Az olasz származású Justo Antonio Lofeudo Argentínában született, a Legszentebb Eucharisztia Misszionáriusai szerzetesközösség egyik alapítója, az Örökimádás apostola. A főként Olasz- és Spanyolországban szolgáló Lofeudo atya 2014-ben járt először Magyarországon, hogy segítsen a váci Piarista templom örökimádás kápolnájának megvalósulásában.

Háromezer örökimádó kápolna világszerte

Az Eucharisztia missziójának köszönhetően, körülbelül 3000 örökimádó kápolna van ma a világon; ezeknek közel fele, 1300 található az Egyesült Államokban, ahol már 50 éve jelen van a mozgalom. Örökimádó kápolnák működnek Irakban, Szíriában, Nepálban és Kazahsztánban is. Spanyolországban 2003 óta 60 örökimádó kápolna létrehozásában vett részt Lofeudo atya. 2018-ban a kelenföldi Szent Gellért templomban tartott misén az örökimádás döbbenetes átalakító erejéről azt mondta: „Az örökimádás ajándék Istentől a mai kor számára. Isten a kápolnában minden zaj nélkül változtat jobbá bennünket.”

„A főnökségig vihetem, de nem erre teremtettek”

Justo Antonio Lofeudo azok közé tartozik, akiket megkereszteltek, de nem gyakorolták a vallásukat. Vegyészmérnökként sikeres karriert épített, multicégek foglalkoztatták és beutazhatta a világot. „Jól emlékszem arra az időszakra, amikor Braziliában dolgoztam. Fiatal voltam, felfele ívelt a karrierem, szóval minden a legnagyobb rendben alakult. (…) Nagyon jól emlékszem: egyik nap abbahagytam a munkát és kimentem az irodából sétálni. Ahogy mentem, feltettem magamnak a kérdést: Mi végre vagyok a világon? Mert láttam, hogyha kitartok a munkában, sokra vihetem cégnél, akár a főnökségig. De tudtam, hogy nem erre vagyok teremtve, mert minden alkalommal, amikor elértem valamit, ürességet éreztem utána ” – vallott Lofeudo egyik tanúságtételében.

35 évig távol Istentől

Harminc táján döbbent rá, hogy nem akar materiális célokért küzdeni. Olaszországba költözött, a rend kérdése foglalkoztatta, ami a Világegyetemben fellelhető. Kétéves böjtbe kezdett, ezalatt arra a felismerésre jutott, hogy közelebb akar kerülni Istenhez. A legkülönfélébb helyeken üzeneteket kaptam a Szűzanyától. „Először Veronában éltem, majd 1989-ben Bergamoba költöztem. Mérnökszakértőként dolgoztam. A munka miatt egyszer Torinóba utaztam, de lemondták a megbeszélést, és ez lehetőséget adott arra, hogy felfedezzem a várost. Az első utam a Keresztelő Szent János székesegyházba vezetett, ahol a torinói leplet is őrzik. Délután 4-5 fele voltam a katedrálisnál. Alig néhányan voltak a templomban. A gyóntatószéknél egy atya ült, aki épp imádságos könyvet olvasott. Először a leplet néztem meg és éreztem, hogy valódi. Be kell, hogy valljam, hogy korábban, amikor még távol állt tőlem a hit, úgy gondoltam, hogy hamisítvány.” Lofeudo a lepel előtt állt és azt érezte, hogy Medjugorjeba kell mennie. Ám előtte – gondolta-, ez a megfelelő hely és idő a gyónásra. Ekkor szégyenérzet fogta el, hogy 35 évet távol töltött Istentől.

