17 éves Ráhel lányunk egy iskolai feladatot kapott, hogy az abortusz kapcsán meséljen el egy történetet. Arra használta ezt a lehetőséget, hogy egy nagyon személyes dolgot osszon meg az osztálytársaival. Ezt a történetet olvasta fel:

“A kórházi ultrahang-vizsgáló bejáratánál lévő gép már másodszorra írja ki: 2574. Ez az övé. Személyi számának utolsó négy számjegye. Miért hívják vissza? Belép a szobába, vizsgálják. A hölgy homlokát ráncolva ráközelít valamire. Ő csak homályosanultrasound-job lát fekete-fehér pontokat a gép képernyőjén.

Jöjjön vissza fél óra múlva, addigra itt lesz a főorvos úr, ő is megnézi.

Egy 13 milliméter nagyságú ciszta van a magzat fejében – hangzik az ítélet a főorvos szájából. – Hogy ez mit jelent? Egyelőre semmit sem tudunk mondani, de a maga érdeke, hogy egészséges gyermeket szüljön!

Érzi, nem bír most buszra szállni, közömbös arcokba nézni. A kórház előtt várakozó taxik egyikébe száll be és szorítja a kocsiajtón lévő könyökölőt. Könnyei tódulnának megállíthatatlanul. Hazaérve felhívja a férjét, és akadozva mondja a híreket. A férj rohan haza. Négy napjuk van a genetikai ultrahang-vizsgálatig.

Másnap Nagypéntek, aztán Húsvét, az egyik kedvenc ünnepük. Kimennek a csarnokba a húsvéti sonkáért. A szokásos diós kalácsot is megsüti, de könnyei időnként belepotyognak a kalács tésztájába. A baba eközben hatalmasakat rúg a hasában. Vigasztalni próbálja? Mi lesz velük? A baba meg fog születni, akármilyen lesz. De vajon milyen lesz? Nem sok jóval bíztatják őket a genetikán. Elképzelhető, hogy a baba Down-kóros vagy valami súlyos fogyatékossága van. A terhesség 20. hetében felajánlják, a babát elveszik, ha a házaspár úgy gondolja. Nem gondolják úgy. Barátok, ismerősök, rokonok, mindenki ezért a babáért imádkozik. Hogy történjen meg a csoda. Mert az orvosok szerint még ez is megtörténhet, bár kicsi rá az esély. És megadatott nekik! A kéthetente végzett genetikai ultrahang-vizsgálaton a ciszta méretének csökkenését regisztrálják. Először 9, aztán 7, aztán 4, aztán már csupán 2mm nagyságú. Az egyik vizsgálaton közlik, hogy a ciszta teljesen felszívódott. DE! De látnak valami mást. Agykamra-tágulatot, amely a baba agyának 1/3-át kitölti. – Hogy ez mit jelenthet? Nem tudják, de valamilyen fogyatékosságra számíthatnak. A megnyert csata után ismét ott állnak a startvonalnál. Ismét az abortuszt ajánlják nekik. Az egyik orvos kiabál velük: -Egy nyomorékot szülnek a társadalomnak!  Most már alá kell írniuk, hogy minden körülmények között megtartják a babát. Az utolsó hónap következik. Úgy tesznek, mint a többi fiatal pár, akik az első gyerek születését várják. Kiságyat vesznek, babakocsit, hordozható autósülést, kombidresszt és pelenkát. Gépiesen élik a mindennapokat. Dolgoznak, esznek, időnként alszanak. Minden addig fontosnak hitt kérdés, vágy másodlagossá válik. A baba a 41. hét végén sem gondolja, hogy világra kéne jönnie, köszöni szépen, jól van odabent. Hajnalban burkot repesztenek. – Ha délig nem indul be a szülés kiszerkesztjük magából a gyereket! – mondja határozottan a szakállas szülészorvos. A baba nem ijedt meg a kilakoltatástól, tehát jön a kiszerkesztés. A házaspár néhány szót tud váltani, az apa egy kis fülkében áll beöltözve. Az anyát már szúrják, készítik elő a műtétre. – Szikét! Húzzák, vonják, vágják a hasát. Kábultan, messziről hallja az orvos hangját: Kiemelés! Egy pillanat múlva minden eldől. Kilenchónapnyi aggódás egyetlen pillanatba sűrítve. – Egy egészséges kislány! – kiáltja az orvos.*1

“Én vagyok ez az egészséges kislány!” –folytatta Ráhel a történetét. Mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ha a szülei elvetették volna, akkor ma nem lehetne az osztálytársuk és barátjuk.Első vizsgálat a szülőszobán

Ráhel osztálytársai csendben figyeltek, sokuk szemében könnyek gyűltek, amint elmesélte saját történetét. Nem sokkal később egy sms-t kaptunk tőle: “Köszönöm, hogy akartatok!!! Isten csodálatos ajándéka, hogy ilyen szüleim lehetnek!” Csak csodáljuk, hogy Isten mit végzett az elmúlt 18 évben azóta a szomorú Húsvét óta!

Húsvét a leggyönyörűbb és egyben a leginkább érzelmeket felkavaró ünnep a számunkra. 18 évvel ezelőtt egy nehéz hírrel ünnepeltünk. 18 évvel később Isten ezt a nehéz hírt arra használta, hogy megérintse diákok szívét és az emberi élet Tőle való méltóságát és értékét hirdesse. Ezek a diákok ismerik Ráhelt, tudják, hogy Istent követi. Lányunk története az abortusz horrorját egy nagyon személyes szintre hozta a számukra.

Húsvétra készülünk. De a halálnak meg kell történnie, mielőtt a feltámadás bekövetkezhetne! A szenvedés és fájdalom igazságával való szembesülés a kegyelmet és a megváltást jelentéssel tölti meg. A Megváltónk fájdalmas halála ad a feltámadott életnek összehasonlíthatatlan értéket.

A Húsvét a feltámadásról szól, de csak azok számára, akik már meghaltak önmaguk számára.

A történet eredeti változatát  Grész Edina írta meg a Nők Lapja c. magazinban 11 évvel ezelőtt.

forrás

kép

ultrahang