„A szeplőtelen, mindenkor szűz Istenanya Mária, miután befejezte földi életének pályafutását, testestől, lelkestől föl lett véve a mennyei dicsőségbe.” XII. Pius pápa 1950. november 1-én kibocsátott tanmeghatározó bullájának (Munificentissimus Deus = A legbőkezűbb Isten) döntő mondata így fogalmazza meg Nagyboldogasszony ünnepének lényegét. Mária felvétele a mennybe azt mondja ki, hogy a Szűzanya földi életének befejezése után abba az állapotba jutott, ahová a többi hívők csak a feltámadás után, az utolsó napon fognak érkezni. A Megváltó ugyanis nem engedte át édesanyja testét a földi enyészetnek, hanem maga mellé emelte a mennybe.

A keleti egyházban már a VI. századtól ünnepelték Mária elszenderedésének napját (Dormitio Sanctae Mariae). A nyugati kereszténységben ünneplése a VII. századtól terjedt el. Az apokrif hagyományt felhasználva a Legenda aurea beszéli el Mária halálának és mennybevételének körülményeit. A bizánci művészetben jelentős képtéma Mária halála (ez később, a nyugati képzőművészetben eltűnik). A korai reneszánsz festészet, a trecento képviselőjének, Giotto di Bondonénak festménye még ezt az ábrázolás-típust képviseli: a gyászoló apostolok veszik körül Szűz Mária halálos ágyát. A Szűzanya fejénél Szent Péter térdel, Szent János odahajlik hozzá, mögötte Szent Pál. A csoport középpontjában Jézus áll, karján Mária kisgyermekként ábrázolt lelkével. Az apostolokat angyalok veszik körül, akik várják, hogy átvehessék a Szűzanya lelkét. Giotto képén a Szűzanya ágya mellett térdel Mária Magdolna is.

A kalendáriumokban a VIII. századtól már Assumptio beatae Mariae néven szerepel. Rómában I. Sergius pápa tette ünneppé, hamarosan vigíliát, majd oktávát is csatoltak hozzá. 2003 óta a Szeplőtelen Fogantatás (dec. 8) mellett ez a másik kötelező Mária-ünnep.

A Mennybevétel a skolasztika virágkorában lett általánosan elfogadott tan, amely méltó és színpompás kifejezést kapott a barokk művészetben.

VI. Pál pápa az Ünnepélyes Hitvallásban (Sollemnis Professio Fidei, 1969) kijelentette, hogy Mária előzetesen megkapta valamennyi igaznak az állapotát. Szűz Mária mennybevételében felragyog az a dicsőség, ami az idő végén minden hívő ajándéka lesz.

 

A magyar keresztény hagyományban különleges helyet foglal el ez az ünnep, hiszen Szent István király ünnepe Nagyboldogasszony oktávájába esik. Az Érdy-kódexben olvashatjuk, hogy Szent István király Székesfehérvárott megünnepelte Mária mennybevételének ünnepét. A Szűzanyát Magyarországon Boldogasszonynak nevezik – írja a krónikás – Szent István király pedig ezt az országot Boldogasszony országának nevezte. Első királyunk élete végén az Árpád-házat, nemzetségét, királyságát és a keresztény Magyarországot a boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Nagyboldogasszony a legkedvesebb hazai patrocíniumok egyike.

Hajnal Piroska

(Forrás: Kat. Lexikon; L. Scheffczyk, A. Ziegenhaus: Mária az üdvtörténetben, Szent István Társ., 2004)

kép1 (Tintoretto: Szűz Mária mennybevétele)

kép2 (Bartolomé Esteban Murillo: Szűz Mária mennybevétele)

Giotto

Tiszaföldvári róm. kat. templom

kiemelt kép (El Greco: Szűz Mária mennybevétele)