„Tettem pár lépést a fülke felé, majd vissza, de a templomból nem mentem ki. Végül megkaptam fentről a végső lökést és a gyóntatófülkében találtam magam. Mondtam az atyának, hogy meg szeretném vallani a bűneimet. A pap azt válaszolta: rendben, térdelj csak le. Én pedig mondtam neki, hogy az egész életemet szeretném megvallani. Harmincöt év után bevallottam a bűneimet. A pap ezután azt mondta, hogy mind közül a legnagyobb bűnöm, hogy Istentől ilyen sok éven át távol éltem. Vigasztalásnak szánta, de igaza volt. Feloldozott és abban a pillanatban feltört belőlem a sírás. Megveregette a hátamat és azt mondta: Ne bánkódj, az egyház nemcsak a szenteket, hanem a bűnösöket is magában foglalja.”

Új hivatás

Lofeudo ezután elutazott Medjugorjeba, és az út teljes egészében megváltoztatta az életét. „A Boldogságos Szűz Mária miatt hagytam hátra minden múltbeli bűnömet” – írta később. Még ugyanebben az évben, karácsonykor visszatért Medjugorjéba és a papi hivatást választotta. A domonkosoknál filozófiát, teológiát tanult. Lofeudo pappá szentelése után szinte rögtön meghívást kapott az örökimádásra. Ennek előzménye egy találkozás Martin Lucia atyával, aki Argentínában járt. Lofeudo ekkor rádióműsorokat vezetett és megkérték, hogy készítsen vele interjút. A beszélgetésük eredménye: három örökimádási kápolna megnyitása volt Buenos Airesben. Lofeudo pedig erős hívást érzett a szívében, hogy erre tegye fel életét.

Az Örökimádás gyümölcse: megmentett életek

Az Örökimádás apostola főként Olasz- és Spanyolországban teljesít szolgálatot és igyekszik minél több helyen meghonosítani a szentségimádást. Justo Antonio Lofeudo tapasztalata szerint rengeteg gyümölcse van az örökimádásnak. Az első madridi örökimádási kápolnát például a külvárosban, egy kifejezetten rossz hírű környéken alapították, amely a kezdeményezésnek köszönhetően sokkal biztonságosabbá vált. Az olaszországi Prato városában éjszaka egy zaklatott nő tért be a templomba, ahol az Oltáriszentség előtt a plébános imádkozott. Az asszony zokogva mesélte el, hogy néhány perccel korábban egy híd felé tartott, hogy levesse magát onnan, de elvétette az irányt és egy fényt kezdett el követni, amely bevezette a templomba. Ekkor, ahogy fogalmazott megtapasztalta a lelki fényt is, Jézus Krisztust, aki a feltámadás és az élet.

Ekkor értette meg, hogy őrültség lett volna öngyilkosságot elkövetni azért, mert magány gyötörte és éppen akkor veszítette el az állását.

Lofeudo szerint a hagyományos ima és az Oltáriszentség imádása között az a fő különbség, hogy közösséget alkotva fejezzük ki legnagyobb tiszteletünket Isten iránt. Hirdetjük, hogy Ő a mi királyunk, a királyok királya és tanúságot teszünk erről másoknak, még az ateistáknak is.

P. Justo Lofeudo atya: Plébániák és egyházmegyék megújulása az örökimádás által címmel szeptember 8-án tart előadást a Hungexpon!

forrás

Roy Schoeman konzervatív zsidó szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Felnőttként ateista lett. Elismert, népszerű professzorként tanított a Harvard Business Schoolon. Schoeman úgy érezte, élete nélkülöz minden jelentést és célt.

„Csak egy hátránya van annak, ha valaki katolikus vallásba születik: az illető nincs tudatában annak, micsoda csodának a részese.” – kezdte tanúságtételét Schoeman. Új-Zélandon 2015-ben az Eucharisztikus Kongresszuson a férfi arról beszélt, hogyan talált rá arra, ami értelmet adott az életének.

