíj újabb pályázat alapján ismételten elnyerhető. A kuratórium határozata értelmében nem fogadható el annak a pályázata, aki az előző évi ösztöndíjszerződésben foglalt kötelezettségének nem tett eleget.

Az ösztöndíjra pályázni kizárólag pályázati űrlapon lehet. Nyomtatványt bélyeggel ellátott válaszborítékkal az alapítványtól lehet igényelni. A pályázati űrlap innen letölthető pdf-formátumban.

Információ telefonon: 1/342-6959 (munkaidőben)

A pályázatokat 2012. szeptember 26-ig kell benyújtani postán a Katolikus Központi Alapítvány címére: 1071 Budapest, Városligeti fasor 45.

A borítékra kérik ráírni: „Ösztöndíj pályázat”. Csak a határidőre beérkezett és pontosan kitöltött pályázatokat tudják elbírálni. A pályázathoz csatolandó az oktatási intézmény vezetőjének vagy a helyi plébánosnak, hitoktatónak az ajánlása.

A kiértesítés postázásához a pályázat mellé bélyeggel ellátott, megcímzett válaszborítékot kell csatolni.

Magyar Kurír

Kép: PPKE ITK (hidlap.hu)

Egy hozzászólás