Sebestyén Péter atya gondolatai advent 2. vasárnapján
Izajás látomásában felsejlik a messiási korszak, amelyben Isten Szentlelke mindent átjár. Isten ígéreteinek megvalósulása annyira új fordulatot vesz, hogy ez még Ábrahám népének vágyait is felülmúlja. Jézus Krisztus megváltásával ugyanis az ószövetségi várakozások nemcsak pusztán megvalósultak, hanem az emberiség történelmében teljesen új fordulópont állt be. Jézus Krisztusban visszaállt a teremtés eredeti rendje. Elkezdődött a beteljesedés időszaka, amely egészen Krisztus második eljöveteléig tart. Erről kell tanúságot tennie az egyháznak, amely most már nemcsak a választott népet, hanem minden jóakaratú embert magában foglal. Ez nem globalizmus vagy internacionalizmus, nem is kozmopolitizmus, hanem Isten végtelen szeretetének a jele, amellyel minden népet üdvözíteni akar.
2. Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták. (Róm 15,4–9)
Szent Pál éppen azt magyarázza a római híveknek, hogy az isteni kinyilatkoztatás teljessége Krisztusban nem teszi fölöslegessé az ószövetségi szent iratok tanulmányozását. Akkor is voltak olyan hangok, amelyek le szerették volna vágni az egyházat az ószövetség köldökzsinórjáról. De Isten Lelke biztosítja az Ige állandó frissességét és aktualitását. Ezért a Szentírás szavai sosem vesztik érvényüket, minden kor emberének eligazítást nyújtanak. Ez csak akkor lesz érthető, ha az egység Lelkétől kapjuk a felvilágosítást, és mindent Krisztussal, Krisztusban és Krisztus által akarunk értelmezni. A Szentlélek garantálja az egyház egyetemességét, miatta nemzetek fölötti, s nem azért, mert Rómából irányítják… Ezért nem nézheti le egyik népcsoport vagy nemzet sem a másikat, és benne egy népnek sincsenek előjogai.
3. Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! (Mt 3,1–12)
Keresztelő János szilaj hangja a pusztában megremegtette az összegyűlt hallgatóságot. Isten kemény ítéletét hirdette meg azoknak, akik nem hajlandóak a bűnbánat útjára térni. Az adventi előkészület folyamán hajlamosak vagyunk mellőzni a gondolatot, hogy ez alapvetően bűnbánati időszak. A feszült várakozás, a karácsonyvárás, az ajándékkészítés, a hajnali misék, az adventi koszorún meggyújtott gyertyák, a különféle hagyományos népszokások ápolása csak a „körítése” mindannak, ami a lényeg: tartsatok bűnbánatot! A bűnbánathoz a magunkba nézés, a beismerés bátorsága szükséges. Amennyire – a lélekbúvárok szerint is – fontos a konfliktusok kezelése, megoldása, annál is fontosabb lelkünk tükrébe belenézni, Isten szemével meglátni a hozzá vezető út akadályait.
Egy régóta halogatott telefonhívás, baráti kézfogás, be nem váltott ígéret, jóvá nem tett ballépés, szemébe nézni közvetlen családtagunknak vagy egy ideje került ismerősünknek, és azt mondani: bocsáss meg, szégyellem magam, ígérem, jóváteszem, amit elrontottam! A bűnbánatban megtisztított szív nélkül képmutatás lesz az ajándékozás, önbecsapás lesz a sürgölődő fontoskodás a kamra és a pince körül, hogy karácsonyra „mindent” beszerezhessünk. Talán ez a magunkba nézés lenne adventben a legfontosabb. Az ide vezető út is legalább ilyen nehéz. De nem lehetetlen. Mert az elcsendesedés pillanataiban Isten Szentlelke nekünk is megsúgja, hol van szükség a változtatásra.
Csak akarni kell, vágyakozni az után, akire várakozunk. Ahogyan ég az arcunk, ha elpirultunk, az Isten utáni vágy belső ébrentartására is „égetően szükségünk van”. Türelmesen átalakítva mindennapjainkban a fontossági sorrendet: örök üdvösségem szempontjából mi, ki a legfontosabb? Karriert, házat építgetek vagy a Szentlélek templomát magamban és körülöttem?