„Egy reggel a természetben sétáltam, elmerülve gondolataimban. Ekkoriban már egyáltalán nem szenteltem gondolatokat Isten esetleges létezésének, vagy bármely vallás létjogosultságának. Ekkor azonban különleges kegyelemben részesültem. Mintegy varázsütésre eltűnt a függöny föld és mennyország között, és ott találtam magam Isten jelenlétében. Hirtelen megláttam a saját életemet, és éreztem, hogy ha most meghalnék, két dolgot sajnálnék leginkább: azt a sok időt és energiát, amit azzal töltöttem, hogy amiatt aggódtam, hogy nem vagyok szeretve, miközben létem minden pillanatában jobban szeretett valaki, mint ahogy azt valaha el tudtam volna képzelni – a mindenkit szerető és mindentudó Isten által. A másik bánatom az a sok elvesztegetett óra amit azzal töltöttem, hogy semmit nem csináltam, ami értékes lenne a mennyország szemében.”

Nettó érték, maximális profit

2015-ben Roy Schoeman így folytatta tanúságtételét : „Láttam, mennyire bolond voltam, hogy olyan dolgokhoz ragaszkodtam, amelyek semmi jóhoz nem vezetnek. Korábban a Harvard Business Schoolon dolgoztam professzorként. Egész nap arról beszéltem, mi az a nettó érték, hogyan lehet maximalizálni a profitot. Egy kicsit az életemet is így szemléltem. A misztikus élmény által rájöttem, hogy életem minden perce tökéletesen meg volt tervezve Isten által, még azok az időszakok is, amelyek nagy szenvedést jelentettek számomra. Megláttam, hogy életem jelentése és célja az, hogy imádjam és szolgáljam az én Uramat, Istenemet.”

Roy Schoeman még ekkor sem tudta ki Isten, de meg akarta tudni. Minden este elmondott egy imát, amelyet ő talált ki, hogy megtanulja Isten nevét. Schoeman ettől kezdve nagyon boldogan élt, ám még mindig nem tudta, melyik vallást kövesse.

Napra pontosan egy évvel misztikus élménye után lefekvéshez készülődött, amikor úgy érezte, mintha valaki megérintené a vállát. „Egyszer csak ott állt előttem a legszebb hölgy, akit valaha láttam. Tudtam, hogy ő nem más, mint Szűz Mária. Semmi másra nem vágytam, mint hogy a lába elé borulva áldjam őt. Azt kívántam, bárcsak tudnám az Üdvözlégy szövegét, de akkor még nem tudtam. Szabályosan extázisba kerültem a belőle áradó szeretetből. Mária azt mondta nekem: minden kérdésemre válaszol.” Így is lett, s Roy hamarosan be is tért a katolikus egyházba.

A kitagadott fiú

Miközben Schoeman nagy örömét lelte egyre növekvő katolikus hitében, a szülei egyáltalán nem osztoztak lelkesedésén. „Nagyon dühösek lettek rám, főleg az apám, aki azt mondta: Nincs fiam. A fiam halott. Soha nem akarom többé hallani a nevét.” Noha később megenyhültek, évekig komoly feszültséget jelentett kapcsolatukban Roy katolicizmusa. Egy napon aztán a kitagadott fiú apja eltörte a combcsontját és kórházba került. Másnap Roy meglátogatta. Az idős férfit ülve találta az ágyban. Szemei csillogtak és mosolyogva így szólt: „Furcsa dolog történt velem az éjjel. A szoba sötét volt és egyszer csak Jézus jelent meg előttem. „Hát nem gondolkodsz?” – ezt kérdezte tőlem. Schoeman Nagypénteken megkeresztelte apját, ám ezt követően a férfi elvesztette eszméletét. Húsvét keddre meghalt.

Köszönöm, fiam!

A tragédia miatt Schoeman édesanyja még elutasítóbb lett a katolikus hittel szemben. Egy nap az idős asszony elesett, eltörte a csípőjét és hospice-ellátásba került. Schoeman egy alkalommal, amikor meglátogatta, megosztotta vele tanúságtételét. Az anya figyelt, de túl gyenge volt ahhoz, hogy reagáljon. „A következő nap reggelén ülve találtam az ágyban. Tudott beszélni. Azt mondta: „Meg akarom köszönni, amit tegnap tettél, mert visszakaptam általa a hitemet.” Schoeman őt is megkeresztelte. Miután meghalt, katolikus szertartás szerint temették el.

forrás

Krisztus Király ünnepének előestéjén, november 21-én ismét világméretű szentségimádásra hívnak az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezői.

