Sztrilich Ágnes: Tarack II.
Tarack gyökér, a felsíró kérdés: „ki szeret engem” – „kit szeressek” – kiért miért éljek?
A tevékeny szeretet pedig kialakítja az irgalmasságnak azt a magatartását, bennünk is, amellyel Isten öleli át, éppen az elutasítottság mélyén, a kereszten kitárt karjaival az embert. A nagyböjt, a kereszthalál nem a gonoszságról szól, nem az istengyilkos emberről, hanem Istenünk szenvedélyes Szeretetének Titkáról, aki mindvégig, mindhalálig Szeretet. Aki magára vette azt, amitől az egyes ember, én, és az egyes népek, népcsoportok, fajok, szenvednek – az elutasítást, az el nem fogadást. Akinek átszúrt szíve az élet és szeretet forrása most már mindörökké.
Milyen is lenne az az Atyaisten, aki csak úgy tud kiengesztelődni, hogy Fiát kínhalálra adja!!!! S milyen sokan így is képzelik el. De mi megismertük és hittünk a szeretetben, mellyel Isten van irántunk – aki megtestesült a Szentlélek által, született Szűz Máriától és egészen emberré lett, – aki elrejtette a Szeretet isteni mindenhatóságát, azért, hogy elfogadható és elutasítható legyen, mint a mi szeretetvágytól sebzett szívünk. Mária Fiának útjait a Betlehemtől kezdve az emberi szenvedély, a szeretet, igazság- és hatalomvágyak vittek a Golgotára, azért mert nem adta fel szeretésünket, csak engedte, hogy az elutasítások átrajzolják szeretetének útját-módját..
A hatvanas években elharapódzott az a felfogás, hogy a VI. parancs csak a hatodik, miért is olyan rigorózus az Egyház, hogy súlyos bűnnek mondja a paráznaságot. Akik józanul körülnéznek, ma már gátszakadásnak tekintik a szexuális forradalmat, látják következményeit. De Péter utódja, Benedek pápa, nem erre, hanem a Szeretetben való hitre vonja tekintetünket. Arra a Szeretetre mutat rá, amellyel Isten szeret bennünket, aki fönségét, hatalmát, szentségét elrejtette emberségében, – aki egészen a mi kezünkre adta magát, – sőt, aki a Kenyér színében, még emberi méltóságáról is lemondva közöttünk maradt.
Hát ez nem egészen az a stílus, ahogyan a nagyhatalmak, államszövetségek, a fogyasztói társadalom, az önérvényesítésen alapuló hatalmi rendszerek állnak. De éppen ez mutat rá, hogy az istenhiány, szeretet-hiány betegségében szenvedő ember és világ, amikor nem követi Jézust, visszazuhan a szex-be. Hiszen Jézus az, aki megmutatja, hogyan szeret az Isten, hogy életadóan szeret, hogy életét átadóan, megbocsátóan szeret. Az ember, aki nem válik hasonlóvá szeretetben az értünk emberré lett, elutasíthatóvá lett, szeretetünkért, életét adó Istenhez, aki nem transzcendál a filia-, a baráti szeretet, sem a lehajló, gyógyító szeretet, az irgalom felé, nem jut el ezért az annyira vágyott, feltétel nélküli szeretetre sem. Egyedül az Úr Krisztus élte meg a hiteles agape-t. Ő mondta ki nekem és neked: az életemet adom érted, mert értékes vagy, mert akarom, hogy életed legyen és bőségben legyen! Az Úr feltétel nélküli szeretete, irgalma, hogy megfeszítőiért, mindazokért, akik elutasítják, imádkozik: Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek!!! De mi megismertük ezt a Szeretetet, mi hittünk benne!! Ezt kapjuk küldetésül.
Ha kicsit éber szemmel és szívvel járnánk, akkor felismerhetnénk az idők figyelmeztető jeleit. Hiszen a japán atomerőmű szerencsétlensége óta fellángolt újra a vita, kell-e nekünk atomenergia vagy sem.
