Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

A szadduceusoknak, akik azért tévedtek, mert nem hittek a feltámadásban, ugyanis nem jól ismerték az Írást, Jézus ezt mondja: Nem az a baj, hogy nem ismeritek az Isten hatalmát, a Szentlelket? Az Írás szerint Isten felvéve a kapcsolatot Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal, kinyilatkoztatta nekik szeretetét, intimitásába vonta őket. Milyen szeretet lenne Isten részéről, ha hagyná elpusztulni, megsemmisülni barátait, amikor megteheti, hogy örökké éljenek?

Isten teremtő Isten, aki a nemlétből hozta elő a létezőket  –  szabad elhatározásából, szeretetből. Ha erre képes, akkor megteheti azt is, hogy fölkelti a porból Ábrahámot, Izsákot és Jákobot, és mindazokat, akiket szeret. A szeretet ugyanis nem engedhet meg olyan világot, ahol nincs ott az, akit szeret.

Jézus saját benső világából veszi az érvet a szadduceusok ellen. Nem azért lesz feltámadás, mert van bennünk valami romolhatatlan szellemi rész  –  az egyébként is csak a lélek továbbélése lenne  – , hanem kizárólag azért, mert Isten mindenható és egyedül jó. Az apostoli hitvallásban kétszer szerepel az omnipotens jelző. Mindjárt az elején: “Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében”; és ott, ahol Krisztus feltámadásáról, megdicsőítéséről van szó: “Felment a mennybe, ott ül a mindenható Atyának jobbján”.

Isten mindenhatósága tehát nem azt jelenti elsősorban, hogy bármit megtehet, amit akar, ez nem biblikus kifejezés, hanem mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy a semmiből teremt, és feltámaszt a halálból.

Jézus olyan emberi életet élt, amelyet a legteljesebb mértékben rábízott a teremtő Szeretetre. Elkövetkezendő halálunk megkerülhetetlen ténye megköveteli tőlünk is, hogy Istent vagy teremtő és feltámasztó Istennek valljuk, azaz Mindenhatónak, és akkor ráépítsük egész egzisztenciánkat, vagy pedig, ha nem tudunk hinni az ő feltámasztó erejében, ne is törődjünk vele: enélkül hinni értelmetlen.

Isten erősebb a halálnál

Sajnos sok magyar katolikus hívő egyszerűen nem ismeri az Isten hatalmát, nem hisz a feltámadásban, nem várja a holtak feltámadását. Istent csak az evilági dolgok zökkenőmentességét biztosító és hiánypótló automatájának tartja. Logikusan végiggondolva: mindaz, aki Istenről nem feltételezi, hogy erősebb a halálnál, igazából a halált isteníti, hiszen ezt tartja az élet végső, kikerülhetetlen és megfellebbezhetetlen tényezőjének, ennek tulajdonítja az utolsó szót. Ezért épül ma körülöttünk a halál-isten civilizációja. E bálvány mögött persze a sátán bújik meg, aki kezdettől fogva gyilkos, és a hazugság atyja.

Isten az élet

Szent Pál a damaszkuszi úton látta a feltámadt Urat. Szent Pál, akiben Isten kinyilatkoztatta Fiát, így kiált fel egy nap: Halál, hol a te győzelmed? Az Élet elnyelte a halált! (1Kor 15,55) Isten maga az Élet és az Élet Szerzője. A megdöbbent kiáltás: “Jézus feltámadt!” felhangzik Húsvét hajnalán Mária Magdolna, a szent asszonyok, majd az apostolok ajkán, és egyre erősödik a századok boltozatai alatt minden nyelven, az utolsó napig. Jézus feltámadásában megnyilatkozott az isteni hatalom. Hiszen gyöngeségében ugyan megfeszítették, de Isten erejéből, vagyis hatalmából él, és ő az, akit feltámadása óta Isten hatalmas Fiául rendelt (vö. Róm 1,4). A görög eredetiben a hangsúly az erőn, a hatalmon van.

Ez cseng vissza a Máté evangéliumban Krisztus szájából: Minden hatalom nekem adatott a mennyben és a földön (Mt 28,18). Az Efezusi levélben pedig Szent Pál az összes lehetséges szinonimát felhasználja az isteni hatalom jelzésére, amikor a megdicsőült Krisztusról ír. Isten a maga istenségének legteljesebb erejét vetette be a názáreti Jézus feltámasztásának műve során. Jézus feltámasztása a teremtéshez hasonló isteni mű, az isteni Mindenhatóság legnagyobb műve ebben a világban és a történelemben. (A teremtés még nem ebben a világban és nem ebben a történelemben ment végbe, hiszen épp az volt a történelem és a világ kezdete.) A történelemben még az utolsó nap, a világ átalakulása sem lesz annyira az isteni hatalom megjelenése, mint a názáreti Jézus feltámasztása.

Ha mindezt kicsit közelebbről megvizsgáljuk, kiderül ennek a hatalomnak igazi természete: a Szentlélek Isten személyes mindenhatósága nyilvánul meg itt, mint erő, ő viszi végbe Krisztus feltámasztását. A legősibb és legpontosabb megfogalmazása Krisztus feltámadásának, hogy az Atya támasztotta fel a Szentlélekkel. A mindenható erő tehát nem valami energia, hanem Isten személyes mindenhatósága, maga a harmadik isteni személy.

“Isten erejéből élünk”

A Szentírás tanít csalatkozhatatlanul erre, csak talán nem figyeltünk fel rá eléggé. Szent Pál így ír: Ha bennetek van annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust halottaiból, ő, aki Krisztus Jézust halottaiból feltámasztotta, életre kelti a ti halandó testeteket is, bennetek lakó Lelke által (2Kor 4,14). A Lelke által és hatalmával, ezek szinonim kifejezések. Ezért az Írás felváltva szól Isten erejéről, hatalmáról, illetve a Szentlélekről, ugyanabban az értelemben.