A legutóbbi világméretű szentségimádás során bekapcsolódott az előző két Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak helyet adó város, Cebu City és Dublin hívő közössége is. Különösen aktívak voltak az erdélyi, vajdasági és felvidéki magyarok.

Az egyik olaszországi résztvevő levelében ezt írta: „Nagy örömmel, elkötelezettséggel és lelkesedéssel csatlakoztunk. A mi kis örökimádó kápolnánk mindenkinek lehetőséget kínál, hogy találkozzon az Úrral. Csendes imát mondtunk a jövő évi eucharisztikus kongresszusért. Folyamatosan követtük a honlapon a térképet, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tudatosítsuk, milyen sok testvérünkkel imádkozunk egyszerre most ezekben az órákban szerte a világon! Óriási örömet jelentett számunkra látni, hogy az egész világ imádkozik az Úrhoz! Ez a mi szívünkben is megerősítette a hitet és a szeretetet!”

corpusdomini.iec2020.hu oldalon lehet csatlakozni a november 21-ei szentségimádáshoz. A mostani járványügyi helyzetben otthonról is be lehet kapcsolódni személyes imával, rózsafüzérrel, zsolozsmával, a Szentírás olvasásával, stb.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek arra biztat, hogy „vegyünk részt ezen a közös imádságon minél többen, imádkozzunk egymásért, kapcsolódjunk be egyházközségünkkel, közösségeinkkel, családjainkkal együtt! Legyen ez a világméretű szentségimádás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületünk következő állomása, s éljük át újra Isten megújító szeretetét!”

A külhoni egyházmegyék híveit is várják a hetedik világméretű szentségimádásra

Forrás: iec2020.hu

– „Minden forrásom belőled fakad” – hangzik a NEK mottója. Hogyan mutatkozik ez meg a mi életünkben? A közelmúltban olvastam a Szépséges Eucharisztia című könyvet, amelyben egyházatyák vallanak az Oltáriszentségről. Órigenész mondja: az őszinteség alapvető a szentségre törekvésben. Akik részesülnek az Eucharisztiából, azoknak tiszta szívvel és Krisztus teste, az Egyház építésére irányuló őszinte vággyal kell ezt tenniük. „Az áldozás a közösségben élés valódi vágyát feltételezi a testvérekkel az Úrban. Aki nem akar békességben élni a hívek közösségével, az ne közelítsen Isten oltárához.”

– Csak a személyes tapasztalatomat tudom megosztani. „Minden forrásom belőled fakad”:

az Eucharisztia a jóság, a szeretet, a béketűrés forrása. A szentáldozásban Jézust fogadjuk a szívünkbe, és Ő elhozza a békéjét, örömét.

Ha éppen feldúlt lelkiállapotban vagyok, és leülök egy óra csendes szentségimádásra, teljesen megbékélt lélekkel jövök ki, hiszen Jézus maga mondta: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és én felüdítelek titeket.” Jézus minden élet forrása, az örömé, a szereteté, a közösségünknek is Ő a forrása, nélküle semmit sem tudunk tenni. Innentől kezdve valóban minden tettünknek, gondolatunknak ő kell hogy a forrása legyen. Amit nélküle teszünk, nem biztos, hogy jó, sőt… Ha Ő vezet, akkor biztos, hogy nem járunk téves úton. A kongresszusnak ezért van minden napra tematikája.

Öröm, béke, szeretet, hűség, mind az Eucharisztiából fakad. Ha az Eucharisztiához hűek vagyunk, ezek gyümölcsként megteremhetnek bennünk.

