Szent József ünnepéről – II. János Pál Pápa

A Megváltó jövendő őrzője, “József úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta, és magához vette feleségét”.
Az első évszázadok egyházatyái épp az evangélium indítására hangsúlyozták, hogy Szent József, amilyen szeretetteljesen viselte gondját Máriának és amilyen örömmel szentelte magát Jézus Krisztus nevelésének, ugyanígy oltalmazza és őrzi annak Titokzatos Testét, az Egyházat, melynek előképe és példája maga a Szent Szűz.
Száz éve jelent meg XIII. Leó pápa Quamquam pluries kezdetű enciklikája. Ezért, kedves testvéreim és nővéreim, e jubileum alkalmából, a Szent József iránti tisztelet több százados nyomán haladva szeretnék nektek felvetni néhány elmélkedő gondolatot arról a férfiról, akire Isten “legdrágább kincsei védelmezését” bízta. Örömmel töltöm be ezt a lelkipásztori kötelességet, hogy minden keresztényben növekedjék az egyetemes Egyház patrónusa iránti tisztelet, valamint a Megváltó iránti szeretet, hiszen Szent József őt úgy szolgálta, hogy mindenki számára ragyogó példát adott.

Így az egész keresztény nép nemcsak buzgóbban fog Szent Józsefhez fordulni és kérni az ő pártfogását, hanem azt is szem előtt fogja tartani: milyen alázatos és bölcs módon szolgálta az emberek üdvözítésének művét, és miként vett részt abban. Meg vagyunk győződve, hogy ha az Egyház ismét elelmélkedik Mária jegyesének az isteni misztérium szolgálatában való részvételéről, az segíteni fogja az egész emberiséggel együtt a jövő felé haladva, hogy sajátos természetét mindig megtalálja annak az üdvözítő szándéknak a keretében, amelynek alapja a megtestesülés misztériuma.
A Názáreti József éppen ebben a misztériumban töltött be — Máriát, az emberré lett Ige édesanyját kivéve — egyetlen más emberi teremtményhez sem hasonlítható szerepet. Máriával együtt részese volt e misztériumnak, mert Isten őt is bevonta a tulajdonképpeni üdvtörténeti eseménybe, és ugyanannak a szeretetnek lett a védelmezője, amelynek hatalma révén az Örök Atya “eleve arra rendelt minket, hogy Jézus Krisztus által fiai legyünk”.
 Az evangélium adatai:
“József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, mert a gyermek, amelyet a szíve alatt hordoz, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit Jézusnak nevezel el, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől”. Ezek a szavak tartalmazzák a Szent Józsefről szóló szentírási igazság központi magját, életének ezt a pillanatát, amelyre az egyházatyák különösen sokszor hivatkoznak. Máté evangélista megmagyarázza e pillanat jelentését, elmondván, miként élte meg azt József. Ám ahhoz, hogy egészen megérthessük mondanivalójának tartalmát és összefüggéseit, föl kell idéznünk Lukács evangéliumának párhuzamos helyét. Ugyanis Mária várandósságának a Szentlélektől való eredete — melyet Máté így mond el: “Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől” — Lukácsnál is olvasható, amikor az angyali üdvözletről ír, de sokkal részletesebben és pontosabban.
“Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták”
Az angyal szavai — “Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled” — Máriában komoly nyugtalanságot keltettek és gondolkodóba ejtették. A hírnök ekkor megnyugtatta a szüzet, és kinyilatkoztatta Isten reá vonatkozó különleges tervét: “Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz Ő, a Magasságbeli Fiának fogják nevezni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját…
Néhány verssel korábban az evangélista megerősítette, hogy az angyali üdvözletkor Mária “jegyese volt egy József nevű férfinak, aki Dávid házából származott”. E jegyesség lényegét Lukács közvetve magyarázza meg, amikor Mária az égi hírnök szavainak meghallgatása után a gyermek születésével kapcsolatosan megkérdezi: “Hogyan történik mindez, amikor férfit nem ismerek?”. Erre a következő választ kapja: “A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő gyermek szent lesz és Isten Fiának fogják nevezni”. Mária, még ha József “jegyese” is, szűz marad, mert az angyali üdvözlet során benne megfogant gyermek a Szentlélek közreműködésével fogant.
Ezen a ponton Lukács szövege megegyezik a Máténál leírtakkal, és megvilágítja azt, amit itt olvasunk. Ha a Józseffel való eljegyzés után úgy mutatkozott, hogy Mária “gyermeket vár a Szentlélek közreműködése által”, ez a kijelentés teljesen megfelel a hírüladás tartalmának és különösen Mária ezt követő szavainak: “Történjen úgy, ahogy mondtad”. Miután Mária igent mondott Isten tervére, a következő napokban és hetekben nyilvánvalóvá vált az emberek és József előtt, hogy gyermeket vár, hogy szülni fog és az anyaság titkát hordozza magában.
Ilyen körülmények között “József, aki igaz ember volt és nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, elhatározta, hogy titokban bocsátja el”. Nem tudta ugyanis, hogyan viselkedjen Mária “csodálatos” anyaságával kapcsolatban. Választ keresett a nyugtalanító kérdésre, és kiutat a számára nehéz helyzetből. “Míg ezen töprengett, álmában megjelent neki az Úr angyala, és így szólt hozzá: ‘József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van.
Fiút szül, akit te Jézusnak nevezel, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől'”.