Szent Pál a korintusiaknak például így ír: Gyöngeségében ugyan megfeszítették Krisztust, de Isten erejéből él. Mi is gyöngék vagyunk benne, de Isten erejéből élünk (2Kor 13,4). Szent Péter pedig ugyanerről: Krisztust test szerint megölték ugyan, de a Lélek szerint életre kelt (1Pét 3,19). A Szentlélek Isten cselekvése a maga mindenhatóságában. Ezért hívja az Anyaszentegyház nagy események előtt: “Teremtő Lélek, jöjj közénk!” Mindig teremtő, nem alakító, nem díszítgető, nem a problémákat elfedő. Ahol a szent liturgia említi az Isten Lelkét, ott a Teremtéshez hasonló isteni erő árad: a konszekrációban, a transzszubsztanciációban, amikor a kenyér és a bor színe alatt a feltámadt Krisztus megjelenik, lényegében ugyanaz történhet, mint amikor feltámadt Jézus. A Szentlélek megteszi, hogy millió és millió helyen találkozzon híveivel, immár a hit sötétjében. A feloldozásban is ilyen erő árad: megsemmisül a múlt. Ezért Szent Lukács evangéliuma az angyal szavát idézve, mintegy párhuzamos kifejezésként ugyanazt ismételi, amikor így szól Máriához: A Szentlélek száll tereád, a Magasságbeli ereje borít el téged (Lk 1,35). Ez zsidós beszéd, gondolatismétlés, vagyis a Szentlélek maga a Magasságbeli ereje.

Isten Lelke

A Szentlélek, tehát a magasságbeli Isten hatalma teszi képessé Máriát, hogy Isten Fiának anyjává legyen, és így bizonyítja, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Isten mindenhatóságának műveiben jelen van a Szentlélek, kezdve a teremtéssel, amelyről ezt olvassuk: Isten Lelke ott lebegett a vizek felett (Ter 1,2), a megtestesülésben, ahogy az imént láttuk, valamint Jézus feltámasztásában és a mi feltámasztásunkban az utolsó napon.

Az Úr Jézus működése az evangéliumi hagyomány szerint a Lélek erejében bontakozik ki. A szentírók hol erőről beszélnek, amely kiárad, hol Szentlélekről, hol pedig  –  nagyon érdekes módon  –  a Lélek erejéről. Ez ahhoz hasonló kifejezés, mint a “Róma városa”, ahol a város maga Róma. A Lélek ereje az az erő, amely maga a Szentlélek Úristen.

Igen, csak azért jött el Krisztus, hogy megadja a Szentlelket, aki által fiak leszünk és így kiáltunk Istennek: Abba, Atya! Ezért a hároméves előkészület sorrendje: a Fiú, a Szentlélek és az Atya éve.

A Lélek fölkentje

Jézusról megjegyzi Szent Lukács, hogy erő áradt ki belőle. Ez az erő a Szentlélekkel van kapcsolatban, hiszen Jézus működése kezdetén a názáreti zsinagógában egész eljövendő működését Izajás könyvéből idézi: Az Úr Lelke rajtam. Ő kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Ő küldött engem, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket (vö. Iz 61,1-2). Mennybemenetele előtt utolsó szavai Lukács evangéliuma szerint az Atya ajándékáról szólnak, a magasságból jövő erőről, aki maga a Szentlélek: Én elküldöm rátok Atyám megígért ajándékát. Maradjatok a városban, amíg erő nem tölt el a magasságból titeket (Lk 24,49). Az Apostolok Cselekedetei kezdetén, Szent Lukács nem hagy kétséget afelől, hogy ez az erő a harmadik isteni személy, mert ott ezt mondja maga az Úr Jézus: Amikor a Szentlélek leszáll rátok, erőben részesültök (ApCsel 1,8). Pünkösdkor született meg ugyanis Krisztus titokzatos teste, s amint Jézus Krisztus emberségét az Atya erővel, azaz Szentlélekkel kente fel, ugyanúgy titokzatos testét, az egyházat is a Szentlélek erejével hozza létre.

Az egyházban nagyon sok rossz van általunk. Aki a botrányt keresi, az megtalálja benne, a papok és hívek életében egyaránt. Ugyanakkor jelen van az egyházban a Szentlélek, a hatalmas, feltámasztó, isteni erő is. Ezért érdemes az egyházba belépni és benne maradni. Rajta kívül ezt a Lelket nem lehet ismerni, csak mint személytelen erőt fogják fel, de mit segíthet rajtunk egy személytelen erő, amelyet nem lehet megszólítani?

A sátán hatalmának megtörője

Jézus nyilvános működése során Isten erejével megtöri a sátán hatalmát: a Lukács evangéliumban így olvassuk “Isten ujjával”. Ez a sátán hatalmát megtörő Isten ujja maga a Szentlélek, ahogy Krisztus világosan állítja: Ha én a Szentlélekkel űzök ördögöt, akkor elérkezett hozzátok az Isten országa (Lk 11,20), vagyis végleges uralma. Isten ereje, jobbja, ujja  –  ezek a kifejezések mind a Szentlelket jelentik. Előzménye már Ezekiel prófétánál felvázolódik: Az Úr keze fölöttem volt és Lelke által az Úr kivezérelt és a völgybe vitt, amely tele volt csontokkal (Ez 37,1). Éppen azért vitte oda az Úr jobb keze, vagyis a Szentlélek, hogy meglássa Isten hatalmát, amelyet Isten éltető lehelete, vagyis ugyancsak a Szentlélek visz végbe, amikor a száraz csontokat életre támasztja.

Az ősegyház állandóan tapasztalta ezt az erőt, a Szentlélek személyes jelenlétét. Ezt írja Szent Pál a tesszaloniki híveknek: Evangéliumunk ugyanis nem csak szóval jutott el hozzátok, hanem erővel, a Szentlélek kiárasztásával (1Tessz 1,5), mert Isten a gyöngét használja föl arra, hogy megmutassa erejét, és sokan csak ekkor döbbennek rá, hogy kizárólag azért keresztények, mert az őket feltámasztó Szentlélek Isten bennük van.