– Hogyan viszonyul egymáshoz az akarat és isteni kegyelem? Ahhoz, hogy kövessük a mindennapokban a Lélek hangját, az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust, szükség van mindkettőre?

– A kegyelemmel együtt kell működni. Régi példa:

ha a templom egere megrágja az Eucharisztiát, attól nem lesz szent. Ha valaki csak egy ostyát vesz magához, annak nem lesz túl sok kegyelmi hatása. De ha készülök rá, hogy ez egy személyes találkozás Jézussal, akkor sokkal jobban átélem.

Profán hasonlattal élve, egy hullámlovas, ha hasal a deszkán, de nincs lendületben, akkor a hullám felemeli és otthagyja, ahol volt. Ha viszont készül rá, lendületben éri a hullám, akkor messze tud siklani rajta. Az Istennel való találkozásra is fel kell készülni, hogy a találkozás létrejöjjön, és ne csak valami felszínes dolog legyen. A Jóisten kegyelmének nincsen határa, Ő mindenkire úgy hat, ahogyan akar, de a mi együttműködésünk gyümölcsözővé teszi. Ez a kulcsa az egésznek: van szakramentalitás, kiszolgáltatjuk a szentségeket sokaknak, de a gyümölcsözősége nagyon sok esetben a felkészítésen és azon a személyen múlik, aki befogadja.

– Díszbe kell öltöztetnem a szívemet, ünnepnek tekintenem, ha megyek szentségimádásra?

– Érdekes kettősség, hogy készülök is, másrészt pedig úgy mehetek Jézus elé, ahogy vagyok. A szentségimádásban azon kívül, hogy kifejezem az iránta való hódolatot és imádást, kérhetem, hogy adja meg mindazt, amire szükségem van. Töltsön be szeretetével, ha az enyém már elfogyott. Ez a szentáldozásra is igaz, és a szentségimádásra is. Szoktam kérni:

Jézus alakítsd szívemet, a Te Szent Szíved szerint, és töltsd be a te szereteteddel.

– Ferenc pápa többször beszélt arról, hogy nekünk, keresztényeknek nemcsak be kell engednünk Krisztust, hanem ki kell vinnünk a világba az Ő határtalan szeretetét.

– Ferenc pápa szinte naponta elmondja, hogy nyitnunk kell a perifériák felé, ki kell lépnünk a templom falai közül. Ez a mostani járványhelyzet talán ebben is segített, hogy bár a templomok zárva voltak, de az online tér megnyílt. Sok atya mondja, hogy az online közvetített szentmiséket sokkal többen nézték meg, mint amennyien jelen szoktak lenni fizikailag a templomokban. Persze a kettőt nem lehet egy lapon említeni. A mostani helyzetnek köszönhetően új módon léptünk ki a falakon kívülre, de ez nem helyettesíti a templomban megélt élő közösséget.

– Beszélgetésünk elején említette, hogy úrnapja ünneppé nyilvánítása egy eucharisztikus csodához kapcsolódik. Az egyik legfontosabb katolikus ünnepről van szó, mégis, kevésbé él benne a köztudatban.

– Úrnapja eredete két szálra vezethető vissza. Az egyiket Belgiumhoz köthetjük, a másikat Olaszországhoz. 1209-ben Lüttichi Szent Juliannának volt egy látomása: látta a Holdat, de az nem volt teljes. Jézus azt kérte tőle, hogy az egyházi ünnepkörben legyen az Ő testének és vérének külön ünnepe. Ez először Belgiumban terjedt el, majd később, a bolsenai eucharisztikus csoda hatására döntött úgy IV. Orbán pápa, hogy az egész Egyház ünnepe legyen. A bolsenai eucharisztikus csoda leírása megtalálható a miracolieucaristici.org oldalon, ahol további 170 eucharisztikus csodáról is olvashatunk (hatvanról magyar nyelven is). A pápa a csoda után megbízta a domonkos rendi Aquinói Szent Tamást, korának legnagyobb teológusát, hogy alkossa meg az ünnep zsolozsmájának és miséjének szövegeit. Ekkor született a Tantum ergo sacramentum szentségi énekünk. Az úrnapjának nagyon szép, látványos elemei vannak, például a körmenet. Több településen virágszőnyegeket készítenek az Úr Jézusnak. Máshol virágszirmokat szórnak Jézus elé. Nagyon szép kifejezése ez a szeretetnek, tiszteletnek, hogy Jézusért mindent odaadunk. Kimegyünk az utcára, és tanúságot teszünk arról, hogy „Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett”. Ezért lenne fontos, hogy megértsük, mekkora kincsünk és mennyire mélyen életünk forrása az Eucharisztia.

Részlet Fábry Kornél atyával készült interjúból

kép

“ISTEN A KEZDETEKTŐL TUDTA, HOGY EZ A HELYZET BEKÖVETKEZIK” – MOHOS GÁBOR

Az elmúlt hetekben már egyértelművé vált a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezőcsapatának, hogy a kialakult járványhelyzetben nem lehet idén megtartani Budapesten az eseményt. Mohos Gábor segédpüspök – aki a NEK Titkárság vezetője – a 777-nek adott interjújában kifejezetten optimistán és pozitívan nyilatkozott a helyzetről.

Ön mikor tudta meg, hogy a kongresszust elhalasztják egy évvel?

Mivel az elmúlt hetekben folyamatos egyeztetések voltak a szervezőcsapaton belül, illetve Erdő Péter bíborossal és a Szentszékkel is, ezért tisztában voltunk egy ideje már azzal, hogy az eseményt minden valószínűség szerint el kell halasztanunk. 

Tehát akkor ne úgy képzeljük el, hogy a sajtóból tudták meg, hogy 2021-ben lesz Budapesten a NEK…

Természetesen nem, a Szentszék többek között velünk is egyeztetett a lehetséges döntésről. A véleményünk kikérése után születetett meg az az álláspont, hogy egy évvel később tartjuk meg a kongresszust. 

Püspökként különleges lelki támogatást is adhat a munkatársainak. Mennyire van most szükség arra, hogy lelket öntsön a munkatársaiba?

Mivel már hetek óta tart a világjárvány, –  és az ezzel kapcsolatos életmódváltozás – ezért senkit nem lepett meg ez a döntés. Sejthettük hogy egy ekkora világeseményt nem fogunk tudni megrendezni. ilyen körülmények között – még ha addig enyhítés is lesz a mostani korlátozásokon. A munkatársak tehát sokkal inkább fellélegeztek, mert a veszélyhelyzet miatt számtalan nehézségbe ütköztek, például a helyszínbejárások kapcsán. Ez inkább egy lehetőség számunkra – a rengeteg munka mellett, hiszen most egyeztetnünk kell gyakorlatilag minden előadóval, valamennyi helyszínnel és szervezővel. Végig kell gondolnunk, hogy jövő szeptemberig hogyan és milyen módon tudjuk a változtatásokat véghezvinni.

Arra kaptunk most lehetőséget, hogy egy még jobb kongresszust tudjunk szervezni.

Egyelőre annyit közölt a Szentszék, hogy 2021 szeptemberében lesz a kongresszus. Az Önök naptárjában már szerepel egy konkrét javaslat, hogy melyik időpont lenne a legalkalmasabb? Ez azért is fontos, mert ha a hírek igazak, akkor Ferenc pápa naptárjával is egyeztetni kell ezt…

Még csak a szeptember került megjelölésre, a pontos időpont még egyeztetés alatt van, ez több tényezőtől is függ – például, hogy az előadók mikor érnek rá. Mindenképpen szükség lesz kisebb-nagyobb módosításokra, hiszen egy az egyben nem lehet áttenni egy ekkora eseménysorozatot egy másik időpontra. Meg kell találnunk a lehető legjobb kompromisszumot a konkrét dátum kapcsán.

