A karácsonyi ünnepkör bevezető része az advent. A neve a latin adventus, azaz eljövetel szóból származik, és ez a név jelzi, hogy ez az idő az Úr eljövetelére emlékeztet. Ezt az időszakot három vonás jellemzi:

    1.Advent, mint bűnbánati idő.  Minthogy az egész karácsonyi ünnepkör kialakulására a már meglévő húsvéti ünnepkör volt hatással, azért az advent, mint előkészítő idő hasonlít a nagyböjtre. Ezért első jellemvonása a bűnbánat, mert erre és imádságra serkent. A szentleckében Szent Pál apostol önmegtagadásra, bűnbánatra, böjtre, imádságra és az erények gyakorlására figyelmeztet. Az evangéliumok közül az első az utolsó ítéletről, a többi Keresztelő Szent Jánosról szól, és mind arra intenek, hogy tartsunk bűnbánatot és így készítsük elő az Úr útját. f) Egyes szerzetekben még ma is böjt van advent szerdáin, és ilyenkor ünnepélyes menyegzőt sem szabad tartani. Mindazonáltal az advent nem olyan szigorú idő, mint a negyvennapos nagyböjt, mert teli van bizalommal és reménnyel.

   2. Advent az Úr eljövetelére való várakozás ideje.  Az Úrnak hármas eljöveteléről szól a liturgia: történelmi eljöveteléről a múltban; kegyelmi eljöveteléről ma is minden ember lelkében, a jelenben; és utolsó eljöveteléről a jövőben, a világ végén. Mint gyermek, ki Betlehemben született; mint Üdvözítő, ki ma is lelkünk megváltója; és mint Bíró, aki felhőtrónján ítél eleveneket és holtakat.

Első eljöveteléről úgy emlékezik meg az Egyház, hogy lélekben visszahelyezkedik a Krisztus előtti korszakba. Ahogy ebben az időben vágytak az igazak a Messiás után, ahogy ők imádkoztak eljöveteléért, úgy vágyódik és imádkozik az Egyház ma is a liturgiában. Második, kegyelmi eljöveteléről úgy emlékezik meg a liturgia, hogy egyrészt int az Úr útjának előkészítésére, másrészt valóban elő is készít advent liturgiájával, hogy méltán fogadhassuk szívünkbe az Urat.

Harmadik eljöveteléről az első vasárnapi evangélium szól. De ezen kívül egész advent tele van az Úr eljövetelének gondolatával. Az utolsó ítéletre eljövő Úrról a keresztény ókorban is úgy gondolkoztak, mint a középkor „Dies irae” himnuszában – félve és remegve az igazságos bírótól. Azonban egyúttal mint a győzelem és az öröm boldogító napját várták Krisztus dicsőséges eljövetelét. Így tehát egész földi életünk nagy advent, amelynek az Úr Jézusnak színről-színre való látása lesz a karácsonya. Ebből a szempontból az egész egyházi év tulajdonképpen advent, mert évről-évre megismétlődő misztériumaival az egész Egyházat a nagy napra készíti elő, „Krisztus napjára”. – Hogy ez utolsó eljövetel volt a karácsonyi ünnepkörben uralkodó eredeti gondolat, mutatja az a tény is, hogy egy ideig Hetvened vasárnapjával kezdődött a liturgikus év, és az év befejezése az Epiphania volt, Krisztus királyi megnyilatkozásának ünnepe. Csak mikor advent lett a liturgikus év kezdete, akkor gondoltak inkább az Úr Jézus történeti életére.

    3. Végül advent a leggyengédebb Mária-tisztelet ideje.  Hogy is ünnepelhetné az Egyház advent idején az eljövendő és várva-várt Üdvözítőt anélkül, hogy ne gondolna a Szűzanyára, ki szíve alatt hordozta, akit az egész világ várt. Ezért teljes joggal nevezhetjük adventet liturgikus Mária-hónapnak. Erre szolgálnak a Mária-köszöntéseken kívül elsősorban a roráte misék. Szép, igazán finom szimbólum van abban, hogy a hajnal pirkadásakor mondják ezeket a miséket, mert Mária a hajnal, aki jelezte, hogy jön Krisztus, a világ világossága, az igazi Nap. Még jobban a kereszténység hajnalcsillagának mutatja be a szent Szüzet a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, mely advent elejére esik. Ekkor ünnepeljük Máriát, mint azt a „signum magnum”-ot, nagy jelet, amelyet Szent János evangélista ír le. Ő az az asszony, kinek „ruhája a nap, a hold a lábai alatt és fején tizenkét csillagból álló korona ragyog”. Ő az, kit úgy köszöntött az angyal: Ave Maria, gratia plena

forrás

kép