A Máténál és Lukácsnál közölt híradás között szoros egybehangzás figyelhető meg. Isten küldötte beavatja Józsefet Mária anya-ságának titkába. Mária, aki a törvény szerint az ő “hitvese”, miközben szűz marad, a Szentlélek erejétől “megárnyékozva” anya. Ha majd világra jön a fiúgyermek, akit Mária méhében hord, a Jézus nevet kell kapnia. A “Jézus” név ismert volt a zsidóknál, és időnként a fiúgyermekek kapták. Ebben az esetben azonban arról a Fiúról van szó, aki — az isteni ígéret szerint — beteljesíti a Jézus név jelentését: Jézus — Yehosua azt jelenti: Isten üdvözít. A hírnök úgy fordul Józsefhez, mint “Mária hitveséhez”, akinek az lesz a kötelessége, hogy a Názáreti Szűztől, az ő jegyesétől születendő fiúgyermeknek a Jézus nevet adja. Tehát Józsefhez fordul, és megbízza, hogy ő lássa el Mária mellett a földi apa fel-adatait.
“Amikor József felébredt, úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta, és magához vette feleségét”.Magához vette őt anyaságának egész titkával, magához vette a fiúval együtt, akinek a Szentlélek ereje által kellett világra jönnie: így a Máriáéhoz hasonló készséges beleegyezésről tett bizonyságot mindazzal kapcsolatban, amit Isten rábízott a küldötte által. Amikor Mária nem sokkal az angyali üdvözlet után belépett Zakariás házába, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet, a köszöntéskor megértette a szavakat, melyeket Erzsébet “a Szentlélekkel eltelve” mondott. Az angyal köszöntésével egybehangzó szavai után Erzsébet így szólt: “Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott”. E szavak adták a vezérgondolatot Redemptoris Mater kezdetű enciklikánkhoz, amellyel a II. Vatikáni Zsinat tanítását kívántuk elmélyíteni, mely azt mondja: “A Boldogságos Szűz a hit zarán-dokútját járta. A Fiával való egységet hűségesen megőrizte, egészen a keresztig”, ezzel “megelőzvén” a hitben Krisztust követő embereket.
A zarándokút kezdetén Mária hite találkozik József hitével. Ha ugyanis Erzsébet a Megváltó édesanyjáról azt mondhatta: “Boldog az, aki hitt…”, akkor bizonyos mértékig Józsefre is vonatkoztathatjuk ezt a kijelentést, hiszen a döntő pillanatban igen-nel válaszolt az Igére, melyet Isten közölt vele. Hogy pontosak legyünk: József nem szavakkal válaszolt az angyal “híradására”, mint Mária, hanem “úgy tett, ahogy az Úr parancsolta, és magához vette Máriát mint hitvesét”. Amit tett, az a “hit legtisztább engedelmessége”
Ezért mondhatjuk azt, hogy amit József tett, az egészen különleges módon összekötötte őt Mária hitével: Istentől származó igazságként fogadta el azt, amit Mária már az angyali üdvözletkor elfogadott. A Zsinat ezt tanítja: “A kinyilatkoztató Istennek a ‘hit engedelmességével’ tartozunk. Ezzel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, ‘értelmével és akaratával egészen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt’ és önként elfogadja a tőle kapott kinyilatkoztatást”. Az előbb idézett mondat, amely a hit lényegét érinti, teljességgel és egészében ráillik a Názáreti Józsefre.
Ezért egyedülálló módon lett annak a titoknak őrzője vagy letéteményese, amely “kezdettől fogva el volt rejtve Istenben”. Ami-ként Mária birtokosa lett ennek a titoknak abban a döntő pillanatban, melyet az apostol az “idők teljességének” nevez, amikor ugyanis “…Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, … hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük”. “Istennek úgy tetszett — mondja a Zsinat — az ő jóságában és bölcsességében, hogy kinyilatkoztassa önmagát és tudtunkra adja akaratának titkát, hogy az emberek Krisztus, a testté lett Ige által a Szentlélekben eljussanak az Atyához, és az isteni természet részesei legyenek”.
József Máriával együtt az első letéteményese ennek az isteni titoknak. Máriával együtt — és éppen Máriához való kapcsolatában is — kezdettől fogva részesedik Isten Krisztusban megvalósuló önkinyilatkoztatásának döntő szakaszából. Ha szem előtt tartjuk a két evangélista, Máté és Lukács szövegét, azt is mondhatjuk, hogy József az első, aki részesedik az Istenanya hitében, és ezáltal támogatja hitvesét az isteni hírüladás hitében. Ezen túlmenően ő az; akit Isten elsőként állított a “hit zarándokútjára”, amelyen Mária — különösen a Kálvária és a pünkösdi események óta — tökéletes módon előttünk jár.
József személyes útja, hitbeli zarándoklása előbb ér véget, mint Máriáé. Mária még ott áll a Kálvárián a kereszt tövében, és miután Krisztus visszatért az Atyához, ő még jelen van az utolsó vacsora termében pünkösdkor, azon a napon, amikor a világ előtt nyilvánosságra lép az Igazság Lelkének erejéből született Egyház. Mégis, József a hitnek ugyanazt az útját járja, mint Mária. Az ő útját is teljességgel az a misztérium határozza meg, amelynek Máriával együtt lett első letéteményese.
A megtestesülés és a megváltás ugyanis feloldhatatlan, bensőleg összefüggő egységet alkot, amelyben “a kinyilatkoztatás üdvrendje egymáshoz lényegileg kapcsolódó eseményekben és szavakban bontakozik ki”. Épp eme bensőséges kapcsolat miatt rendelte el XXIII. János pápa, Szent József kiváló tisztelője, hogy a megváltás örök emlékezetében, nevezetesen a római misekánonban, Szent József neve Máriáé mellé kerüljön, megelőzve az apostolok, a pápák és vértanúk neveit.

Forrás: vizforrasmagazin.hu