A korintusiaknak hasonló szavakkal üzeni Szent Pál: Tanításom és igehirdetésem nem emberi bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek és erő bizonyításából, hogy hitetek ne emberi bölcsességen, hanem Isten erején alapuljon (1Kor 2,5).

István diakónust, az első vértanút is kegyelem és erő töltötte el (ApCsel 6,8), vagyis a Szentlélek (6,10).

A Szentlélek: erő és hatalom

A Szentlélek tehát erő és hatalom, Isten személyes mindenhatósága, személyes cselekvése. A Szentháromságban ott van, ahol az Atya öröktől fogva szüli a Fiút. Bármit tesz ugyanis az Atya a világgal és a világban, ott működik ez a hatalom és erő, s Pünkösd óta tudjuk, hogy ez az erő Személy.

Ez a végtelen isteni hatalom gyökeresen különbözik mindattól, amit mi a hatalomról elképzelünk. Ezért van az, hogy Isten ereje, hatalma mint gyöngeség mutatkozik meg a világban, ahogy az Apostol mondja: Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, Aki Isten ereje (1Kor 1,23). Jézus életének kezdetén ez a végtelen teremtő erő, a teremtő Lélek az Úr alázatos szolgáló leányához társulva mutatkozik, mint Isten alázata. Jézus földi életének végén viszont a katona lándzsája által megnyitott szívéből kifolyó vízzel, azaz mint Isten irgalma és áldozata nyilvánul meg.

Az isteni kinyilatkoztatás az emberi szellemtől kettős mozgást követel. Előbb azt hallja az ószövetségi ember, hogy az Isten erősebb az embernél, majd azt, hogy végtelenül erős. Utána Isten új tartalommal kezdi megtölteni ezt a kijelentést, megkülönböztetve saját erejét minden más erőtől. Ez az erő nem képes odavágni, csak szeretni tud végtelenül.

Isten szeretete és mindenhatósága

Igen, mert Isten szeretete azonos mindenhatóságával. Ez már itt-ott az Ószövetségben is megmutatkozik. Csak egyetlen jelenetre hívom fel a figyelmet: Illés Isten erejének megszállottja volt, lehívta a tüzes villámot az égből, hogy így bizonyítsa a pogányok előtt: az Úr erősebb, hatalmasabb, mint Baál (vö. 1Kir 18,36-40). Hogy ez istenkísértés volt, még ha a próféta szavára lejött is, hogy megmutassa erejét, mutatja, hogy Illésnek hamarosan nagy tisztuláson kell átmennie. Először is csalódnia kell az erős Istenben. Beersebába menekül, majd a pusztában a halálát kívánja (vö. 1Kir 19,4). Majd a tökéletes összeomlás után Isten elvezeti Hóreb hegyéhez és ott sorra megmutatja neki hatalmának jeleit: a szélvészt, a földrengést és a tüzet, de maga az Úr egyikben sincs benne, hanem csak az enyhe szellő suttogásában (19,11-13). Amikor tehát a világba lép ez a hatalom és erő, mint ahogy a legteljesebb módon Isten egyszülött Fiának megtestesülésével a világba lépett, és összeütközésbe kerül az evilági erőkkel és hatalmakkal, akkor gyöngének tűnik, és látszólag veszíteni kényszerül. Isten a világban gyönge, a világ vad erőivel szemben elbukni látszik, mert az ő mindenhatósága maga a szeretet. De ez a világ az ő teremtő szeretetétől függ létezésének gyökereiben: itt az ő hatalma. A világ erőinek gyöngesége éppen abban áll, hogy rombolni és pusztítani tudnak, de teremteni és feltámasztani nem, büntetni és bosszút állni tudnak, de megbocsátani és irgalmazni nem, önmaguk akaratának akár a másik megsemmisítése árán is érvényt szerezni tudnak, de mások létének éltető forrásai lenni képtelenek.

A vigasztaló Szentléleknek tehát három nagy vigasztalása van a számunkra: először is, hogy ő teremtő Lélek, akinek erejében az Isten létezésünket a semmiből hívta elő és fenn is tartja örökké. A második, hogy újjáteremtő Lélek: megsemmisíti, eltörli a bűnt, új életet ad nekünk, ezt azonban el is kell fogadnunk és fel kell használnunk. Harmadik vigasztalása, hogy megelevenítő Lélek, erről tanúskodik Húsvét örömhíre is: feltámasztotta Jézust a halottak közül, s benne a mi emberségünket is.

Az emberi történelem egy hatalmas csontmező. A világ hatalmasainak csontjai is mind ott fehérlenek a síkon, koponyáik mint kiszáradt dinnyehéjak hevernek a földön. Valamikor százezrek tapsoltak nekik, most mégis egyedül Isten szele, éltető lehelete képes megeleveníteni őket. Íme, az Isten gyöngesége és hatalma, íme az ő állandó vigasztalása ebben a halálra szánt, mulandó világban.

Barsi Balázs

kép

Júdási csókot nem adhat mindenki. Ennek a csóknak súlya van, minőségileg súlyos bűn, nem is teheti meg bárki, csak Júdás. Csak olyan ember teheti meg, aki Jézus bizalmasa volt, akit kiválasztott a 12 közé, aki közvetlen szemtanúja volt Jézus tanításainak és csodáinak, akinek többet elmagyarázott Jézus a rejtélyes példabeszédekből, akit a barátjává fogadott. Ez a csók hátbatámadás. Árulás. Nem is fájt semmi annyira e földön Jézusnak, mint ez a csók. „Pont ebből a körből? Hát még azok sem értenek, akik a legközelebb állnak hozzám? Még a legbelső kör is értetlen, akiknek több adatott, mint a többieknek? Még azoknak is magyarázkodni kell, még ők sem képesek áldozatra?” Még amikor a katona arcul üti és leköpdösi, akkor is ezen a seben gondolkodik Jézus: „Nagyobb a bűne annak, aki kézre adott engem.” A megfeszítő katonákért pedig egyenesen megbocsátóan imádkozik, mert nem tudják mit tesznek. Júdás tette fájt a leginkább.

 

Júdási csókot nem adhat mindenki. Csak a legbelsőbb kör egyike. És ez ma is így van. Pont ez a megdöbbentő. Júdási csókot csak mi, akik keresztény újságokat olvasunk, akik rendszeresen templomba járunk, akik a legközelebb vagyunk Istenhez – júdási csókot, ezt a minőségileg súlyos sebet, csak mi vagyunk képesek elkövetni. Már neveltetésünkben több adatott, mert talán jobb neveltetést kaptunk sokaknál. Többet értünk a Szentírásból és Isten titkaiból. Őszinte imádságban közelebb lehetünk Isten dobogó szívéhez, és már rég nem Isten létén gyötrődünk, hanem ezen továbblépve gondolkodásmódjára akarunk ráhangolódni. Pedig de sokan problémázgatnak Isten létén, alig jutva közelebb hozzá. Mi rendszeresen járulunk szentségekhez, rendszeresen ülünk egy asztalhoz Jézussal. Mi már értjük az erkölcsi törvények szeretetteljes hátterét, és nem a kötelezőségen fanyalgunk féltékenyen Istenre. Az Ő bizalmasai, barátai vagyunk, a legbelsőbb körhöz mi tartozunk – épp ezért júdási csókot csak mi adhatunk.

 

Akkor adunk júdási csókot, amikor a többlethez méltatlanul élünk. Amikor a neveltetésünk vallásos többletét felhígítva adjuk tovább gyermekeinknek, és beállunk abba a hajszába, amibe a hitetlenek bocsátják gyermekeiket. Akkor adunk júdási csókot, amikor a munkavégzésünket, politizálásunkat, szórakozásunkat, egészségünket, értékrendszerünket, erkölcsünket, pénzkezelésünket a világi mércéhez igazítjuk, nem a krisztusi többlethez. Akkor adunk júdási csókot, amikor a jó Isten tehetséggel, egészséggel, értelemmel, harmonikus családdal, vezető beosztással, tisztséggel, lelki-anyagi többlettel, sok pénzzel, jó munkahellyel áldott meg – és ebbe kényelmesen beleülünk, és árulunk. Isten a tenyerén hord, mint Júdást hordotta, és visszaélünk bizalmával, adományaival. Akkor adunk júdási csókot, amikor az egyház fontos emberei vagyunk papként vagy törzs-hívőként, s sokan rajtunk, a mi erkölcsünkön, a mi pesszimizmusunkon, a mi imáinkon mérik le az egész egyház, sőt Isten hitelességét. Ha ők ilyenek, akkor én minek tartozzak ehhez az egyházhoz, ehhez az Istenhez?

 

Júdás a csókja miatt lemaradt az utolsó vacsora asztaláról itt a földön, és talán odaát is. Áldozás előtt mi azt ígérjük, hogy „nem adok Neked csókot, mint Júdás”, mert nem akarunk lemaradni az oltár asztaláról sem itt, sem odaát. Vegyük nagyon komolyan ezt az ígéretet, mert ilyen csókot valóban egyedül mi adhatunk.

 

Papp Miklós

 Kép

Közeledik a Húsvét és az ünnepre való készülődés része mindenképpen a Szentgyónás elvégzése kell hogy legyen.

Bolberitz Pál ( Széchenyi-díjas római katolikus pap, filozófus, egyetemi tanár, a Szent István Akadémia elnöke, a Magyar Kolping Szövetség országos prézese, a Nemzetközi Cusanus Társaság tagja, a Szuverén Máltai Lovag-rend magisztrális káplánja. ) Minek gyónjak? című könyvében találunk lelki segítséget a gyónásra való előkészületekhez.

 

Tovább...

ÉN: Uram, kérdezhetek Tőled valamit?
ISTEN: Természetesen.
ÉN: Ígérd meg, hogy nem leszel mérges rám…
ISTEN: Ígérem.
ÉN: Miért zúdítottál ma annyi mindent a fejemre?
ISTEN: Ezt hogy érted?
ÉN: Hát, reggel elaludtam.
ISTEN: Igen…
ÉN: Egy örökkévalóságig tartott, míg beindult az autóm.
ISTEN: Aha…
ÉN: Ebédre nem olyan szendvicset kaptam, amilyet rendeltem – így várnom kellett.
ISTEN: És?
ÉN: Hazafelé lemerült a mobilom épp mikor valaki hívott…
ISTEN: Értem.
ÉN: És mintha ez még nem lett volna elég, mikor hazaértem és pihenni szerettem volna, beleültem az új masszázsfotelomba az pedig nem akart bekapcsolni.
Ma nem jött össze semmi! Miért engedted, hogy minden így alakuljon?
ISTEN: Engedd meg, hogy megmagyarázzam: hajnalban a Halál Angyala állt ágyad mellett én pedig egyik angyalom küldtem, hogy küzdjön meg vele az életedért. Hagytalak aludni ez idő alatt.
ÉN: (szégyenkezve) Áh…
ISTEN: Azért nem engedtem, hogy az autód beinduljon, mert ha elindulsz, épp egy részeg sofőrrel találkozol utadon, aki beléd hajtott volna.
ÉN: (megalázkodva) Ó…
ISTEN: Az, aki a szendvicsed készítette beteg volt, így nem akartam, hogy tőle kapd az ebéded. Tudtam, hogy nem késhetsz munkából.
ÉN: (zavarban) Aha…
ISTEN: A telefonod pedig azért merült le, mert az a személy, aki hívott csak hazugságokkal tömte volna a fejed és Te hittél volna neki. Így védtelek meg tőle.
ÉN: Értem, Uram.
ISTEN: Ó, és az a masszázsfotel pedig hibás volt és tönkretette volna az áramellátást a házadban.
ÉN: Úgy sajnálom, Uram…
ISTEN: Ne sajnálkozz, csak tanulj meg bízni bennem! Jóban és rosszban egyaránt.
ÉN: Bízni fogok benned, Uram!
ISTEN: És ne kételkedj. Mindig jobb lesz az általam tervezett nap számodra, mint amilyen a tiéd lenne.
ÉN: Nem fogok kételkedni. Engedd meg, hogy megköszönjek mindent, amit értem tettél.
ISTEN: Nincs mit megköszönnöd, gyermekem. Ez csak egy újabb nap volt, hogy Istened voltam és nagyon szívesen törődöm a gyermekeimmel…

Görög katolikus Fülöp atya levele

 

A böjt lényegéhez tartozik ez a kettősség: testi és lelki egyszerre. Ha csak testi volna, azt inkább fogyókúrának mondanánk, ha meg merőben lelki, akkor csupán az agyunkban játszódik le, s nem is nevezhető igazán böjtnek.

 

A böjt a test önmegtagadása, lemondás valamely élvezetről, de mindig lelki célzattal. A keresztény böjt mindig Krisztushoz kötődik. Ő a második Isteni Személy, aki hozzánk hasonló módon testben élt, tudta mi a szenvedés (Iz 53,3), és aki éppen e szenvedést hordozó test számára hozott megváltást. A böjt mindig a megváltáshoz, a megszabaduláshoz kapcsolódik. Valamiről lemondani azt jelenti, hogy megszabadulunk valamilyen kötöttségtől. Ugyanakkor e csekély önként vállalt szenvedéssel lelkileg csatlakozhatunk Krisztus Urunk szenvedéséhez (Kol 1,24).

 

Sokféleképpen lehet böjtölni. Közlünk néhány gyakorlatot, hogy ezzel is segítségére legyünk azoknak, akik komolyan akarják venni a böjtöt.

 

Első és legfontosabb, hogy mindig Krisztusért végezzük a böjtünket, mindig Őneki ajánljuk fel, bármilyen csekélység legyen is az.

 

Böjtölhetünk ételről való lemondással. A legkeményebb – amelyet ma már többnyire csak szigorú szerzetesrendben szoktak megvalósítani – a liturgikus előírások pontos követése: Húshagyó vasárnapon elhagyják a húsos, Vajhagyó vasárnap pedig a tejes, tojásos eledeleket, s ezekből legközelebb majd a húsvéti pászkából részesülhetnek. Ehhez általában párosul szerdán és pénteken az un. xerofágia, vagyis a kizárólag főtlen, teljesen nyers étel fogyasztása. A többi napon vízben főtt ételt lehet fogyasztani, olajosat pedig csak szombat és vasárnap illetve az ünnepi napokon.

 

Ezt ma csak azoknak javasoljuk, akik az egész Nagyböjtöt lelkigyakorlatként tudják megélni, minden nap sokat tudnak imádkozni, ha lehet, a zsolozsmát végezni. E nélkül a bőséges imaháttér nélkül roppant veszélyes, és egyáltalán nem javasolt ennyire komoly böjtöt tartani.

 

Ennél jóval szerényebb és visszafogottabb böjttel is nagyon szépen meg lehet szentelni ezt az időszakot. Van, aki csupán hústól tartózkodik egész nagyböjt folyamán. Vagy bizonyos napokon tartja meg ezt a lemondást: hétfő, szerda, péntek. Görög katolikusoknak ajánlott a szerda és pénteki hústilalom! Ezt terjeszthetjük ki buzgóságból hétfői napra is.

 

Van, akinek nem okoz nehézséget a hústól tartózkodás. Az ilyen ember valami más ételt választhat ki, amelyet bár szeret, de nem fogyaszt egész nagyböjtben, de legalábbis (hétfőn), szerdán és pénteken. Ilyen lemondás lehet az édesség, a kávé, az alkohol fogyasztásának elhagyása vagy mérséklése.

 

Lehet más lemondást is gyakorolni: játékgép, valamely sport, egyéb játék vagy szenvedély.

 

Nem képzelhető el a böjt a több és mélyebben végzett imádság nélkül. Ilyenkor többet kell imádkoznunk!

 

A liturgikus imáinkban többször szerepel a bűnbánat. Így kell ennek lennie egyéni imádságainkban is.

 

Különböző böjti imák a honlapunkon is megtalálhatók.

 

Ezek között sok bűnbánati zsoltárt is találunk. Szép és sokat ígérő a többi zsoltárt is imádkozni. Nem árt, ha tudjuk, hogy a keleti zsolozsma minden héten egyszer végigimádkozza a 150 zsoltárt, de nagyböjt idején hetente kétszer is. Ha nehéz is volna ezt követnünk, de amennyit éppen sikerül, annyit imádkozzunk el belőlük. Természetesen kerülve a teljesítményhajhászást. Világban élő emberek számára az is sokat adhat, ha a 40 nap alatt imádkozzák el a 150 zsoltárt. Ez átlagban napi 3-4 zsoltárt jelent.

 

A zsoltárokon kívül a Szentírás egyéb gazdag lelki táplálékot is kínál. Szép és hasznos, ha böjti időben a Szentírásból többet olvasunk. Az év többi részén is törekednünk kell a napi szentírásolvasásra, de ebben az időszakban érdemes egy-egy könyvet (Izaiást vagy valamely más prófétát) külön kiválasztani, s azt nap nap után módszeresen végig elmélkedni. Ez is jó böjti gyakorlat lehet.

 

Olvashatunk más lelki könyveket is. Ezekből is érdemes egyet kiválasztani még az elején, és a 40 napra szétosztva alapos tanulmányozással végigolvasni.

 

Ez utóbbiak, bár jószerivel szellemi táplálékok, mégis böjti cselekedetek közé sorolhatjuk őket, hiszen erősen próbára teszik az elmét is, mely szintén a testünk része. Ám tegyük hozzá, mindezek nem helyettesíthetik azt a böjtöt, melyet a gyomrunk is megérez.

 

Görögkatolikus egyházunkban a böjtnek egyfajta újra fölfedezését tapasztalhatjuk. Ez lehet lelki megújulásunk része, de csak akkor, ha jól végezzük, ha a lelki és testi böjtöt összekapcsoljuk, ha lemondásainkat egyben mindig föl is ajánljuk Krisztus Urunknak.

 

Minthogy az egyházmegyénk megalapításának 100 éves megemlékezése kapcsán is ezt tűztük ki célul: „Egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk!” – adódik a lehetőség és kívánatos is, hogy mi, görög katolikusok az idei nagyböjtöt különösen is nagy odaadással végezzük, s ezzel járuljunk hozzá egész egyházunk lelki megújulásához.

 

 

+Fülöp

2012. február 14., kedd

 

A pap tiszte összekötni az eget a földdel. A latin pontifex szó azt jelenti: hídverő. Micsoda vakmerőség az ember részéről az Istent a világtól elválasztó szakadék áthidalásának kísérlete! A vallás valami lehetetlenséget tűz ki célul maga elé: elérni Istenhez. Majdhogynem a bábeli toronyépítéshez hasonló abszurd ötlet ez – az különbözteti meg tőle mégis, hogy azon a vágyon alapszik, melyet Isten maga oltott belénk. Jézus Krisztus nélkül azonban a vallás soha nem érhette volna el célját. Őnélküle Istenről csak ábrándozni lehetne, s áldozatbemutatásainkkal a magunk lelkiismeretét nyugtatgatni – hiába. Jézus Krisztus az egyetlen valódi pontifex, sőt, ő maga a híd, amely összeköti az eget a földdel. Csodái mind annak tanújelei, hogy általa Isten jelen van a világban; nem az ember megy föl Istenhez, hanem Isten hajol le az emberhez, és Jézusban magához emeli.

Pontifex

Isten azáltal, hogy a bűneinkért odaadja a Fiát, kinyilvánítja, hogy az Ő ránk vonatkozó terve a jóakaró szeretet terve, mely minden érdemünket megelőzi: “Ebben áll a szeretet, nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelésül a bűneinkért” (1Jn 4,10). “Isten azonban azzal ajánlja irántunk való szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Róm 5,8).

Jézus áldozata

E hatalmas áldozat mai nyelven:

A hamu szó hallatán sokféle kép idéződik fel bennünk. Rögtön magunk előtt látjuk ezt a porszerű, szürke anyagot, amely az égés végterméke. Ha valami teljesen leég, azt mondjuk, hogy porrá égett. Így lett a hamu a mulandóság, a bűnbánat jelképévé. Hamvazószerdán a miséző pap a fejünkre hinti, és ezt mondja: „ember emlékezzél porból vagy és porrá leszel. ” A másik változatbantérjetek meg és higgyetek az evangéliumban!

Az Egyház figyelmeztető szavai, amelyek önmagunkba tekintésre, bűnbánatra ösztönöznek.

Hamvazószerdát másként böjtfogószerdának, szárazszerdának vagy aszalószerdának is nevezik.
Böjt idején tilos volt a bál, a mulatság, de a lakodalom is. Általános volt az a szokás is, hogy a lányok ilyentájt fekete vagy sötétebb, dísztelenebb, egyszerűbb ruhákat hordtak. A néphagyomány szerint ilyenkor húst vagy zsírt, zsíros ételt enni tilos.

Csak kenyeret, zöldséget, gyümölcsöt, illetve ezekből készült meleg ételeket ehettek. A paraszti étkezésben az év egyéb szak

ában szokatlan módon vajjal, növényi olajjal főztek. Volt ahol napjában csak egyszer ettek, máshol a tojás és a tejes ételek fogyasztását is tiltották. A szigor az évszázadok alatt fokozatosan enyhült, a XX. századra az vált általánossá a keresztények körében, hogy a hívők a nagyböjt időszakában is csak a pénteki böjtnapot tartják, ilyenkor növényi táplálékot vagy halat vesznek magukhoz. Gyakran került az asztalra cibereleves. Ennek az ételnek az alapja a búza vagy rozskorpa, melyet cserépedényben forró vízzel felöntve néhány napig erjesztenek, majd liszttel, tejföllel behabarják, és főznek még bele kölest vagy hajdinát, hogy laktatóbb legyen. Aszalt gyümölcsökből is főztek tejfölös savanyított levest, néhol ezt is ciberének nevezték. Igen kedveltek voltak a böjti időszakban a hüvelyesek, a borsó, a bab és a lencse.

 Hamvazószerda

 

XVI.Benedek pápa nagyböjti üzenetéből

Kedves Testvéreim!
„Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” (Jn 19,37) Ez a bibliai mondat vezeti nagyböjti gondolatainkat ebben az évben. A nagyböjt ideje alkalmas arra, hogy megtanuljunk megállni, elidőzni Máriával és Jánossal, a szeretett tanítvánnyal amellett, aki a kereszten feláldozta életét az egész emberiségért.(1) Most, a bűnbánat és az ima idején tekintsünk tehát élőbb részvétellel a keresztre feszített Krisztusra, aki a kálvárián meghalva teljesen kinyilatkoztatta számunkra Isten szeretetét. A Deus caritas est enciklikámban a szeretet témáját vizsgáltam. Két alapvető formáját emeltem ki: az agapét és az eroszt.

Isten szeretete: agape és erosz
Az Újszövetségben sokszor szereplő agape kifejezés annak az ajándékozó szeretetét jelenti, aki kizárólag a másik javát keresi; az erosz szó viszont annak a szeretetét jelzi, aki birtokolni akarja, ami hiányzik neki, és egyesülni vágyik a szeretett személlyel. Az a szeretet, amellyel Isten körülvesz bennünket, kétségkívül az agape. Tud-e az ember valami olyat adni Istennek, ami még nincsen neki? Mindaz, ami az ember, és amit birtokol: Isten ajándéka, következésképpen az emberi teremtménynek van szüksége mindenben Istenre. De Isten szeretete erosz is. Az Ószövetségben a világegyetem Teremtője megmutatja a választott nép iránti megkülönböztetett szeretetét, amely felülmúl minden emberi motivációt. Ozeás próféta olyan vakmerő képekkel ábrázolja ezt az isteni szenvedélyt, mint amilyen egy férfi szeretete egy házasságtörő nő iránt.(2) Amikor Ezekiel Isten és Izrael népének kapcsolatáról beszél, nem idegenkedik a tüzes és szenvedélyes nyelvhasználattól.(3) E bibliai szövegek mutatják, hogy az erosz Isten szívének része: a Mindenható úgy várja, hogy teremtményei „igent” mondjanak, miként a fiatal vőlegény várja menyasszonya igenjét. A gonosz hazugságának csábítására az emberiség sajnos már történetének kezdetétől fogva elzárkózott Isten szeretetétől az önelégültség képtelen illúziójába ringatva magát.(4) Ádám önmagába fordulva eltávolodott az élet forrásától, amely maga Isten, és első lett azok között „akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett” (Zsid 2,15). Isten azonban legyőzhetetlen maradt, sőt, az ember által kimondott „nem” volt a végső ösztönzés ahhoz, hogy kinyilatkoztassa szeretetét annak egész megváltó erejével.

A kereszt bemutatja Isten szeretetének teljességét
A kereszt misztériumában tárul fel teljesen a Mennyei Atya irgalmának korlátlan ereje. Nagy árat fizetett azért, hogy visszanyerje teremtményei szeretetét, mégpedig egyszülött Fiának vérét. Így a halál, amely az első Ádám számára a magány és a tehetetlenség végső jele volt, átalakult az új Ádám szabadságának és szeretetének legfőbb jelévé. Bizonyosan állíthatjuk tehát Maximosz hitvallóval, hogy „Krisztus, ha lehet így mondani, isteni módon halt meg, mivel szabadon halt meg”.(5) A kereszten mutatkozik meg Isten irántunk érzett erosza. Hiszen az erosz – ahogy Pszeudo-Dionüsziosz mondja – az az erő, „mely nem engedi meg a személynek, aki szeret, hogy önmagába zárkózzon, hanem arra készteti, hogy egyesüljön azzal, akit szeret”.(6) Létezhet-e „őrültebb erosz”(7) annál, ami Isten Fiát arra indította, hogy egyesüljön velünk olyannyira, hogy sajátjaként szenvedje el bűntetteink következményeit?

„Akit keresztül szúrtak”
Kedves Testvéreim! Tekintsünk a kereszten átszúrt Krisztusra! Ő a legmegrázóbb kinyilatkoztatása Isten szeretetének, annak a szeretetnek, amelyben az egymással szembenálló erosz és agape kölcsönösen megvilágítják egymást. A kereszten maga Isten könyörög teremtményei szeretetéért: Ő szomjazik mindannyiunk szeretetére. Tamás apostol felismerte Jézusban „Urát és Istenét”, amikor oldalának sebébe tette a kezét. Nem meglepő, hogy a szentek közül sokan Jézus szívében találják meg e szeretetmisztérium legmeghatóbb megnyilvánulását. Azt is mondhatnánk, hogy Isten eroszának megnyilatkozása az ember felé nem más, mint agapéjának legnagyobb kifejezése. Valójában a szeretetnek csak az a foka teszi könnyebbé a legnehezebb áldozatokat, amelyben egyesül az ingyenes önajándékozás és a kölcsönösség iránti szenvedélyes vágy. Jézus azt mondta: „ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,32). Az Úr mindenekelőtt azt várja tőlünk égő vággyal, hogy befogadjuk szeretetét, és hagyjuk, hogy magához vonzzon. Nem elég azonban csupán elfogadni szeretetét. Viszonoznunk is kell azt, és aztán elköteleznünk magunkat, hogy továbbadjuk másoknak: Krisztus „magához vonz”, mert egyesülni akar velem, hogy megtanuljam szeretni testvéreimet az ő szeretetével.

Vér és víz
„Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” Tekintsünk bizalommal Jézus átszúrt oldalára, melyből „vér és víz folyt ki” (Jn 19,34)! Az egyházatyák ezt a keresztség és az Eucharisztia szentségei szimbólumának tekintették. A Szentlélek működésének köszönhetően a keresztvízzel feltárul előttünk a szentháromságos szeretet belső világa. A nagyböjt arra késztet, hogy a keresztség kegyelmével lépjünk ki önmagunkból, hogy bizalmas ráhagyatkozással megnyílhassunk az Atya irgalmas ölelése előtt.(8) A vér, amely a Jó Pásztor szeretetének szimbóluma, különösen az Eucharisztia misztériuma révén árad belénk: „Az Eucharisztia egyesít bennünket Jézus önátadásának cselekményével… részeseivé válunk önátadása dinamikájának”.(9) Éljük tehát a nagyböjtöt úgy, mint „eucharisztikus” időt, amikor Jézus szeretetét befogadva megtanuljuk továbbadni magunk körül minden gesztusunkkal és tettünkkel. Annak szemlélése, „akit keresztülszúrtak”, arra késztet bennünket, hogy megnyissuk szívünket mások előtt, és felismerjük az emberi méltóságot ért sebeket. Mindenekelőtt arra fog ösztönözni, hogy küzdjünk az élet megvetésének és az ember kizsákmányolásának minden formája ellen, valamint arra, hogy enyhítsük sokak drámai elhagyatottságát és magányát. Legyen a nagyböjt minden keresztény számára megújuló tapasztalat Isten szeretetéről, amelyet Krisztusban ajándékozott nekünk, és amelyet nekünk is minden nap tovább kell ajándékoznunk a felebarátunknak, főleg a szenvedőnek és rászorulónak. Csak így részesülhetünk gazdagon a húsvét örömében. Mária, a Szép Szeretet Anyja vezessen minket ezen a nagyböjti úton, hogy valóban megtérjünk Krisztus szeretetére. Kedves Testvéreim, gyümölcsöző nagyböjtöt kívánok, és szívből adom rátok különleges apostoli áldásomat.

XVI. Benedek pápa

 

 

 

Január 29-én délután, a bécsi Stephansdomban került sor Hildegard Burjan – családanya, politikus, rendalapító – boldoggáavatására. Christoph Schönborn bíboros bevezetőjében így fogalmazott: régóta és örömmel vártunk erre a mai napra – utalva ezzel arra, hogy elődje, König bíboros 1963-ban indította el a boldoggáavatási eljárást.

A boldoggá avatási szentmisét Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa, mint XVI. Benedek pápa követe mutatta be. Jelen volt Ausztria apostoli nunciusa, valamint a teljes osztrák püspöki kar, a szerzetesrendek elöljárói, a különböző keresztény felekezetek képviselői. Állami részről megjelent Michael Spindelegger alkancellár, az osztrák parlament alsóházának elnöke, Barbara Prammer, és alelnöke, Fritz Neugebauer.

Első alkalommal történt boldoggáavatás a Stephansdomban. Az osztrák fővárosban azonban volt már rá példa, 1998. június 21-én boldog II. János Pál pápa a Heldenplatzon avatta boldoggá Restituta Kaffka nővért, Anton Maria Schwarzot és Jakob Kern atyát.

A szertartás elején röviden ismertették Hildegard Burjan életét, majd Amato bíboros felolvasta a boldoggáavatási dekrétumot latinul, amely azután németül is elhangzott. Szokásos módon kihirdették az új boldog emléknapját, amely minden évben június 12-én lesz. Ezt követően a főoltár előtt egy óriási drapérián az új boldog portréját emelték a magasba, majd ünnepélyesen behozták és az oltár elé helyezték az ereklyetartót. A háromszög alapú, hasáb alakú üveg ereklyetartóba boldog Hildegárd egy csontszilánkját, a jegygyűrűjét és azt a rendi kitűzőt helyezték, amelyet 2005-ben koporsójának felnyitásakor találtak.

Lánykori nevén Hildegard Lea Freund 1883. január 30-án a szászországi Görlitzben született egy liberális zsidó családban. Zürichben irodalmat és filozófiát, Berlinben társadalomtudományokat tanult, Zürichben doktorált. 1907-ben kötött házasságot a Magyarországról származó Alexander Burjannal. Egy gyermekük született. 1908 októberétől tartó súlyos betegségéből 1909 húsvétján csodásan gyógyult fel, ezt követően tért át a katolikus hitre, augusztus 11-én megkeresztelkedett. Megérezte magában az erőt: tudott hinni. Hozzájárult ehhez a kórházban átélt keresztény szeretet, a betegápolók – Szent. Borromeo nővérei – élete, odaadó szolgálata. Amit értelmével, intellektusával nem tudott felfogni, azt a szíve értette meg.

Egész elkövetkező életét mint egyetlen nagy ajándékot élte meg. Veszélyeztetett terhesség után szülte egyetlen gyermekét, ezt követően férje is megkeresztelkedett. Erősen hatottak rá XIII. Leo pápa Rerum Novarum kezdetű enciklikájának gondolatai. 1912-ben alapította meg a Keresztény Házi Munkásnők Szövetségét, 1918-ban a Szociális Segély Egyletet. Ekkor lett a bécsi városi tanács tagja. 1919. október 4-én megalapította a Caritas Socialis (CS) elnevezésű női apostolkodó társulatot, amely 1936-ban nyert pápai jóváhagyást, majd 1961-től pápai jogú társulat lett. Ausztrián túl Németországban, Olaszországban, Brazíliában és Betlehemben is megtelepedtek. Jelmondatul Szent Pál szavait választotta: „Krisztus szeretete sürget minket”.

1919-től keresztényszocialista országgyűlési képviselőként működött, a parlament lelkiismeretének tekintették. Küzdött a nők egyenjogúságáért, a gyermekmunka megszüntetéséért, a szociális helyzet javításáért. Fellépett az ifjúsági bűnözés, az elzüllés és a prostitúció ellen, amivel sok szociáldemokrata politikus tiszteletét is kivívta. Az első köztársaságban vezető politikusok — többek között Ignaz Seipel prelátus, osztrák kancellár  — tanácsadója is volt. Hildegard Burjan közélettel kapcsolatos elkötelezettségét így fogalmazta meg: „A politika iránti odaadó érdeklődés a kereszténység gyakorlati megvalósításához tartozik.” Észrevenni a szociális gondokat és azonnal tenni valamit ellene, ez vezérelte. Hitvallása így szólt: „Biztosan tudom, hogy csak egy igazi boldogság van és ez Isten szeretete. Minden más szerezhet örömet, de csak akkor értékes, ha ebből a szeretetből származik, ha abban van megalapozva.”

1933. június 11-én hosszantartó, súlyos betegség után adta vissza lelkét Teremtőjének. Sírjára a Te Deum két sorát íratta: „Te vagy, Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem!”

„1962-ben történt a boldoggáavatáshoz szükséges csoda. Egy osztrák hölgy, akinél orvosilag lehetetlennek látszott a gyermekáldás, Hildegard Burjan közbenjárását kérte, aki annak idején maga is nagy nehézségek árán hordta ki leányát. Az orvostudomány számára máig megmagyarázhatatlan módon megfogant és egészségesen a világra hozta gyermekét.

Hildegard Burjan példakép számunkra – mondta prédikációjában Christoph Schönborn bíboros –, törekednünk kell követni őt. Beiratkozni Jézus iskolájába — ahogyan ő mondta. „Olyan egyszerű lenne egyszer végre engedni, hogy Jézus kézen fogjon minket, hogy Rá tekintsünk és csendben engedjük, hogy vezessen minket, kivárni, hogy mi a szándéka. Éppen ez az a program, amit országunk és a bécsi egyházmegye számára magam előtt látok. Hildegard Burjan megmutatta, hogy ez az út, a jézusi életiskola megváltoztatja az egyházat és a világot.

 

Ugyanakkor Boldog Hildegard nemcsak példakép, hanem a közbenjárását, segítségét is kérhetjük a szociális érzékenység és cselekedetek e nagy asszonyának, aki egy nehéz időszakban, állandó szenvedései ellenére nagy dolgokat tett. Nagy szavak nélkül élte és gyakorolta a társadalom kirekesztettjei iránti szeretetet. Boldog Hildegard Burjan, könyörögj érettünk!” – fejezte be beszédét a bécsi érsek.

 

 

Varga János /Magyar Kurír