A halasztásnak komoly anyagi vonzatai is lesznek, készült már becslés erre vonatkozóan?

Ezeket a szempontokat is mérlegeljük természetesen, igyekszünk csökkenteni a kiadásainkon. Ez azt is jelenti konkrétan, hogy elhagyhatunk olyan nem lényegi elemeket, amelyekkel eredetileg terveztünk volna. Erre azért van szükség, hogy minimalizáljuk a költségeket.

Ön hogy éli meg, hogy még egy évet várni kell arra az eseményre, amelyet évek óta terveztek? 

Kicsit “messziről” indulok a válasszal: van a kongresszusnak egy imája, amelyet sokan ismerhetnek. Ebben azt kérjük, hogy “a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulását szolgálja”. Én hiszem azt, hogy Isten meghallgatja az imáinkat, ezért azt is gondolom, hogy a mostani helyzet tényleg a lelki megújulásunkat tudja szolgálni.

Isten a kezdetektől fogva pontosan tudta, hogy ez a helyzet be fog következni, mi pedig most ismerjük ezt fel. 

Ahogy előbb is fogalmaztam, én a lehetőségek megnyílását látom. Csak hogy egy példát említsek, a járványveszély miatt a digitális kultúra robbanásszerű fejlődésnek indult. Lehetséges, hogy ennek köszönhetően a jövő évi kongresszusra sokkal többen fognak tudni online bekapcsolódni, mint azt korábban reméltük és terveztük. Ez a változás tehát engem nem sokkolt, hanem inkább egy nagy rácsodálkozást hozott, hogy Istennek milyen tervei vannak.

Ha már optimizmus: a mostani helyzetet hogyan lehet a saját magunk javára fordítani?

Ez az időszak lehetőség mindannyiunk számára, hogy újragondoljunk néhány olyan dolgot az életünkben, ami eddig megszokott volt és nem is gondolkodtunk rajta. Lehetnek olyan változások most az életünkben, amelyek egyáltalán nem rosszak, érdemes lehet őket hosszútávon megtartani. Az életünk igazi változásai a személyiségünk mélyén vannak, amelyek lassan történnek. A helyzet szomorúsága mellett – ha csak az elhunytakra és a hozzátartozóikra gondolok részvéttel – biztos tudunk pozitív lehetőséget is találni ebben a válságban. Ragadjuk meg a jó dolgokat, a családi kapcsolatainkra helyezzünk nagyobb hangsúlyt, keressük fel virtuálisan régi barátainkat! Természetesen az is fontos, hogy az Istenre szánt időnket is növeljük, most erre is több lehetőségünk van!

forrás

Mohos Gábor előadása – Az Eucharisztia a személyes életemben – egyszerre volt tanúságtétel és tanítás. Hogy erről a kapcsolatról képet adjon, egész életét áttekintette, és azt mutatta meg, hogyan vezette és vezeti Jézus a hitében találkozásról találkozásra, és arra hívta meg a résztvevőket, ők is gondolják át ezt a kapcsolatot.

Gábor atya elmondta, hívő családba született, első gyerekként. Őt még egy-két hetesen megkeresztelték, akkor még nem halasztották ezt a szülők megfelelőbb időpontot keresve. „Sírós gyerek voltam, még egyszer az orvost is kihívták emiatt a szüleim. De a misén nem sírtam” – Gábor atya úgy véli, Jézusnak megvannak az eszközei, hogy megérintse a gyerekeket, nem véletlen a hívása: „Engedjétek hozzám a gyerekeket.” Azt tanácsolta, szerencsés, ha a gyerek kapcsolata az Oltáriszentséggel kiskorában elkezdődik, akkor is, ha ez nem tudatosul benne.

