Érdekes cikkek

Ne hagyd, hogy a sok tevékenység miatt kiégj!

 

Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.  Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát.  Az én igám édes, és az én terhem könnyű. Mt 11,28-30

Keresztény életem kezdetén, nagyon lelkesen és buzgón akartam szolgálni Istent. Mindenre feliratkoztam, ami csak egy kicsit is érdekelt. Próbáltam mindenhol ott lenni és tenni, tenni, tenni.

A sok tevékenység miatt, egyszerűen nem volt időm az Úrral időt tölteni. Istenért tettem dolgokat, de valahogy Ő mégis kimaradt az életemből. Mivel testből cselekedtem, sokszor frusztrált voltam.

A test cselekedetei azok, amiket Isten bennünk áradó élete nélkül cselekszünk, a saját erőfeszítéseinkből. Ezért ezek nagyon megterhelőek, kiszívják az energiánkat, és nem okoznak örömet. Általában jó dolgok, de nem „isteni” dolgok.

Az emberek szó szerint kiégnek a sok vallásos tevékenységtől, miközben küzdenek, hogy Istent a saját erejükből szolgálják. Jézus nem azért halt meg értünk, hogy az életünk állandó kimerítő tevékenységek sora legyen. Azért halt meg értünk, hogy Általa egyek lehessünk Istennel, hogy egy mély megelégítő kapcsolatunk legyen a Szentháromság Istenével, az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.

Ha van olyan tevékenység, amit ki kell iktatnod azért, hogy igazán az Úrral lehess, ne félj azt megtenni!

Ima: Uram, rájöttem, hogy az állandó szolgálat nem helyettesíti a Veled való kapcsolatot és azt, hogy valóban megismerjelek Téged. Segíts Benned nyugalomra lelnem, azáltal, hogy félreteszem az állandó tevékenykedést és csak Veled vagyok.

Joyce Meyer

kép

Ne hagyd, hogy a sok tevékenység miatt kiégj! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva