Ez a nap abban tér el a megszokottól, hogy nem zajra ébredek.

Általában feleségem kel előbb, és kint a konyhában az első mozdulatok egyike a rádió bekapcsolása. Kellenek a hírek, ilyenkor tájékozódik az ember, mégiscsak jó tudni, hol van hófúvás, mégis milyen állapotok vannak kint, mi van az országban, és egy nőnek egyáltalán nem mindegy, hogy mibe is öltözködik, mielőtt kilép az utcára.

Csend van a konyhában, ez volt az első feltűnő jel. A második zajforrás, a tévé is hallgat. Ezt én szoktam egyébként bekapcsolni, nagyjából hasonló céllal, mint nejem, tájékozódni a világról, hírek, néhány érdekesebb riport, időjárás és hát valljuk be, a sporthírek. Reggel egyébként sosem „nézem” a tévét, bár arra találták ki, csak háttérnek megy, még ha olyan hírt hallok mondjuk, hogy lemondott a pápa, akkor sem kapom oda a fejem, csak nagy ritkán. Vagy hogy mégsem halt meg Bud Spencer. Van ebben érdeklődés is, meg olyan családi alapzajos is. A számítógép a következő, csendes hűtőszerkezetének egyenletes zúgása jelzi, hogy be van kapcsolva a nagy gép, igen. Elindul a nap. Azon megnézem a leveleimet reggel (hátha írt valaki éjszaka), esetleg a legfrissebb Facebookos bejegyzéseket, reagált-e valaki valamire. Aztán dolgozni is szoktam kora reggel egy órácskát, néhány fontosabb levél, cikk eleje-vége, átnézések, friss gondolatok a gép mellett gőzölgő kávé mellé. De ezen a napon nem nyomom be az indítógombot.

A telefon is fontos, ami egyébként ébreszt és számos más funkciót is hordoz. Az enyém még nem olyan okos, mint másoké, de kellő időben tud kellő zajt csinálni. Ezt sem használom, esetleg csak ha valami tényleg elkerülhetetlen. De nem kezdeményezek hívást. Egy napot mindenki kibír. Egyéb eszközök is vannak még a lakásban: lemezjátszó (ezt a fiatalok már nem nagyon ismerik, kisebb-nagyobb fekete korongot kellett egy forgatható lapra tenni, majd arra ráhelyezni egy karon lévő tűt és az leszedte (vagy fel) a hangot és továbbította a hangfalaknak. Pink Floyd, Led Zeppelin, Deep Purple, LGT. Mindegy, például ezeket lehetett hallgatni. De van még magnónk is és CD-lejátszó, meg DVD. Ezen kívül számos elektronikus eszköz: szkenner, nyomtató, elemtöltő, mikró, sütő, kenyérpirító, mérleg, turmixgép, robotgép, kávéfőző, vízforraló, raclette-sütő, gofrisütő és ami még nem jut az eszembe.

A lényeg, hogy azon a napon nem használunk semmi elektronikusat. Nem magyar ámisokként szeretnénk visszamenni az időben, és nem is a zsidók mintájára cselekszünk, akik péntek este letakarják a tévét és nem kapcsolnak be semmit szombaton. Hanem ez most a mi megvonásunk. A mi böjtünk.

Elektronikus böjt.

Tengernyi idő szabadul fel, ha egy napon nem kapcsoljuk be elektronikus eszközeinket. Még akkor is, ha a munkánk egy részét (vagy mindent) azon végzünk. És nem is az idő felszabadulása a legnagyobb dolog, hanem a csend visszanyerése. Csend. Nagyon klassz, amikor nem hallasz semmit. Nem hallgatsz semmit. Nem szól, zörög, susog, perceg, zizeg, pittyeg, rezeg semmi körülötted. Csak csend van. Reggel csend, délben csend, este csend. Mikor voltál utoljára csendben? Mert ha elhallgat körülötted minden, http://www.dunatv.hu/sites/dunatv/mini/filmszemle_2010/images/filmek/csend.jpgakkor te is csendben leszel. Ki kell próbálni! Hihetetlen eredmény a csend. A zajnélküliség. A zaj hiánya. A kikapcs’. A kikapcsolódáshoz (szép és kifejező a magyar nyelv, nem?) valamit ki kell kapcsolni. Mint templomba menet a telefont. A böjt a templomba készülés ideje.

Ha egy napon nem szólal meg semmi, engeded Istent megszólalni és megélhető lesz a böjt.


Bölcsföldi András

református lelkipásztor

 

csend

tiltás

olvasás