Felidézte az elsőáldozásra való készület időszakát is. „Elsősorban ismereteket kaptunk a felkészítésben. Mint racionális gyerek nem igazán tudtam megragadni a titkot, de az bennem volt, hogy valami különleges dologról van szó. Vártam az élményt, hogy ezt meg is élem, de nem így történt.” Visszatekintve úgy értékeli, nem sikerült akkor eljutnia a Jézussal való személyes találkozásig. „Mára ez lett a legfőbb célom.” Ennek alapja a nyitottság: ez segít, hogy az ember meghallja Isten neki szóló szavát. Ez a megszólítás egyedi, nincs rá recept, és nem is könnyű felismerni. Keresni és figyelni kell. A kezdeményezés mindig Istené – ez a lelkipásztor tapasztalata.

Mit tehet az ember? Mohos Gábor kiemelte, a legszebb élmények akkor érték, amikor engedte, hogy „meglepje Isten”. A nyitottság mellett fontos az éberség, és hogy a gondolatok ne csak a földi dolgokon járjanak. Teret kell teremteni erre a találkozásra, amikor csak Istenre figyelünk. Az sem mindegy, hogyan élünk. Megvan életünk erkölcsi tisztasága? Vagy kompromisszumokat kötögetünk? Lejjebb tesszük a mércét? Jézus ugyanis nagyon igényes partner. Azt kéri, tiszták legyünk döntéseinkben, emberi kapcsolatainkban, anyagi viszonyainkban. Ennyire összetett, hogy mit tehetünk azért, hogy nyitottan fogadjuk a Jézussal való találkozást – tanított a püspök.

Gábor atya arról is vallott, hogyan közeledett a szentmise mint titok valóságához: „A titok az, amit rejteni kell, ez hittitok, misztérium, amit értelmemmel soha nem érthetünk meg a maga teljességében, de a szívünkben feltárul.”

Ez a feltáruló misztérium át tudja járni és formálni tudja az ember életét. Mohos Gábor elmondta, egyre inkább engedte, hogy a titok vezesse. A bencéseknél a gimnáziumi évek alatt megszerette a szerzetesekkel végzett vesperást, és el-elidőzött Jézussal az estében. „Jó volt ott lenni, és megosztani vele, ami a szívemben volt.” Innen visszatekintve még inkább a mélyére lát: Jézussal megélt kapcsolatunk is olyan, mint minden emberi kapcsolatunk. Minél többet teszünk bele, időben, figyelemben, annál mélyebb lesz. Jézussal pedig könnyű, ő mindig rendelkezésre áll. A szemináriumi évei alatt a misztérium szemléléséhez vezető úton még mélyebbre hatolt. A kispap átélte, mennyire fontos a tisztelet az Oltáriszentség iránt, a készület a befogadására. Egyre jobban elsajátította, hogyan tudja Isten szemével nézni dolgait, és figyelmét Isten ügyeire irányítani.

Gábor atya számára a szentmise a találkozás kiemelt helye és alkalma. „A szentmisében valóságosan jelen van Krisztus áldozata, a szentáldozásban Isten a kezembe adja magát.” A szentáldozásban ott az áldozat – ismételte meg a gyakran használt szót. „Hozok-e én is áldozatot? Mert a kapcsolat úgy épül, ha én is áldozok valamit. Nekem is tennem kell Istenért – ez még nehezebb, mint földi céljainkért –, még ha erről a mai ember számára nehéz is beszélni. Így válik személyes tapasztalattá a misztérium, életet alakítóvá a találkozás.” Ez a püspök titka.

 

forrás

2020. január-szeptember Alacoque Szent Margitnak a XVII. században Jézus 12 ígéretet tett. A nagykilenceddel kapcsolatos ígéret így szól: „Szívem határtalan irgalmasságában megígérem neked, hogy Szívem mindenható szeretete megadja a végső bűnbánat kegyelmét mindazoknak, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekjén megáldoznak. Nem halnak meg kegyelem nélkül, se a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban”. Mit kell hát tenni? Kilenc egymás utáni első pénteken megáldozni. Mit jelent az, hogy Jézus Szíve „biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban”?