Mohos Gábor előadása – Az Eucharisztia a személyes életemben – egyszerre volt tanúságtétel és tanítás. Hogy erről a kapcsolatról képet adjon, egész életét áttekintette, és azt mutatta meg, hogyan vezette és vezeti Jézus a hitében találkozásról találkozásra, és arra hívta meg a résztvevőket, ők is gondolják át ezt a kapcsolatot.

Gábor atya elmondta, hívő családba született, első gyerekként. Őt még egy-két hetesen megkeresztelték, akkor még nem halasztották ezt a szülők megfelelőbb időpontot keresve. „Sírós gyerek voltam, még egyszer az orvost is kihívták emiatt a szüleim. De a misén nem sírtam” – Gábor atya úgy véli, Jézusnak megvannak az eszközei, hogy megérintse a gyerekeket, nem véletlen a hívása: „Engedjétek hozzám a gyerekeket.” Azt tanácsolta, szerencsés, ha a gyerek kapcsolata az Oltáriszentséggel kiskorában elkezdődik, akkor is, ha ez nem tudatosul benne.

Felidézte az elsőáldozásra való készület időszakát is. „Elsősorban ismereteket kaptunk a felkészítésben. Mint racionális gyerek nem igazán tudtam megragadni a titkot, de az bennem volt, hogy valami különleges dologról van szó. Vártam az élményt, hogy ezt meg is élem, de nem így történt.” Visszatekintve úgy értékeli, nem sikerült akkor eljutnia a Jézussal való személyes találkozásig. „Mára ez lett a legfőbb célom.” Ennek alapja a nyitottság: ez segít, hogy az ember meghallja Isten neki szóló szavát. Ez a megszólítás egyedi, nincs rá recept, és nem is könnyű felismerni. Keresni és figyelni kell. A kezdeményezés mindig Istené – ez a lelkipásztor tapasztalata.

Mit tehet az ember? Mohos Gábor kiemelte, a legszebb élmények akkor érték, amikor engedte, hogy „meglepje Isten”. A nyitottság mellett fontos az éberség, és hogy a gondolatok ne csak a földi dolgokon járjanak. Teret kell teremteni erre a találkozásra, amikor csak Istenre figyelünk. Az sem mindegy, hogyan élünk. Megvan életünk erkölcsi tisztasága? Vagy kompromisszumokat kötögetünk? Lejjebb tesszük a mércét? Jézus ugyanis nagyon igényes partner. Azt kéri, tiszták legyünk döntéseinkben, emberi kapcsolatainkban, anyagi viszonyainkban. Ennyire összetett, hogy mit tehetünk azért, hogy nyitottan fogadjuk a Jézussal való találkozást – tanított a püspök.

Gábor atya arról is vallott, hogyan közeledett a szentmise mint titok valóságához: „A titok az, amit rejteni kell, ez hittitok, misztérium, amit értelmemmel soha nem érthetünk meg a maga teljességében, de a szívünkben feltárul.”

Ez a feltáruló misztérium át tudja járni és formálni tudja az ember életét. Mohos Gábor elmondta, egyre inkább engedte, hogy a titok vezesse. A bencéseknél a gimnáziumi évek alatt megszerette a szerzetesekkel végzett vesperást, és el-elidőzött Jézussal az estében. „Jó volt ott lenni, és megosztani vele, ami a szívemben volt.” Innen visszatekintve még inkább a mélyére lát: Jézussal megélt kapcsolatunk is olyan, mint minden emberi kapcsolatunk. Minél többet teszünk bele, időben, figyelemben, annál mélyebb lesz. Jézussal pedig könnyű, ő mindig rendelkezésre áll. A szemináriumi évei alatt a misztérium szemléléséhez vezető úton még mélyebbre hatolt. A kispap átélte, mennyire fontos a tisztelet az Oltáriszentség iránt, a készület a befogadására. Egyre jobban elsajátította, hogyan tudja Isten szemével nézni dolgait, és figyelmét Isten ügyeire irányítani.

Gábor atya számára a szentmise a találkozás kiemelt helye és alkalma. „A szentmisében valóságosan jelen van Krisztus áldozata, a szentáldozásban Isten a kezembe adja magát.” A szentáldozásban ott az áldozat – ismételte meg a gyakran használt szót. „Hozok-e én is áldozatot? Mert a kapcsolat úgy épül, ha én is áldozok valamit. Nekem is tennem kell Istenért – ez még nehezebb, mint földi céljainkért –, még ha erről a mai ember számára nehéz is beszélni. Így válik személyes tapasztalattá a misztérium, életet alakítóvá a találkozás.” Ez a püspök titka.

 

forrás