Azt hiszem ez azt a kérdést hordozza felénk: felismered-e és hiszel-e abban a szenvedélyes szeretetben, mellyel Isten teremt és szeret, hiszel-e abban, hogy a szenvedélyes szeretetvágy, mely megnyilvánul minden életjelenségben, kapcsolatban választás elé állít:
Mit akarsz: emberi hibázás miatt Csernobilt – vagy természeti katasztrófa, tengerrengés miatt Fukushimát, kipusztult erdőket, mérgezett vizet, veszélyetetett világot, rejtélyes betegségeket vagy Paksot – ahol az atomfáklya ellenőrzött, kiépített, fegyelem és figyelem középpontja, és fényt és meleget ad, energiát az élethez.
A szeretet szenvedélyének ereje kiélésre késztet. A Mindenható elrejti Szeretetének hatalmát, és elénk éli, meghív, kérlel, hogy úgy szeressünk, ahogyan Ő. megismerteti velem, velünk szeretetét, és hív, hogy az elutasításokban a szeretet-áradás medre mélyüljön, annak fájdalmas mélységeiben Vele, az Elutasítottal találkozzunk, aki éhezi és szomjazza az ember szeretetét, mint legkisebb.
S a nagyböjti időszak azért a Szeretet útja, hogy minden szenvedésben és szenvedőben felismerjük az Urat, s az érdekérvényesítő szenvedélyről eljussunk a lábmosó, sőt, az ellenségeinkért imádkozó szeretetre, s így váljunk hasonlóvá Hozzá, aki mindvégig szeret minket, akinek annyira fontos a mi szabad akaratú válaszadásunk, hogy a kereszthalálig elutasíthatóvá tette magát értünk.
Az elmúlt időszakban megrendített az a felismerés, hogy nem pusztán egy számomra kedves Taize-i ének, nem csupán a nagycsütörtöki lábmosást kísérő himnusz az ”Ubi caritas et amor Deus ibi est” – azaz ahol a szeretet és jóakarat, ott az Isten – hanem kinyilatkoztatás.
Ha ezt komolyan veszem, és így járok-kelek nyitott szemmel a világban, akkor hihetetlenül sokszor és sokféleképpen találkozom Istennel, aki Szeretet. A gyermekére mosolygó édesanyában, az idősnek helyét átadó fiatalban, – egy-egy szinte észrevétlen, kedves gesztusban, egy-egy jó szóban…. jóakaratban.
Lehet nagyböjti jófeltételem, úgy járni-kelni, hogy észrevegyem a Szeretet-Isten jelenlétét a szeretet-morzsákban. S persze keresni kell, mert bensőm a szeretésre, a jóra van teremtve, beállítva, tehát azt tekinti magától értetődőnek. De szükségünk van a belátásra, hogy életünknek ez a gyökere csak akkor hajt ki, ha nem hagyom magára, ápolom.
Fontos, hogy magamban és magam körül is, tisztelettel fedezzem fel, és alakítsam ki a szeretet, szeretetvágy világot teremtő, mozgató, fenntartó Erő, megnyilvánulásait.
Igen, valóság életünk szomszédságában a Csernobil, – a szeretet para-ment útjai, melyek azért paráznák, mert célt és irányt tévesztettek.
Igen, a legnagyobb fájdalma Istennek és embernek a szeretet elutasítása.
Igen, ezért áll előttünk a nagypénteki kereszt, hogy bizonyítsa: isten nem adta fel emberszeretetét, hanem mindvégig szeret minket az, aki előbb szeretett minket.
De ezért van, hogy Benedek pápa nem a nagypéntekre, hanem a Húsvét-Pünkösd eseményre hív meg bennünket, mert Isten Szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adatott Szentlélek által – ez az üdvösség reménye. Ezért, amikor vállaljuk, hogy életünk atom-fáklyáját a fegyelem és figyelem eszközeivel életadó erőforrássá fegyelmezzük, ez nem megcsonkít, hanem elrendezi az életünket és segít, hogy hasonlóvá váljunk a Szentháromságos egy Istenhez, aki szenvedélyes Szeretet és tökéletes, önálló arcú személyek élet- közössége.
